Heves Megyei Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
A forradalom és szabadságharc centenáriumi eseményei megyénkben „Legyetek ti lelkesebbek...” Az 1948-as év a centenárium jegyében zajlott. Ebből következően Heves megyében is már az év elején elkezdődött a nagy napok méltó megünneplése. Az első centenáris ünnepséget - nagy érdeklődés közepette - az Eger és a Heves Megyei Nemzeti Bizottság szervezésében január 1-jén tartották meg a megyeháza nagytermében. A rendezvény elején Lux Kálmán szavalta el Petőfi Sándor egri vonatkozású verseit. Ezt követően a rendezvény szónoka megemlékezett a száz évvel előtti eseményekről. Mint kiemelte: „1848 kötelez többek között arra, hogy a színes csatajelenetek és az impozáns tömegmegmozdulások körképe mögött bemutassuk az igazi '48-at, a szabadságharcot, a nemzetiségi kérdéssel, a nemzetközi forradalommal és reakcióval való minden külpolitikai vonatkozásával. így és csak így hozhatjuk közel ’48-at a mához és mutathatjuk be a jelent, mint a '48-as esztendő folytatását és megvalósítását”. A centenáriumi év másik jelentős eseménye volt a megye- székhelyen január 18-án az újjáépült Dobó téri híd átadása. Az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján száz évvel később - ugyanezen a napon - nagy ünnepségre került sor a városháza dísztermében: a Himnusz elhangzása után Takács László polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd a szabadságharc dicső történetéről Kolacskovszky Lajos történész szólt, különös tekintettel annak helyi vonatkozásaira. A korabeli sajtótudósítás szerint az „...okmányokkal alátámasztott, számos ismeretlen történelmi részleteket feltáró nagyszerű előadását az egybegyűlt közönség hatalmas tapssal köszönte meg az országos hírnevű tudós főlevéltárosnak”. A forradalom évfordulójának napján a fővárosból ide érkezett Bóka László kultuszminisztériumi államtitkár, akit a város lakossága lampionos felvonulással fogadott. Ezen a napon díszbankettet rendeztek a Korona Szállóban. Itt Tanner József, a Magyar Kommunista Párt megyei titkára, illetve Bartha István alispán köszöntötte a fővárosi küldöttet. Bóka „ válaszában hangsúlyozta, hogy mint a magyar demokrácia és a felvilágosító népnevelés harcosa érkezett Egerbe". A fogadás után került sor a Kossuth téri (ma Dobó tér) emlékünnepségre, melyen mintegy 14 ezer ember jelent meg. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt tagjai vörös és nemzetiszínű zászlók alatt vonultak fel. A Nemzeti Parasztpárt fúvószenekart mozgósított a rendezvényre. Az ünnepséget a Nemzeti Bizottság nevében Mucsi Sándor, a Magyar Kommunista Párt egri városi titkára nyitotta meg. Mint hangsúlyozta: .....a magyar demokrácia és ’48 között szoros a kapcsolat, mert a mai idők egy évszázad után végre a szabadságharc eszméinek megvalósulását jelentik”. A bevezető után hangzott el Petőfi Nemzeti dala, melyet Fink Kálmán mondott el, majd Bóka László emelkedett szólásra. Az ismert politikus és irodalomtörténész egyebek között a következőket mondotta: „Petőfi Sándor forradalmisága az osztályharc első meghirdetését jelentette”. Továbbá megemlítette, hogy „...napjaink forradalmának pozitív célja, hogy a dolgozó nép a tényleges hatalmat a kezébe vegye”. A szónok az ifjúságnak címezve az alábbiakat fogalmazta meg: „Legyetek ti lelkesebbek, harcosabbak, forradalmiabbak, mint mi. Legyetek türelmetlenek és elégedetlenek azzal szemben, amit végzünk, hogy nektek demokráciában és szociális tartalomban kevés az, amit mi produkálunk” . A megemlékezés szellemében kiállítást terveztek a megyében. A rendezvény sikeres megvalósítása érdekében előkészítő bizottságot hoztak létre, amely a helyi lap március 28-i számában felhívást tett közzé. Ebben a lakosságot a forradalom tárgyi emlékeinek összegyűjtésére szólította fel. A Centenáriumi Emlékkiállítás - melyet előadás-sorozattal kötöttek össze - május 27. és július 13. között fogadta az érdeklődő közönséget a megyeháza közgyűlési és kis tanácstermében, valamint a Líceumban (ma a főiskola központi épülete). A megnyitón a vármegye főjegyzője mondott beszédet. Ezután Soós Imre főlevéltáros a Líceum dísztermében A Heves megyei parasztság és a nagybirtok 1848-ban címmel tartott előadást, majd az Egri Dalkör énekelt, majd Be- reczkyné, Fógelné, Fógel Elemér, Botond István és Huszty Zoltán zongorán játszott. Június 6-án a Líceumban Lé- nárth János tanár beszélt a kápolnai csatáról. Előadása után a kereskedelmi középiskola énekkarának produkciója hangzott el. Tizedikén - ugyancsak a Líceumban - Kolacskovszky Lajos Lenkey Jánosról tartott előadást. Szavai után a helyi Dobó Katalin Népi Kollégium és a Bornemissza Gergely Cserkészcsapat műsora hangzott el. Június 13-án Ágoston Julián cisztercita tanár A ’48-as irodalom Heves vármegyei vonatkozásai címmel tartott előadást, majd fellépett a ciszterci gimnázium népi tánccsoportja. Két hétre rá került sor a centenáris kiállítás megnyitására. Ezen Katona Zoltán alispán mondott ünnepi beszédet. A kiállításon az 1848^19-es relikviákon kívül szemléltették az 1848-as jobbágyfelszabadítás és az 1948-as földreform időbeni lezajlását is. A centenárium jegyében - szeptemberben - mezőgazda- sági jellegű Centenáris hetet szerveztek. A 17-én lezajlott nyitáson megjelent Dobi István földművelésügyi miniszter és Keresztes Mihály földművelés- ügyi államtitkár is. Beszédében a miniszter Rákosi Mátyás kecskeméti szónoklata alapján rámutatott arra, hogy „...parasztságunk megértette a kor szavát, és önkéntes szövetkezésben megtalálták felemelkedésüknek és további fejlődésüknek egyedüli útját.” Aznap délután a megyei honvédlaktanyában állatkiállítás és -vásár nyílott, másnap pedig elbírálták a benevezett állatokat. Az Uránia moziban mezőgazdasági fdmeket vetítettek, a megyeházán állat-egészségügyi előadást tartottak. A hét további részében a Dobó-gimnáziumban országos méhészeti vándorgyűlésre került sor, a laktanyában pedig kutyakiállítást tartottak, a Líceum dísztermében pedig aranykalászos gazdákat avattak, továbbá sor került a kiállításra felvonultatott állatok díjazására. A színházban előadták Kodály Zoltán Háry János című dalművét. Eger és Mezőkövesd csapata mérkőzést játszott, s lebonyolították a férfi atlétikai bajnokságot is. Végül 28-án megtartották az ezrek által látogatott, eseményekben gazdag hét záróünnepségét. A centenáriumi évben a megye minden településén kultúr- és sportünnepségekre került sor. Közülük minden bizonnyal a legsikeresebb a káli Tarna- völgyi kultúrnap volt. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc jegyében szervezte meg júniusban az Egri Állami Gyermeklélektani Állomás a Duna-völgyi gyermek-ifjúsági hetet az itt élő népek összefogása jegyében. Ennek érdekében szerveztek kiállítást, amelyen azonban a Szovjetunió nem képviseltette magát. Ennek hátterében az állt, hogy az akkori szovjet vezetés a Duna-völgyi népek közeledésében ellene irányuló tendenciát látott. Ezért nem kerülhetett sor arra, hogy - az elképzeléseknek megfelelően - az an- domaktályai Mocsáry-kastély- ban megszervezzenek egy tudományos intézetet, melyet akkor Petru Groza román miniszterelnök és Kodály Zoltán is támogatott volna. Szecskó Károly Petőfi a tükörben H osszú ideje nem hitt már abban Péter, hogy eljön még az a március 15-e, amikor újra boldogan és büszkén hirdeti: én forradalmi gyerek vagyok! Pedig, de sokat dicsekedett zsenge ifjú korában azzal, hogy ő a nemzet ünnepén látta meg anno a napvilágot! Barátunk tett is arról, hogy mindenkiben az a kép alakuljon ki: ő a hajdani hazafias hagyományok legrátermettebb folytatója és közvetítője. Óriási buzgalommal ásta bele magát a saját tervezésű kutatásába. Végiglapozta a korabeli történeti dokumentumokat, irodalmi alkotásokat, s jegyzeteket készített mindegyikről. Fontosnak tartotta, hogy kortársait is beavassa hobbijába. Kigyűjtette azok nevét és lakcímét, akik szintén március idusán születtek, s levelekben kérte őket, írják le érzéseiket, ismereteiket e csodálatos napról. Mindemellett géppel írt dolgozatokban fogalmazta meg a maga véleményét. A sok-sok kilónyi kézirat ma is dolgozószobája legféltettebb kincse. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy szavalóversenyen, ünnepségen el ne mondjon egyet Petőfi költeményeiből. Szabadidejének nagy részét áldozta arra, hogy a forradalmár verselő műveit megtanulja, elmondja, s elemezze. Odáig ment - persze, csak borocskától pityókás hangulatban -, hogy kijelentse: ha szemközt áll a tükörrel, abban olykor a sajátja helyett a múlt századi költő arcképe jelenik meg előtte... Csoda-e, ha voltak, akik nem vették komolyan naiv és avítt lelkesedését? Péter akkor rendült meg hitében először, amikor 17 évesen végre eljuthatott a főváros ünnepi forgatagába e nagy napon. Elégedetten lépdelt a so- kadalomban az egykori márciusi ifjak útvonalán. Könnyek szöktek a szemébe, ahogy a Nemzeti Múzeum kertjében hallgatta a Nemzeti dalt. Aztán hirtelen megváltozott minden! A tömegben haladva nem tudta pontosan az okát, de úgy érezte, menten megfullad. A tekintélyes embercsoport zavarodott juhnyáj módjára hullámzott. Gyermekek és felnőttek, törékeny asszonyok és derék férfiak forogtak-futkos- tak, közben ijedten kiáltoztak. Egyszer csak megpillantotta azokat az uniformist viselő, lóhátról kardlappal, gumibottal hadonászó alakokat! A látvány valósággal megbénította! Képtelen volt rá, hogy megmoccanjon, elszaladjon, akár a többiek. Mélységes szomorúság sugárzott a szemeiből, mikor arra a fékevesztett zsarura emelte a tekintetét. Leengedte a karjait, s várt. Sehogyan sem fért a fejébe, mi keresnivalójuk van a nemzetet éltető polgárok között ezeknek a felbőszültén hadakozó egyenruhásoknak. Vajon mit ártott ő nekik? Éppen ő, aki... De hát - tért vissza gondolatai közül hamar a valóságba -, honnan is tudhatna ez a vezényszóra cselekvő tudatlan az ő legkedvesebb foglalatosságáról?! Reflexszerűen emelte a feje elé a kezeit. Védekezőn kapott a fénylő kardlap után, s megragadta. A gyors mozdulat lendületével próbálta jobbra eltéríteni az acélfegyvert. Észre sem vette, amint a lovas kiemelkedik a nyergéből, és kurta-furcsa röppálya végén az aszfalton landol. Abból a pár másodpercből csupán a csatta- násra emlékezett később... Péter sűrűrácsos ablakú teremben töltötte a következő születésnapját. A rá következőt, s az azutánit is. Bűnhődnie kellett a rendőr haláláért. Miután kiengedték, e napon mindig bezárkózott a lakásába. Elővette korábbi feljegyzéseit, s tanulmányozta őket álló nap és álló éjjel, hogy azután újabb egy évig rájuk se nézzen. De- monstrálóknak még csak a közelébe se ment. I zgatottan készülődött most a budapesti ünnepre. Három tenyérnyi kokárdát tűzött a kabátja hajtókájára, kisebbet a kisfiáéra, aki szinte rimán- kodva kérte, hogy ott lehessen március 15-én - a szülinapján - a Nemzeti Múzeum kertjében... Szalay Zoltán Eger városa pénztári utalványa 10. fiz pengő krajezárra. t: JEGYEK 1. A Vitro;«' pén/.tár altat ailadalmi bankjegyekkel bijitositatiiak a adó vagy egyéb fizetéseknél az áltat effogaiitatiiak. 2. Hamisítóik a törvények értelmében fenyítetnek. 3. Visszaváltásuk határideje a városi hatóság által határoztatík meg; azontúl érvénytelenek. Kg er ben augustns 15-én 1840. Polgármester • • Üzenet Eger múltjából Pengő-krajczár járt a forradalmas időkben Ez a díszkeretes, cédulaszerű nyomtatvány az egri polgárok kezén 10 pengő értéket képviselt 1849 augusztusában, amikor az akkori — eddig ismeretlen - polgármester kibocsátotta. Ma becses emléknek számít, de csaknem 150 évvel ezelőtt adót.fizettek vele és vásárlási jegyként is használták. Ami különösen emeli értékét: az akkori állam által forgalmazott pénz, a Kossuth-bankó(?) szavatolta értékét. Ha ismeretlen is előttünk a múlt századi polgármester személye, egy azonban bizonyos: fizetőeszközként használták itt ezt a kis bankót, adót törlesztettek vele, az állami bankjegy szavatolta értékállóságát, de a törvény szigora őrködött fölötte, hiszen hamisítása büntetést vont maga után. Világosan kitűnik a polgármester (Führender) rendelkezéséből, hogy személyesen felel a pénzjegy zavartalan forgalmazásáért, hogy az egri polgárok biztonságban érezzék magukat, és értékeik, vagyontárgyaik ne menjenek veszendőbe csalók, üzérek és pénzhamisítók „ügyeskedése” folytán. Arra is fényt derít ez a kis pénzt helyettesítő „jegy”, hogy az akkori polgármester jó gazdája lehetett a városnak, mikor azokban a gazdaságilag és pénzügyileg is terhes időkben merte vállalni egy ilyen pénzértékű fizetési eszköz forgalmazását, kitéve saját személyét a felelősségre vonásnak, kártérítésnek, esetleg a kárvallott személyek sértegetéseinek. Könnyen feltételezhető ez is, hiszen i 849 augusztusában a forradalom és szabadságharcot megtorló orosz erők elözönlötték Erdélyt, és az osztrák haderő is fenyegetően nyomult előre, bizonyára Egerben is számolni kellett a megszállás és megtorlás büntető intézkedéseivel, de a polgárok anyagi védelmében is kellett intézkedni. Az már a történészek, kutatók feladata kideríteni, hogy milyen események kényszerítették ki ennek a pénzjegynek a kibocsátását, de az már vitathatatlan, hogy a polgárokra nehezedő pénzügyi terhek súlyán igyekeztek vele enyhíteni. Hogy ez a jámbor szándék mennyire sikerült, arról a történelemnek kellene beszélnie. A pénznem megnevezése arról is tanúskodik, hogy nemzeti érdeket szolgáló pénzegység volt, különben nem nyomtatták volna rá az érték megnevezését - így: 10 Pengő- krajczár. A Habsburg-birodalomban elfogadott osztrák pénznemmel való forradalmi szemben állást igazolja. Bár nem tagadható le a krajcár szó német eredete. Feltehetően az akkor Egerben élő német polgárság is az itteni magyarság szellemében gondolkodott, hiszen Kossuthot is szeretettel fogadták, aki az érseki palota ablakából szólt a város polgáraihoz, s minden bizonnyal az akkori polgármester sem volt mentes ettől a gondolkodásmódtól. Mint minden, múltból előkerülő emléknek, ennek a kis „bankónak” is van felfedezője, aki megőrizte a mának. El a városban egy tősgyökeres egri származású pedagógus, aki már nyugdíjas, és úgy őrzi ezt a kis pénzdarabkát, mint féltett nemzeti ereklyét a magyar forradalom és szabadságharc felejthetetlen napjairól. Talán az sem véletlen, hogy Dobó Zoltán ennek a kis pénztári utalványnak a megtalálója, aki csak névrokona a hős várkapitánynak, de azért vérségi szálak nélkül is méltó követője a várvédőnek - a városi értékek megőrzésében. Hogy mégsem kallódhatott el, és megmaradt bizonyítványként a jövőnek ez a 149 éves helyi papírpénz, az annak köszönhető, hogy Dobó Zoltán, a hajdani prepa, földrajztanár szerette és ma is szereti a könyveket, s ha szerét ejthette, mindig vásárolta is azokat. így történt ez az ötvenes években is, hogy az ócskasoron egy útleírást tartalmazó könyvre talált, nyomban ki is fizette, s amikor lapozni kezdte, észrevett az oldalhoz lapulva egy kis, keretesen nyomtatott cédulácskát, rajta, hogy 10 pengős névértékű pénzjegy! Az a pillanat a felfedezés mámorával hatott, és késedelem nélkül be is sorolta házi múzeumába ezt a kis furcsa pénzt, s őrzi azóta is várostörténeti ereklyeként. Van is miért őriznie, mert ez a néhány nyomtatott sor, ami rajta van, bizonyítéka annak is, hogy megpróbáltatások idején mindig voltak a városnak hűséges gazdái, akik példájukkal üzennek a mának is. Gál Elemér
