Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-16 / 295. szám

Kiss Péter szerint felgyorsultak a pozitív folyamatok Az emberi erőforrás, mint kulcselem A közelmúltban látogatott Egerbe a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének meghívására Kiss Péter. A december 1-jén kinevezett, s Kósáné Kovács Magda helyére lépő munkaügyi miniszter szerint október óta nem egy, a tárcát érintő lényeges és szerencsére kedvező irányba mutató változásnak lehettünk és vagyunk tanúi. Többek között ezekről is nyilatkozott a He­ves Megyei Hírlapnak egri eszmecseréje előtt a szocialista párti politikus.- Miniszter úr! Sokak szerint Ön a Baloldali Ifjúsági Társu­lás elnökeként roppant előnyös üzletet kötött még a ’94-es vá­lasztások idején az MSZP-vel; ennek eredményeként több parlamenti mandátumot is szerzett a BIT, sőt most már egy miniszter is kikerült sora­ikból.-Meggyőződésem, hogy az európai baloldali értékrend nem lehet egyetlen generáció privilégiuma sem. Az teszi iga­zán hitelessé az ezekhez az el­gondolásokhoz való viszonyt - így a társadalmi igazságosságra törekvést, vagy a kiegyensú­lyozottabb részvételt a moder­nizációban -, ha a feltörekvő, egymást követő generációk is szerepet vállalnak benne. Mint a szocialista párt egyik veze­tője, azt mondom: ha sikeres lesz ez a kormányzati időszak, akkor 10—15 év múlva kijelent­hetjük, hogy az egymást követő fiatal generációk szempontjá­ból is jól gyümölcsöző politikai együttműködés volt, hiszen itt olyan kérdések dőltek el há­rom-négy esztendő alatt, ame­lyek Magyarországot új pá­lyára állíthatták.-Kósáné Kovács Magda a Bokros-program néhány ele­mével való egyet nem értésre hivatkozva állt fel a miniszteri székből, mondván: azok ger­jesztik a munkanélküliséget. Hogyan tudja Ön összeegyez­tetni ezeket a megszigorításo­kat az új beosztásával?- Kósáné támogatta és meg­szavazta a programot, csak bi­zonyos eljárási, kormányon be­lüli együttműködési és szakmai kérdésekben volt véleménykü­lönbség, s ő ezek miatt távo­zott, ám néhány körülmény azonban azóta jelentősen meg­változott. Egyfelől lemondása ráirányította a figyelmet erre a területre, s született néhány korrekciós kormánydöntés is, többek között a betegszabad­ságok kérdésében. Másfelől pe­dig a pozitív folyamatok fel­gyorsultak, így például a mun­kaerőpiac autonómiája is fennmaradt. Összességében te­hát mindazokat a tényezőket, amelyek a kincstár létrejöttével kedvezőtlenül érinthették volna ezt a társadalmi alrendszert, si­került megnyugtató módon ke­zelni. Ennek legjobb jele, hogy a kormány országgyűlési javas­lata szerint a munkaerőpiaci alapot fokozatosan az autonó­miát leginkább garantáló ön- kormányzati típusú irányítás alá helyezi. Emellett az érdek- egyeztetés terén szintén sikerült eredményeket felmutatni: noha hosszú idő után sem tudtunk globális megállapodásra jutni, ám a sok részmegállapodáson kívül most a nagyobb „szele­tekben” is kínálkozik megol­dás. Mindezek - úgy gondolom - jelentős elmozdulásokat je­lentenek ahhoz az októberi helyzethez képest, amikor Kó­sáné Kovács Magda bejelen­tette távozását.-Egy másik, nem kevésbé lényeges momentum volt, hogy ekkor megállapodtam Horn Gyulával, milyen „induló felté­teleket” kapok, mint miniszter. Ez viszont azt is jelenti, hogy néhány lényeges kérdésben nem kell elhúzódó állóhábo­rúba keveredni. Azt hiszem, ez minden beálló miniszter szá­mára komoly előnyt jelent. Mindezek tükrében tehát nem lehet immáron úgy feltenni a kérdést: Kiss Péter azért jön, amiért Kósáné Kovács Magda ment.- Nem kell tehát attól tarta­nunk, hogy néhány hónap múlva - ha mégsem teljesül­nek az Ön által ecsetelt elvárá­sok - ismét megüresedik a bár­sonyszék?- Nem azért vállalkoztam erre a feladatra és mérlegeltem alaposan, másfél hónapon ke­resztül ezt a kérdést, hogy utána ennél rövidebb idő alatt le­mondjak. Arra készülök, hogy szívós munkával érvényt sze­rezzek az összkormányzati szándékoknak. Azonban az sem megengedhető, hogy a munka világa tartósan elszenvedője legyen gazdaság- vagy pénz­ügy-politikai döntéseknek. Ez ugyanis - hazánk adottságait figyelembe véve - egyik kitö­rési pontként kínálkozik, tehát olyan szituációt kell a döntési mechanizmusban teremteni, amely lehetővé teszi, hogy az emberi erőforrást, mint kulcs­elemet kezelje a gazdaságpoli­tikában. A külföldi tőke sem véletlenül áramlik elsősorban hozzánk a térség országai kö­zül... A hasonló infrastrukturá­lis adottságok mellett itt vannak pluszok is: az emberek képzett­sége, az ország átjárhatósága, a sok évszázados európaiság.-Milyen koncepcióval vág neki a miniszteri teendőknek Kiss Péter?-Magam azon a szakmai, szakmapolitikai úton szeretnék járni, amin elődöm, Kósáné is járt. Ehhez szerencsére nagyon jó feltételek vannak a miniszté­rium szakgárdájában, hiszen egy jól vezetett és jó szakembe­rekből álló csapatról van szó. Ezt nemcsak az elmondások­ból, hanem tapasztalataimból is tudom, így bátran támaszkod- hatom rájuk. Ez azért is fontos, mert - noha vallom: szakmai részletekkel is meg kell ismer­kednie egy miniszternek -, a munkamegosztás az az, hogy azon a politikai síkon, ahol pél­dául az érdekegyeztetés folyik, vagy más-más ágazatok szak­mai véleményeit kell ütköztetni, ott politikai súllyal rendelkező emberek lehetnek hatékonyak és eredményesek. Kühne Gábor Az új miniszter december 1-jén vette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől a kinevezését Diákok a tárgyalóasztalnál C­VSzubjektív MOCOROGNAK a diákok. Ha túl sokban ugyan nem is, a politikában mindenképpen megpróbálnak felnőttek lenni. Gyűlnek, vitáznak, tüntetnek, utcára vonulnak. Vezéreik he­lyet cserélnek egymással, kor­mányzati helyeken is járnak a cél érdekében, magas rangú állami vezetőknél... Más dolog, hogy a tanuló - bárhogyan kihúzza magát - sokak szemében csak gyerek marad. Kénytelen-kelletlen azonban elismerik, hogy végső soron azért ő is ember, s a ka­put kinyitják előtte a főhivatal­nál. Szót váltanak vele. Igaz, nincs mindig az aszta­lon még egy pohár víz sem, a legszerényebb teríték is hiány­zik a beszélgetéshez. Röstel- kedik is, aki leghamarabb ész­reveszi, s becsukja az ajtót. Gondolhatná ilyenkor a té­vénéző, hogy talán a kíván­csiskodó sajtónak szól a kire­kesztés. A vendégek és a ven­déglátók - már amennyire vendégség az efféle látogatás, puritán fogadás - egyaránt csak szégyenkeznének, ha a betódulók akár a semmit, tikár pedig a keveset próbálnák köz­vetíteni a szobából. Minek eh­hez kamera és magnó...? Ha meg netán csak az aszta­lon, s nem az asztal körül pi­henne meg a riporterek tekin­tete, akkor mit szólnának oda- kinn a többiek, az iskolatársak, a szülők? Sem inni, sem enni nem adnak ezeknek a derék srácoknak? Sehol a kóla, a kávé? Ennivalóként még po­gácsa sincs? Ennyire sem telik ebben az országban? S mi lesz még, ha már most itt tartunk? Jóllehet, tudja mindenki, hogy nem enni-inni, kiváltkép­pen nem lakmározni járnak oda a fiatalok, noha a vé­konyka menza után aligha vet­nék meg a kiadósabb traktát. Ám a már szinte mindenütt asztalra kerülő magyaros po­gácsát csak kitehetnék eléjük is, ha egyszer szóba állnak ve­lük! Sőt, mást is! Hiszen ezek a gyerekek láttak már egyebet is a képernyőn a tárgyaló felek­nek tálalva, s azok között a gyümölcsös bőségkosár, a vas­tagon megrakott szendvics úgyszólván az ismerősebb kí­nálathoz tartozott. No de — mondják talán ma­guk az ifjak is - ez legyen a legkevesebb! Nagyon boldo­gok. hogy legalább hellyel kí­nálják őket, s konzultálnak tár­saságukkal. Hiszen tulajdon­képpen nem is akarnak többet ennél. Ha csak még annyit nem, hogy legyen eredménye is az eszmecserének. Legin­kább pedig olyasféle, ami ter­mészetesen nekik is tetszik! MAJD ELVERIK az éhüket valamennyire a menzán. S ha kevés hozzá, amit ott kapnak, pótolják odahaza. Ha tudják... Gyóni Gyula Boldog karácsonyt? Ismét telve az üzletek emberekkel, árukkal, vásárlási lázzal. Mindenki vesz valakinek. Előkerülnek a rejtege­tett, titokban dugdosott pénzek, az év közben összegyűlt kívánságlista. Nézik a kirakatokat, vándorolnak boltról boltra. Örömmel látják az üzlet közepén fényárban úszó, feldíszített fát. Előre örülnek a ragyogó karácsonyfának, a gyertya­fényes vacsorának, a megajándékozottak csillogó sze­meinek, a Mennyből az angyalnak. Aki éppen vacsora közben teszi a fa alá drága ajándékait, amikor a gyere­kek izgalmukban félig sem képesek megenni a sült ha­lat, még a kólával telt pohár is ott marad. A csengettyű- szó hallatán lélegzet-visszafojtva nyitnak be a fenyő- szagú szobába, és tágra nyílt szemükkel habzsolják a színes szalagokkal átkötött tarka csomagolópapírokat, izgatottan összeszaggatva valamennyit, vajon melyik rejti a Jézuska ajándékát, a rég áhított társasjátékot, a távirányítós autót, és még autót, és megint autót. A fel­nőttek is megállnak ezen az estén, felfüggesztik néhány percre hajszolt, zaklatott, sok munkahelyű életüket, ki­csit ünnepélyesen nyújtják át egymásnak ajándékaikat. Még a legkeményebb szívűeket is elönti egy pillanatra a csendes nyugalom, a béke, a boldogság utáni vágy. Otthon vannak ebben a ritka pillanatban, együtt a csa­ládjukkal. De nem mindenkinek csal örömkönnyeket a szemébe a fa látványa. Vannak, akiknek hirtelen elszorul a szí­vük, és sírás fojtogatja torkukat. Ők azok, akik egész évben hősiesen győzik le a hétköznapokat és a kisebb ünnepeket egyedül. Vajon ki invitálja őket: gyere, töltsd velünk a karácsonyt!? Kiknek adhatnak és kitől kap­hatnak kedves tárgyakat, törődést, gondoskodást? Kik­nek a meleg szobájában, ünnepi asztalánál foglalhat­nának helyet, hogy együtt hallgathassák a Csendes éjt? Milyen rokon vagy barát éreztetné meg velük az együvé tartozást, a szeretetet? Gyermekkoromban minden karácsonyt velünk töltött egy állami gondozott kislány mindaddig, amíg saját családja nem lett. Neki boldog karácsonyai voltak, ké­sőbb a családjának meg tudta adni az öröm ünnepét, mert részesült benne... (császi) Hol nagyobb az aggodalom? Fent úgy látszik, annak örülnének, ha folyvást csacsogna a Felszín, s hallgatna a Mély. Szerencsére ez nem így van. Ezért aztán a kényelmeskedők közül jó néhányan meglepődnek, ha olyanok is akadnak táborukban, akik veszik a lentről fakadó félreérthetetlen vészjelzéseket, s foglalkoznak is velük. Méghozzá úgy, hogy átérzik a sa- nyargatottak gondjait, vagyis magukénak vallják vala­mennyit. Nincs ebben semmi különös, sőt ez az egészséges. Nem szabad elfelejteni, hogy 45 esztendőt az egész haza, mint az úgynevezett szocializmus éráját vészelt át. Megfogyva bár, de törve nem. Ezek az MSZP-sek tisztában vannak azzal, hogy hon­nan jöttek, milyen eszmékért lelkesedtek hajdan, s ezek­ből mi az, ami elvetendő, s mi az, amit minden empátiától áthatott, tisztességes ember köteles megbecsülni, ápolni, továbbfejleszteni. Azt hiszem, nem is kell hangsúlyozni azt, hogy az agyonsanyargatott milliók egyértelműen rokonszenvez­nek velük, s tőlük várják, remélik sorsuk jobbra fordulá­sát. Nyilvánvaló: tisztában vannak ezzel. Olyan erő ez, amely mind határozottabb cselekedetekre készteti vala- mennyiüket. Teljesen mindegy, hogy frakcióba vagy platformba - ezek ugyanis rosszbolsevik minősítések - tömörülnek. Fontos az, hogy átérzik a történelmi felelős­ség súlyát, s hallgatnak lelkiismeretükre. Nem játsszák a csakazértis egységesdit, nem ódzkod­nak a színvallástól, ugyanis világos számukra, hogy egy­szer bele kell nézniük abba a soha nem hazudó tükörbe, amely csalhatatlanul jelzi majd a cáfolhatatlan verdiktet. A némákkal és süketekkel ellentétben nem azt mérle­gelik, hogy hol nagyobb a baj, az aggodalom, hanem mind határozottabban azt fontolgatják, mit kellene tenni, mi az igazán hatásos, a megnyugtató orvoslást ígérő, a nép által joggal sóvárgott medicina. Pártjukhoz nincs, nem is volt semmi közöm, mégis má­sokkal együtt e népes csoportnak drukkolok, mert tudják, hogy mire kötelez a históriai főszerep, s azt is sejtik, hogy ennek minőségi szintjétől függ pillanatnyilag e kis haza sorsa. Nem kételkednek abban, hogy kellenek bizonyos megszorítások, mégis - s ebben félreérthetetlenül igazuk van - azt hirdetik, hogy a bal oldalt dobogó szív ritmu­sára kell figyelmezniük, s ha nem ezt teszik, eltűnhetnek az örök süllyesztőben. Veszélyeztetve mindnyájunk jövőjét is. Pécsi István

Next

/
Oldalképek
Tartalom