Heves Megyei Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
„Lágy volt, szőke, és másfél mázsa LÍRAI GONDOLATOK EGY KETTŐS HALÁLESET KAPCSÁN 1998. december 27. Közéből Harmadik oldal Ráadásul ketten voltak, amíg meg nem haltak... A két szerencsétlennek pusztulnia kellett, ez volt megírva sorsuk könyvében. Már, ha a disznóknak van ilyen könyvük. Ám annyiban előnyben vannak velünk, emberekkel szemben, hogy ők legalább mit sem sejtenek arról: egyszer véget ér minden. Ám történetünk főszereplői immár a mennyei vályúktól szemlélik derűs nyugalommal örömünket. Mert most, velük szemben, mi győztünk. Hajnalban szemerkél a köd, a lámpa fénye ezerszeresen csillan meg a mindenre ráfagyó apró csep- peken. A kép már-már idilli: két, vastagon felöltözött ember. Tüzet gyújtanak a katlanokban, némi lélek- melegítőt kortyolnak. A levegőben feszültség vibrál, lírai hangulatban lévő alkalmi böllérünk csendesen sóhajt a segéderők láttán: vérszagra gyűl az éji vad... A disznók szelídek. A gazda kezéből - úgy tűnik - nem csak az étel volt édes, de elfogadják a véget jelentő hurkot is. A vékony drótkötél szorítása nagyon fájhat az orron, de ekkor már késő. Erős karok ragadják meg a tiltakozó állatot. Földre teperik, aztán már csak a vér bugyogása hal- lik. A távolban egy másik disznó sikolt fel, talán a panaszok, s a kiszálló lelkek valahol a mennyek magasságában találkoznak. Aztán csak a csend van. Egészen addig, míg a gazda ismét az ól felé nem közelít, ahol a következő áldozat húzódik a sarokba. Sejthet valamit, mert nem akarja bekapni a hurkot. Az elé szórt kukoricának azonban nem tud ellenállni, s ez lesz a végzete: az alattomos drót is a szájába kerül. A pálinkától még inkább lírázó alkalmi böllér ismét a „köl tőt” idézi: még nem akadt disznó, amelyik elájult, amikor meglátta a moslékosvályút. A szomorú szemű dögök kiterítve a havon. Csak a pörzsölők robaja hallik, s az égett szőr, bőr szaga száll. Aztán a vizes kefék súrolása serceg, a kopasz disznók bőre sárgállik a felkelő nap fényében. A szomszédban ekkor lobban lángra a pörzsölő. Óh egek - sóhajt a pálinkák utáni meleg, fűszeres boroktól filozofikus hangulatba került alkalmi böllér - vérben tocsog a Kárpátmedence. Az elholtak lassan alakjukat vesztik: ám darabjaikból még felismerhető egykori mivoltuk. Talán most még össze lehetne őket rakni - fut át egy pillanatra alkalmi böllérünk agyán, s a másodperc törtrészéig csodálattal adózik a sebész-társadalomnak. Később megállapítja: itt már csak a jóisten tehetne valamit. Az asszonyok a teknő felett görnyedve mossák a belet. ímé, az ígéret, a hurka-kolbász ígérete. A férfiak sorban szedik az asztalra a fél, vagy negyed disznókat, s tovább aprítják őket. A sertések átlényegülé- se végéhez közeledik: kilónyi pecsenyék, oldalnyi szalonnák, levescsontok és darált húsok alakulnak az egykor lélegző, érző jószágokból. Rövid kérdések, pattogós válaszok törik meg olykor a csöndet: ezt még csinosítsd meg; tedd a kolbászhúshoz; bőrözd le, aztán mehet a zsírba! Bár a csapat nem összeszokott, úgy tűnik, a disznóvágásnak van valami felsőbb rendező-elve, amelyet mindenki ismer. A darálóból kilépő hús-hurkácskák láttán elgondolkodik böllérünk: nekünk emlősöknek tényleg nem mindegy, hogy mi darálunk, vagy minket darálnak...? A fűszerek végképp elrendezik a sertések átlényegülését. Az eres férfikezeken zsírosán fénylik a bőr, az asszonyok megmelengetik átfázott ujjaikat. Az udvaron a sülő tepertő illatát keveri a szél. Az asztalt letakarítják, felkerül a töltő, kis tálban a bél, s elkezdődik az utolsó manőver. Még szerencse, hogy csupán a gödölyét az ő tejében tiltották meg egykor - fut át alkalmi böllérünk agyán, látva az „önmagukba visszatérő” disznókat. Ez persze már komoly absztrakció, így aztán nincs is ereje végigvinni a gondolatot. A szépen tekeredő hurkaszálak forró vízbe kerülnek, a kolbászok pedig várják sorsuk megpecsételődését: zsenge „testüket” szemet maró füstön szárítják. Alkalmi böllérünk kora délután megtér otthonába. Szótlanul leteszi a szatyrot a kóstolóval, aztán forró fürdőt vesz. Később tudósítja az asszonyt az eseményekről - ekkor persze már a tőle megszokott tárgyilagossággal, semmi líra, egy csepp filozófia sem. Játszik kicsit a gyerekkel, s mikor elcsendesedik a ház, maga is nyugovóra tér. Álma nyugodt, lelke elcsitult. Új napok várnak rá, új kalandok, s új találkozások további disznókkal. Mert a legfőbb parancs örökké érvényben van: enni kell. Suha Péter rw nezoMasiniszta intelem Ha majd kormányra kerülünk, a vasutasokat különleges bánásmódban részesítjük. Megelőzhetünk minden bajt: elégedetlenséget, bérkövetelést, munkabeszüntetést, sztrájkot. Vélhetően így gondolkozik egy valamit is magára adó, hatalomra áhítozó politikai tömörülés elit csapata. Legyen az akár jobb-, akár baloldali eszmeiségű, akár - mondjuk - az Öcsi Sajt Párt (ÖSP). Efféleképpen kell morfondírozniuk, mert a tapasztalat azt mutatja: nincs könnyű dolga az állam irányításában annak a formációnak, amely nem foglalkozik kellő figyelemmel és hozzáértéssel a masiniszták, a fűtők, a kalauzok, a forgalmisták, a tolatásvezetők, a váltóőrök igényeivel. Arra bizton számíthatnak, hogy az ország legnagyobb veszélyes üzemének dolgozói előbb-utóbb jelét adják nemtetszésüknek. S mivel állami cégként is a legnagyobb a MÁV, érdemes odafigyelni érdekvédelmi szervezeteik akcióira is. Vitáik, kéréseik valahol egy egész nemzet munkavállalóinak gondolkodásmódját tükrözik, közvetítik. Azt például, hogy kezd elegük lenni az embereknek. Mindinkább unják a'szegény- séget, azt, hogy csupán a bolondját járatják velük. A választási szép ígéretek sohasem vagy csak alig teljesülnek. Egyre kevésbé nézik jó szemmel: nemhogy megszűnne, inkább erősödik a panamá- zás, a sógorok, komák, volt osztály- és évfolyamtársak, a jó haverok, a maximálisan lojálisok magas pozíciókba ültetge- tése. Akik azután megtalálják a módját, hogyan összpontosítsák a saját kezükben - az amúgy másfelé is elosztható (elosztandó) állami pénzeket. Közben fennen hangoztatják: hamarosan eljön majd a jólét...! Jócskán akadnak, akik ezt nem hiszik. Legfőképpen azok nem, akik a saját bőrükön érzik: sehogyan sem akar jobbá válni az életük! Az sem véletlen, hogy épp a vasutasok demonstrálnak a leghatásosabban évek óta. Esetleges általános sztrájk-, juk a leghatalmasabb eszköz harcukban. Nem csak azzal, hogy egy országot béníthatnak meg, hanem azzal is, hogy példát nyújthatnak hasonló sorsú társaiknak. A korábbi megmozdulásaik azt igazolták, a kormányon lévők végül rendre beadták a derekukat, s megalkudtak érdekképviselőikkel. Üdvös lenne mindannyiunk számára, ha a fiatal államhatalom is példát mutatna végre. Ez egyszer bölcs kompromisszumra törekvésből, nem csupán a már jól ismert, dac szülte intézkedésekből... Címlaplányaink: Eszter és Ági ✓ Testvérek és barátnők Szőkék, gyönyörűek és - testvérek. Hát igen, mondhatnánk, ilyen ■ egy ideális család. Majd’ két éve, amikor Hatvanban megismerkedtünk egymással, persze, fogalmam sem volt a köztük lévő rokoni kapcsolatról. A szemem vezetett, amikor megszólítottam a két igen Eszter feltűnő leányt. Azóta viszont remek kapcsolat alakult ki közöttünk: immár nemcsak külső értékeiket, hanem a belbecsét is ismerem. Ági még gimnáziumba jár, ahol az osztály három legjobb tanulója közé tartozik. Anyukája nagyon büszke rá. Ugyanakkor - érthetően - félti is; még a fotózásra is elkísérte. A kisebbik lány iskolán kívüli fő elfoglaltsága a zene. Jelenleg is a Botka Valéria Musicalstúdió hallgatója. Értékrendjében külön kategóriát képvisel a Kozmix együttes, amelynek tagjaival baráti a kapcsolata, rengeteget buliznak együtt. Ági emellett a vízisportok rabja is. Reméli, ha teljesül a vágya, stewardess- ként sem szakad el végleg a levegőnél sűrűbb elemtől. Eszterről érdemes tudni, hogy idegen- vezetőnek tanul Budapesten. Ha ideje engedi, hosstess- kedik, na meg - verseket ír! Méghozzá romantikusakat. Azért - állítja mert még csak a képzeletében találta meg álmai hercegét. így ma a legfontosabbak számára a családja, barátai és az állatok (Ergo: a mesebeli királyfinak minimum hófehér paripán kell érkeznie...] Ágival való kapcsolata nemcsak testvéri - fűzi hozzá kishúga egyben a leges-legjobb barátnője is. Amikor dicsérem pompás alakját, siet leszögezni, hogy számára nem ez a legfontosabb. Legyen az embernek egyénisége, kisu gárzása is - mondja. Úgy véli, mindezekkel őt is megáldotta a sors. Egyetértek. Tari Ottó
