Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-07 / 183. szám

I I HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY. 1997. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK HÍRLAP LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA feladja, másnap VIII. ÉVFOLYAM 183. SZÁM ÁRA: 39 FORINT olvashatja! A IX. Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó - ma délután ötkor felvonulással kezdődik. Képünkön egy külhoni együttes tavalyi műsorának egy pillanata. fotó-perl marton Megállapodott az MVM Rt. és a Mátrai Erőmű Rt. - 2005-ig Visontai energia a hazának Hosszú távú villamosenergia- és kapacitáslekötési megálla­podás ünnepélyes aláírására ke­rült sor tegnap Budapesten, a Magyar Villamos Müvek Rész­vénytársaság és a Mátrai Erőmű Rt. között. A Kempinski Hotelben az eseményt Valaska József, a Mátrai Erőmű Rt. vezérigazga­tója nyitotta meg. Egyperces néma felállással adóztak dr. Szabó Imre professzor, a Ma­gyar Energia Hivatal elhunyt főigazgatója emlékének. Ismer­tették a Mátrai Erőmű Rt. vi­sontai retrofit programját, majd dr. Tombor Antal, az MVM Rt. vezérigazgatója és dr. Dieter Bökenbrink, a Mátrai Erőmű Rt. Igazgatóságának elnöke aláírta a Mátrai Erőmű termelte villa­mos energia 2015. december 31-ig történő átvételére szóló megállapodást. -----— (Foly tatás a 2. oldalon) Vasvillával mentek dinnyéért HEVES I Rablás bűntettének alapos gya­núja miatt indított eljárást a Hevesi Rendőrkapitányság B. Róbert és társai ellen, akik életveszélyesen megfenyegették és-cselekvőképességében korlá­tozták a fia dinnyéjét védő 88 éves N. Józsefet. Ifjabb N. Jó­zsefnégy hektáron gazdálkodik. Ám rájött, hogy gyorsan fogy a termése. Megkérte idős édesap­ját: nappal őrizze a földet. Erre nem számítottak a támadói. A tettesek szerint a bácsi vasvillával támadt rájuk, s ők baseball-ütövel kényszerültek védekezni. A sértett szerint a banda indult, őellene a hegyes mezőgazdasági eszközzel. (Folytatás a 3. oldalon) Óvakodj a zárj egy-vásárlóktól! HEVES MEGYE Egy vakációzó diáknak mindig jól jön egy kis zsebpénz. Több fiatal is így gondolta, amikor tudomására jutott: nem kell mást tenni, csupán minél több cigaretta-zárje­gyet összegyűjteni, s azt a megfelelő sze­mélynek a megadott időpontban átadni. Egy darab jegy ára 20-50forint között mo­zog. A gyűjtésnek technikája is van. A kö­tegelt címkéket gyufásdobozokba rakják, s így adják át a „felvásárlónak”. Mindezt egy aggódó anyukától tudtuk meg, aki tegnap telefonált szerkesztősé­günkbe. Elmondta, otthon arra figyelt fel, hogy gyermekei egymással versenyezve vadásznak a kiürült cigarettásdobozokra. Kérdésére a fiatalok közölték, a legtöbb barátjuk már régóta így egészíti ki a zseb­pénzét. A mama úgy véli, ez veszélyes játék lehet, ezért arra keresett választ, vajon ki és miért veszi át ezeket a cédulákat, s hogy legális dologról van-e szó? A rendőrségre konkrét információ még nem érkezett, de hallomásból a főkapitány­ságon is tudnak az állítólagos akcióról. A Vám- és Pénzügyőrség Heves Megyei Parancsnoksága Nyomozóhivatalának he­lyettes vezetője, Barta Zoltán tőlünk érte­sült először a jelenségről. Elmondta, ha tényleg zajlik ilyen adásvétel, az bizonyára illegális tevékenység, hiszen feltételezhető, hogy a cél az adójogszabályok megkerü­lése. A már használt zárjegynek hamis ter­méken való feltüntetése. Ez törvénybe üt­közik. Épp ezért a parancsnokhelyettes kér mindenkit, akinek az esetről bármilyen tu­domása van: jelentkezzen nála személyesen vagy telefonon! Természetesen az informá­toroknak semmilyen hátrányuk nem szár­mazhat a bejelentésből. (barta) Csak a HEVES"*1 HÍRLAP olvasóinak Barátság emlékpark létesül Farkas László: ismerjék meg egymást a horvátok, magyarok! FELSÖTÁRKÁNY A szépen fejlődő horvát-ma- gyar kapcsolatok egyik igen ígéretes állomása a Heves me­gyében idén februárban meg­alakult Heves megyei Hor- vát-Magyar Baráti Társaság. Az együttműködések kereté­ben már eddig is számos isme­retség és kapcsolat szövődött az itteni és a balkáni ország is­kolái, települései és közösségei között. Jó példa erre az egri mezőgazdasági szakközépis­kola és a hasonló profilú hor- vát tanintézet, illetve Felső- tárkány és az Adria partján fekvő Orebics települések kapcsolata. Az egymásra találás rejtett elindítójaként Farkas László horvátországi magyar idegen- forgalmi szakembert kell ke­resni, aki a kezdet kezdetén a Cipollino utazási iroda vezető­jeként fedezte fel a megyét, és látta meg az együttműködés­ben rejlő lehetőséget. (Folytatás a 2. oldalon) Taneszköz- és tanszerellátás - közelről Minden kétségbeejtően drága Ellopott pisztoly EGER A megyeszékhely strandjáról ellopták a 28 éves, szabadságon lévő veszprémi hivatásos ka­tona, N. L. R 65-ös típusú 9 mm-es, hat lőszert tartalmazó pisztolyát, iratait, összes holmi­ját. A rendőrség tájékoztatása szerint az önvédelmi fegyver tartásának szabályait meg­szegte a katona, amikor nem zárható helyen hagyta a lőfegy­verét. A nyomozók a jegyző­könyvet felvették, s lőfegyver­rel, lőszerrel való visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen el­rendelték a körözést. Ellopták a pálya reflektorait GYÖNGYÖSPATA Ismeretlen bűnelkövetők le­szerelték és elvitték a mát­raaljai község sportegyesü­letének labdarúgópályájá­ról a játékteret megvilágító reflektorokat. Tavasszal már történt hasonló eset. Akkor két világítótestet loptak el a mintegy 8 méteres oszlo­pokról. Ezúttal hat reflektort tulajdonítottak el. Sohajda László, a sport­kör elnöke sajnálkozását fe­jezte ki az ügy kapcsán, ugyanis a labdarúgók mun­kahelyi elfoglaltsága miatt csak az esti órákban tudnak edzeni. Ez pedig világítás nélkül nem megy. HEVES MEGYE Igaz, a fiatalok felszabadultan pihennek, élvezik a vakáció örömeit, ám a szeptemberi csengetés csak közeleg, s az illetékesek már a leendő tíz munkás hónapra gondolnak, s arra törekszenek, hogy meg­lehetősen gondosan készítsék elő a rajtot. Ezzel összefüg­gésben néztünk utána a tan­eszköz- és tanszerellátásnak. Az előbbiről Durts Győzőt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Tankönyv és Tanszer Irodájának vezetőjét kérdeztük. Reagálása kissé meglepően hatott:-A pillanatnyi helyzet jel­lemzője a nagy néma csend. Még mindig nem döntött a miniszter arról, mi kerüljön a precíz jegyzékbe. Erre évente szükség lenne, de hát az óhaj eddig még soha nem valósult meg. Van viszont egy funkci­onális szerepű, de hát ez elvi jellegű, és nem tartalmazza azt, hogy mit hol gyártanak, és mennyiért lehet megvenni. Létezik egy évente egyszer megjelenő kiadvány, a Ma­gyar Taneszköztár, amely el­jut minden iskolába, s ez azért segít az eligazodásban. Úgy vélem, semmi sem hiányzik, de hogy mi mennyibe kerül, arról nincs kimutatásunk. Arról viszont csak a hely­beliek tudnak, hogy a tanesz­közök közül mire van szük­ség, hisz az egyes testületek szabják meg, hogy mit vásá­roljanak az üzletekben. (Folytatás a 3. oldalon) Veszélyes gombák MÁRKÁZ Erdeink terítve vannak gombá­val - jelzik a gombamérgezet­tekről kapott hírek megyénk kórházaiból. A gyöngyösi Bugát Pál Kő­ház gyermekosztályának veze­téséért felelős főorvos, dr. Má- nya Kristóf egy markazi család középsúlyos gombamérgezés­ben szenvedő gyermekét gyó­gyítja, sikerrel. A terhessége középidejében járó édesanya és férje heveny mérgezést kaptak. A kismama szerencséje, hogy nem vetélt el. A gombaismere­tükben bízó szülők nem mutat­ták meg szakértőnek a gombát. Az Országos Közegészség- ügyi Intézetbe küldött vizsgálati anyag eredménye szerint a ró­kagombával összetéveszthető rozsdás tölcsérgomba okozta a tüneteket. A gyomormosás és a kezelések után a felnőttek saját felelősségükre hazamentek. Önökkel Mondjuk - Önökért Uborkaszezoni álszenzáció? P ihennek a politikusok, a kissé rosszmájúak szerint gyűjtik az erőt a további fondorlatokhoz. Ilyenkor kánikulában kissé zsibbad a világ. Ritkulnak az események, s ha nincs igazi szen­záció, akkor megfelel annak majdhogy az ál változata is. Ilyennek minősíthetem a Pozsgay-féle iratadományozást. Egyeseknek lehet, hogy fáj, hogy az utóbbi időben mindig rossz lapra tevő, egyébként igen tehetséges, ám meglehetősen önköz­pontú személyiség MDF-es színekben óhajt indulni képviselő- jelöltként, s ezért felelevenítették a féléves históriát. Azt, hogy egy amerikai intézetnek ajándékozott néhány köteg személyes jellegű iratot. Nincs ebben semmi különös. Igen intelligens létére feltehe­tően tudta, mit tesz. Ezt azonban nem óhajtja elhinni a főlevél­táros. így kerekedett ez a közéleti luftballon, amely hamarosan kipukkad. Addig azonban pótolja a valódi ellentétek felvonulta­tását. Legfeljebb a türelmetlenség, az indulatosság ugyanaz, mint más esetekben. Mi azonban - s ezt azért meg lehet érteni - szórakozunk. Él­vezzük ezt az egész akciót, ami voltaképpen sok hűhó semmi­ért. De legalább látványos... Pécsi István Elfogadták a két évre szóló fejlesztési programot Súlyos milliók az utakra A kismánai vármúzeumot - idén nyáron is rengeteg turista kereste fel. Nemcsak a festői szépségű vár vonzza az idelátogatókat, hanem a főbejárat mellett található tájház is, amely a századforduló jómódú parasztcsaládjának hasz­nálati tárgyait őrzi. A tervek szerint egyébként hamarosan hozzálátnak a műemlék épület tetőszerkezetének felújítá­sához. x' FOTÓ: ÖTVÖS IMRE MÁTRADERECSKE-Két évre szóló tervet foga­dott el önkormányzatunk a legutóbbi tanácskozáson, melyben a település belterü­leti útjainak aszfaltozását, il­letve felújítását ütemeztük - tájékoztatott Zám Ferenc, Mátraderecske polgármes­tere. Mint elmondta, idén és jö­vőre összesen mintegy 50 mil­lió forintot kívánnak a belte­rületi utcák állapotának javí­tására fordítani. Elképzeléseik szerint a munkák első üteme még az idén megvalósulna, s az ehhez szükséges mintegy 20 millió forintot azokra az utakra for­dítanák, amelyek még nincse­nek szilárd burkolattal el­látva. Jövőre maradnának a ke­vésbé égető gondot jelente szakaszok, illetve a falu fölöti _lévő mintegy 200 üdülőépü­lethez is szeretnének - leg­alább részben - aszfaltozod vagy egyéb szilárd burkolattal ellátott utat építeni, hogy tu­lajdonosaik egy esetleges esőzés után is megközelíthes­sék nyaralóikat. Mindezeket a beruházáso­kat az teszi immár indokolttá, hogy a faluban hamarosan tel­jesen befejeződik a szenny- vízcsatoma-építés, így ha­sonló nagyságú közműberu­házás miatt már vélhetően nem kell ismét felbontani a 2 utakat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom