Heves Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-23 / 70. szám

{JT'ÏMl r/lAR.i\7,Iïï w Intenzív Gépekkel, de mégsem egyedül- Miután mi a harmadik, legfelső szin­ten vagyunk, azt mondják az egyes, kettes belgyógyászaton, hogy innen már a mennyek felé is nyitva az út - fogad dr. Csomós Mária, a megyei kórház intenzív osztályának vezető fő­orvosa. Az egri intézmény, a kaszárnya- szerű, századfordulós ispotály csú­csáig csak a látogatónak hosszú a séta. Fertőtlenített világ ez itt. Keresztül az emeletek mindent átjáró betegség- és gyógyszerszagán, oldallépcső fut a te­tőre. Infarktussal vagy súlyos mérge­zéssel - talán némiképp kétértelmű, de holtbiztos, hogy mindenki ide talál. Küzdelem az életért A világstatisztika szerint a hasonló osztályok átlagosan minden ötödik pá­ciensüket veszítik el. Ez a kép - hosz- szú évek kitartó munkájának köszön­hetően - a 18 százalékos halálozással Egerben valamelyest kedvezőbb. Száz emberből tizennyolcnak azonban így is minden segítség hiába. És ez is ko­moly eredmény.-Minden ember halála megrázó, sohasem lehet hozzászokni. 22 éve dolgozom ezen a pályán, de a 90 éves bácsi elvesztése is megvisel - mondja a főorvos asszony, miközben néhány rövid konzultatív mondat is elhangzik a kollégák részére.- Az is feladatunk: ha tudjuk, hogy nem bírunk segíteni, elviselhetővé te­gyük az elmúlást. Ezt többnyire ők is megérzik. Kétféle beteg van: aki elfogadja, és aki harcol ellene. Mindkettővel na­gyon nehéz. Az elfogadónak teljesítik apróbb kéréseit: lelkészt akar - ha a beteg kéri akkor jön -, szeremé, ha a hozzátartozója ott lenne mellette, ami nagyobb probléma, mert itt elég moz­galmas az élet, sok minden történik a beteggel és körülötte. Az életéért küz­dőt pedig muszáj nyugtatni, de csak oly mértékben, hogy az életfunkcióit ne befolyásolja. Öntudatuk megmarad, többnyire cselekvőképességük is sér­tetlen. Bár kábító fájdalomcsillapítót adnak, és ez kellemes alvást biztosít, de ahogy fölébrednek, gyakorlatilag teljesen tiszta a fejük. A nyolcágyas kórteremben a dél­előtti nagyüzem pillanatai peregnek. Nincs telt ház, mégis kevés a hely. Az átlagos ápolási idő közel négy nap. Van, aki tíz napot vendégeskedik, de akad olyan mérgezett, aki 24 óra alatt annyira feltisztul, hogy tovább lehet engedni a hagyományos ápolási osz­tályra.- Ebben a pillanatban senki sincs válságos állapotban - néz körül dr. Csomós Mária -, de akár pillanatok alatt is fordulhat a helyzet. Egy idősebb beteg légzésén könnyí- tenek éppen, másutt pszichológus vagy gyógytornász dolgozik. Beesett mellkasú középkorú férfi felülve, már bizakodón tekint szét.- Ez sikerélmény, de ami óriási lelki teher számunkra, az a betegek elvesz­tése és az eutanázia kérdése: szabad-e megrövidíteni a szenvedést, a halált nem késleltetve. Az aktív halálba segí­tést természetesen elutasítjuk, de a passzívban sincs rend, hogy mit is ta­kar ez a fogalom. Gépről senkit le nem kapcsolunk, ugyanis számtalan szak­mai közlemény lát napvilágot, hogy hosszú évek lélegeztetése után is fel­épülhet valaki. Mikor lehet kimondani, hogy vége? Mit jelent a test vagy az agy visszavonhatatlan, súlyos károso­dása? Az orvos számára ez szinte fel­oldhatatlan dilemma és hatalmas fele­lősség. A passzív eutanázia elgondol- kodtatóbb. Tudok egy bizonyos beteg­ségről, de mi mégis azt valljuk, hogy az alapvető életfunkciókhoz nélkülöz­hetetlen gyógyszereket és kezeléseket meg kell kapnia mindenkinek. Ha menthetetlen beteg mondaná nekem: tessék hagyni, nem kell azt az infúziót bekötni, akkor is megcsinálnám. A lelkünk sem tudná elviselni, hogy ne tegyük. A napnál is világosabb, hogy az ember az életéhez a végső pillanatig ragaszkodik, akkor is, ha kifelé más­képp mutatja, de a szemükön látszik az igazság. A lelke mélyén mindenki élni akar, és az utolsó szalmaszálat is meg­ragadja. Sokszor közük, hogy „ugyan, minek már ez nekem?”, de konkrétan, hogy „tessék ezt rólam levenni”, ilyen nem hangzik el. Ez nekünk is rettene­tes lenne, mert talán a mi erőfeszítése­inket is minősítené. Nehéz szembe­nézni az elmúlással. Ez megviseli az itt dolgozó időset, fiatalt egyaránt. „Meddig kell itt maradni?” A kábelektől, berendezésektől olyan a kisebbfajta terem, mint az a műhely, ahol precíziós gépeket állítanak össze. Valójában így is van, hiszen a termé­szet egyik legfinomabb szerkezetét, a botladozó emberi óraművet igazítják az élet idejéhez. Erről tanúskodnak a fiziológiai monitorok képei, a fölvil­lanó jelek a központi terminálról is nyomon követhetőek.- A gyógyulás erőt ad, és a változa­tosság, új betegek, új esetek. Különben biztosan nem csinálnám már ’74 óta - feleli a főnővér, Kelemen Istvánné. - Annyira sokféle a betegek csoportja. Ide kerülnek heveny szív- és keringési rendellenességgel, légzőszervi, anyag­cserebajokkal, eszméletlenséggel járó vagy életfontosságú szervet érintő mérgezésekkel míivesekezelésre. Jó lenne tovább itt tartani őket, de képte­lenség, mert jön a következő, aki élet­veszélyben van. A mentősök szólnak, megkezdett újraélesztéssel indulnak.- Hozzánőnek a betegek az inten­zívhez, az első nap kiesik, nem érzéke­lik, hogy mi történik velük - veszi át a szót a főorvosassony. - Sokan vannak körülötte, megkapja a kábító fájda­lomcsillapítóját, és pihen. Nálunk na­gyobb a törődés, a figyelem, mint egy normál osztályon. A szakmai ellátás egyik legmagasabb szintje, az átlagnál jobb nővérellátással és felkészültség­gel, intenzív szakasszisztens-felkészí­téssel. Pedig az első kérdés, amikor ide kerülnek: meddig kell itt lennem? Az első napot követően már érzik a biz­tonságot, és érdeklődnek, maradhat- nak-e még. Legkritikusabb az első 24 óra, a betegek zömét ekkor veszítjük el. És mosolyogni kell, nem szabad riadt- ságot látnia az orvos, az ápolónő sze­mében. Itt mindenki lelkileg is fölkészí­tette már magát erre a tevékenységre. Okosan azt is át lehet hidalni, ha nincs minden rendben, de ennek nem szabad szembetűnnie. Azt mondjuk: ma inkább vissza kell fogni a mozgást, pihenni kell. Kicsit rosszabb volt egy bizonyos érték, ezt a beteg nem tudja, miért mondom. De mivel nem volt benne semmi riasztó, és adtam neki egy valós információt, így nem veszi észre: most arról van szó, hogy rosz- szabbodott az állapota. Apró dolgok­ban meg tudunk kapaszkodni, ha bete­gek vagyunk. És a kapaszkodót igazán csak a személyes kapcsolatok jelenthe­tik. A nagy intenzíves tankönyvek írják, hogy öt évnél tovább nem lehet bírni ezt a munkát... Nem egészen így van, bizony, el lehet menni innen nyug­díjba. Csak néha ki kell szakadni, sza­badnapot kell tartani. Havonta egy-két nap a regenerálódásra. Adottság, ke­ménység kell ahhoz, hogy ezt csinálja valaki, és ne omoljon össze. Sokan foglalkoznak közülünk segítő alapít­ványokkal, érdeklődnek a lélektan iránt. Ha most kezdeném a pályát, ta­lán pszichológus lennék, vagy pszichi­áter. Sötét terület, és az orvosok sem értenek hozzá. ***- A törzsgárda nagyon stabil, van­nak, akik több mint egy évtizede dol­goznak itt - mondja a tevékeny nővé­rek csoportjából Nagy Zsoltné. - A szakközépiskolából rögtön ide kerül­tem, ennek már 12 éve. Aki úgy érzi, hogy nem bírja, dz a próbaidő alatt, fél éven belül elmegy innen. Szakmai, er­kölcsi minta az osztály, és a kezdők sincsenek magukra hagyva. Az anyagi elismerésről ne beszéljünk, veszélyes­ségi pótlékkal, kiemelt kategóriával is kevés. De amikor az újraélesztettek megünneplik velünk a második szüle­tésnapjukat tortával, képeslappal, az nagyon jó érzés. Az újraélesztés próbája A társadalombiztosítás nem finanszí­rozza az intenzív osztályokat. Csak be­tegségeket, pontrendszer alapján. A többlet gyógyszert és személyi ellátást figyelmen kívül hagyják. Egy infark­tusos betegért ötszöri újraélesztéssel ugyanannyit adnak, mint egy normál kardiológiai rehabilitációért, ahol a be­teg már a büfében kávézik.- Csak az infarktus betegségcso­portra van külön rubrika, az akut ese­tek külön szóba se jönnek - tárja szét a kezét az osztályvezető. - Ebből még pillanatnyilag nincs gond, a kórházon belül megoldható. Viszont nem tudunk gyógyszert megtakarítani. Egy gyil- kosgalóca-mérgezett félévi gyógyszer- igényemet elviszi. Egy kanadai szívbe­tegnek, többszöri újraélesztéssel - az­óta is szorgalmasan küldi a képesla­pokat -, az ötnapos kezelése 180 ezer forint. Csak a hotelfunkció 10-15 ezer forint naponta. A külföldinek ez persze olcsó, csak töredéke az ottaninak. Mondta is a kanadai biztosító képvise­lője, hogy hozzánk érdemes betegnek jönni. A művesekezelés a legköltsége­sebbek egyike, a méregtelenítés 20-40 ezer forintot kóstál. A munkatársakkal szemben is erős a követelmény. Nagy a felelősség, és gyors döntési képesség kívántatik. Az akut eseteknél a hibát nagyon nehéz helyrehozni. Az intenzív osztályon nincs orvosi szoba, műhely- és csa­patmunkára van szükség. A férjem ki­írta nekem a Kennedy-idézetet: Az ember megteszi kötelességét, tekintet nélkül személyes előnyére vagy hátrá­nyára, és ez minden. Tisztesség és nyugodt lelkiismeret. A beteg a fontos, hogy erre mennyi gyógyszert költünk, az ekkor szóba sem jöhet. *** A fejlett világ bizonyos részén az elkü­lönítés a divat. Egerben az úgyneve­zett félig nyitott rendszerre voksoltak. Átlátható az egész kórterem, de para­vánokkal elkülöníthetőek az ágyak. Szerintük ez nagyobb biztonságot nyújt, hatékonyabb. A nyugat-európai standard két betegre egy orvos, két nő­vér. Nálunk két betegre jut egy nővér, és ez már ideális. Mondják, volt már nehezebb is. Felkészültek mindenre, de az újra­élesztések - a személyzet és a beteg igazi próbája. Fő szabály: lehetőleg csöndben történjék, és az utolsó utáni pillanatig próbálkozni kell. A lábado­zónak pedig beszélni muszáj mindar­ról, ami vele történt. Elvárják a bizo­nyosságot. A halál torkából menekü­lők mindig kellemes élményekről számolnak be. Álmokról, repülésről. Senki sem mondta, hogy visszataszító lett volna a halál közelsége. — A menthetetlen betegek tekintélyes részéhez a halál előtti állapotban a természet nagyon kegyes - világosíta­nak fel. - Az agy nem érzékeli a fáj­dalmat, a külvilágot. Békés, kábult ál­lapot.- Mindenkit igyekszünk megkímélni az ipari orvoslástól. A deffenzív medi­cina, a beteg küldözgetése nem vezet sehova - fejti ki a doktornő. - Ha én teljes bizonyossággal meg tudom álla­pítani a bajt, akkor ne hurcoljam végig a kórházon. Ez a tortúra nagyon igénybe veszi a gyógyulni akarót. A fö­lösleges vizsgálatok jelentős terhe az egészségügy egyik zsákutcája. Csak a feltétlenül szükséges vizsgálat az ideá­lis, de ha már öt házimentő ott áll a ki­segítő diagnosztikai osztályon az égre tekintő beteggel, akkor mindenki siet, mert fél, hogy nála fog meghalni. Van persze önemésztés a kudarcok miatt. Téves döntések itt is akadnak, ám sokszor egyáltalán nincs jó megol­dás, csak kevésbé rossz. Azonnal el­kezdjük az újraélesztést, hogy a kö­vetkező terápiát is el tudjam indítani. De ha tíz percnél tovább húzódik, már érzem, lehet, hogy késni fog. Rettene­tes élmény. A beteg eldönti a további sorsát, ha nem jól csináltam valamit, meghal. t Az orvosok szeretik vizsgálatokkal is túlbiztosítani magukat. Nálunk szakmai vétség miatt még nem indult eljárás. És az itt dolgozók is befeküd­nének ide, szívesen fogadják a hozzá­tartozóikat is. Érdekes, hogy a kritikus helyzetek ellenére egyszer sem volt még példa rá, hogy valaki az intenzíven végren­delkezett volna. Pedig a lehetőség adott: a pszichiáter szakvéleménye alapján, mely megállapítja a beszámít- hatóságot és a cselekvőképességet, lenne rá mód. A beteg nálunk élni akar. És szép akar lenni. Egy majd százesztendős néni, mikor mellkas- röntgen-képet készíttettünk róla, kérte a fogsorát, hogy illőn jelenhessen meg az eseményen. Pedig a nők rosszabbul viselik a betegséget, nehezebben fo­gadják el az állapotukat. Könnyebben feladják, míg a férfiaknak - tapasztala­taim szerint - barátibb a viszonyuk az élettel. *** A gépek akkor is ugyanúgy hunyorog­nak, és zörrennek a fémek, amikor le­adom a steril köpenyt. Az intenzív osz­tályon ezen a délelőttön látszólag nem történt különösebb. Nem halt meg senki, nem érkezett senki. Csöndes nap elé néznek... Látszólag. Kovács János A makiári kolostorban püs­pöki engedéllyel firenzei alapítású servita rend telepe­dett le. Tagjai olasz, indiai, chilei és erdélyi apácák. Faze­kas Gyöngyi, az első magyar származású servita nővér 24 éves, az ősszel tett ideiglenes fogadalmat.- Gyergyószentmiklóson asztalos voltam a bútorgyár­ban. Nyáron rokonlátogatóba jöttem Égerbe, és a kórházban ételosztóként dolgoztam, hogy legyen egy kis pénzem - kezdi történetét.-Hogyan fordult a vallás felé?-Otthon hétköznapi vallá­sos életet éltem. Itt közel lak­tam a Servita-templomhoz, és gyakran bejártam imádkozni. Nincs érettségim, emiatt min­dig zárkózott voltam. De elhív­Többet tak a fiatalok hittanóráira, ahol nagy szeretetet tapasztaltam. Én is próbáltam megélni ezt. A kórházban közel kerültem az idős emberekhez. Azt mond­ták, hogy többet ér a moso­lyom, mint az étel. Megismer­kedtem a nővérekkel, a kápol­nájukban imádkoztam, de érez­tem, hogy ez nem elég.-Miként jutott arra a dön­tésre, hogy nővér lesz?- Nem volt biztos, hogy Magyarországon tudok ma­radni. A Jóistenre bíztam. De amikor éreztem, hogy Ő erre az életformára hív, nagyon megijedtem. Kulcsot kaptam a kápolnába, és órák hosszat fi­gyeltem Jézusra. Azt gondol­ér a mosolya, mint tam, nővér csak tökéletes em­ber lehet, és én nem vagyok az, mert szerettem a tréfát, a bo- hémságot. Barátom is volt ré­gen otthon. De rádöbbentem, szeretem Istent, és Ő irgalmas hozzám. Elhatároztam, hogy hálaadás lesz az életem, amit tettekkel élek meg, akkor talá­lom meg az igazi kiteljesedést.- Mit szolgálnak életükkel?- A Fájdalmas Anya szolgá­lóleányai vagyunk. Segítünk az embereknek keresztjeiknél, be­tegségeiknél. Három árva kis­lányt nevelünk. Hittanórákat tartunk, és nagyon, de nagyon szeretnénk öregotthont létre­hozni, de itt nem megfelelőek a körülmények.- Említette, hogy nincs érettségije...-Nem szerettem soha ta­nulni, de megértettem, hogy aki valamit adni akar, annak tudni is kell. A Gárdonyi-gim­názium levelező tagozatára és teológiai tanfolyamra is járok.- Hogyan fogadták új életét szülei, testvérei?- Csodálkoztak. De amikor látták, hogy szeretetben és bol­dogan élek, elfogadták.-Még fiatal. Nemrég dol­gozni, szórakozni járt...- Soha nem kedveltem a diszkót. Itt úgy élünk, mint egy családban.- Gyermek...?- Szerettem volna, de Jézus az étel erősebbnek mutatkozott. Nem egy gyermekhez kell, hogy kössem magam, hanem Jézus­hoz és az emberekhez. De Ő teljesítette ezt a kívánságomat is, három kislányt nevelünk.- Miként élnek velük?-Tanulunk, játszunk, éne­kelünk. Kedvencünk az őran- gyalosdi. Mindenki választ magának valakit, akit szeret, és ezt jó tettekben mutatja ki. Már 3-4 őrangyalunk is van.- Nagyon impulzív alkat. Képes lekötni az energiáit?- Amikor ide jöttünk, darab­jaiban hevert a rühásszekrény. Rögtön összeraktam. Jó nagy kert tartozik a kolostorhoz, ta­vasszal művelni kezdjük. Gyöngyi csupa mosollyal, vidámsággal, kedvességgel, hatalmas tenniakarással meg­áldott servita nővér. Öt év múlva tesz örök fogadalmat. Kétségkívül nehéz dologra vállalkozott. Császi Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom