Heves Megyei Hírlap, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-18 / 244. szám

Késmárk: a szlovák Tokaj borozója Szlovák kifli A szlovák kifli jó. Megkockáztatom: jobb, mint a hazai. Bár ez is megvált hagyo­mányos patkó alakjától, és inkább a szi­var formátumára kacsint, de ennyit a ha­sonlóságról. Több is akad. Aki Bánrévénél hajózik szlovák fel­ségvizekre, átvág a nemzet rozsdaálló acélszívén, az elsőszámú nemzeti ócska­vas-skanzenen, Ózdon. Ami a keringés végzetes kollapszusa után futólag is egy­másfél perccel a szőnyegbombázás utáni pillanatot mutat. Mars-felszíni képek, minimális élet. A túlvilági környezet kéznyoma a szembejövők szétrobbant tekintetében, az összeugrott barna arco­kon. Hasonló látvány akad a szomszédos szlovák ipari körzetekben, a Gö- mör-Szepesi-érchegység meddő- és gyármonstrum kulisszái között is. A bánrévei átkelőnek nem volt túl vonzó híre, amikor a kis baráti KGST- csatomák virágzása idején tárgyiasult formában is ápolták a népi kapcsolatokat. Ma már nem éri meg bevásárolni, főleg nem a korona erősen túlértékelt hatforin­tos hivatalos kurzusán. Azért a „száraz tankkal be, telivel ki” kultusza még igen csábító, tekintettel a 22 koronás benzin­árra. A szlovák vám kisasszonya nem min­den alap nélkül érdeklődik a pénzügyi felkészültségről. A Tátrához bizony ma sok pénz kell. Az már nem megy, hogy az ember kilép három napra húsz koro­nával, sörözik, mamuszt vesz a nagy­mamának, sportcipőt, édességet a gye­reknek, és visszahoz 19,50-et. Ehhez ké­pest egy főre egy éjszaka félpanzióval öt­száz korona fölött van Lomnicon, Ótátra- füreden. A sörbarátok viszont még most is elengedhetik magukat, 10-12 korona körüli tarifáért jó korsókkal mérnek. A hegyen együtt a lázas iparkodás és a megdermedt idő. Privatizált állami és vállalati üdülők, lerobbant és új vendég­látóegységek. A semmire sem használt, körülkerített hatalmas kongresszus^?) épület Ótátrafüred centrumában befeje­zettnek tűnik. Funkciója semmi, nincs pénz berendezni, üzemeltetni. A helyiek állítják: nagyjaik nem egészen gondolták át a dolgot. A téli olimpia logisztikai, reprezentatív helyszínének, sajtóköz­pontnak még jó lehet. A szlovákok a 2006-os téli játékokat pályázzák, eltö­kéltségüket táblákkal erősítik a látogató­ban.- Jobb volt a közös állam, én mondom magának - jelenti ki egy szlovákiai ma­gyar nyugdíjas asszony, aki beutalóval érkezett az itteni Komáromból, mi­közben egy po­hárka vörös(ü?) leánykát hajt föl a tátrai villamos sö­röző-restijében. Azelőtt könnyeb­ben járt a esetiek­hez szanatóri­umba, így minden drágább. A 3600 koronás nyugdíj­ból sokat elvisz a lakás fenntartása. A nemzetiségi helyzetről igen visszafogottak a megszondázott vé­lemények. A ma­gyar meg a szlo­vák között nincs . elsimíthatatlan el­lentét, elférnek egymás mellett. Azt a néhány vitás kérdést, amiről annyi szócséplés folyik, minimális jóaka­rattal helyre lehetne tenni. A politikusok meg az újságírók csinálják a hajcihőt - így az ismert közvélekedés. Meciar la­kosságcsere-ötletéről nem sokat hallot­tak, nem foglalkoztatja őket a napi poli­tika. Mindenki inkább a gazdasági felté­telekre, a megélhetési nehézségekre pa­naszkodik, semmint a nemzetiségi viszo­nyokat, netán Bős-Nagymarost vagy a magyar nyelvű bizonyítványok ügyét emlegetné. Általános tapasztalat, hogy aki tud, megpróbál magyarul beszélni. Korábban ez a határ menti régióban sem volt magá­tól értetődő mindennapi gyakorlat. Ott, ahol most magyar nyelvű helységnévtáb­lák is hirdetik a településeket.'A lakott helyek körül mára szinte nyomuk veszett a közös múltra emlékeztető, a CSKP-t dicsőítő beton és vas szörnyszülötteknek. Jöhetnek az óriás reklámplakátok, ame­lyekből itt jólesően kevesebb van. Ha­sonlóan a mobil-telefóbiához. Nem tud­ják megfizetni, vagy nincs olyan mély sznobizmus. Még a frekventált idegen- forgalmi helyeken is kevés a vendég, a hazaiaknak drága, a külföldiek meg nem jönnek. Lengyelből még akad, a németek is reprezentálják magukat, de magyar, osztrák, cseh, holland csak mutatóban. A kalandozó középkorú angol házaspár Budapestről érkezett a Tátrába. Koráb­ban jártak Egerben is, a borainkról sze­rencsére csak jót tudnak. A Felvidéken mindenütt - megkésve bár, de - igyekeznek rekonstruálni az el­hanyagolt történelmi belvárosokat, már ami még egyáltalán megmaradt belőlük. Az elmúlt évtizedek tűzzel-vassal végre­hajtott erőszakos modernizációjának ugyanis egész utcák, ősi negyedek estek áldozatul. A Tátra fővárosában, Poprád centrumában hatalmas a felfordulás, díszburkolatot raknak. Késmárk kima­gasló értékű műemlékeire is ráfér a figye­lem. Itt, az új evangélikus templomban találhatók a lázadó főúr, Thököly Imre földi maradványai. Ez a középkori Ma­gyarország vegyes lakosságú német-cip- szer, szláv, kisebbrészt magyar etnikumú területe, a Szepesség, amelynek 16 váro­sát a lengyeleknél csapta zálogba Zsig- mond királyunk. Az irodalmi kisváros, Podolin elég lehangoló képet mutat, csak a főtér részlete emlékeztet a magyar próza egyik legnagyobb mestere, Krúdy Gyula ifjú éveire. A település emlékét megörökítő elbeszélések szerzőjére csak az egykori piarista algimnázium falán lévő emléktábla utal. Az épületben mű­ködő egyházi iskola szlovák szeminaris- tájának, aki végigvezet a helyiségeken, már fogalma sincs a jeles elődről. Odább, a lengyel határtól már csak ugrásnyira fekvő Ólubló a másik nagy ptagyar mesé- lőt, Mikszáth Kálmánt idézi. A Kísértet Lublón szerzője alaposan meglepődne, ha látná a jellegtelen település illúzió­romboló állagú műemlékeit. De vigasz­taljon a tudat: utazni annyi, mint megis­merni önmagunkat. Kovács János Vallomások 1956 egri eseményeiről Félszázan vallanak a filmkockákon azokról az eseményekről, amelyekről eddig mélyen hallgattak a könyvek. Negyvenéves csönd törik meg abban a két órában, amelyben az egri forradalmárok lapozzák fel emlékeik példatárát. A vallomásso­rozat tíz estét is betöltene. Ám legyünk mértéktartók, és tartsunk lépést az idővel, amelyet a gyorsfogyasztó és gyorsfagyasztó piac vezérel. Sajnos - minden ösztönzés ellenére - a barikád másik oldalán állókat nem tud­tuk meggyőzni, hogy a kamera elé állja­nak. A vallomást tevők tábora sem teljes, mert néhányan (félelemből vagy óvatos­ságból?) nem vállalták a „szereplést”. A munka tehát próbálkozás, amelyben mélyről jövő sóhajok kíséretében fogal­mazódnak meg a kérdések: „Miért tör­tént mindez, és lesz-e béke a kertek alatt? Mikor nyújtják békejobbjukat az akkori győztes Kádár-legyének?” íme, gondolatok a vallomásokból: Miskey Kálmán: „Könyörtelen és megalázó volt a forradalmat megelőző időszak. Minden a statisztikára ment, ami önmagában nagy csalás volt.” Jobb László: „Elmentem a Koronába, ahol Suha Kálmán muzsikált. Eljátszotta az »Ott, ahol zúg a négy folyó« című dal­lamot. Másnap a helyőrségi parancsnok­nak jelentették, hogy irredenta dalokat énekelek. Mi sem szimbolizálja jobban az akkori hangulatot, mint az a rettenet, hogy. amikor Rákosi beszélt Budapesten és felállva tapsolt a nép, nekünk is így kellett cselekednünk Egerben.” Dr. Tóth Ferenc: „Az orvosokat is rabszolgákként kezelték. Át akartam he­lyeztetni magam Ózdról Egerbe, s ezt igen rossz néven vették. Mi nem tetszik? Talán bántja az orromat a kohászat Ró­mája? - kérdezték. Pedig én csak ide akartam jönni, ahol felnevelkedtem.” Ringelhann Béla: „Október 23-án munkám Budapestre szólított. Este 10 órakor belekerültem az események köze­pébe. Csodálatos, felszabadult érzéssel sodródtam a tömeggel. Ott éreztem elő­ször, milyen is a szabad levegő illata.” Oroszy László: „Nem szimpatizáltam soha az orosz bolsevizmussal. Annyi tör­vénytelenséget követtek el Magyaror­szágon, annyi embert becstelenítettek meg legjobb tanítványaikkal, a magyar ÁVO-sokkal, hogy örülhetnek, szinte egy pofon sem csattant el Egerben.” Csömör Lajos: „A Klapka utcán ha­talmas tömeg készült a pártház megost- romlására, mert a rendőrök bemenekítet­tek oda egy Andrásfi nevű katonatisztet, akit a feldühödött emberek szerettek volna meglincselni. Matracokkal, szal­mazsákokkal körberakták a pártházat, hogy kifüstöljék onnan az embereket.” Kóta Imre: „A vízmű vállalatnál fegyveres őrséget szerveztünk, mert fél­tünk, hogy valaki mérget cseppent a vá­ros ivóvizébe." Bortély József: „Ötödmagammal in­dultunk el, hogy a szovjet emlékművet ledöntsük. A tömeg egyre gyűlt, jöttek a segítők, hozták a vontatókötelet, melyet a szobor fejére kötöttünk. Mi így tettünk hi­tet a budapesti ifjúság mellett.” Bóta József: „Amikor tüzet nyitottak ránk december 12-én a Csiky utca sar­kán, én már futottam felfelé. Akkor a combomon ért a lövés. A Dobó-gimná­zium előtt zuhantam a földre. Tizenöt méterre állt tőlem az a pufajkás, aki fegyvert emelt rám. Amikor farkassze­met néztem vele, még egy sorozatot felém engedett. A 26 éves bátyámnak nem volt ilyen szerencséje: 16 lövéssel gyilkolták meg.” Molnár János: „A kőbányai gyűjtő­ben piros szőnyeg volt a folyosón, nem­zetiszínű zászló az ágyon. Cellánk ab­laka a kivégzőhelyre nézett... Mindig hajnali ötkor végezték a »munkát« az ud­varon." Szőllősy Lászlóné: „Egyedül marad­tam, sokat sírok, töprengek. A gyere­kemben, az unokámban van minden re­ményem, hogy ők továbbálmodják álma­inkat... Miért történt mindez? - kérde­zem. Mert a férjem hitt a szabadságban? Hisz ez csak nem volt ekkora bűn...? Csömör Lajos: „Olyan illúziókért harcoltunk, amit ma már nehéz megér­teni... Mi nem egészen ezt akartuk. Nem ezt a vadkapitalizmust. Tisztességes, be­csületes, félelemmentes életért harcol­tunkSziki Károly (Október 22-i számunkban részleteket olvashatnak az Eger, 1956 című három­részes dokumentumfilmben elhangzó vallomásokból.) Pártnépszavazósdi K is hazánk legújabb össznépi társasjátéka a címben jelzett. Igen különösek a szabályai. Nevezetesen: az ország házába bejára­tos játékosok közül a három esztendeje kisebbségbe szorultak pró­bálják sakkban tartani a jelenlegi többséget. Háromszázezer alá­íróra hivatkoznak. Az ellentábor viszont az 1994-ben rájuk vokso­lók túlnyomó sokaságát emlegeti legfőbb érvként. Az már más kérdés, hogy a 7,8 millió szavazásra jogosultból hét és fél millióan mit gondolnak minderről. Borítékolható, hogy isten­igazából maguk sem tudják, hányadán is állnak. Legfőképpen azért nem, mert nem értik, miért módosulnak oly sűrűn e sajátos politi­kusi birkózásban résztvevők taktikái. Hol kötött-, hol meg szabad­fogásban mérkőznek egymással. Egyszer csatakiáltásul az hangzik el: legyen véleménynyilvánító referendum a NATO-ról! Másszor meg ez: legyen mégis inkább ügydöntő! Harmadszorra pedig: egé- szíttessék ki az utóbbi a földtulajdonlás kérdéskörével! Van, ami­kor a kormányzó pártok és az ellenzék egyetértenek. Ám legutol­jára még abban sem hajlandók együttműködni, aminek pedig va­lamennyien a fontosságát hangsúlyozzák, a NATO-csatlakozásét. A partvonalról eleinte bénultan be-bepislogó választópolgárok lassacskán kezdenek más hangulatra átváltani. Szemükben a párt­érdekek miatt csőlátóvá váló főszereplők immár köznevetség tár­gyai. Megmosolyogni valók ebben a szomorújátékban. Illő lenne észrevenniük a pályán tartózkodóknak, mennyire passzívak, tanácstalanok az őket körülvevő - leendő csere - játszó­társaik! A széles, nagy publikum, a külföld egyelőre roppant el­néző és megértő a csapnivaló színvonal miatt. A kérdés: meddig?! N em csodálnám, ha legtöbben fontolóra vennék, s úgy határoz­nának, hogy ők nem óhajtanak effajta játszadozás részesei lenni. Sem most, sem november 16-án, sem november utolsó nap­ját. (szalay) A darázs Tyátran kimondom: félek tőle. Pontosabban: irtózom. Hátbor- Dzongató a zúgása. Rossz emlékeket ébreszt, amikor valahol fennakad, mert akkor még haragosabb. Még jobban gerjeszti kár­tyás szárnyai motorját, fülsértő és idegesítő. Szorult helyzetében bizonyára ölni, de - ne adj Isten - szúrni tudna. Am az ablak üvege - bár szemnek átható, mégis - ellenáll, mint a minap az egyik helyi járatú autóbuszon. Utaskísérőnk a fényt ér­zékelte, de kijáratot nem talált. ízelt lábaival kapaszkodott egyre magasabbra, de hiába. így az ablak kereténél rendre kitört magá­ból. Akkor az ott ülő polgár elrántotta a fejét ijedtében, majd szemmel kísérte útját, nehogy rajta töltse ki mérgét. A szárnyas bogár sikertelen próbálkozása közben eszembe ju­tott, miért is félek a darázstól. Nem is ő a hibás. Gyermekkoromban nagyapám méhészkedett, és pergetés előtt rendre igénybe vette se­gítségemet. Szívesen voltam szolgálatára, csak ne féltem volna annyira a méhek csípésétől. Ha közelítettek, már csapkodtam. Elő­fordult, hogy eldobtam a mézzel teli súlyos keretet, mert ki tudtam volna menekülni a világból, megelőzve az üldözőt. A rossz emlék nem más, mint hogy időnként a méhnek volt si­kere. Én persze úgy éreztem, mindig ő a győztes. Fullánkjával lete­rített. Még csak az, hogy megdagadtam! De a csalánkiütéstől, a viszketéstől a hideglelésig minden olyan kellemetlenség erőt vett rajtam - nem is csupán rövid időre -, amit nem lehet feledni. Nagyon szép munka volt, ahogy nagyapám bánt a szorgos állat­kákkal. A méz illata, a kézzel hajtott pergető a hűvös folyosón, a sejtek nyalógatása... Kell ettől több egy gyereknek? Csak a méh zümmögését nem tudom ma sem elviselni. Ezért akadt meg a sze­mem a darázson is, ami egyre hátrább röppent az autóbusz utaste­rében. Riadalmat keltő zúgása ahogy haladt, úgy ismétlődött. El­lenszegülő nem akadt, félénk nők foglaltak helyet egymás mögött. Elöl állva már alig láttam, ám annál jobban izgatott, hol tart légi útján. Aztán emberére talált! Egy férfi, aki szintén percek óta ügyelt a potrohosra, gyufásdobozzal az ablakhoz nyomta. Csend lett, többen megkönnyebbültünk: az elsőszámú ellenség kimúlt. M ég nem értem a célomhoz, amikor újabb fullánkosra lettem fi­gyelmes. Az autóbusszal párhuzamosan, az ablakon kívül, fá­radhatatlanul repült. Az is velünk tartott, de utunk a leszállásom­kor - megkönnyebbülésemre - megszakadt. Ezzel együtt mindenki­nek mondom: vigyázzon! Ősszel sok a darázs...! Fesztbaum Béla HÍR(TELEN)KÉK... G. Nagyné Maczó Ágnes - bevallása szerint, mint igaz magyar magánember - Kiskőrösön országos blokádra szólította fel a me­zőgazdasági termelőket. Barikádra..., barikádra...! * Sajátos - úgynevezett glasznoszty-keverékkel dúsított - pere­sztrojka előtt áll Kína. Pe-king... * Az ÁPV Rt. a jövő hónapban pályázatot ír ki a budapesti ügetőre. Tétre és befutóra - a lövi lóvéjáért... * A héten megkötött szerződés értelmében a Csajkák, a Volgák és a GAZ terepjárók után 1998-ban megkezdik Oroszországban a FIAT Palio kombi sorozatgyártását. Zdravsztvujtye, Palio Fiat Fiatovics... * Az örömlányok egyórás tarifáját a pezsgő 11 ezer forintos árába kalkulálta be egy miskolctapolcai bár tulajdonosa. A bikavért a vendég vitte... (szilvás)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom