Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

P6^ I Æ Ünnepi Magazin Kossuth Lajos: „Nem urai, szolgálói vagyunk a nemzetnek” Az emberiség második megví Az 1848-49-es forradalmi szc A címben megfogalmazott gondolat Petőfi Sándor napló­jából származó, nem szó sze­rinti idézet. A poétazseni a nagy francia forradalomra cé­loz e megállapítással. Mégis felhasználtuk, mert éppúgy ér­vényes arra a heroikus küzde­lemre is, amelyet messzi eleink vívtak 1948-49-ben a Habs- burg-ház és a mögötte felsora­kozó reakciós erők ellen. Ilyenkor ünnepköszöntőként mindig elhangzottak a sablo­nos, az agyonkoptatott, a sem­mitmondó, a közhelyízű kifeje­zések, s mögöttük rendszerint elsikkadt - egészen mostanáig - a lényeg. Nem szándékunk senkinek csömört okozni, épp ezért - bensőből fakadó érzéstől vezé­relve - arra vállalkozunk, hogy teljesen tárgyilagosan, csak a bizonyító erejű adalékokat fi­gyelembe véve felsorakoztas­suk azokat az intelmeket, tanul­ságokat, amelyet őseink önzet­lenül ránk hagytak, s amelyeket mindeddig senki sem kamatoz­tatott, hiszen a március 15-i fő­hajtást, ezt a ritka emocionális töltésű alkalmat általában meg­fosztották valódi töltésétől, hogy aztán önző aktuálpolitikai célok szolgálatába állítsák. Megsértve ezzel mindazt, ami tiszta, ami igaz, ami szent. Vallassuk hát most úgy a his­tóriát, hogy közben erőteljesen figyelmezünk folyvást magvas üzenetére! Beszédes előzmények A görög mitológia emlegeti, hogy Pallas Athéné istennő atyja, Zeusz homlokából pattant elő, méghozzá teljes fegyver­zetben. Ez az édes, szép mese sehol sem érvényesül a múlt áramla­taiban. Minden előzményekre épül, olyan fundamentumra, amely nélkül aligha emelhető bármiféle épület. Ne szégyell­jük bevallani, hogy ez esetben bizony igaza volt a marxista té­telnek. Már csak azért is, mert a két szakállas német gondosan elcsente ezeket a nézeteket a több ezer évvel ezelőtti gon­dolkodóktól, filozófusoktól. Az 1825-től rajtoló reform­országgyűléseken már felvil­lant a majdani nagy akarás egy- egy mozzanata, mozaikdarab­kája, hogy aztán ezekből formá­lódjék majd a megkapó erejű összkép. Ez időben sajátos szerepkört töltött be a középnemesség, hi­szen képviselői lettek az új eszmék hívei, szószólói. Ők kardoskodtak a magyarnyelvü- ség érvényre juttatásáért, ők rajtoltatták azokat a tippeket, amelyekből ötvöződött a ké­sőbbi követelésrendszer. Ha valaki azt hinné, hogy tel­jes egyetértésben munkálkod­tak, akkor jókorát téved, hiszen, bár haladást kívántak, mégis különbözőképpen értelmezték ezt a fogalmat. Nem is szólva arról, hogy a tempót illetően is megoszlottak a vélemények. Keveset emlegetik, holott nagyon fontos az, hogy az egymás után suhanó esztendők után fokozatosan közeledtek egymáshoz a meglátások. Azt is bátran megkockáztat­hatjuk, hogy győzött a realitás- érzék, s az érintettek - céljaik győzelemre vitele érdekében - félretették ellentéteiket, s azokra a mozzanatokra kon­centráltak, amelyek összekötik őket, amelyek nélkül a haza java aligha érhető el. Ezzel a meggyőződéssel, egyöntetű szándékkal magya­rázható az, hogy az ellenzék megosztottsága lépésről lépésre enyhült, s 1848 „hajnalára” a „vezéri funkciót” is betöltő Kossuth Lajos, ez a rendkívül karizmatikus egyéniség valami­féle összhangot teremtett, azaz megértette mindenkivel, hogy harmónia híján nem mehetnek ötről a hatra. Ha visszaemlékszünk - s ez igen könnyű, mert átéltük ezt az időszakot - 1988-89-re, e két év sajátos folyamataira, akkor majdhogy egyező jelenségek sorozatát tapasztalhattuk. Ezt bárki hitelesítheti, ha' végig­nézte az akkori híradókat, a kü­lönböző rétegműsorokat a tele­vízióban, ha hallgatta a rádió egyes programjait. A baj csak az, hogy ez a di­cséretes konszenzus hamarosan megszűnt. Mindkét korban! Színre lép a nép De sokan emlegették azt a ne­vezetes esős napot, amikor Pes­ten és Budán a márciusi ifjak, a vegytiszta forradalmiságtól át­hatott Petőfi és társai által veze­tett értelmiségiek inspirálására, irányításával lezajlott a mind­máig varázslatosnak tűnő vérié­iért hatalomátvétel! Mennyire várta ezt a Po­zsonyban munkálkodó ország- gyűlés! Érthető, hiszen egy helyben toporogtak. Egymást követték a hangzatos beszédek, de a cselekvés égnyi messzinek tűnt. Az is igaz, hogy az osztrák fővárosban egyáltalán nem vet­ték komolyan mindazt, ami itt történik, s abban bíztak, hogy az idő enyhíti az indulatokat, s valahogy csak kijátsszák a még diszkréten renitenskedőket. Meglehetősen rosszul véle­kedtek, ugyanis mit sem sejtet­tek az esetleges jövőről. A feb­ruár 23-i párizsi felkelés - százezren lázadtak fel a király, Lajos Fülöp ellen - győzelme volt a gyújtózsinór, amely fel­robbantotta az európai „puska­poros hordót”. Már csak azért is, mert mindenütt érett a felke­lés. Ne legyünk álmodozók, ezért gyorsan tegyük hozzá, hogy a helyzet is alapvetően ugyanaz volt, s ezért az indula­tok sem különböztek. A lent lé­vők megunták a már-már elvi­selhetetlen sanyargattatást, ezt az elégedetlenséget azonban lekezelte az önző törekvéseit egyáltalán nem mérsékelő uralkodó réteg. Úgy hírlik, amikor a hajdani képviselők értesültek a francia eseményekről, rögvest határo- zottabbá váltak. A későbbi kormányzó felmérhette a hol­napok esélyeit, ám mivel biza­kodásban nem szűkölködött, mindjárt az előnyöket össze­gezte, s ekként szólott: „Reményiem, hogy az or­szággyűlés a mindennapiság parányi politikájából, mely a mostani nagy dolgokkal össze- hangzásban nincs, a komák s azon igényeknek érzetére emelkedni fog, mellyel az or­szággyűlés iránt a nemzet visel­tetik.” A feszült csend jelezte: va­lamennyien értették a figyel­meztetést, azt, hogy mi a te­endő. A küldöttség el is indult Bécsbe, hogy ott tanácskozgas- sanak. Az udvar ugyanis nem vette komolyan őket, s a kime­rítő taktikát alkalmazta. Mind­addig élt ezzel, amíg úgy vélte: jöhet a keményebb vonal. Szerencsére rosszul tervez­tek, mert harcra keltek a mun­kások, a polgárok, az értelmi­ségiek, s az egykor nagy ha­talmú kancellár Metternich ré­mülten menekült, mintegy do­kumentálva azt, hogy az egy­kori Szent Szövetség vasmarka - képletesen szólva - reumás, köszvényes kézzé sorvadozott. A döntő lökést mégis Pest adta. Eredetileg március 19-éré terveztek egy nagyszabású ban­kettet. Az óhaj mégsem teljesült így, mert - a kor leikével azo­nosulva - sokkal lendületeseb­ben cselekedtek. Ne részletezzük most azokat a magasztos órákat. Ennél iz­galmasabb az, hogy pár száz poéta és