Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-28 / 74. szám
A A kosárlabda-válogatottba is hívták, de maradt inkább egri futballistának Először a kapuba állították, aztán előrement középcsatárnak Legalább egy éve már, hogy egy egri röplabdamérkőzés után megegyeztünk: mielőbb leülünk és beszélgetünk. A magyar sport - benne a magyar labdarúgás - mai helyzetében szinte „kilőttem” magamnak riportalanyként a legendás hírű egri játékost, akinek a labda volt a mindene. Kézzel-lábbal értett a megszelídítéséhez, s azzal nagyon sok örömet szerzett másoknak, amiben neki fékezhetetlen kedve telt. Szórakozásának eszköze volt a labda, nem túlzás, hogy zsonglőrként játszott vele. Ismétlem: kézzel éppúgy, mint lábbal. A tervezett beszélgetést ritka találkozásunk alkalmával mindig megerősítettük, majd a minap, amikor megpillantottam Nagy Frigyest - sportbeli nevén a Nagy Fricit -, amint buszra várt, eldöntöttem: nem engedem ki a kezem közül, véglegesítettük hát az időpontot. S amikor nyílt a szerkesztőségi szoba ajtaja, tudtam, hogy - a megbeszéltek szerint - ő lép be rajta.-Nem fogod elhinni, pedig igaz, megnéztem az Eger-Palo- tás meccset Szűcs Pista, Báder Gyuszi és Hanus Jóska társaságában. Egyre ritkábban fordul ez elő velem. Nem azért, mert májusban 67 éves leszek, hanem mert egyre inkább nem érdekel, ami a magyar fociban történik.- Az előbbi példa azt jelzi, mégsem hagy teljesen hidegen.- Sőt tetszett, hogy több ügyes srácot is láttam az egrieknél. Mintha már érződne abból valami, amit Csuhay Jóska játszatni akar velük. Sajnálom, hogy nem tudtak nyerni - mondta a kölcsönös üdvözlés közben a vendég.-Ne vágjunk rögtön a közepébe. Vedd le a kabátod, foglalj helyet a „gyóntatószékben”, s kezdjük a rég várt társalgást. Bizonyára elkalandozunk majd kissé, de az én feladatom lesz úgy irányítani a beszélgetésünket, hogy az élményt jelentsen az olvasónak is. Kezdjük talán a bemutatkozással, miután ma már számosán nem is tudják, mások elfeledhették már az egykori idők egri sportjának egyik kiválóságát.- Egerben születtem, de apám foglalkozása miatt sokáig laktunk Kőbányán. A háború után a Dobó-gimnáziumba iratkozva kerültem vissza ebbe a városba. Az ifjúsági csapatban kezdtem focizni. Egy alkalommal - lehettem 15-16 éves - a felnőttek kapusa, Ivánkovics (Bige) megsérült, és engem állítottak a háló elé. Több mérkőzésen is védtem, mert jónak találták, amit csináltam. Ám amikor Madaras Sanyi jelentkezett a csapatnál, akkor ő került a posztra. Jáhn Ali bácsi, az edzőnk pedig előreküldött engem. Azt mondta, hogy játsz- szak centert. Mivel rugdostam a gólokat, megtaláltuk a végleges helyemet. Abban az időben a bőséges gólzápor nem volt ritkaság, egy bajnokságban 108 gólt rúgtunk, abból 57 az én nevemhez fűződött. Emlékszem, azon versengtünk, hogy ki lövi a századikat. A 99. és a 101. az enyém volt, de a 100. gólt Pusztai Laci szerezte. Jóval tűi a harmincadik évemen, befejeztem Egerben a játékot. Levezetésként játszottam egy évet Gyöngyösön, majd kettőt az Egri Spartacusban. Aztán még legalább tíz évig kispályáztam, s mint öregfiűt, egy színészválogatott elleni mérkőzésen elbúcsűztattak. Azt viszont nehezményezem, hogy az a klub, amelyiknek sokat szolgáltam — akkor Egri Dózsa volt után felhívta a figyelmem, hogy miben hibáztam. Képes voltam aztán hosszú ideig gyakorolni a büntetőrúgást, mert azzal mérkőzéseket lehet eldönteni. A gyakorlás a kosárlabdában is vég nélküli volt. Példaként elég legyen annyi, hogy szórakozásból sötétben dobtunk kosarat, s úgy versenyeztünk. Amikor eldobtam a labdát, akkor kapcsolták fel a villanyt. Amit csinál az ember, azt szívből kell szeretni, egyébként nincs az a pénz, ami kihozná a lehető legtöbbet a sportolóból. „Szeretni kell azt, amit az ember csinál” fotó: piusyelemér a neve -, nem köszönte meg, amit a városi futballért tettem. S ha már itt tartunk, megjegyzem: néhány idős egri futballistának elintézhetnék, hogy ingyen megnézhesse a maiak játékát.-Ezek szerint azokban az időkben egészen mást jelentett a klubhűség, mint manapság, amikor egyesek félévenként veszik a vándorbotot.-Engem is hívott az Ózd, a Diósgyőr, az Újpest, az SBTC, a BKV Előre, az ÉDOSZ-Kini- zsi például, de semmi szándékom nem volt elmenni Egerből. Akkor nehezebben mozdultunk, nem hagytuk el olyan könnyen a barátokat, mert mi a csapaton belül igazi haverok voltunk. Szerettük egymást, és közös játékunkat. Hívtak egyszer a kosárlabda-válogatott edzésére is, de oda se mentem.- Erre a kosárlabda-témára volt szándékom külön rákérdezni. — Csányi Barna bácsi meglátta bennem a gömbérzéket, és kosaraznom kellett. Azt is szívesen csináltam, mert nálam a labda és a játék volt a fontos. Párhuzamosan fociztam és kosaraztam, de aztán el kellett dönteni, hogy melyikkel folytatom: a futball mellett döntöttem. Pedig nagyon sajnáltam otthagyni a kosárlabdát. A játékban soha nem tudtunk határt szabni az időnek. Az edzések előtt például órákig lábteniszeztünk. Éltem-haltam a játékért. Számos esetben megkértem Szűcs Sanyit, a kapusunkat, hogy edzés után gyakorolhassam vele a 11-es rúgást. Egy alkalommal Henni Géza két büntetőmet is kivédte. A meccs-Az edzői pályából is jutott egy „szelet”, sőt még két éve is ott ültél a kispadon.-Egy alkalommal a felesé- gemék, mint kórházi dolgozók, elindultak egy szpartakiádon, kispályás labdarúgásban. Aztán kedvet kaptak hozzá. Úgy alakult meg a jelenleg is működő nagypályás női csapat, s annak voltam sokáig az edzője. Eveken át a vidék legjobbjai voltunk. Balázs Jóska rengeteget dolgozott vezetőként azért a csapatért. Ami a két évvel ezelőtti esetet illeti, az akkor már beteg és kórházi ápolásra szorult Kiss Jancsi barátom kért meg, hogy helyettesítsem a Besenyőteleknél néhány mérkőzésen. Amit kért, azt adtam tovább a csapatnak, egyéb tekintetben nem szóltam bele a munkájába. Sajnos, ő sincs már köztünk. Ezzel kapcsolatban még csak annyit, hpgy amikor az edzői tanfolyamot végeztem, felvetődött egy külföldi megbízatás is. Úgy volt, hogy Frid- manszky Zoltánnal elmegyünk Marokkóba, de innen Egerből valaki nem javasolt engem...-Térjünk át egy aktuális témára. Ismét új szövetségi kapitányt választott a szintén új MLSZ-elnökség.- Egy új szövetségi kapitánytól azonnal eredményt várni képtelenség. Nem azon múlik a magyar futball, hogy ki a kapitány. Attól a mai labdarúgók nem tudnak jobban focizni, hogy Csank helyett Bicskei ül a kispadon. Hosszabb távra kapjon bizonyítási lehetőséget a válogatott szakvezetője, akinek egyébként nem feladata, hogy egy játékost megtanítson alapvető dolgokra. Sajnos, futballistáink többsége képzetlen. Az kétségtelen, hogy most sokkal szigorúbb a védekezés, mint a mi időnkben, és ütik-vágják a csatárt, hogy ne kerüljön helyzetbe. Mint látjuk, akkor is rosszul bánik a labdával, amikor nincs a közelében senki. Azért, mert nem tanulta meg gyerekként a legfontosabb technikai elemeket. Ami aztán kétségbeejtő, ha ráadásul nem lát a pályán. A technika, a taktika, az atlétikus képesség fejleszthető. Nagyon sok tehetség megreked a fejlődésben, mert nem gyakorol. Kétségtelen, hogy változott játékosaink erőnléte, de mivel feladtuk az intelligens, technikás magyar futballt, így elvesztettük azt, amiben kitűntünk a világban. A mi erényünk a játékosság volt, meg az ötcsatáros rendszer, a fergeteges támadójáték. A mostani játékstílushoz nem értünk, illetve nem tudtuk megtalálni azt az utat, amin haladva eredményesek lehetünk. Közben nagyon mélyre csúsztunk, ennek ellenére jelentős összegeket kapnak a játékosok még az alacsonyabb osztályokban is. Nagyon felhígult a mezőny, színvonalában az NB II. és az NB III. szinte megfoghatatlan. Valami átszervezésre szükség lenne, de azt nem hiszem, hogy találnak majd egy bajnokságra való csapatot, melyek megfelelnek a valóban profi feltételeknek. Az állam kivonult a sportból, s ezt a futball nagyon megérezte.- Valami megoldást csak kellene találni, ami reményt adhat.- Szakembereket kell állítani a gyerekek mellé, de nem olyan testnevelőket, akik csak könyvből tanulták a labdarúgás tudományát. Jónak tartom, hogy Székely Karcsi már óvodás gyerekekkel elkezdi a foglalkozást, de van erre már több városban, sőt kisebb településen is példa. A mai kor körülményeihez kell alkalmazkodni. A szülői segítség mindig sokat jelent, mert a gyerek jövője fontos a szülőnek, aki büszke a csemetéjére, ha valamiben jól halad. Teret kell adni a gyerekeknek a játékhoz. Számos tényező leszoktatta a gyerekeket a futballról, így számukra az nem vonzó. Hallottam Bicskei Bertalan felméréséről, miszerint sportiskolát szerveztek, több sportágat is beleértve. Háromszáz gyerekből csak 12 jelentkezett labdarúgónak. így nehéz elképzelni a magyar futball felemelkedését.- Mivel telik az ideje mostanság Nagy Fricinek?- Elem a nyugdíjaséveket. Néha kimegyek meccsre, néha megnézem a közvetítést a tele• vízióban, s ha a városban régi ismerősökkel, barátokkal találkozom, még mindig téma a foci. Szívesen járok a telekre, s ha ott vagyok, nincs, ami lelkesítsen, hogy rohanjak a pályára, vagy igyekezzek a televízió elé. A vereségek elveszik az ember kedvét, s ezzel nagyon sokan így vagyunk.- Annak reményében köszönjük a beszélgetést, hogy bízvást még a nyugdíjasok számára is eljön az idő, amikor lesz értelme felülni a lelátóra. Fesztbaum Béla Az ártatlanság vége K i hitte volna? A hatvanas-hetvenes évek önmagukat világ- megváltónak vélő - annak idején még a házasság előtti testi szerelem kipróbálásáig is elmerészkedő, ám legfeljebb almabortól bódult - hajdani tinédzseréi elbizonytalanodtak. Pedig oly ígéretes kilátásokkal kecsegtetett a jövő! E generáció tagjait néhány fuvallat erejéig már megérinthette a lázadások Nyugatról fújó szele, amely egyáltalán nem volt annyira fényes, mint amennyire eper- és vérillatú. Woodstock-i és párizsi, prágai és vietnami idők járták, itthon betetőződvén Illéssel, Omegával, illegálisan megünnepelt március tizenötödikékkel. És most új kihívásokkal kell szembenézniük: immár kamaszodnak az ő gyerekeik. A mi gyerekeink. Idegesen tallózunk a hírek között. Tizennégy éves lányok taxisofőrt gyilkolnak. Tizenhárom éves fruska felpofoz és kirabol egy nőt. Tizenhárom éves fiú megkésel egy kislányt, majd kifosztja a postást. Egy másik csitriből országos politikai ügy lesz, mert teherbe esett, s szeremé elvetetni magzatát. Rémtörténetek mindenfelé, kábítószer, katonai szolgálatra egészségügyileg alkalmatlan ifjak. „Vészmadár” - bélyegzi meg az aggódót az egyik tábor. „Akadnak problémák, de azért nem általános a deviancia” - állítják az óvatosabbak. „Csendőrpofon kéne ezeknek” - zárják rövidre a témát az ultrák. S mindenki mond valami okosat, bölcset. Hogy a gazdasági helyzetből adódik. Hogy a szabadság velejárója. Hogy etnikai probléma. Hogy megélhetési bűnözés. Hogy a serdülők korábban érnek. Hogy odafigyeléssel. Törődéssel. Tartalmas szabadidővel. És hogy idővel úgyis megjön majd az eszük. A harmincas anyuka, a negyvenes apuka csak bólogat. Hát persze. Tenni kell valamit, mondják, de magukban örülnek, mert az ő családjukban - hál ’Istennek - ilyesmi aligha fordulhat elő. Az ő fiuk nem narkós. Mérget rá, hogy leányuk még érintetlen. Most is az osztálytársaikkal mentek el a diszkóba. Éjfélre hazaérnek, ígérték. E légedetten elmosolyodnak hát, feldobnak egy Stones-kazet- tát, kiveszik a sört a hűtőből - az almaborra már rá se tudnának nézni -, s álomra hajtják fejüket. Előbb azonban még nosztalgiáznak egy kicsit. Tari Ottó Óh, földi boldogság... M egszaporodtak a színes kiadványok a postaládákban, a választási kampány beindulásával egyre több párt és országgyűlési képviselőjelölt kínálja magát, hozza tudtunkra országot és sorsunkat jobbító programját. Mivel a lépcsőházba belépve egyébként is szokásom odapillantani a szekrényhez, ahová a nekem címzett postai küldemények érkeznek, mostanság egyre ritkábban találom üresen. Van értelme naponta többször is előkeresni táskámból a kis kulcsot, esetenként több színes nyomtatványt is tartalmaz a ládika, nem nyitom hát ki hiába az ajtaját. Amíg feljutok a harmadik emeletre, gyorsan szemrevételezem: ezúttal ki is keresett fel megnyerő szavaival. Ki akar számomra biztonságot nyújtani, milyen életrajz áll a neve mellett, mit csinált a köz javára eddig, s mit szeretne az én voksommal még nagyobb ügybuzgósággal, sőt önmaga teljes feláldozásával megvalósítani, ha eljut a Parlamentbe. Nem is tudom, hogy az emelet lépcsői, vagy a már szinte si- mogatóan kedves gondolatok veszik-e el maradék erőmet, mindenesetre lassítva, inkább andalogva érem el lakásom ajtaját. Ott aztán - amíg egy újabb keresgéléssel megtalálom a nagyobbik kulcsot — eltűnődhetek: milyen jó is nekem, adófizető állampolgárnak, hogy olyan sokan kívánják érdekeimet oly magas szinten képviselni, a kegyeimet - bizalmat érezve irántuk - elnyerni. AJem is tudom, hogy ebben az anyagias világban, amikor a L V koldust is lelövik az utcán, pontosabban a főváros egyik forgalmas terén, kell-e attól nagyobb földi boldogság, hogy már szinte rajonganak értem az önjelöltek? F. B. HÍR(T£L£N)KÉK... Búcsúpénzt kapnak a T. Házból végleg távozó országgyűlési képviselők. A népi mondás után szabadon: „Apád, anyád ide ne jöjjön...”! * Hollandia északi részén - a Watt-tenger és a Ijssel-tó között - építik fel az öreg kontinens legnagyobb szélmalomparkját. Don Quijote, hol vagy, merre csavarogsz...? * A bajai bíróság hétórás tárgyalást követően gyermeke megszülésére kötelezett egy 13 éves kislányt. Baja (in)diszkrét bája... * Az egyre tarthatatlanabb állapotok ellenére - mint az Ország- gyűlés környezetvédelmi bizottsága elismerte - hiányzik a hulladéktörvény. Bezzeg az a szemét szemét...! * Hofi Géza - miután legutóbbi előadásán már lázasan játszott - sürgős vakbélműtéten esett át. Majd stílusos paródiát rögtönzött: Röhög a vakbelem... (szilvás)
