Heves Megyei Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-07 / 183. szám
1997. augusztus 7., csütörtök 2. oldal Megyei Körkép Meleg víz - korábban Az EVAT Rt. értesíti fogyasztóit, hogy a távhőszolgáltató rendszer éves karbantartása a tervezettnél korábban befejeződik. Ezért várhatóan augusztus 7- én. csütörtökön, azaz ma déltől újra megindul a melegvíz-sza\- gáltatás az Északi-lakótelepen. Zenekarok fesztiválja Ismét felélénkül Hatvan nyári zenei élete. A szabadtéri színpadon rendezik meg augusztus 9-én 19 órai kezdettel azt a rockfesztivált, amelyen fellép többek között a hatvani Corle- one^együttes, valamint Sanyiék. Őket követi a Tunyogi Rock Band, majd az est fénypontjaként a Deák Bili Blues Band szórakoztatja a térség rock- rajongóit. Sziréna Balesetek, rosszuUétek A 3-as főúton ma két balesethez is riasztották a rendőrséget. Hajnalban egy gépkocsi nem tartotta be a követési távolságot, ezért ütközött az előtte haladónak, majd még két autó beléjük szaladt. Személyi sérülés nem történt, a kár jelentős. Reggel kamion ütött el egy gyalogost, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A hirtelen jött meleg miatt számos rosszulléthez hívták ki a mentőket városainkban. Gyöngyösön szalmabálák lángját fékezték meg a tűzoltók. Kár nem keletkezett. Barátság emlékpark létesül (Folytatás az 1. oldalról) ■ —Minden azzal indult, hogy elsőként szerveztem itt egy reprezentatív bemutatót Horvátországról és ------------------------' annak idegenforgalmáról, az újjászületett lehetőségekről. Ennek azután váratlanul igen széles visszahangja támadt, és elindultak a különböző kezdeményezések. Ez volt az a piciny mag, amely az itteniek lelkében kicsúrázott, most már csak gondosan kell ápolni, hogy erősödjék, sudárrá zsendüljön a fiatal hajtás. Nagyon fontosnak tartom, hogy a két ország, a két nép felfedezze egymást, ismeijék meg az ottani valós viszonyokat- Különösen fontos ez a közelmúlt balkáni válsága után. Szülessenek barátságok, együttműködések, kapcsolatok, s nem is titkolt cél, hogy a kölcsönös előnyök alapján kedvező üzletek, gazdasági kapcsolat is létesüljön — sorolta Farkas László. — Szívügyem - nemcsak származásom okán, mert horvátors zági magyarként két ország kultúrájában vagyok otthon -, hogy a közép-európai térséget, már csak a hasonló múlt kapcsán is, szoros szálak kössék össze, magánélettől a hivatalos kötelékekig. Az utazási szakember elmondta: ő a háttérből, de nagy lelkesedéssel továbbra is szeretné támogatni a civil kezdeményezéseket. A helyiek lelkesedése magával ragadta, az alapítók aktivitását tiszteletre méltónak és példamutatónak tartja. Abban a kérdésben is. hogy Felső- tárkányban a templomkertben Barátság-parkot létesítsenek, melyre a horvát partnertelepülés, Orebícs küldöttségét is meghívták. A gondolat kiválóan szolgálja és szimbolizálja a két ország kapcsolatainak fejlődését. A park hivatalos alapítását, a tíz emlékfa elültetését szeptember hatodikára tervezik a helyi szervezők, ünnepélyes keretek között szentelve föl a barátság szimbólumát - tudtuk meg Dávid Imrétől, a hor- vát-magyar egyesület elnök- helyettesétől. A felsőtárkányi alapító hozzátette: a kezdeményezéshez szívesen várják a további csatlakozókat, akik úgy érzik, részt szeremének venni az egyesület munkájában. A leendő emlékparkban a szervezők fotó: peri. Pajkos gyakorlás a táncházra BESENYŐTELEK, SARUD Az Általános Művelődési Központ két néptánc- csoportja programok sorozata előtt áll. A Pajkos és Lurkó együttes szombaton fellép a tepélypusz- tai lovasnapok kulturális műsorában. A folklórhagyomány-ápolók augusztus ! 1-én, hétfőn már Saradra indulnak. E helység a házigazdája annak az „edzőtábornak”, ahol egy lengyel csoporttal gyakorolnak Balogh Agnes és Te- renyei Tamás szakmai irányítása mellett. Saradon többször tartanak majd az alkalommal élve lengyel-magyar táncházat A néptánc csak egyik lesz a közös Tisza-parti elfoglaltságoknak, mert Uriné Szászi Ilona a fiataloknak angol nyelvleckéket is ad. A két testnevelő tanár - Úri József és Szabóné Váczi Judit - a kajakozás rejtelmeivel ismerteti meg a gyerekeket. A táborozás támogatásához a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány, a Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány, valamint Besenyőtelek önkormányzata járul hozzá. Műanyag edényért becsületet? Hatvanforintos műanyag edény története egy cimes hírt sem érdemelne. Ami miatt mégis megosztjuk e tálka történetét az olvasóval, annak oka: egy ember úgy véli, a becsületét tette tönkre. A hölgynek ugyanis az állásába került a fagyihordóval történt kalandja. EGER Keltemé Sípos Erzsébet egy egri egyszemélyes élelmiszer- bolt eladója volt. Egészen addig, míg egy tisztázatlan eredetű műanyag tálka miatt utcára nem került.-Soha egyetlen fillér hiányom nem volt - meséli a panaszos hölgy -, mégis felmondott a főnököm. A bajok ott kezdődtek, hogy egy környékbeli vásárlónknak fagyit vittem egy műanyag tálkában, ami az enyém volt. Éppen ezért a nevemet is ráírtam. Amikor az edény visszakerült, a főnököm meggyanúsított azzal, hogy tőle loptam el. Hiába állította a vevő, hogy ez az enyém, hiába bizonygattam neki ugyanezt, elküldött. A fizetésemből pedig levonta a hatvan forintot. — Ez volt az első összezördülése a tulajdonossal? — Igen, hiszen előtte még hiányom sem volt. Ő azt várta, hogy én majd bocsánatot kérek tőle. De hát miért, amikor az a sajátom. A vevő is bizonyítja az igazamat, ezért is fordultam önökhöz. Nekem a becsületem most egy műanyag tálon áll vagy bukik. A történet másik szereplője, Juhász József üzlettulajdonos a következőképpen vélekedik: — Nem az összegszerűség a fontos, hanem a tény: egy alkalmazottam lopott. Egy egyszemélyes boltban az ember nagy kísértésnek van kitéve. Ezért fontos a bizalom. Én már nem tudnék benne bízni. — Leltározva volt a tálka? — Ez a saját tulajdonom volt a párjával együtt, így nem került raktári jegyzékbe.-Miért gondolja, hogy ez nem az eladóé? Felismerte? — Az enyém hiányzott a raktárból. Az asszonyka azzal a filccel véste rá a nevét és hogy 311., ami az üzletben található.- Mit jelent a 3 IL? — Amikor elkaptam, azt mondta, hogy ez az a tálka, amelyben iskoláskorában a süteményt hordta haza az iskolából. Ébben két dolog a furcsa: miért a mi filctollunkkal van ráírva? Másrészt pedig kilenc évvel ezelőtt még nem forgalmaztak ilyen edényeket. — Szükséges volt elküldeni?- Nem tudok benne bízni. A történet harmadik szereplőjét nem tudjuk megszólaltatni. A tálka ugyanis széttaposva hever a raktárban. Rajta a felirat: „BÖBE 3/1.”. Andersen talán még életre tudná kelteni, ahogy az eset szereplőinek helyzetét is jobbra tudná fordítani. Szuromi Rita Visontai energia a hazának (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepélyes szerződéskötéskor - és az azt követő sajtótájékoztatón - hangsúlyozták, az MVM Rt. a villamosenergia- iparag privatizációját megelőzően vizsgálta a 215 és 200 MW-os erőművi gépegységek (Dunamenti Erőmű Rt., Tiszai Erőmű Rt., Mátrai Erőmű Rt.) élettartamának 2020-ig történő meghosszabbítását, különös tekintettel azon környezetvédelmi beruházásokra, melyek nélkül 2005 után erőművi blokkok már nem üzemeltethetők. Ezek az erőművi egységek 2750 MW összkapacitásukkal ma a villamosenergia-rendszer 37 százalékát képviselik, és a 2005 utáni üzemeltetésük kulcskérdés. A Mátrai Erőmű Rt. privatizációs szerződésében a német tulajdonos, az RWE Energie/ EVS Konzorcium kötelezettséget vállalt a hazai lignitbányászat folytatására, illetve a vil- lamosenergia-termelésre. Elsőként nyújtotta be javaslatát a 3x200 MW-os blokkok retrofit- jára, azaz élettartamának meghosszabbítására, kéntelenítő berendezés létesítésére, a visontai Déli Bánya továbbműve- lésére. Az újabb rekonstrukció és a kéntelenítő berendezés költségigénye 21,1 milliárd forint, idei januári árszinten. Az élettartam meghosszabbítását célzó visontai (nagy) Déli Bánya megnyitása 26 milliárd forint beruházást kíván meg. Az egész retrofit program mintegy 55 milliárd forintot tesz ki. Az MVM Rt. és a Mátrai Erőmű Rt. Mátra I. projektjének megvalósítása érdekében írta alá a hosszú távú megállapodást. A korszerűsítést követően a Mátrai Erőmű Rt. 3 milliárd kilowattóra áramot fog termelni, évi 5300 órás kihasználás mellett. Ezt 7,60 Ft/Wh áron adja cl az MVM Rt.-nek. így 2000-re a Mátrai Erőmű hazánk egyik leginkább környezetbarát erőműve lesz a kéntelenítő berendezés létesítése révén. (köresog) Záróréteget a második ütemben kaphatnak Ot utcát „megszórtak” POROSZLÓ Befejezés előtt áll a település öt utcájának útépítése. Noha korábban valamennyit vasúti zúzalékkal meg-megerősítették, valójában földutak kaptak szilárd burkolatot.-A3 méter széles, technológiája szerint szórt útalap a jövőben a Ráboly, a Munkácsy, a Székek, a Taksony és a Vásár utcákban közlekedők körülményeit javítja - említi Gulyás László, a polgármesteri hivatal műszaki ügyintézője. A műszaki átadás előtt álló beruházásra az önkormányzat 5J millió forintot költött. A kivitelezésre több pályázó közül egy helyben bejegyzett kft. kapott megbízást, s már csak az utak műszaki átadása van hátra. Három éven belül tervezik - egy második ütem keretében -, hogy a most elkészült szakaszok majd záróréteget kapjanak. Remélve addig az anyagi erőforrások előteremtését az aszfalt- vagy a bitumenborításhoz. Gulyás László megemlítette, hogy újabb öt utcában szeretnék folytatni az útépítést. Pályázati pénzből javulhat Poroszlón a Virág, a Feszty, a Ságvári, a Földosztás utcák és a Zsámba köz minősége. Jól dolgoztak a rendőrök Elfogták az apd üzlet betörőit LŐRINCI Az eset még július 24-re virradóan történt Apcon - kaptuk a tájékoztatást Csirke József r. fő- törzszászlóstól, a lőrinci rendőrőrs megbízott parancsnokhelyettesétől. A Lőrinci Afész ABC-kisára- házába ablakbezúzás módszerével hatoltak be az ismeretlenek. S hogy nem vásárlási szándékkal, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összepakoltak mintegy 15 ezer forint értékű árat. Nem volt szerencséjük, ugyanis megszólalt a riasztó, ezért elmenekültek a helyszínről, és csak tíz doboz cigarettát vittek magukkal. A nyomozás Martonosi Imre r. zászlós és Srej Ferenc r. főtörzsőrmester figyelmességének köszönhetően eredményre vezetett. Egy igazoltatás után elfogták és előállították„a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható B. T. és V. L. apci lakosokat. Kihallgatásuk során a tettüket elismerték. Az ügy pikantériája egyébként, hogy az ellopott és a menekülés közben elrejtett cigarettákat másnap valaki megtalálta és elvitte. . (f- a.) anlqy Norman: os lámpás ház őrszigeten 10. Halott maffiózók földi kötelékeitől is? De hisz Nem is- egy' lövés dörrent, hanem kettő.-S' ami a .legérdekesebb, mindkettőt hallotta. Márpedig akit lelőnek, főleg ily közelről, ahol biztos a találat, hogyan hallaná a másodikat is? Lehet, hogy a túlvilágon van már, és oda visszhangzott az a fegyver? Ott akarnák megszabadítani a feje egyben vari, és még lát is. Mi történt vele egyáltalán? Ahogy a szorítás engedett, úgy futott Szerteszét él- kínzott testében a vér. Már volt annyi ereje, hogy hátára forduljon. Caterina akkor hajolt fölé tágra meresztett szemekkel.-Hát élsz, drágám? Ó, egyetlen szerelmem, akkor még időben érkeztem. A két maffiózó a földön feküdt. Egyiknek a fejét vitte szét a golyó, a másiknak a melléből patakzott a vér. Látszott, már csak percei vannak hátra. Ferguson kérdő pillantásokat vetett a lányra. — Jöttem hazafelé — mondta Caterina -, láttam a kapuban Federicót, azt a gazembert. Ismertem a Hordóból is, egy vagyonnal tartozik a mamának. Tudtam, ha ő itt van, te bajban lehetsz. Ezek hármasával járnak. Kezdtem kérlelni, hogy engedjen be, veled akarok beszélni, mire ő befogta a számat, aztán felemelte az öklét, hogy agyoncsapjon. Ezeknél nincs kegyelem. Tudtam, hogy képes megölni, mert mindig megszégyenítettem. Valahányszor velem akart lefeküdni, mondtam, hogy a világ minden kincséért sem, inkább zárdába vonulok. Amikor ütni készült, nekem már a kezemben volt a hosszú kötőtű, és mielőtt lecsapott volna az ökle, torkon szúrtam. Csak nyekkent egyet, és összecsuklott. Gyorsan kihúztam övéből a fegyverét, és beosontam. A szobaajtó tárva-nyitva. Épp akkor nyomták a homlokodhoz azt a pisztolyt. Én hamarabb lőttem - szerencsére. De most tűnjünk el innen. Rábólintott, és követte a lányt a macskaköves utcán. A sarkon emberek ácsingóztak és pernyék szálldostak a levegőben. Találkozni azonban senkivel sem akartak. Végül is egy rövidnadrágos férfi, kezében egy rádiós bőrönddel, zsebében egy térképpel, mindkettejüknél pisztoly.... Ok az azonnali letartóztatásra.- Látta Giorgio papát, signorina? - kérdezte egy kölyök, aki elszaladt mellettük. — Most viszik el egy mosóteknőben, alaposan odaégett.- Micsoda?- Az ám. Magára gyújtotta a lakást. De a szomszédok azt mondják, volt előzőén nála néhány látogató, akik még kiabáltak is-vele — és futott tovább a hírrel. Futottak ők is. Az ellenkező irányba. F erenczy Europress (Következik: Fényjelek az éjszakában) Egri borkóstoló az európai találkozón HEVES MEGYE Sopron 1997-ben kapta meg a Szőlő és Bor Nemzetközi Városa címet, majd kezdeményezte a Magyar Borvárosok Szövetségének létrehozását. Az Európai Borvárosok Szövetsége december 5-7-ig tartja meg találkozóját Sopronban. A tudományos és szakmai előadásokon (boreredet- és borvéde- lem-konferencia), eszmecseréken és idegenforgalmi tájékoztatáson több - Heves megyei - kis és nagy borgazdaság, magántermelő vehet részt. Megrendezik az országos bordalversenyt is, melyre szeptember 15-ig lehet jelentkezni. A meghívott résztvevők borkóstolókat is tartanak. (h)