szabadgondolkodó, félreérthetetlenül baloldali fia­tal miként állította, szervezte maga köré először az egyete­mek hallgatóit, később - már a délutánra hirdetett Nemzeti Múzeum előtti gyűlésre - pedig a radikálisabb polgárokat, munkásokat. Ekkor már húszez­ren voltak. Olyan tömeg, amelytől illett és kellett is tar­tani. Ezt az atmoszférát villantja fel a megalkuvást nem ismerő költő: „Óriási kitörése a lelkese­désnek!... Egyszer az a hír szárnyal, hogy katonaság jön... Körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlenegy ilyen arcot nem láttam..., minden aj­kon e kiáltás: fegyvert! fegy­vert... Budára, Budára!... A Helytartótanácshoz!..., Bu­dára!” Ekkorra már vérbeli öntudat kovácsolódott, és ez a város­háza irányítóit megrettentette, s elfogadták, aláírták, szentesítet­ték azt a tizenkét pontot, amely a haza jogos kívánalmait rögzí­tette. Ezeket a többség nem vi­tatta. Kizárólag így érthető az, hogy mozgósított mindenkit. Az egész atmoszférát áthatotta a történelemteremtés vágya, az az emelkedett állapot, amely két-háromszáz évben legfeljebb csak egyszer fordul elő. Nem törődtek hát az ellenál­lással, pedig tarthattak volna tőle. Fortuna megint melléjük állt, hiszen, mint Petőfi fogal­maz, a félelmetes hatalom hirte­len tehetetlenné vált: „A nagyméltóságú Helytar­tótanács sápadt vala, és resz­ketni méltóztatott, és ötpercnyi tanácskozás után mindenbe be­leegyezett. A katonaságnak ki­adatott a tétlenség iránti rende­let, a cenzúra eltöröltetett. Tán­csics börtönajtaja megnyílt...” Miért diadalmaskodtak? A válasz egyszerű: közös kí­vánalmakat képviseltek, még­hozzá rendkívül következetesen, keményen, tántoríthatatlanul. írásos források utalnak arra, hogy igen sokan megrémültek, s csak azért csatlakoztak hozzá­juk, hogy elkerüljék a konfliktu­sokat. Úgy döntöttek, hogy a kivárást választják, s majd ak­kor szakadnak el, mihelyst az lehetséges, ám pillanatnyilag együtt meneteltek a többivel. Osztrák földön parázsra ön­tött olajként hatott az informá­ció, a honi törvényhozás meg­bízottai ki is aknázták a szituá­cióban rejlő lehetőségeket. A Burg hivatalnokai megré­mültek, s V. Ferdinánd igent mondott valamennyi előterjesz­tett javaslatra. Nem volt már akadálya annak, hogy felelős magyar kormány alakuljon, s teljesüljön minden dédelgetett elképzelés. Fellélegzett a hon. Különös­képp azok a milliók - s ne fe­lejtsük el megint a lentre szorí- tottakra figyelmezni -, akik a korábbinál jobbat reméltek. A jobbágyfelszabadítás valóra vált. Ez azt jelentette, hogy min­denki birtokosa lehetett az ál­tala pillanatnyilag müveit terü­letnek, vagyis függetlenné lett. Évezredes álom öltött testet. Ez indokolja a vidék megértését, támogatását. Észrevehettük ezt 1990-ben 1 prtlMAGÁZ "■ HORTI TÖLTŐÜZEME MUNKATÁRSAKAT KERES Munkakör megnevezése: MŰSZAKI CSOPORTVEZETŐ Feladatai: • Termelő és segédüzemi berendezések üzemképességének biztosítása. • Beosztottjai munkájának közvetlen irányítása. Feltételek: • Felső- vagy középfokú gépipari végzettség. • Vezetői gyakorlat. • Gépjárművezetői jogosítvány (B kategória) • Max. 50 éves életkor. Előnyt jelent: • Gázhálózat-üzemeltetéssel kapcsolatos gyakorlat. • Nyomástartóedény-üzemeltetéshez, Rb-s berendezésekhez, hegesztéshez kapcsolódó