Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
6. oldal iiSËËf 1996. február 17„ szombat | Aki életeket mentett - nem felejtik Nevének őrzője - az élő emlékezet Ahol élt és lakott, Egerben, nem örökíti nevét emléktábla. Azért sem, mert szerénysége tiltotta volna még éltében, de talán a történelmi környezet is, hiszen ott áll a háza ma is a vár tövében, amely szintén műemlék. Csak a hősök példáját vállalta magára, nem a vár fokán védőként, hanem a kórtermekben, betegek ágya mellett, fehér köpenyben vagy anélkül, rendelési időben vagy azon kívül, éjjel és nappal, kerékpáron vagy gyalog, szegénynél vagy gazdagnál; csak menni és gyógyítani, ahová hívják. Ott volt mindig, ahol várták. Kis műszertáskájával a gyógyítás reményét is vitte magával dr. Besznyák István főorvos, aki hivatásának élve, az egrieket szolgálta mélységes humánummal és kiapadhatatlan cselekvő szeretettel. Nem gyűjtött aranyakat, mert a legtöbb páciense csak a köszönöm meleg hálájával tudott fizetni, amiből nem lehet palotát emelni. Csak pillanatnyi kincseket látott, melyek hálaként a szemekben ragyogtak. Érték ez is, de csak az emlékezeté. Hippokratészi esküje mellett talán vallotta azt is: Ne emlékköve legyek városomnak, hanem az élő emlékezeté. Már-már úgy látszott, hogy feledésbe merül a név, a városáért élő orvos, amikor váratlanul Dobó Zoltán nyugdíjas tanár megszólaltatta a hallgató emlékezést. Leikéből szakadt fel a szó, amely ötven éve tartotta a titkot, hogy ennek az orvosnak köszönheti az életét. így vall a szabadulás felejthetetlen napjáról:- Múlt év szeptember 3-án volt 50 éve, hogy a szovjet hadifogságból szabadultam, olyan szerencsés körülmények között, hogy Focsani-ból (Foksán) dr. Besznyák István főorvos úr segítségével hazakerülhettem. Ez az ötven év nagyon a szívemben maradt, miután Pista bácsi már nem él, kedves fia volt szíves, és fogadott bennünket, hogy lerójam tiszteletemet, hálámat, szeretetemet és nagyrabecsülésemet a család iránt.- Az életét mentette meg a főorvos úr?- így is lehetne fogalmazni, mert ’45 júniusában betegen kerültem a kórházba húszévesen, és Pista bácsi, mint fiát, szárnya alá vett, úgy kezelt, mert régi ismerősök voltunk... A véletlen szerencsés összejátszása folytán az augusztusi magyarországi választásokra hazaengedtek, de ha én nem vagyok akkor Pista bácsinál a kórházban, nem valószínű, hogy hazajutok.- Milyen orvos volt Pista bácsi a fogolytáborban?- Humánus, jól bánt a betegekkel, magyarral, némettel, Dr. Besznyák István - már-már feledésbe merült nemes tette de volt még egy keresztje, a Szűz Mária-nyaklánc, a sajátja, amelyet az ing alatt, meztelen mellére ragasztott sebtapasszal rejtegetett a prédára leső zsákmánykeresők vizsla szeme elől. Talán ez a háborús sztigma segítette haza, amikor már az ész azt gondolta, hogy utolsót dobban a zaklatott szív. Az utolsó percekben is lehajol Isten keze, kinyúl azért, akin segíteni akar. így tette kezét házuk kilincsére, de a második ajtón már a Besznyák-lakáson kopogtatott, hogy átadja a jó hírt a zsebórával együtt. Titokban azt súgta Pista bácsi Zoltán fülébe: hátha otthon nagyobb szükség lesz arra az órára, hiszen ínséges idők járnak. De amikor a feleség tenyerébe fogta a zsebórát, úgy simogatta, mintha határok fölött nyúlnának át a karok, hogy egymást öleljék, láthatatlanul is, mert a szeretet nem ismer határokat. Nem váltódott át ez az időmutató napi hasznot hozó dologgá, családi ereklye lett, szimbóluma egy megfoghatatlannak, ami anyagi értékek fölé emelkedik. A történet méltó befejezése dr. Besznyák István októberi szlovákkal, nem tett különbséget közöttük, a lelki vigasztalást sem tagadta meg senkitől, igazságosan osztotta el a gyógyszereket, minden lehetőt elkövetett, hogy több fecskendőhöz jusson, kötszert és gyógyszert kapjon. Nehezen vált meg zsebórájától, de azt hazaküldte... Ezzel következik egy fémtárgy kalandos útja Eger felé, ez külön történet, de két embert kapcsol össze, ami nélkül egyikük sem volna egész, mert valamiképp ez az időmérő emberségük mutatója is. És ez a zsebóra ma is jár. Mutatja az időt, és emlékeztet. A történet ott kezdődött, hogy Besznyák István órájának a másodpercmutatója meghibásodott, ami egy orvos kezében jelentős hátrány, azonban Dobó Zoltán jól elrejtett Omega karórája kifogástalanul működött. A doktor és a tanító fogoly egyezséget kötött. Kicserélik a két órát, az Omegát a Doxával, majd otthon újra visszakapja ki-ki a sajátját. Addig a Zoltán órája Pista bácsinál marad, hogy mérje vele a pulzusszámot, amíg őt is haza nem rendeli a gondviselés. Először húszéves barátja szabadult a fogolytábor poklából, aki már ’45 augusztusában vitte magával válltömésébe varrva a zsebórát ezer veszedelemnek kitéve, hazatérésével ér véget, aki elcsodálkozik, hogy nem kell bevárnia az óracsere napját, mert az ő Doxája az asztalon várja gazdáját. Már csak ő adós az Omegával. Visszakerült ez is eredeti gazdájához, és azóta a két óra egyformán ketyeg, de nemcsak az időt mutatják, hanem azt is, hogy van még becsület a világon. Akkor még így volt szokásban öreg egrieknél. Még őriz egy emléktárgyat a Besznyák család, azt a kis szürke noteszt napi bejegyzésekkel, amelyet a főorvos apa vezetett a fogolytáborban, nem személyes jellegűek, hanem az orvosi beavatkozás sürgető teendőit tünteti föl, hogyan segítsen másokon, ki jött Egerből, milyen az állapota, mire van szüksége? Nem fér kétség ahhoz, hogy ami feladatként áll az apró kis betűkben, az végre is hajtatott. Saját magáról csak ennyi: „V. 9. Elváltam az egriektől. Áthelyeztek a kórházhoz IV. osztályt vezetni”. Mások sorsával törődik jobban: „V. 29. Találkozás Gyergyák Károllyal, enteritis haem. Ápoló. Gyergyák 3 napja lázas beteg... Dr. Tóth Csepregi Béla szkv. és Dobó Zoltán rendőr fia itt vannak a kórházban”. (Valószínű arra az esetre, ha ő már nem lesz az élők sorában, jegyzete alapján valaki mégis tudjon róluk.) „Tóth Cs. Béla, Dobó Zoli cukorka”. (Nyilván nem cukorkával akart kedveskedni, ez rejtjel, valami többletet jelenthet, a hazaküldetés feladatát). „Gyergyák: szappan + cukor + ceruza”. (Ez már az orvosi gondoskodás, emberi segítség- nyújtásra vonatkozik, a beteg írni akar haza, ebben is csak orvos segíthet.) „Okt. 7. Bejött ma Fógel Elemér”. Nincs több erről feljegyezve, de számára esemény volt. Érdekes, hogy három fiának a születésnapja külön jelölve a naptárban, mintha ez lett volna az egyik hazavezérlő csillagkép. Ezek a szigorú takarékosságra szorítkozó szavak mégis mondatokban szólnak hozzánk, és jellemképpé formálódnak ötven év távlatából, de a leghitelesebb kép egy apáról mégis a gyermekben marad meg, aki már felnőtt szemmel tekint vissza az édesapára. (Folytatjuk a jövő heti Magazinban) Gál Elemér Miben járjanak katonáink? SVSzubjektív MINDIG KITALÁLNAK valami elterelő „hadműveletet” a politikában. Olykor katonákkal is, persze. Mostanában éppenséggel arról vitáznak a nagy nyilvánosság előtt, hogy a sorköteles járhasson-e civil ruhában a szolgálattétel után, vagy sem. Megoszlanak a vélemények, mint a legtöbb esetben máskor is. Fogalmam sincs arról, hogy az ügyben végtére is hová jutnak, mindenesetre érdeklődéssel figyelem a fejleményeket. Határozottan élvezem, hogy már ilyesfélék sem hiányzanak a tématárból, s reménykedve várom a folytatást. Elképzelem, hogy katonáéknál talán felveti valaki, hogy például nem csupán a rövid haj szükségeltetik az újoncoknál, hanem akkor igazán kopasz a kopasz, ha mindjárt bőrfejű. Aztán szóba kerülhet a fiúk fülbevalója is. Kell-e vagy sem? Tény, hogy eleddig szokatlan a dolog a laktanyásoknál, no de hát odakinn már annyian hordják! S ha megengedik a bentieknek is, az öregbakák esetleg mindjárt jobban hozzáigazíthatnák a sörényüket. Akkorára is növeszthetnék, hogy gyűrűbe foghassák, vagy esetleg befonhassák a váll alatt. Mindjárt emberarcúbb, polgárbarátibb lehetne a legénység. Nem igaz? S nyilván még egy sor más is észbe juthatna, ami tovább színesíthetné, vidámíthatná a szolgálatot. Már amennyire egyáltalán szükség lenne még arra a szolgálatra... Hiszen a már mostanára lényegesen lecsökkenteti haderő mindennél ékesebben bizonygatja, hogy ennek az országnak nincs mitől tartania. Nem fenekedik rá senki a határainkon túlról, mind kevesebb akad nálunk, amire netán irigykedni lehet, s amit elvehetnek még tőlünk. Kiderülhet, hogy annyi katona is elég hazánkban, amennyi mondjuk jelesebb ünnepeinken jelmezes civilként parádézik. Mint néha az a pár huszár, akinek szerepére innen-onnan, olykor még tejfölös szájjal, szemüvegesen is akad vállalkozó, ha kell a hazának. Egyszóval hálásabb, sokkal népszerűbb ilyenfélékkel előhozakodni, mint például - ha már a katonasággal foglalkozunk - a rendre, sorra kiürülő, jól megépített, tisztességesen felszerelt laktanyák bizonytalan sorsát feszegetni. Jobb, ha róluk egyenesen megfeledkezünk, valamennyit enyészetükre hagyjuk. Hadd omoljanak, romoljanak, míg poraikba nem dőlnek teljesen! CSAK ELFELEJTJÜK majd egyszer, s dehogy meditálunk azon: ha már nincs szükség rájuk, azért még mennyi okosat kezdhettünk volna velük... Gyóni Gyula A kormányfő nemes gesztusa Mindnyájan emlékszünk a felháborodást keltő január havi, túlzott adólevonások keltette jogos indulatokra. Ebben a felpaprikázott légkörben kellemes meglepetést keltett Horn Gyula nyilatkozata. A kabinet első embere nemes gesztusra szánta el magát: bocsánatot kért az érintett millióktól, a hiba sürgős korrigálását garantálta. Mi tagadás: fertelmetes korunkban szívmelengető az efféle magatartás, ugyanis felelősségérzetre, empátiára utal. Mindarra, ami a hatalom pillanatnyi gyakorlói között fehér holló ritkaságú. Megértem a baloldali indíttatású kormányfő állandó vívódását. Ebből fakad az, hogy szívére hallgatva előbbre lép, ám fő pénzügyére fondorlatos módon vétóz. Ezt tette nemrégen is, amikor főnöke tiltakozott mindenféle további sarcoltatás ellen. Mihelyst értesült a hírről, Bokros külhonból jelentkezett, hogy az újfajta adónem mellett kardoskodjék. Megdöbbentő helyzet az, ha - jelképes értelemben szólva - a farok szeretné csóválni a kutyát. Kétségkívül létezik tolerancia, de nem vagyok rossz jós, ha azt mondom, ennek is van ám határa. Az azonban nem kétséges, hogy ki marad a porondon. Pécsi István Felel-e a műszaki ellenőr.,.? Szinte alighogy elbontották a segédácsolatot az egri Dobó István Gimnázium elől, az épületet újraállványozták és -tatarozták jelentős költséggel nemrégiben. Mégis különösebb szakképzettség nélkül észreveheti bárki, hogy az egyébként határozottan szebbé tett homlokzat, a rézcsatornákkal is ékesített külső a legkevésbé sem minden. A hófogó bizony nem sokat ér. Az olvadó hó - olykor igen nagy tömegben - a legváratlanabb pillanatban zúdul az ember nyakába. Jobb esetben - és esőben - „csak” a víz csorog az elhaladók, álldogálók gallérjai mögé. Lehet, hogy a hideg zuhanyt derűsebb évszakban, a nyári kánikulában könnyebben elviselnénk, ám amikor a legkevésbé sem kívánunk tovább hűlni, igencsak kellemetlen. Csupán az iskoláknál maradva: vészesen kikezdte a víz a „líceum” hátsó részét is, felül. S onnan várhatóan maholnap a vakolat is megindul, hogyha el nem mozdult már eddig. S nem csupán azért, mert itt mér régebben történt az évtizedekig tartott felújítás. Hanem minden bizonnyal azért is, mert szintén előfordult némi mulasztás, amikor az építők ott jártak, dolgoztak! Gyöngyösön - hogy valamivel távolabbit, s mást is idézzek - a városszél egyébként megcsodált, talán irigyelt Ringsted utcai, pár esztendeje épült házaiban több földszinti, tetőtéri lakás valósággal rothad a kellő szigetelés hiánya miatt, sőt falmozgás is keseríti már az itt élők napjait. Pedig biztosan nem akkor álltak először munkába, akik a feladatokat végezték itt vagy ott, és még sok helyen megyénkben. S valószínűleg volt a szakemberek körében műszaki ellenőr is, aki felülbírálta minden esetben, amit a többiek csináltak. Mégis hibás, ami a kezükből kikerült. Legalább a műszaki ellenőrzésnek feltétlenül megbíz- hatóbbnak kellene lennie mindig. S ha az eddiginél nagyobb, netán a mulasztással, a kárral arányos anyagi felelősség is terhelné végre az elvégzett munkák átvevőit, alighanem kevesebbet fájna a fejünk, sok kárt elkerülnénk! Gy. Gy. HÍR(TELEN)KÉK. Francia lapok szerint magyar bankoknak is szerepük volt abban a nagyszabású pénzmosási ügyben, amelyet egy bolgár származású üzletember követett el 50 millió frank értékben. Hát, ez - frankó...! * Lech Walesa volt lengyel államfő - korábbi állításával ellentétben - mégsem megy vissza a gdanski hajógyárba villanyszerelőnek. Úgy gondolhatta: miután államfő volt, ott csak növelné a feszültséget és az ellenállást... * Birger Moquist svéd farmer egy nap arra figyelt fel, hogy a közeli tejüzemből szerzett - s időközben megerjedt - joghurt-, tej- és fagylaltmaradványtól a 2500 sertése ösz- szevissza tántorgott és hányt. Részeg disznók...! * A Belügyminisztérium illetékesei - mint hallom a rádióban - „prostitúcióipari vállalkozói engedélyek” kiadásán gondolkodnak. Magyarul: bárcán... (szilvás)
