Heves Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-14 / 62. szám
»ja: a Szabadság hirdette igéit _______ünnepi magazin á gharc mának szóló intelmei Sem akkor, sem a közelmúltban nem gazdálkodtak jól a rendelkezésre álló idővel. Ez is olyan szigorú regula, amelyet mindenképpen be kellene tartani ahhoz, hogy az események egészséges ritmusúakká váljanak, s bekövetkezzék az annyira várt végkifejlet. Szeptemberre lassan tragikussá formálódott a szituáció. Az ellenség fő erői átkeltek a Dráván, a magyar csapatok viszont visszavonultak. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekövetkezzék a csőd, az összeomlás. A nagyszerű Kossuth azonban - ösztönös érzéktől vezékintélyével lesz úrrá az indulatos embereken. Jókorát tévedett, s életével fizetett meggondolatlan merészségéért. A nemzet poétája ismét jókor küldte az S.O.S. jelzéseket: „Köztünk van a legnagyobb ellenség, A cudar, az áruló testvérek! Bem győzelme Nagyszebennél, 1849. március 11-én Sajnos, az egykori regnálók nem koncentráltak erre, s csip- csup dolgokkal foglalták el magukat akkor, amikor sokkal lényegesebbekre kellett volna összpontosítaniuk. Vétkes önzés Melléktémaként kezelték Erdély ügyét, holott ott már lassan kialakult egy újabb veszélyforrás, ugyanis a kolozsvári országgyűlés mit sem törődött az indokolt kívánalmakkal. Az ott helyet foglalók csupán arra törekedtek, hogy saját érdekeiket garantálják, s hiányzott belőlük mindenféle empátia a nép, a nemzetiségek iránt, holott akkor még meg lehetett volna nyerni őket, s ez önmagában pozitív fejlődést produkált volna. Az se zavarta őket, hogy külhonban sem kedvezően alakultak az adottságok. Az osztrákok visszafoglalták Lombardia fővárosát, Milánót. Az udvar visszatért Bécsbe. Közben szervezkedett Jellasics, a hor- vát bán, aki kizárólag Ausztria érdekeit óhajtotta érvényesíteni. Méghozzá úgy, hogy a ki nem elégítetteket azzal hitegette: a császár majd valóra váltja álmaikat. Olyannyira, hogy használhatják anyanyelvűket, s gazdaságilag is előbbre lépnek. Az elkeseredett tömegek hittek a félrevezetésnek. Ez magyarázza azt, hogy mindenütt felsorakoztak a „pártütő” mellett. Magyarország 1829-ből származó nemzetiségi térképe Könnyű bánni külső elle- ninkkel, Ha kivesznek e belső bitangok... Félre most, lant... futok a toronyba Megkondítom azt a vészharangot! Személycsere - sehol Kellett is ez. A költemény külön erénye az, hogy pontos diagnózist készített az akkori állapotokról. Zűrzavar, kapkodás, tétovázás, intrika uralkodott a hadvezetésben. Nem zajlottak le a személycserék. A konzervatív régi császári tisztek vezényelték a katonákat, azok, akik nem gondolták komolyan a Habsburg-házzal való szakítást, azok, akik mindig is keresték a megegyezés lehetőségeit. Elén azzal a Görgey Artúrral, azzal a kitűnően képzett vegyésszel és tiszttel, aki soha nem óhajtotta elfogadni más irányítását, s az esetek zömében saját feje szerint járt el. Szeptember 29-én mégis győzelem született Pákozdon. Ennek az a magyarázata, hogy a tétovázók is észrevették azt, hogy az irányításban Kossuthék kerülnek fölénybe, mögöttük az erő, így aztán nem óhajtottak konfrontálni. Azzal is tisztában voltak, hogy a volt jobbágyok csatlakozása veszélyes dolog, nem óhajtottak ujjat húzni velük. Abban bíztak, hogy eljön majd az a perc, amikor visszaszorítják ezt a gárdát. Lehetne történeteket említeni. Valamennyi kifejező erejű. Utalhatnánk arra is, hogy mekkora megrendülést okozott a tiszafüredi tiszti zendülés. A Honvédelmi Bizottmány elnöke, a nagyszerű szónok diplomáciai hajlamára hallgatott, s a lázadó, parancsmegtagadó generálist felmentette, ezzel is újabb lovat adva alája. A kényszerű kompromisszum később éreztette negatív hatását. Egyesek szerint ekkortól szorult végleg háttérbe a haladó csoport, s a tavaszi hadjárat tündökletes hőstettei után fokozatosan következett be a gyengülés, azaz a belső aknamunka felőrölte az A trónfosztás kikiáltása a debreceni Nagytemplomban. Kossuth kormányzóvá választása 1849. április 14-én Az 1847/48-as országgyűlés egyike reive - tudta, hogy mit kell tennie. Katasztrófa-közeiben most is a baloldaliakhoz, a radikális ifjakhoz, s az őt számos kérelemmel ostromló parasztsághoz fordult. Toborzó körútra indult az Alföldre. Mindenütt lelkesen fogadták. Egyébként ez se véletlen, ugyanis a valamikori kizsákmányoltak, félresodortak szinte vakon bíztak abban, hogy garantálja számos követelésük teljesítését. Nemegyszer hajlott is erre, de hát a pillanatnyi politikai cselekvéskényszer mást diktált. Ekkor mindenesetre mögé csoportosultak. Nem hiába mozgósította a haladó szelleműeket Pesten és Budán sem. A Burg megint tévedett, ugyanis a forradalom el- tiprását akarta elérni, de nem számolt a viszonyokkal. A felháborodot- tak rögvest tettekkel válaszoltak az atrocitás-kísérletekre. A király Lumber g grófot kinevezte a magyarországi haderők főparancsnokává. Ez a fel- fuvalkodott és kellőképp ostoba katona arra számított, hogy teradikalizálódás, a meglehetősen maradi debreceni ország- gyűlés egyáltalán nem gondolt rájuk. Ott már majd mindenki azt latolgatta, hogy miként lehetne hűséget esküdni újra az uralkodónak. Ha a csőd, a kudarc okait firtatjuk, akkor a tömegtámogatás megszűnését kell hangsúlyozni. Kossuth ezt érzékelte, de nem tett semmit. Osztálykorlátait teljességgel ő sem hághatta át, pedig ha Bemre bízza a főve- zérséget - még időben -, akkor fordulhatott volna a kocka. De arra nem szánta el magát, hogy mindemellé korlátlan főhatalmat is biztosítson a tehetséges idős hadvezérnek. Első a szolgálat Következzék megint az összer vetés. 1848-49-ben a legfőbb hibát akkor követték el, amikor megfeledkeztek egy ősigazságKossuth toborzóbeszédet mond Szegeden S egy közülük százakat ront el, mint A pohár bort az egy cseppnyi méreg. A halálos ítélet rájok! Százezerszer sújtson bár a hóhér, Bár a házak ablakán foly is be Az utcáról a kiáradó vér! aktivitást, a bátorságot, a határozottságot. Amikor lezajlott a Habsburg-ház áprilisi detroni- zációja, már nem sok mindent lehetett tenni. Készülődtek az oroszok, s szervezkedett Hay- nau táborszernagy. Ennél is fontosabb azonban az, hogy a szélesebb rétegek megint csalódottnak érezték magukat, hiszen elmaradt az annyira kívánt ról. Bármiféle rend csak akkor lehet hosszú életű, ha a fenn lévők terjeszkedési, gazdagodási vágyát, féktelen önzését korlátozzák, s a középen és a lenn lévők életlehetőségeit, megélhetési körülményeit lényegesen jobbítják. Érdekes és elszomorító, hogy ez 1990 óta egyetlen kormánynak sem jut eszébe. Sőt épp az ellenkezője történik, s aztán az egymást követő - egyébként az egyik 19, a másik egy híján 20 - koalíciók a legalapvetőbb kötelességüket hanyagolják. Igaz ugyan, hogy emlegetik - különösen így ünnepközeiben - a kormányzó híres mondását, miszerint „nem urai, szolgálói vagyunk a nemzetnek", ám ennek valódi értelme a tudatuk alsó szintjéig sem jut el. Elég csak emlékeztetni Horn Gyula ezzel kapcsolatos sajtókonferenciai válaszára, amely a „nesze semmi, fogd meg jól” hangulatát illusztrálta. Mellesleg elkeserítő ez a fura reagálás. A szólamoknak már eleink se hittek. Kizárólag azt mérlegelték, hogy mi rejlik mögöttük, s azt miként válthatják a hétköznapok fillérjeire. Miért csodálkoznánk akkor azon, hogy mostanság ugyanígy gondolkodnak a milliók? Ok ugyanis nem felejtették el azt, amit az ősök - azok a szintén kisemmizettek - rájuk testáltak kamatoztatandó hagyományként. Nem kell meglepődni azon, hogy megmosolyogják a suta érveket, a bárgyú frázisokat. Számukra csak az beszédes, hogy mennyit emelkedett, hány százalékkal nőtt az infláció, hogy ismét felfelé kúsznak az energiaárak. A többi csak duma, elkoptatott mellébeszélés. S az sem közömbös, hogy miként ítélkezik az utókor, mert azt teszi, akár tetszik, akár nem az érintetteknek. Minden tisztelete, megbecsülése azoké, akik az élre kerülve nem akarnak megtollasodni, nem harácsolnak, hanem kizárólag a köz javára munkálkodnak, félretéve minden egyéni törekvést. Számukra nem kétséges, hogy főhajtás csak azoknak dukál, akik nem mérlegelnek akkor, ha a közösségért szükségeltetik áldozatot hozni, hanem odaadják - ha más lehetőség nincs - a legértékesebbet, életüket is. Tizenötödike virágai nekik járnak. A márciusi ifjaknak, s annak a sok önzetlen tisztnek, közkatonának, akik eggyé váltak, azonosultak a haza lelkii- letével, akiknek meggyőződésük volt az, hogy azokban a napokban, hónapokban és esztendőkben az emberiség második megváltója: a Szabadság hirdette igéit szerte e hazában... Pécsi István
