Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-16 / 295. szám
Kiss Péter szerint felgyorsultak a pozitív folyamatok Az emberi erőforrás, mint kulcselem A közelmúltban látogatott Egerbe a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének meghívására Kiss Péter. A december 1-jén kinevezett, s Kósáné Kovács Magda helyére lépő munkaügyi miniszter szerint október óta nem egy, a tárcát érintő lényeges és szerencsére kedvező irányba mutató változásnak lehettünk és vagyunk tanúi. Többek között ezekről is nyilatkozott a Heves Megyei Hírlapnak egri eszmecseréje előtt a szocialista párti politikus.- Miniszter úr! Sokak szerint Ön a Baloldali Ifjúsági Társulás elnökeként roppant előnyös üzletet kötött még a ’94-es választások idején az MSZP-vel; ennek eredményeként több parlamenti mandátumot is szerzett a BIT, sőt most már egy miniszter is kikerült soraikból.-Meggyőződésem, hogy az európai baloldali értékrend nem lehet egyetlen generáció privilégiuma sem. Az teszi igazán hitelessé az ezekhez az elgondolásokhoz való viszonyt - így a társadalmi igazságosságra törekvést, vagy a kiegyensúlyozottabb részvételt a modernizációban -, ha a feltörekvő, egymást követő generációk is szerepet vállalnak benne. Mint a szocialista párt egyik vezetője, azt mondom: ha sikeres lesz ez a kormányzati időszak, akkor 10—15 év múlva kijelenthetjük, hogy az egymást követő fiatal generációk szempontjából is jól gyümölcsöző politikai együttműködés volt, hiszen itt olyan kérdések dőltek el három-négy esztendő alatt, amelyek Magyarországot új pályára állíthatták.-Kósáné Kovács Magda a Bokros-program néhány elemével való egyet nem értésre hivatkozva állt fel a miniszteri székből, mondván: azok gerjesztik a munkanélküliséget. Hogyan tudja Ön összeegyeztetni ezeket a megszigorításokat az új beosztásával?- Kósáné támogatta és megszavazta a programot, csak bizonyos eljárási, kormányon belüli együttműködési és szakmai kérdésekben volt véleménykülönbség, s ő ezek miatt távozott, ám néhány körülmény azonban azóta jelentősen megváltozott. Egyfelől lemondása ráirányította a figyelmet erre a területre, s született néhány korrekciós kormánydöntés is, többek között a betegszabadságok kérdésében. Másfelől pedig a pozitív folyamatok felgyorsultak, így például a munkaerőpiac autonómiája is fennmaradt. Összességében tehát mindazokat a tényezőket, amelyek a kincstár létrejöttével kedvezőtlenül érinthették volna ezt a társadalmi alrendszert, sikerült megnyugtató módon kezelni. Ennek legjobb jele, hogy a kormány országgyűlési javaslata szerint a munkaerőpiaci alapot fokozatosan az autonómiát leginkább garantáló ön- kormányzati típusú irányítás alá helyezi. Emellett az érdek- egyeztetés terén szintén sikerült eredményeket felmutatni: noha hosszú idő után sem tudtunk globális megállapodásra jutni, ám a sok részmegállapodáson kívül most a nagyobb „szeletekben” is kínálkozik megoldás. Mindezek - úgy gondolom - jelentős elmozdulásokat jelentenek ahhoz az októberi helyzethez képest, amikor Kósáné Kovács Magda bejelentette távozását.-Egy másik, nem kevésbé lényeges momentum volt, hogy ekkor megállapodtam Horn Gyulával, milyen „induló feltételeket” kapok, mint miniszter. Ez viszont azt is jelenti, hogy néhány lényeges kérdésben nem kell elhúzódó állóháborúba keveredni. Azt hiszem, ez minden beálló miniszter számára komoly előnyt jelent. Mindezek tükrében tehát nem lehet immáron úgy feltenni a kérdést: Kiss Péter azért jön, amiért Kósáné Kovács Magda ment.- Nem kell tehát attól tartanunk, hogy néhány hónap múlva - ha mégsem teljesülnek az Ön által ecsetelt elvárások - ismét megüresedik a bársonyszék?- Nem azért vállalkoztam erre a feladatra és mérlegeltem alaposan, másfél hónapon keresztül ezt a kérdést, hogy utána ennél rövidebb idő alatt lemondjak. Arra készülök, hogy szívós munkával érvényt szerezzek az összkormányzati szándékoknak. Azonban az sem megengedhető, hogy a munka világa tartósan elszenvedője legyen gazdaság- vagy pénzügy-politikai döntéseknek. Ez ugyanis - hazánk adottságait figyelembe véve - egyik kitörési pontként kínálkozik, tehát olyan szituációt kell a döntési mechanizmusban teremteni, amely lehetővé teszi, hogy az emberi erőforrást, mint kulcselemet kezelje a gazdaságpolitikában. A külföldi tőke sem véletlenül áramlik elsősorban hozzánk a térség országai közül... A hasonló infrastrukturális adottságok mellett itt vannak pluszok is: az emberek képzettsége, az ország átjárhatósága, a sok évszázados európaiság.-Milyen koncepcióval vág neki a miniszteri teendőknek Kiss Péter?-Magam azon a szakmai, szakmapolitikai úton szeretnék járni, amin elődöm, Kósáné is járt. Ehhez szerencsére nagyon jó feltételek vannak a minisztérium szakgárdájában, hiszen egy jól vezetett és jó szakemberekből álló csapatról van szó. Ezt nemcsak az elmondásokból, hanem tapasztalataimból is tudom, így bátran támaszkod- hatom rájuk. Ez azért is fontos, mert - noha vallom: szakmai részletekkel is meg kell ismerkednie egy miniszternek -, a munkamegosztás az az, hogy azon a politikai síkon, ahol például az érdekegyeztetés folyik, vagy más-más ágazatok szakmai véleményeit kell ütköztetni, ott politikai súllyal rendelkező emberek lehetnek hatékonyak és eredményesek. Kühne Gábor Az új miniszter december 1-jén vette át Göncz Árpád köztársasági elnöktől a kinevezését Diákok a tárgyalóasztalnál CVSzubjektív MOCOROGNAK a diákok. Ha túl sokban ugyan nem is, a politikában mindenképpen megpróbálnak felnőttek lenni. Gyűlnek, vitáznak, tüntetnek, utcára vonulnak. Vezéreik helyet cserélnek egymással, kormányzati helyeken is járnak a cél érdekében, magas rangú állami vezetőknél... Más dolog, hogy a tanuló - bárhogyan kihúzza magát - sokak szemében csak gyerek marad. Kénytelen-kelletlen azonban elismerik, hogy végső soron azért ő is ember, s a kaput kinyitják előtte a főhivatalnál. Szót váltanak vele. Igaz, nincs mindig az asztalon még egy pohár víz sem, a legszerényebb teríték is hiányzik a beszélgetéshez. Röstel- kedik is, aki leghamarabb észreveszi, s becsukja az ajtót. Gondolhatná ilyenkor a tévénéző, hogy talán a kíváncsiskodó sajtónak szól a kirekesztés. A vendégek és a vendéglátók - már amennyire vendégség az efféle látogatás, puritán fogadás - egyaránt csak szégyenkeznének, ha a betódulók akár a semmit, tikár pedig a keveset próbálnák közvetíteni a szobából. Minek ehhez kamera és magnó...? Ha meg netán csak az asztalon, s nem az asztal körül pihenne meg a riporterek tekintete, akkor mit szólnának oda- kinn a többiek, az iskolatársak, a szülők? Sem inni, sem enni nem adnak ezeknek a derék srácoknak? Sehol a kóla, a kávé? Ennivalóként még pogácsa sincs? Ennyire sem telik ebben az országban? S mi lesz még, ha már most itt tartunk? Jóllehet, tudja mindenki, hogy nem enni-inni, kiváltképpen nem lakmározni járnak oda a fiatalok, noha a vékonyka menza után aligha vetnék meg a kiadósabb traktát. Ám a már szinte mindenütt asztalra kerülő magyaros pogácsát csak kitehetnék eléjük is, ha egyszer szóba állnak velük! Sőt, mást is! Hiszen ezek a gyerekek láttak már egyebet is a képernyőn a tárgyaló feleknek tálalva, s azok között a gyümölcsös bőségkosár, a vastagon megrakott szendvics úgyszólván az ismerősebb kínálathoz tartozott. No de — mondják talán maguk az ifjak is - ez legyen a legkevesebb! Nagyon boldogok. hogy legalább hellyel kínálják őket, s konzultálnak társaságukkal. Hiszen tulajdonképpen nem is akarnak többet ennél. Ha csak még annyit nem, hogy legyen eredménye is az eszmecserének. Leginkább pedig olyasféle, ami természetesen nekik is tetszik! MAJD ELVERIK az éhüket valamennyire a menzán. S ha kevés hozzá, amit ott kapnak, pótolják odahaza. Ha tudják... Gyóni Gyula Boldog karácsonyt? Ismét telve az üzletek emberekkel, árukkal, vásárlási lázzal. Mindenki vesz valakinek. Előkerülnek a rejtegetett, titokban dugdosott pénzek, az év közben összegyűlt kívánságlista. Nézik a kirakatokat, vándorolnak boltról boltra. Örömmel látják az üzlet közepén fényárban úszó, feldíszített fát. Előre örülnek a ragyogó karácsonyfának, a gyertyafényes vacsorának, a megajándékozottak csillogó szemeinek, a Mennyből az angyalnak. Aki éppen vacsora közben teszi a fa alá drága ajándékait, amikor a gyerekek izgalmukban félig sem képesek megenni a sült halat, még a kólával telt pohár is ott marad. A csengettyű- szó hallatán lélegzet-visszafojtva nyitnak be a fenyő- szagú szobába, és tágra nyílt szemükkel habzsolják a színes szalagokkal átkötött tarka csomagolópapírokat, izgatottan összeszaggatva valamennyit, vajon melyik rejti a Jézuska ajándékát, a rég áhított társasjátékot, a távirányítós autót, és még autót, és megint autót. A felnőttek is megállnak ezen az estén, felfüggesztik néhány percre hajszolt, zaklatott, sok munkahelyű életüket, kicsit ünnepélyesen nyújtják át egymásnak ajándékaikat. Még a legkeményebb szívűeket is elönti egy pillanatra a csendes nyugalom, a béke, a boldogság utáni vágy. Otthon vannak ebben a ritka pillanatban, együtt a családjukkal. De nem mindenkinek csal örömkönnyeket a szemébe a fa látványa. Vannak, akiknek hirtelen elszorul a szívük, és sírás fojtogatja torkukat. Ők azok, akik egész évben hősiesen győzik le a hétköznapokat és a kisebb ünnepeket egyedül. Vajon ki invitálja őket: gyere, töltsd velünk a karácsonyt!? Kiknek adhatnak és kitől kaphatnak kedves tárgyakat, törődést, gondoskodást? Kiknek a meleg szobájában, ünnepi asztalánál foglalhatnának helyet, hogy együtt hallgathassák a Csendes éjt? Milyen rokon vagy barát éreztetné meg velük az együvé tartozást, a szeretetet? Gyermekkoromban minden karácsonyt velünk töltött egy állami gondozott kislány mindaddig, amíg saját családja nem lett. Neki boldog karácsonyai voltak, később a családjának meg tudta adni az öröm ünnepét, mert részesült benne... (császi) Hol nagyobb az aggodalom? Fent úgy látszik, annak örülnének, ha folyvást csacsogna a Felszín, s hallgatna a Mély. Szerencsére ez nem így van. Ezért aztán a kényelmeskedők közül jó néhányan meglepődnek, ha olyanok is akadnak táborukban, akik veszik a lentről fakadó félreérthetetlen vészjelzéseket, s foglalkoznak is velük. Méghozzá úgy, hogy átérzik a sa- nyargatottak gondjait, vagyis magukénak vallják valamennyit. Nincs ebben semmi különös, sőt ez az egészséges. Nem szabad elfelejteni, hogy 45 esztendőt az egész haza, mint az úgynevezett szocializmus éráját vészelt át. Megfogyva bár, de törve nem. Ezek az MSZP-sek tisztában vannak azzal, hogy honnan jöttek, milyen eszmékért lelkesedtek hajdan, s ezekből mi az, ami elvetendő, s mi az, amit minden empátiától áthatott, tisztességes ember köteles megbecsülni, ápolni, továbbfejleszteni. Azt hiszem, nem is kell hangsúlyozni azt, hogy az agyonsanyargatott milliók egyértelműen rokonszenveznek velük, s tőlük várják, remélik sorsuk jobbra fordulását. Nyilvánvaló: tisztában vannak ezzel. Olyan erő ez, amely mind határozottabb cselekedetekre készteti vala- mennyiüket. Teljesen mindegy, hogy frakcióba vagy platformba - ezek ugyanis rosszbolsevik minősítések - tömörülnek. Fontos az, hogy átérzik a történelmi felelősség súlyát, s hallgatnak lelkiismeretükre. Nem játsszák a csakazértis egységesdit, nem ódzkodnak a színvallástól, ugyanis világos számukra, hogy egyszer bele kell nézniük abba a soha nem hazudó tükörbe, amely csalhatatlanul jelzi majd a cáfolhatatlan verdiktet. A némákkal és süketekkel ellentétben nem azt mérlegelik, hogy hol nagyobb a baj, az aggodalom, hanem mind határozottabban azt fontolgatják, mit kellene tenni, mi az igazán hatásos, a megnyugtató orvoslást ígérő, a nép által joggal sóvárgott medicina. Pártjukhoz nincs, nem is volt semmi közöm, mégis másokkal együtt e népes csoportnak drukkolok, mert tudják, hogy mire kötelez a históriai főszerep, s azt is sejtik, hogy ennek minőségi szintjétől függ pillanatnyilag e kis haza sorsa. Nem kételkednek abban, hogy kellenek bizonyos megszorítások, mégis - s ebben félreérthetetlenül igazuk van - azt hirdetik, hogy a bal oldalt dobogó szív ritmusára kell figyelmezniük, s ha nem ezt teszik, eltűnhetnek az örök süllyesztőben. Veszélyeztetve mindnyájunk jövőjét is. Pécsi István