végzettség. Munkakör megnevezése: KARBANTARTÁSI CSOPORTVEZETŐ Feladatai: • Általános karbantartási munkák közvetlen tervezése, irányítása, ellenőrzése. Feltételek: • Felső- vagy középfokú műszaki végzettség. • Karbantartásban szerzett vezetői gyakorlat, kreativitás. • Max. 50 éves életkor. • Gépjárművezetői engedély (B kategória) Előnyt jelent: • Villamosipari, Rb-s végzettség. • Nyomástartóedényekkel emelő­gépekkel kapcsolatos képzettség. • Pneumatikái ismeretek. • Gázipari gyakorlat Munkakör megnevezése: SZÁLLÍTÁSI ÉS TÁROLÁSI CSOPORTVEZETŐ Feladatai: • A vagonos és tankautós gázfor­galom bonyolítása, készletezés. • A szállítmányok mennyiségi, minőségi ellenőrzése, dokumentálása. • Beosztottjai munkájának irányítása Feltétel: • Felső- vagy középfokú iskolai végzettség, mely támogatja a fuvarszervezést. • Vezetői gyakorlat. • Gépjárművezetői jogosítvány. • Max. 40 éves éeltkor. Előnyt jelent: • ADR, RID, GOMBSZ ismeretek/képzettség. • Gázipari gyakorlat. Munkakör megnevezése: ÁRUFORGALMI VEZETŐ Feladatai: • Az áru-és anyagforgalom szervezése, . készletgazdálkodás, raktározás • Rendszergazdaként a feladatot támogató softwer működtetése. • Szakterületéhez tartozó alkalmazottak munkájának szervezése. Feltétel: • Felsőfokú közgazdasági, vagy számviteli, vagy logisztikai végzettség. • Vezetői gyakorlat. • Jó szervező, tárgyalási képesség, kreativitás. • Gépjárművezetői jogosítvány (B kategória). • Max. 40 éves életkor. Előnyt jelent: • Gázipari gyakorlat. • Vámügyintézésbeli jártasság A jelentkezőktől szakmai önéletrajzot is kérünk a hirdetés megjelenésétől számított 8 napon belül. Címünk: Prímagáz Rt. Horti Töltőüzem Személyügy 3014 Hort. Pf.: 29. is, amikor lezajlott az első sza­bad választás, és Antall József - az MDF színeiben - koalíciót, illetve kormányt alakíthatott. Bennünk munkált még az az eufória, amely e ritka siker hát­terét biztosította. Ki tagadná azt, hogy azt hittük: most kez­dődik az a fejezet, amelyért annyira sóvárogtunk. Hát nem így lett sem 1848- ban, sem hét esztendővel ez­előtt! A legelszomorítóbb az, hogy az utódok - pedig hát képzett historikusok is akadtak közöttük - semmit sem okultak eleik példájából. Meg is lett a végzetes feledékenység követ­kezménye. Sajátos visszarendeződés Azok az álmodott csodák csak nem születtek meg. A régi rend kényszerből azonosult képvise­lői valamiféle ravasz vissza­rendeződést produkáltak. Csak megjegyezzük, hogy némileg ezt tették a reformkommunisták is - az MSZP-be tömörülve - az úgynevezett rendszerválto­zás után és azt követően is. 149 évvel ezelőtt szervező­dött az új Parlament, s rajtoltak a voksolások is. Itt már a régiek ragadták meg a gyeplőt. A radikálisok teljesen hát­térbe szorultak. Ennek a meg­rázó példája a Nemzeti dal szerzőjének esete. Ő Szabad- szálláson próbálkozott, de csú­fos vereséget szenvedett. Ha az okokat elemezzük, ak­kor bizony kiderül, hogy tetten érhető a nép csalódottsága. Bőven akadtak ugyanis ne­gyed-, sőt nyolcadtelkes parasz­tok is. Nem is beszélve a föld nélküli zsellérekről, akik sem­mit nem kaptak az új rendtől. Miért támogatnák, miért hoz­nának áldozatot érte, ha to­vábbra is a ki­semmizettek seregét gya­rapítják? Azt se em­lítettük még, hogy nem tisztázódott a legelő- és er­dőhasználat, hiszen ennek lehetősége mindjárt javí­tott volna a háttérbe szorí­tottak anyagi körülmé­nyein. Jó né- hányan énnél is tovább mentek, s nem teljesen indokoltan azt sürgették, hogy a tör­vényhozás büntesse meg az ellenség oldalára álló nagyurakat, kobozza el legalább tízezer holdas latifun­diumaikat, s osztassa szét a nincstelenek között. Nos, ettől végképp húzódo­zott az akkori honatyák zöme. Egyébként ez a vonulat vé­gighúzódott mindkét éven át, s törvényszerűen közömbösséget, érdektelenséget szült. Különös­képp a bukást, a világosi fegy­verletételt megelőző hónapok­ban. Ne leplezzük, ugyanilyen ha­jóban úsztunk mi is, s intenzí­ven háborogtunk, amikor eltor­zult az egész fordulatsorozat, amikor észleltük azt, hogy a ko­rábbi elit a gazdaságba vonul vissza, s olyan „harcállásokat” épít ki, amelyek garantálják a későbbi törvényes hatalomátvé­tel aranyfedezetét. Emiatt osto­roztuk az MDF-et, a keresz­ténydemokratákat, hiszen semmit sem tettek ez ellen. Megelégedtek az agyonkopta­tott frázisokkal, ki-ki volt álsá­gos játékával, miközben az előző rezsim prominens képvi­selőit vezető posztokra rendel­ték, hatásos menlevelet bizto­sítva számukra. Valaha Petőfiék emlékeztet­tek rriinderre, mindenféle dip­lomáciai ügyeskedés mellőzé­sével, igen nyersen és félreért­hetetlenül. Ők vették észre, hogy Bécs ismét fondorkodik. Akadt olyan tehetséges cselszövő Kari Grünne gróf személyében, aki állandó utazgatása közben elve­tette a tartós viszály magvait. Voltaképpen arra törekedett, hogy megzavarja a látszólagos békét, s a méltán kesergő nem­zetiségeket, a szlovákokat, a románokat, a szerbeket a ma­gyarság ellen hangolja, bekom­binálva egyébként a külpolitika alakulását is. Jó lapra tett, hi­szen mindenütt méltatlankod­tak. Nincs ebben semmi külö­nös, mert körükben még a job­bágyfelszabadítás sem nyert polgárjogot. Sajnos, odafenn nem regiszt­rálták ezeket a vészes jelzése­ket. A lentiek nevében azonban jelentkezik az Apostol alkotója, s ostorozza a tétlenséget: „Megint beszélünk, s csak be­szélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen; Azt akarják, hogy Magyaror­szág Inkább kofa, mint hős legyen. Föl, föl, hazám, előre gyor­san, Megállni félúton kívánsz? Csupán meg van tágítva raj­tad, De nincs eltörve még a lánc!” Ennél világosabban, félre- érthetetlenebbül nem is lehet fogalmazni. A versköntös rá­adásul aláhúzza, nyomatékolja a sorokból áradó gondolati erőt. Mindez arra utal, hogy tenger­nyien felfedezték azt, hogy mi a sürgető, mit kell minél hama­rabb megoldani. A baj csak az, hogy azok ül­tek zsibbadtan, akiknek aktívan illett volna ügyködniük. Az előbbre vivő erő viszont a „jobboldal” országgyűlési dia­dalmaskodása miatt teljesen háttérbe szorult. Szegény Arany János, ez az utánozhatatlan nyelvművész, ez a kispolgár köntösében rej­tőzködő zseni is be szeretett volna kerülni a törvényterem- tők sorába. Nagyszalontán indult, mert itt számított az igenlésre. Mindebből nem lett semmi, mert a szervezők, a megyei urak épp azokat nem engedték be a szavazóhelyiségbe, akik rájuk voksoltak volna. A 48-as szabadságharc ritkán látható emléke: Gábor Áron ágyúja

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom