Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
A lèpre csalt öltönyösök esete (Folytatás az 1. oldalról)- Már vártuk, Mária - üdvözöl a titkárnő. - Foglaljon helyet, Mária, töltse ki ezt a jelentkezési lapot. Hamarosan tárgyalhat cégünk vezetőjével, Mária. Elég! Szeretnék sikítani. De ha már ennyitől torkig vagyok, hogyan játszom el a szerepet? Végigpásztázom a helyiséget- hmmm, meglehetős. Fotelok, virágok, kertre néző üvegfal, zene. Vizsgálgatom az űrlap kérdéseit. Név, életkor (ha már benne vagyok a lódításban, írok két évvel kevesebbet), lakcím, telefon, családi állapot. Kérdések: Kocsija van-e? Sorolja fel, hol dolgozott eddig, mit és mennyiért? Soroljon fel négy magán- személyt, akiktől információkat szerezhetünk magáról. Kapásból odafirkantok ezt-azt, aztán a következő pontnál zavarba jövök. Kit értesítsünk, ha történne valami? Vajon mire gondoltak? Mi történne velem, ha megneszel- nék, miben sántikálok? Nyelek egyet, beírom édesanyám nevét, természetesen álcímmel, kapnék is tőle, hogy ilyen hülyeségeket csinálok. S jön a kegyelemdöfés. „Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, a közölt adatok megfelelnek a valóságnak” . Inamba száll a bátorságom, aztán csak odabiggyesztem a Takács Máriát. Mint aki jól végezte dolgát, leadom a papírt. Kilép a főnök, hármasával szólítja a kuncsaftokat. Mindenki kap néhány percet, aztán jön a következő trió. Odasom- fordálok a titkárnőhöz:- Mikor nyit az áruház?- Rövidesen - zárja rövidre, de a szemében a folytatás: „Ne nyaggass ezzel az ostobasággal! Mars a helyedre!” Henedzsermosolyú főnök Fél óra múltán másodmagam- mal szólít a főnök. Menedzsermosolyt küld felénk, kezet fog velünk - nem értem a nevét -, betessékel a szobájába. Nézegeti a jelentkezési lapunkat.- Tegeződjünk, Pál! - indítványozza. A srác bólint.-Veled is, Mária! - fordul felém, én is bólintok. Nem húzhatom ki a gyufát a főnöknél már az első pillanatban.-Ez egy kanadai alapítású cég - kezdi az ismertetést. - Hetven országban működik kiváló eredményekkel, Magyar- országon három éve kezdték a munkát. Eddig több áruházunk is megnyílt, rövidesen újabb kettő. Monoton, gépies hangon beszél a főnök. Nem is csoda. Ha ma negyvenszer nem darálta el a mondókáját, egyszer sem. Meglepődik, amikor kizökkentem okvetetlenkedésemmel:- Mikor rövidesen?- Hamarosan - feleli, és darál tovább. A lehetőségekről, a munkáról, ami kemény, napi 12 óra.-A hét öt napján? - veti közbe Pál. Ismét blokkol a főnök, az istenit belénk, sosem ér a szöveg végére.- Természetesen. De ezért 39 ezer forintos nettó fizetést kereshettek, a féléves tanfolyam alatt is.-A tb-t is a cég fizeti? - alkalmatlankodom már megint. Látom, a főnök nem érti a kérdést, de aztán kapcsol.- Hát persze. Tetszik az ajánlat? Keresünk vezetőt és kereskedőt. Pál, te melyiket választod?- A vezetőt - feleli magabiztosan a fiú.- És te, Mária?- Nekem a kereskedői nagyon megfelel - válaszolom. Nem elég, hogy hazudozom, még nagyravágyó is legyek?- Akkor kedden fél nyolckor kezdjük a munkát. Itt találkozunk. Pál, a megjelenés öltönyben - mondja a főnök, és feláll, jelezve: nincs tovább.- Én jó leszek így? - kockáztatom meg virágos nyári ruhámban.- Igen - pillant rajtam végig a főnök, s leér a szeme lila tornacipőmig: - Ehelyett inkább szandált. Fújok egy nagyot, s kilépek a napfényre. Pál ott toporog, várja a barátját. Megtorpanok mellette:-Neked elárulom, disznó Ságot csináltam. Van munkám, nem akarok elhelyezkedni - osztom meg vele titkomat, s azt, miért jöttem ide.- Jól tetted - nyugtat meg a fiú. - Hevesről utaztunk ide a haverommal, hogy állásunk legyen. De ez nem az, amire gondoltam. Ettől függetlenül rászánom még a keddet. — Akkor találkozunk - nevetek rá. Hurrá-hangulatban Bagolytermészetemmel dacolva időben ágyba bújok, nehogy késsek egy percet is a megadott nap reggelén. Az óracsörgés már ébren talál, hajnali négytől forgolódom az idegességtől.-Féltelek - szól utánam a férjem, amikor kisurranok a fürdőszobába. - Nem szeretnélek összeverve viszontlátni. Hosszasan piperészkedem a tükör előtt - az első munkanapon csuda megnyerőnek illik lennem. Kisuvickolva érkezem a Vörösmarty utcába. Nemcsak én. Akik nem fogtak gyanút a jelentkezéskor (a hevesi Pálnak több esze volt, naná, hogy otthon maradt!), mindnyájan komolyan vették a főnök előírását. Úgy néznek ki, mintha locsolkodni mennének. Tárul a szezám. Percekig semmi sem történik. Az íróasztalnál, a főnök székén most egy fiatal nő ücsörög. Forgatja a jelentkezési íveinket, konstatálja, hogy kevesebben vagyunk, de az arca nem árul el csalódottságot. A második találkára lényegesen kevesebben jönnek. Kérdezi a nevünket, kiválasztja hozzá a megfelelő dokumentumot, aztán átviszi a szomszéd szobába. Attila a feleségével együtt jelentkezett az állásra. Amikor végre szólítanak bennünket odaátról, szétválasztják a házaspárt. Még csak véletlenül se tudjanak kommunikálni egymással. (Nehogy az egyik észbe kapjon!) Az én párom lesz Attila, oktatónk pedig Zsolt. Aki bemutat minket egymásnak - egy közbenső figura -, harsányan gratulál, micsoda szerencse ért minket. Zsoltnak is gratulál, neki is harsányan. Lendítik a karjukat, a fejük fölött csapódik össze tenyerük, így kívánnak egymásnak „szuper napot”. Ez egy remek társaság! - hiheti az idegen. Ehelyett én azt gondolom: „Röhej!” Képzés a kocsmában Az elméleti oktatás a mellékutca ivójában történik. Zsolt néhány mondattal bemutatja magát, kérdezget minket is, aztán a lényegre tér.- Rendkívül szerencsések vagytok, hogy behívtak titeket- mondja. - Pénteken száztízen, hétfőn kilencvenheten jelentkeztek a céghez. Zsolttól is azt halljuk, amit a főnöktől már az első napon. Tőle is megkérdezem, mikor nyit az áruház. Válasz: mire fél év alatt betanulunk, máris.- Addig is kapjuk a fizetést?- Hát persze. Attilának csillog a szeme. Amíg Zsolt a pultnál rendel, kiszedem a páromból: Gyöngyösről jöttek a feleségével. Mind- kettejüknek fix állása van, de ott nem fizetnek havi 39 ezer nettót. Még szép, hogy ennyi pénzért otthagyják a biztos helyüket. Óvatosan figyelmeztetem, ne kapkodja el a dolgot. A férfiról lepereg az intelem. Fiatal házasok, kell a pénz. Visszalép Zsolt.-Nem ügynökösködés ez a munka? - kérdem tőle.- Szó sincs róla. Ez menedzserképzés. Felhörpintjük a kávénkat, s immár kiokosítva a szakmára, indulunk. A szomszédos kocsmából lihegve érkezik Attila asszonya:- Nem érünk rá egész nap. Vissza kell mennünk azonnal Gyöngyösre. A férj értetlenül pislog. A feleség a szemével próbál beszélni, bökdösi az urát, végül karon ragadja, és elviharzanak. Távolodva hallom a nő dühödt hangját: - Már elcsesztünk egy napot, apukám. Ezek itt hülyére vesznek minket! Irány az ismeretlenbe Négyen - plusz egy hatalmas kartondoboz - szorongunk a kis Polskiban. Zötyögünk Tiszafüredre. Ez ugyan már Szolnok megye, de nyilván Hevest már telítették búvár-karórával. Ezzel a „szuper” termékkel, amely csak jövő hónapban kerül piacra 8900 forintért, de tőlünk, kizárólag ma, 5100 forintért megvásárolhatja az a szerencsés, akit mi keresünk fel. Sőt, nemcsak hogy jutányosán merülhet 50 méterrel a víz alá törhetetlen, stopperezésre is alkalmas időmérőjével, még egy plusz karórát is választhat ezért a pénzért. Ha ez is kevés? Övé lehet négy hongkongi, magyar nyelvű képeskönyv. Meg aztán a mackóház is, benne tíz újabb, óvodásoknak szóló könyvecskével. Ezt persze már csak félúton tudatja Zsolt. Mint ahogy azt is, hogy naponta 300 emberrel kell felvenni a kapcsolatot ahhoz, hogy hozhasd a teljesítményt. Ha ügyes vagy, oktatóvá avanzsálhatsz, ha még ügyesebb, irodát nyithatsz egy távolabbi megyében. Kezdőként átlagban napi 10 karórán kell túladnod, s így ötezerforint is ütheti a markodat. Természetesen a benzint magadnak kell fizetned, na de eny- nyi pénzből játszva kivágod a tankolás költségét. Ja, azt még nem is mondták, hogy ki kell váltanod a vállalkozói igazolványt. Értelemszerűen te intézed a könyvelést, a tb-t, miegymást.-Nektek bejön a havi 39 nettó? - kérdem a három hónapja küszködő tizenéves Julcsit és Valit. Nem felelnek. Zsolt újra kérdi őket: - Bejön?- Be - válaszolnak kórusban. Csak azt nem tudni, hogyan. A megkeresett kiválasztottak köszönik szépen, már van órájuk, az asszonynak is, a gyerekeknek is. Megfeleletlen kérdések Honnan vajon ez a temérdek jutányos áru? Mi történik a jelentkezési lapokkal, amiken címek, adatok szerepelnek, amelyekért boldogan ugrik egy csomagküldő szolgálat? Miért nem lehet tisztességesen hirdetni: „Aki házalni szeretne, jöjjön hozzánk.” Ez lenne a garantált 'jövő? Ez az az állás, amiért- érdemes feladni egy normálisát? így állhat talpra egy munkanélküli? Mit tanulhatunk az oktatónktól? Egy új szemléletet, amerikai mentalitást, mondja. Más ember lesz belőlünk. Számtalan ismerősre tehetünk szert. Talán még meg is ebédeltetnek minket. Miközben oly velős szófordulatokkal él: „a pofám leszakad”. A letekert autóablakból a lányok után füttyent: „ismerős..., a szomszédjának”, és kacag önfeledten. Nem tehettem fel a kérdéseimet, hiszen kiszolgáltatottan üldögéltem autójukban. Még olcsón megúsztam, lévén nincs autóm. Aki ugyanis beírja a jelentkezési lapjába, ő bizony boldog '^kocsitulajdonos, az megnézheti magát. Ingyentaxisként fuvarozhatja a brigádot. Az eredeti terv szerint este 6- ra kellett volna visszaérnünk Egerbe. Egy sajnálatos malőr miatt (Vali elveszítette az iratait) már délután háromra itthon voltunk. Egy tesztláp kitöltése várt még rám az irodájukban. Ezt már kihagytam. Minek? Tudok róluk eleget. Érzékeny búcsú Talán hiba volt, de nem lepleztem le magam. Úgy gondoltam: lepődjenek meg egyszer ők. Annyi nyomorultból csináltak már majmot, ez a minimum, ami jár nekik. Valinak, Julcsinak és Zsoltnak is szerencsét kívánok. Jobb napot, mint a keddi volt, amikor egyetlen órát sem adtunk el. Négyessy Zita Tánckavalkád
