Heves Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-27 / 23. szám
A sértettek és a tanúk meghallgatásával folytatódott Szabó Csaba bűnpere Barátnője félt, de nem szakított vele Másé ne legyen, hát égessük el! Ez már kapitalista gondolkodás a javából. Van benne önzés, törtetés, embertelen hajsza a haszonért. Európába tartunk. Csakhogy mi ebben is a rosszabbik oldalt válasszuk, amerre a táblák károkat jeleznek. Erre gondoltam, amikor megállított a figyelmes hallgatásban a rádióhír. Ha jól értettem, Derecskén egy csirkekeltetőben 80 ezer csibét égettek el, mert makkegészségesek voltak ugyan, de megcsappant irántuk a külföldi érdeklődés, és belpiacra termelni nem kifizetődő. Inkább a tűzre velük, hogy az árak maradjanak! Túltermelés idején Brazíliában kávéval fűtötték a mozdonyokat, hogy azért ne vesszen teljesen kárba az áru. A mi gyakorlatunkban nem gondolnak alacsony veszteséggel járó hasznosításra, egyből a végső megoldást választják: a ham- vasztást. Újabb számítások szerint még 200 ezer csibét kell elaltatni, pedig nem fertőzöttek, csak az a bűnük, hogy rossz pakliba kerültek a gazdaságosság asztalán. Mi történnék, ha ezeket az ártatlan kis jószágokat kiosztanák önként vállalkozó emberek között ingyen, akik felnevelik? Hadd csipogjanak, amíg serpenyőbe kerülnek! Hasznára lenne valakinek itthon. Vagy ezt is tiltja a nyereség törvénye? Inkább a tűzbe, minthogy másé legyen? És milyen szépen fejezi ki magát a szakember, hogy csak elaltatják az ártatlanokat, de valójában gázt engednének rájuk, hogy görcsökbe rángatózva vergődjék ki magukból az életet, mint a hajdani gázkamrákban - emberek. Legalább a humánus gesztust kellene kipróbálni, hogy a mesterséges halál helyett legyen még egy esély az életre, hátha jelentkeznének, akik magukra vállalják a csibék tartását, hogy ne legyen a megsemmisülés martaléka az, ami világra jött az életért. Ez is emberi dolog, és valahol talán nagyobb haszon. Gál Elemér Elsőnek a kisnánai P.l.-nét szólította a bíróság a tanúk számára kijelölt helyre. Ő pár hónapig élettársa volt az elsőrendű vádlott Szabó Csabának. A vádirat szerint a férfi - miután tőle menedéket kapott - meglopta őt, elvette 21 ezer forintját és egy arany karikagyűrűjét. A sértett szerint ez így is történt, s ezt szemébe is mondta a vádlottnak, aki viszont kitartott azon korábbi vallomása mellett, hogy mindezt önként átadta neki a nő. Szóba került még természetesen az a betörés is a községbeli iskolába, amelynek elkövetésével szintén Szabót vádolják. Egykori kedvese tegnapi válaszai a bíróság kérdéseire a vádhatóság véleményét látszanak megerősíteni. E témában is szembesítésre került sor, ám az nem vezetett eredményre. Törékeny, csinos, szőke nő lépett a tárgyalóterembe, amikor a vádlott másik barátnőjét hívták fel tanúvallomásra. Mindenekelőtt arra volt kíváncsi a tanácsvezető bíró, hogy Sz. A. élettársa volt-e Szabónak, vagy sem. Az asszony úgy vélte: nem, hiszen nem gazdálkodtak együtt, a vádlott egyáltalán nem is adott neki pénzt. Ez azért sem mellékes szempont, mivel - mint a büntetőtanács elnöke utalt rá -, ha arra utaló jelet fedeznének fel, hogy fennállt az életközösség, akkor másképp veendő figyelembe ez a tanúvallomás. Ezután az egyes, Sz. Á.-t érintő vádpontokat vette sorra a bíróság. A sértett ezúttal is elmondta - miként korábban más hatóságok előtt is Szabó Csaba bizony több alkalommal is bántalmazta öt. így történt ez akkor is, amikor taxiba akart beszállni. Az ütés következtében a kórház szemészeti osztályára is be kellett feküdnie.-Mondja kérem, miért nem szakította meg ezután a vádlottal a kapcsolatát? - érdeklődött a bíró.-Vele nem lehetett szót érteni. Próbáltam megmagyarázni, ha így viselkedik, hagyjuk egymást békén. Ám hiába. Különben is nagyon féltem tőle.-No de miért látogatta akkor is őt, amikor letartóztatásban volt?- Az számomra borzasztó érzés volt, hogy miattam van egy ember börtönben - hangzott a meglehetősen furcsa, meglepő válasz. Ugyanezt firtatta a későbbiekben a vádlott védője is, míg végtére feltette a kérdést:-Mindez azt jelentené, hogy szereti a vádlottat?- Ha meg tudna változni, akkor nem nézné az ember azt, hogy mi történt a múltban. Azért hogy mégsem olyan könnyen felejt az ember, azt bizonyította Sz. Á. azzal is: többször sírva fakadt, még széket is kellett neki hozatni... Aprólékosan, lehetőleg minden momentumot figyelembe véve kérdezte ki a büntetőtanács elnöke a tanút a két legsúlyosabbnak tűnő esetről. Az egyiknél - tavaly márciusban - mások jelenlétében is megverte kedvesét az érzelmeit meglehetősen primitív módon kifejező vádlott. Arra sem volt tekintettel, hogy a problémái miatt feszültségben élő, s gyógyszert beszedő nő valójában kábult állapotban feküdt. Végül a lakására cipelte, ahol - Sz. Á. megismételt vallomása szerint - erőszakosan közösült vele. Hogy ez valóban így történt-e, az a bírói mérlegelés körébe tartozik. Az azonban már vitathatatlan, a múlt év július 10-én a vádlott olyannyira bántalmazta a sértettet, hogy azt tartós rosszullét környékezte, s mint utóbb kiderült, életveszélyes állapotba került. A férfi azonban nem engedte orvoshoz menni. Talán az volt a hölgy szerencséje, hogy édesanyja megérezte a bajt, s másnap felkereste lányát. Szabó egyébként erről úgy nyilatkozott a rendőrségen, hogy nem az ö üt legei miatt lett rosszul kedvese, hanem leesett a lóról. Ehhez képest a sértett elmondta, ő még sosem ült lovon. Egyébként is ő ajánlotta a férfinak, hogy ezt a mesét adja be az orvosnak - csakhogy ápoláshoz jusson végre... Az elmeorvos-szakértő szak- véleményében azt közölte a bírósággal, hogy a vádlott nem szenved elmebajban, viszont annál inkább személyiségzavarban, amit öntörvényűség, túlzott határozottság, nagyfokú agresszivitás és meggondolatlan, antiszociális magatartás jellemez.-Igenis, élettársi kapcsolat volt Sz. Á. és a fiam között! - szögezte le vallomásában a vádlott édesanyja. Szerinte különösebb konfliktusok nélkül élt együtt a két fiatal. Bizony, mondandója során többször is ellentmondásba keveredett, s a teremben ülők többségének csakis az lehetett a véleménye: talán túlzottan is elfogult gyermeke iránt. Az elsőrendű vádlott apja okosabb volt, ő nem tett vallomást. Érdekes volt ama család egyes tagjainak tegnapi tárgyalótermi mondókája, akiknél a gyógyszerszedéses alkalomkor, s később máskor is meghúzódott Sz. Á. Az ifjú lány például többedmagával szemtanúja volt annak, hogy Szabó Csaba brutálisan bántalmazta szíve hölgyét, majd a hajánál fogva próbálta öt a lakásból kiránci- gálni. Jellemző feleletet adott viszont a bírónak arra a kérdésére, miért nem avatkoztak bele Szabóék veszekedésébe, miért nem segítettek a nőnek:-A Csaba azt mondta, senkinek semmi köze az ö ügyükhöz, és szerintem ebben neki igaza is van... E fiatal tanú édesanyja pedig azt a rendőrségi vallomását erősítette meg, miszerint Csa- báékat be kellene zárni a bolondok házába, mert nem tudják, mit tesznek szerelmi cívó- dásaik közepette. Délután azok a tanúk kerültek sorra, akik valamiképpen a többi bűntényben voltak érintettek. így a Szabó Csaba és két társa által eltulajdonított négy ló tulajdonosa, az a teherautósofőr, aki a szállítást végezte, s az a rászedett ember is, aki borjúkat cserélt a lovakért. S végül az az idős ember is, aki a szintén elcsórt lószerszámokat vásárolta meg az „uraktól”. A tárgyalás menete során a vádlottak nehezményezték, hogy ügyeik, neveik az újság révén nyilvánosságra jutottak. A tanácsvezető bíró ezzel kapcsolatban tényként állapította meg, hogy a büntetőjogi alapelvek szerint a tárgyalások nyilvánosak, azokon a sajtó képviselőinek joguk van részt venni, s az ott történtekről a közvéleményt tájékoztatni (szerintünk kötelességünk is). A bíróság ezután elnapolta a tárgyalást, egyszersmind elrendelte a meg nem jelent négy tanú 2-2 ezer forintos rendbírság melletti újbóli megidézését. Az újabb tárgyalási nap február második felében lesz. (-lay) Fiatalok apró csínytevései V-Szubjektív AZ ELŐZŐ nap bűneseteit emlegetve hallom a reggeli rendőrségi beszámolóból, hogy két 13 év körüli kamasz játékteremben múlatta az időt. A tájékoztatás a gyerekek szórakozását nem részletezi, említés nélkül hagyja, hogy volt szerencséjük a gépekhez vagy sem, a részletek fölött - gondolom - idő híján is átugrik. A lényeggel fejezi be a történetet: a srácok megtámadták két esztendővel idősebb társukat, kirabolták, elvették 15 ezer forintnyi értékű, aligha közönséges aranygyűrűjét... Ez a legfontosabb - érzem a hangsúlyból -; az, hogy a fiatalkorúak az iskola vagy az oktatás utáni tanulás helyett miért a léha passziózást választották, kevésbé érdemes figyelemre. Pedig az eset - gondolom - legalább egy kicsivel több elemzést is megérdemelne. Ha az igen szűkszavú közlemény azzal is kiegészül, hogy voltaképpen nem is annyira a két támadó, mint inkább a sértett a hibás, mindjárt megértőbb a tévénéző a gyűrűrablókkal szemben. Felháborodása inkább az ellen fordul, aki értékes ékszerével amazt a kettőt minden bizonnyal irritálta. Ugyan, mi a jó fenének ékesíti magát egy siheder sok felnőttet is lepipáló arannyal?! S feszegethetné az informátor a képernyőn akár a kifosztott ifjú szüleinek könnyelműségét is. Miért adnak gyermeknek olyant, amivel jóval később sem lenne nagy mulasztás megörvendeztetni csemetéjüket? Lám, így viszi az ember akaratlanul is bajba, akit egyébként oly igen szeret! Csupán arról a két 13 esztendősről egy szót se többet! Mi a nevük, hol laknak - maradjon csak talány a nagyközönség előtt! Annál inkább, mivel együtt is messze kisebb kárt okoztak, mint az, akinek öttevényi gyújtogatásairól az elektronikus sajtóból szintén nemrég értesülhettünk. A velük csaknem ••• azonos korú nebuló ugyanis ősztől télig éppenséggel 35 kazal elégetésével, kereken 10 millió forintos károkozással gyanúsítható, aminek túlnyomó részét a vizsgálat során, utóbb el is ismerte. Mások öltek is, szüleiket, nagyszüleiket sem kímélték brutalitásuktól, s a bűnüldözők diszkréten ugyancsak elhallgatták neveiket! Mivel a fia- talkorúaknak kijáró szemérmességet ezek is megérdemlik. Mi tagadás? Irigylem is őket érte! HISZEN ha csupán e néhány sorral is csúfot űzök belőlük, az én nevemet biztosan újra olvashatják, amikor esetleg elővesznek szerény dolgozatomért... Gyóni Gyula Funar-lyukból Funar-szél fuj Annyira megszoktuk, hogy már várjuk, melyik újabb merényletével lepi meg a világot Gheorghe Funar, a kolozsvári román polgármester. Nemigen lehet rá haragudni, csak mosolyogni. Olyan, mint a csínytevő garabonciás, kicsapott rossz diák, aki borsot akar törni azok orra alá, akiktől tanult. Nem számít neki történelmi igazság, etnikai valóság, hagyománytisztelet. Ezek elhanyagolható apróságok, amiket el kell felejteni, csak egy a fontos: borsot törni a magyarok orra alá, ahol csak lehet. Csakhogy az a bors. amit az ő szele fújogat felénk, olykor megfordul, és Funar úrnak kell nagyokat nyelnie. Legutóbb emléktáblát helyezett el Mátyás király kolozsvári szülőházán, román és angol felirattal, hogy tudja meg a világ: Hunyadi Mátyás román volt. A nagy magyar király román származását nem vitatta soha a magyar történetírás, mégis miért van annyi baja az igazságos Mátyás király nevével? Az fáj neki, hogy miért nem volt a románok királya, és ha már ezt nem tudja beállítani a történelembe, akkor szítja a gyűlöletet a magyarság ellen. Ez a skizofrén állapot veti fel benne a Mátyás-szobor lebontásának a gondolatát, hogy olvasszák be, helyezzék a Farkas utcába, költöztessék Vajdahunyadra, csak hogy ne lássanak az idegenek Kolozsvár főterén egy magyar királyt. Mivel ez a szobor-holocaust nem talált meghallgatásra, megelégedett egy plakettel, amely csak felkerült a talpazatra Nicolae lorga történettudós szavaival, hogy Mátyás király „Csak egy csatát vesztett, amikor saját népe ellen fordult." Most csillapulnak a Funar fújta szelek, felhagyott szoborromboló terveivel, most inkább építeni akar, legújabban pályázatot hirdetett a román fasiszta Antonescu marsall szobrának felállítására, akit 1946-ban háborús bűneiért kivégeztek, de ezt a tervét sem fogadták ölelő karok. Azt, hogy mi forr még a bögyében, nem lehet tudni, még azt sem, hogy a régészeti ásatás gyanúsan betömött kutatóárkai a szobor és a Szent Mihály-templom alatt nem rejtenek-e valamit, ami robbanni fog, vagy a szobor véletlenül csak eldől?- Ugye, megmondtam! - fogja akkor kiáltani a polgár- mester. G.E. Az év leghosszabb hónapja Aki ezt a januárt túléli, valószínű, már mindent túlél. Ismerőseim közül egy sincs, aki ne panaszkodna. Már hónap elején megkezdődött a találgatás, hogy honnan kérjünk kölcsön hónap közepén. Olyan családok is belezuhantak a kilátástalanság ördögi csapdájába, akik eddig okos takarékossággal még mindig kihúzták a következő fizetésig. A legtöbbjüknek azonban az új év első hónapjaiban már nem sikerült ez az attrakció. Mire a gyerekek térítési díjait, a lakásrezsit, s a többi szokásos tételt kinyögték, azon kapták magukat, hogy az erszényben alig maradt valamicske pénz. S általában ebben a kritikus időszakban merülnek fel a váratlan kiadások: ilyenkor lázasodik be a gyerek az éjszaka közepén, ilyenkor robban le a hűtőszekrény, s jön a felszólítás egy be nem fizetett számla azonnali törlesztésére. A karácsonyi ünnepek természetesen a vésztartalékot is felemésztették. Egyszóval ott tartunk, hogy lázas fejtörés kezdődik, honnan lehetne gyors segítséget kérni. A fölmerülő esélyek minimálisak. Ülünk és töprengünk: hogyan juthattunk idáig, s mi lesz ennek a vége? Szidhatjuk mi a pénzügyminisztert, a rendszert, s elátkozhatjuk a pillanatot, amikor erre a nyomorúságos világra megszülettünk. A gondjainkon ez mit sem segít. A minap az egyik ismerősöm azt kérdezte tőlem: vajon meddig tarthat ez az állapot?- Meddig, meddig? Amíg nem kerülünk az adósok börtönébe - jegyeztem meg kissé idegesen. - Ott aztán lesz fűtés, ingyenkoszt, meg minden, ami egy szabadlábon lévőnek lassan luxusnak számít.- Figyeld meg, amilyen szerencsétlenek vagyunk, a végén még oda se férünk be! - nevette el magát az illető. Lehet, hogy igaza van.. Barta Katalin HÍR(TELEN)KÉK... Helyzetünkkel kapcsolatban nyilatkozta laptársunknak Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter: „Biztonságosnak látom a magyar gazdaság helyzetét.” Hát ott, ahol most van...! *** Egy szófiai étteremben megverték Petr Pospisilt, Csehország bulgáriai nagykövetét. Egy fia szó nélkül... Debrecenben 40 ezer forintot zsákmányolt egy üzletből O. Kálmán 16 éves középiskolai tanuló. Vallja: „Én egész népemet fogomj nem középiskolás fokonJ kira-bolni...! Egy zseniális londoni feltaláló bejelentette: megalkotta a melltartó-előmelegítőt. . Van, aki forrón szereti... (szilvás)
