Heves Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 177-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
A vak tyúk és az ő szeme Véget ért hát az olimpia. Szereplésünk bizonyára még sokáig viták forrása lesz, hiszen alapvetően nézőpont kérdése - ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes -, miként értékeljük a magyar csapat atlantai produkcióját. Legyünk bár elégedettek, netán elkeseredettek, legalább egy dolgon el kell(ene) gondolkodnunk. Nevezetesen azon, hogy miért kell olyan versenyzőket (korántsem kis költségek árán) az ilyen világversenyekre elutaztatnunk, ahol annyi esélyük van egy esetleges győzelemre, mint Szálasinak anno a népbíróság előtt. Persze, mint minden mást, ezt is meg lehet indokolni. Miért ne utazzanak mondjuk az íjászaink, hiszen e sportban a honfoglalás idején a világ élmezőnyébe tartoztunk. S ugyanilyen alapon a militariban is indulnunk kell, mert ugye, lóra termett nemzet vagyunk. Aztán ott van a vitorlázás (jó széllel bármi megtörténhet) meg a kerékpározás (tekerni szinte mindenki tud), vagy éppen az evezés (egy Duna-parti csónakházban nagy a jókedv mindennap), s még lehetne sorolni. Ne csodálkozzunk, hogy a „futottak még” kategóriába tartozó sportolóink milyen derűsen, mosolygósán nyilatkoznak (leiszereplésükről. Mindebben méltó társakra akadnak a szakági vezetők személyében, akik egyre-másra azt bizonygatják, hogy neveltjük igenis megérdemelte a kiküldetést, hiszen egész esztendőben derekasan edzett, s ízzé- porrá verte a hazai mezőnyt. Megértem én, persze, hogy megértem az optimista, bizakodó hangulatot, a vidámságot. Van is rá ok elegendő. Hiszen kinek futja manapság ingyenes atlantai nyaralásra? Meg aztán az is elképzelhető, hogy csak én vagyok túlzottan szigorú, sőt, igazságtalan. Elvégre a tengerentúlon nem történt semmi különös. Legfeljebb annyi, hogy a vak tyúk újfent nem talált szemet. (stanga) Ezerszáz esztendő okító üzenete (4.) A békétlenség véres évei István sziszifuszi munkát végzett, mégis meg kellett élnie azt, hogy történelmi jelentőségű műve veszélybe kerül. Mindehhez ötvöződtek személyes, családi, lelki problémái. Ezért - legalábbis a krónikások ezt írják - alapvetően megváltozott, töprengővé, magába szállóvá, zárkózottabbá, csendesebbé vált. Az sem véletlen, hogy a reménytelenségtől, a magánytól gyötörtetve Szűz Máriának ajánlotta fel országát. Tette ezt azért, mert nem volt hová, kihez fordulnia. Halála előtt az utódlás kérdése is izgatta. Fia, Imre elhunytéval egyenes ági leszármazottja nem maradt. Nem gondolhatott rokonára, Vászolyra sem, hiszen ő ezer szállal kötődött a régi hithez, az egykori eszmékhez. Ráadásul ár- mánykodott is ellene. Miután - a kor gyakorlatához viszonyítva is - keményen, embertelenül bánt el vele, azaz megvakít- tatta és megsüketíttette, szét kellett néznie famíliájában. A választás végül lánytestvérének gyermekére, Orseolo Péterre esett, arra a fiatalemberre, aki Velencében nőtt fel, ott művelődött, gyarapította tudását. Nem is akármilyen szinten. Átvette a hatalmat, megkoronázták. Nem sokáig nyugodhatott, mert uralkodása igen gyorsan felsrófolta az indulatokat. Arra törekedett ugyanis, hogy elődje emlékéhez hű maradjon. Ez önmagában nem gond. A baj csak az volt, hogy még radikálisabban erőszakolta az akkori kínkeserves rendszerváltozást. Emellett azzal is felborzolta a kedélyeket, hogy olaszokkal és németekkel vette körül magát, s mit sem törődött a tanácsadó testület magyar uraival. Felizzottak a szenvedélyek, s a királynak menekülnie kellett. A tömegmozgalom - a minősítés egyáltalán nem anakronizmus - István sógorát, Aba Sámuelt juttatta a trónra. Mindenki mögé állt, akinek nem tetszett az új módi. A törzsi tagozódás hívei, a hajdani szabadok serege nem tűrhette tovább a szegénységbe taszítást. Benne bízhattak, hiszen kabar leszármazottként erősen vonzódott a műlthoz. Különben sem tehetett mást, teljesítenie kellett táborának kívánságait. Módszerekben ő sem válogaImre herceg temetése tott. A nemet mondókat megverette, megkínoztatta, kivégeztette. Ugyanakkor eltörölte az adókat, felszabadította a leigá- zottakat. Hangsúlyozta, hogy úr és szolga között nincs semmi különbség. Másként fogalmazva: vissza akarta fordítani a história kerekét. Ez viszont feldühítette az államalapító örökségének, hagyatékának képviselőit. Nemcsak az eszméért lelkesedtek, hanem elvett birtokaikat, jószágaikat is vissza óhajtották szerezni. Méghozzá nem szép szavakkal, józan érveléssel, hanem fegyverekkel. Magyarország első embere ravasz és talpraesett volt. Nemhiába emlegették ősei között Csaba királyfit, Attila fiát. A német császárral kibékült, megegyezett abban, hogy nem háborgatja szomszédját. Igaz, ezért áldozatot kellett hoznia, jókora területekről mondott le. Bár az is tény, hogy ígéretét egyáltalán nem teljesítette. Fenyegettek a külső agresz- szorok, lázongott az itt élők egy része. Ezzel a konfliktusözön- nel ő sem tudott megbirkózni. A gondokat csak hatványozta, hogy Sámuel úrnak is pénzre volt szüksége, enélkül ugyanis sohasem lehetett háborúzni. A megsarcoltatásról, az alattvalók „nyúzásáról” lemondott, ezért aztán más források után nézett. Áldozatnak kínálkozott az egyház. Hatalmas birtokaiból, értékes kincseiből volt mit elvenni. Nem is tétovázott, ám a pillanatnyi megoldás holnapi tragédiát sejtetett, ugyanis egyre nagyobb erők határozták el elűzését. Ez a népes és gazdag csoport megnyerte a német koronás főt, s a felduzzadt, jól képzett hadak átlépték a határt. Majdhogy megállíthatatlanul vonultak előre. Egészen a Győr-közeli Ménfőig, ahol lezajlott az összecsapás, s vesztett az, aki visszaálmodta a messze tűnt időket, azt az állapotot, amikor az alávetettség ismeretlen volt, amikor háborítatlanul dönthetett bárki a sorsáról. Aba Sámuel futott. Egyes hírek szerint hamarosan elfogták, megölték, más információk arról tanúskodnak, hogy eljutott a Tisza vidékéig, s ott végeztek vele ellenségei. A nép azonban nem feledte, ragaszkodott hozzá, becsülte. Századokon át arról beszéltek, hogy halála után néhány évvel, amikor felnyitották sírját, megdöbbenve észlelték: ruhái épek, sebhelyei begyógyultak. Úgy mondják, ezután temették el saját sári (abasári) monostorába. Szinte szentté avatták, hiszen ilyesféle jelenségek csak katolikus elvek szerint fordulhatnak elő. A felkarolt százezrek azonban emlékeztek a távoli Keletre, az onnan hozott tradíciókra. Az a kényszerűségből megtagadott ősvallás is ismert ilyesféle hiedelmeket. Egyesek szerint az effélét nemcsak vélelmezték, hanem olykor elő is fordul. Biztos választ már nem adhatunk... Pécsi István A börtön is munkát keres... SVSzubjektív MUNKÁT keres a börtön is - hallom -, mivelhogy nem elég már, amivel a cellalakók érdeklődését, energiáját eddig leköthette. Szélesebb körű vállalkozás nélkül mindinkább veszélybe kerül a műintézmény működtetése, pedig csak napi 47 forint a csíkos ruhások tartási költsége. Embertársi szerétéiből is figyelmet érdemelne a próbálkozás, hiszen legyen bár az elítélt nehézfiú, rabló vagy gyilkos is - ugye -, csak mifélénk az istenadta. Hiszen anya szülte, tejen nevelkedett, közöttünk járt-kelt, amíg csak sittre nem került. Meg aztán ezek a rács mögé dugott személyek voltaképpen elég ügyes kezű munkások. Ki hinné, hogy - annyi más mellett - akár baseballsapkákat is képesek készíteni a haszontalannak vélt üres kólás- és sörösdobozokból?! Mit baseball-sapkákat! Műanyagból még csonh'ázakat is fabrikálnak, ha kell! S aligha csak azért, hogy jobban hozzájuk szokjanak, meg ne ijedjenek tőlük, amikor a bűnüldözők egyszer netán korábbi áldozataik innen-onnan nagy sokára előkerülő végső maradványaival szembesítik őket. Szó sincs erről! Az említett termékek természetesen piacra kerülnek, megrendelés van rájuk is, s kelendőek, mint még annyi más, ami a dutyisok igyekezetével születik. Jó néhány dolgukkal akkor is találkozunk. ha eszünkbe sem jut róla, hogy honnan került elénk, amikor kifizetjük. Kétségtelen tehát - ne tagadjuk -, hogy rászolgálnak a támogatásra. Dolgozzanak csak, hadd éltesse őket a munka, amivel a szerencsétlennek közül esetleg többen most találkozhatnak először! Ha szerényen is, de .keressenek! Jusson belőle a rabkoszt mellett némi nassra is, valamennyit pedig akár félretehessenek maguknak belőle a boldogabb napokra. A szabadulás utáni időkre, hogy ne kelljen mindjárt ismét rossz fát tenniük a tűzre a még teljesebb jóléthez, vidámsághoz. Nem értem azonban, hogy miért raboknak keresik a munkát, s miért kellene éppen a fe- gyencek kedvében járnunk..? Egyszerűbbnek tűnne, ha meg sem várnánk, hogy elítéljék bármiért is az embert. Jobb lenne csupa szabad embernek biztosítani azt a munkát, ami az érdeklődését, figyelmét minden másnál inkább leköti, s zavartalan megélhetést ad ennek is, annak is. Mindjárt könnyebbé válna a börtön fenntartása. Lehet, hogy nem is kellene tovább ilyen tartózkodási hely. VAGY EHHEZ már újra kellene teremteni a világot...? Gy. Gy. Ha az ember nem éppen fiatal, s viszonylag türelmes, akkor meglehetősen higgadtan szembesül a bántó közömbösség, a szakmai érdektelenség, a hűvös közöny hétköznapi jeleivel. Ezekben az esetekben nem is a hibázó személyek az érdekesek, hanem egy elkeserítő jelenség, amely egyre hatványo- zódik, s az illetékesek gyakorlatilag semmit sem tesznek fokozatos kiiktatásáért, legalább hosszabb távon ígéretes orvoslásáért. Az ABC-átuházban a sajtosrészleg előtt toporgok. Már annak, is örülhetek, ha öt perc után észrevesznek. Az ifjú hölgy úgy néz rám, mint egy zavaró rovarra, de csak értelmezi kérésemet. Sajnos, sejtem válaszát.- Ez a fajta nincs! A baj csak az, hogy a tárolóban felfedezem kedvencemet. Amikor utalok rá, majdnem rám mordul, s megerősíti előbbi közlését. Elsomfordálok. Hátha másutt, a másik boltban szolgálatomra szegődik Fortuna. Megint zátonyra fut optimizmusom. Ott ugyanis - pedig hirdetésözönnel beharangozott új boltban vásárolok - híre- hamva sincs a felvágottszeletelőnek. Ezért aztán az eladónő majdhogy sértődötten veszi tudomásul, hogy az óhajtott terméket csak fel kell vágnia. Az eredmény lesújtó. A 30 dekás sonka 3 darabban szerénykedik abban a papírköntösben, amivel természetesen annyira spóroltak, hogy a végek kilógnak. Ezek csak kiragadott példák, de lassan általánossá válnak. Eltűntek azok a kereskedők, szolgáltatók, akik - bérüktől függetlenül - kedvelik, szeretik azt, amit csinálnak. Egyesek legyintenek, s hozzáteszik: ezt el kell fogadni, ebbe bele kell nyugodni. Tényleg? P. I. Nyeretlen kétévesek Hogy miként kerültünk a kivételezettek tömeges táborába, már magam se tudom. Egy tény: évek óta bombáznak bennünket a különböző csomagküldő szolgálatok ajánlataikkal. Egyre-másra kapjuk a vaskos borítékokat a mesés álnyereményekkel. Nyertünk mi már luxusautót, álomutazást, aztán meg egy berendezett házat Budán. Mást se kellett tennünk, mint megrendelni egy tucat törülközőt, netán egy szappanmaradék-tömörítő szerkezetet. Természetesen mindig elmulasztottuk megvásárolni a „boldogulásunkhoz” nélkülözhetetlen bóvlikat. Egyszóval nem törekedtünk Fortuna kegyeibe férkőzni. Ettől függetlenül mégis majdnem besétáltunk egy újabb csapdába. Történt ugyanis, hogy ismerőseink, rokonaink körében egyre több ember került önhibáján kívül az utcára. Mit tesz ilyenkor a szolidáris családtag? Vadul az álláshirdetésekre veti magát. Megvettük hát az összes napilapot, hirdetőújságot. S láss csodát! Kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatokra bukkantunk, s persze, azonnal rácsaptunk a telefonra, nehogy valami éberebb sorstársunk megelőzzön bennünket. Jött is a csicsergő hang a drót végéről: „Ne nyugtalankodjon, még van felvétel. Csak a címét és a nevét adja meg, mi máris postázzuk a tájékoztatót. Csak 2500 forintba kerül.” Na már most, itt megint megtorpantunk, mert megint valami szélhámosságot sejtettünk. Hiába, aki ilyen bizalmatlan, az magára vessen! De a fene tudja, lehet, hogy mégiscsak szerencsésebb ezeknek a csábító dolgoknak hátat fordítani. Hogy miért? Eszembe jutott az a kedves úr, aki a nyertes Bingó-szelvényét mutatva a kétszemélyes üdülés után nyomozott. Azon a március végi sorsoláson nem akart hinni a fülének. De akkor Dombóvári Gábor mosolygó arca a ívben minden aggályt eloszlatott. Aztán egyszer csak eltűntek a bingós zászlócskák az utcákról, eltűnt Dombóvári Gábor a képernyőről, s valahol elsüllyedt a kétszemélyes út is, az egész csődbe ment vállalkozással együtt. De nem kell nagyon elkeseredni, hiszen az ilyen bulikon valakik biztosan nyernek. Hogy kik? Nos, személyük általában homályban marad. Mi viszont itt állunk a reflektorfényben. Mi. a nyeretlen kétévesek. (barta) HÍR(TELEN)KÉK... A volt magyar pénzügyminiszter, Bokros Lajos szeptembertől a Világbank főtanácsadója lesz. Világ bankjai, Bokrosodjatok...! * Billy Payne, az atlantai olimpia szervezőbizottságának elnöke mondta: „Megcsináltuk a történelem legnagyobb kerti partiját.” Bombasztikus volt... * Át kell értékelnünk az életünket: véget ért ugyanis a 3x8 óra világa. Hol van már a nyolc óra munka...?! * A Kinizsi Pál nevét viselő kiképződandár ódörögdi lőteréről elloptak egy 20 tonnás, ronccsá vált tankot. Persze - (hadi)titokban... * < Egy 34 éves francia pék, Patrick Foulgoc egy új, könnyen felhelyezhető, leheletvékony óvszert talált fel. Igaz, eredetileg a kiflit akarta becsomagolni... (szilvás)
