Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-26 / 198. szám

8. oldal SporTTüköR 1997. augusztus 26., kedd Tenisz: Telestar-kupa, Számán Ágoston-emlékverseny • • s Összesítésben: 1. ETA, 2. Építők, 3. Vasas Négy napig teniszezett az utánpótlás fotó: majoros tamAs Kellemes nyári időben ke­rült sor Egerben az érsek­kerti teniszpályákon az idei, sorrendben harmadik Szá­mán Agoston-emlékver- senyre, amelyen első alka­lommal került átadásra a Telestar-kupa. Huszonnyolc egyesület összesen 127 ver­senyzője lépett színre a négy nap során, s játszott élveze­tes meccseket. A 14 éves fiúk kiemelt ver­senyszámában 47-en indultak. A 52-es táblára feljutni sem volt volt egyszerű, a színvo­nalra jellemző, hogy az első nyolc kiemelt teniszező közül hárman előbb „elvéreztek”. Három-négy órás küzdelem is előfordult, Bozsik Attilának az egyik játszmája például két órát vett igénybe. Pénteken sötétedésig teni­szeztek - értékelt Széman Agostonné versenybíró, aki­nek szombaton már jobban si­került tartani „versenyzőivel” a tervezett menetrendet. A mezőny felért egy kisebb ma­gyar bajnokság értékével, az viszont meglepetést okozott, hogy az első két emlékverseny győztese, Fenyvesi Tibor (Bp.) ezúttal hiányzott. A színvonalra egyébként a többi versenyszámban sem le­hetett panasz. Az Egri Tenisz Alapítvány versenyzői közül többen dobogóra kerültek, de a szintén egri Smas/r-klubnak is jutott érem. Eredmények, FI 14: 1. Kis Sebő (Építők), 2. Varga Márk (Sopron), 3. Farkas Dávid (Bp. Honvéd) és Tóbiás Tas (Vasas). FI 12: 1. Németh Csaba (Szolnok), 2. Sauska Péter (Malév), 3. Pásztor Zsolt (Nyíregyháza) és Balogh At­tila (Metró). F HO: 1. Siska Zoltán (Nyíregyháza), 2. Lu­kács Dénes (ETA), 3. Lászka Milán (ETA) és Kinter György (Sopron). LI14: 1. Ba­lázs Ildikó (Építők), 2. Utassy Györgyi (ETA), 3. Marosfalvi Zsuzsa (Smash) és Antanovics Donja (Szeged). . L/12: 1. Utassy Györgyi, 2. Marosfalvi Zsuzsa, 3. Antanovics Donja és Balajti Renáta (ETA). FI 14 páros: 1. Tóbiás Tas (Vasas)-Szeder Tas (Százha­lombatta), 2. Dékány Marcel (Bp.)-Kardhordó Szilárd (Va­sas), 3. Bozsik Attila (ETAj-Sanska Péter (Malév) és Böhm Péter (Bp.)-Gém Pé­ter (BVSC). Összetett pontversenyben: 1. Egri Tenisz Alapítvány, 2. Bp. Építők, 3. Vasas SC. F. B. Magyarok fénye... Augusztus hónap a nyár közepe, ami a vizes sportoknak kedvez. Szeljék bár emberi testek vagy különböző módon megépített „közlekedési eszközök” a hűsítő habokat, jólesik a nedves kö­zeggel találkozni a kánikulában. Bizonyára ezért sűrűsödnek ilyenkor a vizes események évről évre, ebben az időszakban rendezik ugyanis a különböző világ- versenyeket, ahonnan várjuk a jó híreket. Szerencsére nem hi­ába. A tengeren túlra, Kanadába mentek aratni az idén a ma­gyar kajak- és kenuválogatott tagjai, még leírni is félelmetes, 8 arany-, 6 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek Storcz Botondék. Az úszók is jól „váltottak”. Darnyi és Egerszegi visszavonu­lása után, Rózsa és Czene távollétében is szereztünk négy ara­nyat Sevillában, mert Kovács Agi 16 évesen is az öreg földrész legjobbja. Kovács Rita a hosszú távú úszásban remekelt. A pó­lósok is tudtak nyerni egy idegfeszítő csatában, a „vízi foci” képes volt megújulni a szűk esztendők után, pedig a jugoszlávok is mindent megpróbáltak. Am nemcsak vízben, hanem szárazon is fényes volt magyar szempontból Szent István hete. Őseink nyomdokain haladva a kettesfogat-hajtó Lázár Zoltán lett világbajnok lovaival, s mi több, még mindig bátran kalandozhatnának Árpád vezér utó­dai. A kanadai íjász-világbajnokságon a csigás kategóriában a magyar csapat szerezte meg az aranyérmet, ilyenre korábban - ebben a sportágban - nem szolgáltatott példát nemzetünk. Fondorlatos nép ez a magyar - gondolhatja a nagyvilág. Most már csak azt kellene kitalálnunk, hogy miként lehetne az igazi fociban az utolsó sípszóig talpon maradni, és nem elbukni rendre a befejezés előtt. Ott, ahol a fényünk (a Népstadion gyep szőnyegéhez hason­lóan) nagyon megkopott. Ott kellene valami egészen nagy for­dulatot venni, hogy teljesebb legyen az örömünk. (fesztbaum) Vízilabda Tomagyőztes az TJVMK-Egervin Az ÚVMK-Egervin felnőtt­csapata a Galatasaray ven­dégeként Törökországban készül a közelgő őszi sze­zonra. A serdülők sem tét­lenkednek azonban, akik Szlovákiában nyertek a To- zán-kupa nemzetközi után­pótlás-tornán. Holló Tivadar tanítványai szlovák és magyar csapatok ellen három győzelemmel és egy vereséggel hódították el a trófeát. Hatalmas meg­lepetésre a négy ifjúsági Eu- rópa-bajnokkal felálló KSI csapata is meghajolni kény­szerült az egriek tudása előtt. Eredmények: ÚVMK­Egervin - UK Bratislava 18-3, ÚVMK-Egervin - UTJ Topolcsány 9-4, ÚVMK-Egervin - NCHZ Nováky 7-9, ÚVMK-Eger­vin-KSI 6-4. A győztes csapat tagjai: Jászberényi, Pfaff, Bánhidi, Bajzáth, Bial, Veréb, Ru­szin, Kovács, Szekeres, He­gedűs. Edző: Holló Tivadar. Aranyérem Kissnek és Pappnak SZUPER. EXPRESSZ A Balaton közelében családi ház eladó! Minden megoldás érdekel. Tel.: 37/388-851 és 06-30-641-984 (6323) Gyere a Városfal Divatba „SCOTCH” amerikai pólók reklámáron, nyári ruhák ki­árusítása, olcsó fehérnemű! (6302) Parabolák forgatóval akció­sán. MEGAHERTZ Eger, Csiky 15. 36/314-856 (5110) Samsung, Grundig, Philips tv, video akciósán, kamat­mentes hitelre! Megahertz Eger, Csiky 15.36/314-856 (6322) Ált. Iskola tanítót keres. T: 36/412-149 (6315) VERPELÉT Debrecenben rendezték a IV. if­júsági atlétika Európa-találko- zót, amelyen részt vettek a Ver­peléti SE versenyzői is, akik nagyon jól szerepeltek. Az öt országból érkezett mintegy 300 fő vetélkedésében a 300 méte­A 34. héten a 2. számú, félbe­szakadt mérkőzés megállapí­tott eredménye: 5-4.1-es. A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 34. heti totónye­remények a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 9 da­rab, nyereményük egyenként 785.376 forint. 13 találatos szelvény nem rés gátfutást Kiss Lívia nyerte, mögötte másodikként Asztalos Noémi végzett. Kiss Líviának a 100 méteres gátfutásban ezüst­érem jutott, míg a távolugrás­ban negyedikként zárt. A verpelétiek a 800 méter után is örülhettek, hiszen Papp Krisztina aranyérmet szerzett-. volt. 12 találatos szelvény 326 darab, nyereményük egyenként 7227 forint. 11 találatos szel­vény 3446 darab, nyereményük egyenként 684 forint. 10 talála­tos szelvény 20.002 darab, nye­reményük 196 forint. A gólto­tón 4 találatos nem volt, a 3 da­rab 3 találatos nyereménye egyenként 36.066 forint. Hivatalos totónyeremények Megyei II. osztályú labdarugó-bajnokság A Sírokkal csak a Domoszló tart lépést A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság 3. fordulójának mérkőzéseiről a következőket je­lentették tudósítóink: Sírok - Makiár 2-0 (2-0) Sírok, 100 néző. V.: Bartos. Sírok: Rozsnaki - Suha, Szán­tai, Halász, Puporka, László (Képes), Bujáki, Erdélyi, Farkas (Szilágyi), Fehér, Szecskó. Edző: Rozsnaki István. Makiár: Misz - Pintér, Alter, Sasvári L., Nagy, Sasvári T., Pa- rádi, Fazekas, Kővári (Molnár), Klaisz (Szurovcsik), Csomós. Játékos-edző: Sasvári László. A hazaiaknál Szecskó ismét bizonyította, hogy jó vásárt csi­náltak vele Sírokban. G.: Szecskó 2. Jók: Szecskó, Bu­jáki, Fehér, ill. az egész vendég­csapat. Ifik: 5-0. Farkas Nándor Domoszló - Kisköre 5-1 (2-0) Domoszló, 250 néző. V.: Ora- vecz. Domoszló: Likker - Lu- kovszki, Szőllősi, Paulenka Sz., Horváth 0., Sidló (Paulenka R.), Paulenka L. (Simon), Hor­váth G., Szabó I., Horváth L., Szarvas. Edző: Schrüjfel Gyula. Kisköre: Oláh S. - Simon I., Labancz, Puzsoma Bemát, Pu- zsoma Béla, Kállai, Angyal (Simon Zs.), Szabó T., Kovács (Takács), Csonka, Bacsu (Mol­nár). Játékos-edző: Oláh Sán­dor. A helyzeteiket biztosan érté­kesítő hazaiak fölényes győzel­met arattak. G.: Horváth L., Szarvas, Horváth O., Szabó I., Horváth G., ill. Molnár. Jók: Szarvas, Szabó I., Horváth O., Horváth L„ ill. Molnár, La­bancz, Szabó T. Ifik: 2-1. Fehér István Gyöngyöspata - Nagyréde 1-1 (1-1) Gyöngyöspata, 300 néző. V.: Molnár. Gy. pata: Rudas - Sinka, Kecskés, Kuhn (Kovács), Maka (Hegedűs), Tátrai, Hordós, Bá­lint, Benus, Haller, Sztankó (Morvái). Edző: Benus Ferenc. Nagyréde: Erdei - Debre- czeni, Csernyik, Barna, Nagy, Bordás, Cserta, Majzik (Ko­vács), Jurecska, Deme, Szerző (Mihályi). Edző: Acs János. Szomszédvárak rangadóján mindkét csapat nagy lelkesedés­sel játszott, a mérkőzés azonban egyenlő erők küzdelmét hozta, reális eredménnyel a végén. G.: Benus, ill. Majzik. Jók: Benus (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. Deme, Bordás. Ifik: 1-3. Pászti Viktor Pély - Abasár 4-3 (1-2) Pély, 200 néző. V.: Várallyay. Pély: Tóth L. (Tóth S.) - Czvitkovics, Vona Zs., Zagyva, Ivanics L., Adamecz, dr. Feny­ves, Nagy (Kocsis), Burai P. (Burai D.), Bárány, Burai F. Edző: Vona Géza. Abasár: Kiss - Valiskó, Tóth Sz„ Szatmári, Somodi, Czemai (Bollók), Juhász, Bátori, Szabó, Rézműves, Barbócz. Játékos­edző: Tóth Szabolcs. Fordulatokban gazdag, ám mérsékelt színvonalú mérkőzé­sen a hazaiakat a szerencse is segítette a győzelem megszerzé­séhez. G.: Bárány 2, dr. Feny­ves, Zagyva, ill. Barbócz 3. Jók: Tóth S., Ivanics L., Burai P., Bá­rány, ill. Barbócz, Valiskó, Tóth Sz. Ifik: 12-0. Vona Tibor Heréd - Párád 0-0 Heréd, 300 néző. V.: Asztalos. Heréd: Bajkó - Juhász Cs„ Füzér, Kovács J., Juhász J., Györkis, Szabó, Juhász K., Ka­pui, Egyed, Baranyi (Búcsú). Edző: Tóth Tibor. Párád: Bordás - Szatmári, Tarjányi, Percze, Klement, Kiss, Csík J., Hajdú, Bessenyei, Lucza, Teleki. Edző: Huszti Ti­bor. Közel azonos képességű csa­patok mérkőzésén igazságos pontosztozkodás született. Jók: Bajkó, Kovács J., Juhász J., ill. Szatmári, Lucza, Teleki. Ifik: 1-2. Búcsú Attila Tárnáméra - Apc 1-4 (1-1) Tárnáméra, 150 néző. V.: Szi­getvári. Tárnáméra: Nagy - Kovács G., Ugrai, Bánka, Besenyei, Tóth (Csintalan I.), Bognár (Kovács R.), Pári Cs., Bánfai, Lőrincz, Laskovics (Majorszki). Edző: Pári Zsolt. Apc: Kása - Godó, Baranyi J., Menus T., Csemer, Bata, Ko­vács B„ Fodor, Kiss (Rezs- nyák), Baranyi G., Szabó (Du­dás). Játékos-edző: Kovács Béla. Tovább tart a méraiak vessző­futása, akik 1-0-ás vezetés után szenvedtek vereséget. G.: Lő­rincz, ill. Baranyi G. 2, Dudás, Kiss. Jók: Ugrai, Besenyei, ill. Kása, Godó, Csemer, Bata. Ifik: 4-0. Csintalan Attila Vámosgyörk - Márkáz 1-1 (0-0) Vámosgyörk, 150 néző. V.: Si- peki. Vámosgyörk: Juhász Cs. - Ördög, Veres, Szedmák, Révai, Marsi Z., Torna, Varga, Dobos, Fodor, Deme (Juhász R.). Edző: Kovács Ferenc. Márkáz: Horváth - Hatalyák, Trestyánszki, Szekrényes, Mol­nár, Blaumann, Sztankó, Fehér, Süveges, Varga, Simonyák. Csapatvezető: Kaszás György. Küzdelmes mérkőzésen igaz­ságos eredmény született. Kiál­lítva: Fehér (beszédért a 80. percben). G.: Toma, ill. Blau­mann. Jók: Toma, Révai, ill. Horváth, Trestyánszki, Blau- mann. Ifik: 2-0. Torna István Mátratherm - Erdőkövesd 1-2 (0-1) Mátraderecske, 100 néző. V.: Ducsai. Mátratherm: Hegyi - Boda, Zöld, Madácsi, Farkas, Szlo- vencsák (Megyesi), Pabolkov, Kóródi Sz. (Kóródi 1.), Csikós J., Szívós, Csikós Zs. Játékos­edző: Megyesi Ferenc. Erdőkövesd: Bocsi — Lakatos, Danó, Csóka, Zsadányi, Holló G., Holló I. (Tar), Köböl, Zagyva, Berki, Kotroczó. Edző: Földi György. A kapura veszélytelen haza­iak ellen megérdemelten nyer­tek a lelkesebb vendégek. G.: Szívós, ill. Berki, Zagyva. Jók: Hegyi, Zöld, ill. Danó, Köböl, Berki. Ifik: 3-2. F ónad István A bajnokság állása: 1. Sírok 3 3­­124) 9 2. Domoszló 3 3­­15-6 9 3. Gy.pala 3 2 1­6-2 7 4. Nagyréde 3 2 1­5-3 7 5. Makiár 3 2­1 6-3 6 6. Pély 3 2­1 6-5 6 7. Párád 3 1 2­6-1 5 8. Heréd 3 1 1 1 6-3 4 9. Márkáz 3 1 1 1 6-10 4 10. Erdőkövesd 3 1­2 3-4 3 11. Apc 3 1­2 5-8 3 12. Kisköre 3 1­2 4-8 3 13. Vámosgyörk 3­1 2 2-í 1 14. Tárnáméra 3­1 2 2-12 1 15. Mátratherm 3­­3 °P CM 0 1 6. Abasár 3­­3 5-12 0 A 4. forduló párosítása, au­gusztus 30. szombat, 16: Apc - Sírok, Kisköre - Mátratherm. Augusztus 31. vasárnap, 16: Pá­rád - Gyöngyöspata, Tárnáméra - Heréd, Nagyréde - Pély, Aba­sár - Domoszló, Erdőkövesd - Vámosgyörk, Márkáz - Makiár. Kisbakonyi Attila tízet talált Az Egertej Kft. támogatásával Játékunkban a 34. héten Kisbakonyi Attila egri és Bene János szomolyai olvasóink tippjeit játszot­tuk meg az egri Rózsa Károly úti totózóban. A já­tékhéten Bene János 5, míg Kisbakonyi Attila 10 találatot ért el. Egri olvasónk nyereménye nem éri el a kétezer forintot, így szabályaink szerint a tel­jes összeg őt illeti meg, melyet postázunk részére. Az elmúlt héten a lapunkhoz beküldött közel két­száz tipp között 1 darab 12-est (Bartók István, Eger), 4 darab //-est, 12 darab 10-e.s találatú szel­vényt értékeltünk. Népszerű tippjátékunkat az Egertej Kft. támo­gatásával folytatjuk, változatlan játékszabályok mellett. Az új tippelők kedvéért ismertetjük a já­ték lényegét: lapunkban megjelentetünk a játék­hétre vonatkozó üres totó kollektív szelvényt, me­lyet kivágva és kitöltve kell pénteken délig szer­kesztőségünkbe (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A lapból kivágott szelvények vesznek részt a já­tékban, egy fogadó egy borítékban több tippet is beküldhet. A megjátszható variáció 0-6-7 index­számú (1600forint!szelvény áron), ami azt jelenti, hogy a mérkőzésekre hat kétesélyes (IX, 12 vagy X2-es) tippet és hét egy esély es tippet (1, vagy X, vagy 2) kell beírni. A beérkező tippek közül minden héten pénte­ken 12 órakor sorsolással választjuk ki azt a két fogadót, akinek a tippjeit szerkesztőségünk és az Egertej Kft. közösen megjátszik az egri Rózsa Ká­roly úti totózóban. A kisorsolt játékosok nevét és a tipposzlopot minden alkalommal a szombati számunkban kö­zöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pá­lyázó nyereményt ér el, abban az esetben a nye­reményt megfelezzük. Kétezer forint összeg alatt nincs felezés, a szabályaink szerint a nyeremény teljes egészében a fogadót illeti meg. HA NVCAÜNK - f€UZÜNK! ( 35. hét 4#^ Ar/ 1 \ A 0 i ^4T ■* \ 21 Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Ferencváros Debrecen 2. Békéscsaba Vasas 3. Zalaegerszeg Siófok 4. Bremen Leverkusen 5. Rostock Bayern München 6. Schalke 04 M.gladbach 7. VfB Suttgart Dortmund 8. Atalanta Bologna 9. Bari Parma 10. Empoli Roma 11. Lazio Napoli 12. Piacenza Milan 13. Udinese Fiorentina +1 mérkőzés 14. Újpest MTK Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. o S 7 Indexszám: 64 db Név:. Cím:,

Next

/
Oldalképek
Tartalom