Heves Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-16 / 295. szám

Etelkülönlegességek a karácsonyi asztalon Ne ragaszkodjunk a hagyományos, megszokott étrendhez! A karácsony ünnepeink közül az egyetlen, amit már hetekkel előtte készülődés, bevásárlás előz meg. Nemcsak az ajándékok megvétele, hanem a háziasszonyok számára az ünnepi menü elkészítése is sok fejtörést okoz ebben az időszakban. Nekik szeretnénk segíteni Dorner Ferenc ajánlataival, akit az asztal­terítésről és az ünnepi fogások elkészítéséről kérdeztünk.- A karácsony a családok ünnepe. Ekkor nagyobb hang­súlyt fordítunk arra, hogy mi kerül az asztalra. De kezdjük a terítésnél: milyen asztali dísze­ket használhatunk fel vacsorá­nál?- Adventi koszorút és az ün­nepélyes hangulatot kölcsönző gyertyát mindenképpen aján­lom. Arra azonban vigyázzunk, hogy a dísz ne legyen nagyobb 15-20 centinél, hogy az étke­zést ne zavarja. De fenyőágat, tobozt is használhatunk deko­rációként. Ha a vendéget ki­szolgáljuk, akár kézből, akár szervizasztalról, akkor az asztal közepét felhasználhatjuk díszí­tésre.- Nagyobb vendégvárás ese­tén szabad-e a főfogást kiada­golni?- Semmiképpen nem aján­lom, jobb, ha a vendég maga döntheti el, mennyit akar szedni. Ha már mindenképpen emellett döntünk, akkor is te­remtsük meg a lehetőséget, hogy kínálás után szedjük ki a vendégnek a tálról a kívánt mennyiséget.- Az ünnepi asztal milyen színösszeállítással készüljön?-Az asztalterítő legyen fe­hér, s igyekezzünk olyan szal­vétát választani, ami karácsonyi díszítésű. A fehér és a zöld de­koráció jól kiegészíti egymást.- Ünnepeken minden ember szeretne változatos, nem hét­köznapi fogásokat fogyasztani. Mit ajánl az ünnepi asztalra?-Halból, vadból változatos ételeket készíthetünk. Minden­képpen ajánlom a pontyot és a busát, ami az árait tekintve is elérhető a magyar háziasszo­nyok számára. A halászlé vagy a halleves éppúgy illik az asz­talra, mint a tejfölös-gombás mártással elkészített halszele­tek. Ha vadat készítünk, akkor azt mindenképpen vörösboros mártással tegyük. Az ünnep jel­legzetes étele a pulyka, ami szinte nemzeti eledelünk. Tűz­delve vagy gesztenyével töltve szintén illik a hangulathoz. Ugyanakkor nem szükséges ezekhez ragaszkodni, hiszen a családok menüjét majd a pénz­tárcájuk határozza meg. Egy dolgot azonban javaslok: ne fo­gyasszunk olyan ételeket, ami­ket hétköznap is megtehetünk, így például számomra a kará­csony nem a disznó- vagy a marhahús időszaka. De ha már ragaszkodunk a hagyományos ételféleségekhez, akkor a díszí­tés legyen az, ami a karácsony hangulatát idézi.-Hány fogás tálalható fel ahhoz, hogy a család vagy a vendégek tényleg el tudják fo­gyasztani azt, s mindent végig tudjanak kóstolni?- Három-négy fogás az, ami még racionális. Az előételt egy vagy két főfogás követi, s utána lehet sajtot, gyümölcsöt feltá­lalni.-Milyen tésztaféléket illik a vacsora után kínálni?- Mindenképpen bejglit és linzerféleségeket. Tortákat, ha­bosabb, édesebb süteményeket nem ajánlom. Az előbbiek hosszabb ideig tarthatók, míg a krémes romlékony, s a melegre, egyéb ételek ízére, illatára ér­zékeny.- Tájjellegű ételek is gyak­ran kerülnek ínyencfalatként az asztalra. A Palócföld hagyo­mányai szerint milyen főfogást szolgálhatunk fel karácsony­kor?-Juhtúróval töltött gomba tartármártással és rizzsel elő­ételnek kiválóan alkalmas. Utána felszolgálhatjuk a palóc­levest, s főételnek könnyű, fe­hér húsból készült falatokkal kínálhatjuk a vendégeket.- A felszolgált italféleségeket meghatározza, hogy mi volt a főfogás. De mi az, amivel egy­általán nem illik kínálni az asz­taltársaságot?-A halételek után könnyű vörösbort, a szárnyasok után pedig fehéret szokás fogyasz­tani. A vadételek után markán­sabb vörösbort is nyugodtan felszolgálhatunk. Leves előtt pedig Martini vagy Chinzano is kerülhet az asztalra. Az erősebb tömény italoktól és a sörtől mindenképpen tartózkodjunk az ünnep estéjén. Ez utóbbi egyébként nem szerepel a ha­gyományos magyar menüsor­ban sem, fogyasztása inkább bajor, semmint magyar szokás.-Hogyan állítaná Ón össze az ünnepi menüsort az átlag­család számára?-A halászlé vagy a rántott ponty minden magyar család számára elérhető és megfizet­hető. Utána mákkal és dióval töltött bejglit vagy linzert szol­gáljuk fel. Másnap ebédre már készüljünk levessel - el tudnám képzelni az Újházy-tyúkhúsle- vest csigatésztával —, utána szárnyasból készült sültet bur­gonyapürével, gyümölccsel. Ne csak a karácsonyfa alatt próbáljuk meglepni szerettein­ket, hanem igyekezzünk az asz­talnál is ételkülönlegességeket, nem mindennap fogyasztott fo­gásokat felszolgálni. Szúromi Rita Az egri Sárvári cukrászdában sütött habcsókok a fenyőfák hagyományos díszei Ki mit eszik Európában? Skandináviában például akár 38 fogásos kará­csonyi vacsora is elképzelhető. Ennek eredete abba a korba nyúlik vissza, amikor a parasztok és halászok az év minden napján heringet és bogyókat ettek. A család egyetlen libáját vagy kacsáját csak karácsonykor tálalták fel. Dániában szenteste kacsát és sertéssültet esznek, hozzá vöröskáposztát és karamellizált burgonyát fogyasztanak. Utána elmaradhatatlan a habos tejberizs, amibe egy szem mandulát rej­tettek. Aki megtalálja, ajándékot kap. Svédországban szenteste füstölt sonkát esz­nek sárgarépa- és zöldborsópürével, majd az elmaradhatatlan Lutfisk, a vajas-hagymás pá­colt ponty következik. Lengyelországban érdekes szokás dívik. Az ünnepi vacsorát ostyával kezdik, amely a ke­nyeret szimbolizálja, majd 12 fogásos vacsora következik, a 12 apostol tiszteletére. Ilyenkor különféle halakat, céklalevest, hideg töltött to­jást szolgálnak fel. Az ünnep fénypontjának a halleves számít. Ahogyan Nagy-Britanniában a karácsonyi asztalról elmaradhatatlan a pulyka, úgy Német­országban a liba dívik. Többnyire párolt almá­val és más gyümölcsökkel körítik. Olaszor­szágban nincs egységes menü, az ünnepi étkek tájanként, tartományonként változnak. Északon a vadat és a szárnyasokat részesítik előnyben, Veneto tartományban pulykát vágnak és polen- tával körítik a pecsenyét. Dél-Itáliában ritka, különleges halfélékkel és a tenger gyümölcsei­vel kényezteti el a háziasszony a családot. Ná­polyban elmaradhatatlan desszert a Roccocco- keksz, a mandulából készült kemény sütemény, amelyet egy híres édes vörösborba, a Lacrima di Gesuba (Jézus könnyei) mártogatnak. Franciaországban december 24-én este vagy otthon eszik a család, vagy étterembe megy, ahol sokan akár táncra is perdülnek. A tulaj­donképpeni ünnep 25-e, amikor libamájat fo­gyasztanak. A franciák híres karácsonyi süte­ménye a Buche de Noel, amit mi egyszerűen csokoládés fatörzsnek ismerünk. Piros Christa Ferenczy Europress A csábítás nagy, a pénztárca szab határt az ajándékozásnak fotó: majoros tamás Ajándéknosztalgia Az idei ajándékozási szokáso­kat érdekes kettőség jellemzi: a régi és az új összefonódása.A hagyományokhoz való vissza­térés inkább az öreg kontinen­sen tapasztalható, míg a tenge­ren túlon a modem technika ta­lálmányait vetik be. Európában régi játékokkal lehet a legnagyobb sikert aratni. A gyerekek repesnek az öröm­től, ha viszontláthatják a kará­csonyfa alatt nagyapáik kedves villanyvonatját vagy fából ké­szült játékait. A sporteszközök között újra sláger lett a hagyo­mányos, régi, jó roller. A babák között Barbie és ruhatára már régifajta meglepetésnek számít. Egyre közkedveltebb a sakk is: különös értéknek számít, ha minőségi, nemes anyagból ké­szült sakktáblát kap valaki. A divatcikkek között tetszést aratnak a fekete szaténből, strasszból készült ruhák. A zenében is tapasztalható a régihez való visszatérés. Most, évek óta először észlelhető, hogy a klasszikus zenét ugyan­úgy el lehet adni,mint a popze­nével teli kazettákat és lemeze­ket. Az emberek felfedezik újra a régi kultúra szépségét. Amerikában az áruházakban tülekedőknél egy jellegzetes dolog figyelhető meg: a vásár­lók egyre-másra rántják ki zse­bükből a mobiltelefont, hogy az éteren keresztül megkérdezzék szeretteiket, mit szólnának bi­zonyos ajándéktárgyakhoz. Aki a könyvek között boga­rászik s nem tudja, vajon meg­van-e például Shakespeare va­lamely műve a polcon, azonnal mobiltelefonjához fordul segít­ségért. Sok esetben előfordul, hogy az idősebb rokonok a lát­hatatlan dróton keresztül tuda­kolják meg a gyerekek pulóver­vagy pizsamaméretét, ahelyett, hogy szemmértékük szerint vá­sárolnának. Ez a jelenség már annyira megszokottá vált, hogy az áruházak tulajdonosai már azon törik a fejüket: bérelhető mobiltelefonokat kínálnak az oda belépő kedves kuncsaftok­nak. Tóth Zsuzsanna FEB Asztali jótanácsok- Ne bliccelje el a reggeli és déli étkezéseket, mondván hogy este úgyis sokat kell majd ennie. Hiszen így csak kiéhez­teti magát, és mire végre asz­talhoz ül, sokkal többet fog enni, mint egyébként.- Ne tagadja meg magától az apró kulináris örömöket! Az önkontroll nem egyenlő az ön­sanyargatással: tegyen nyugod­tan egy kis szaftot a krumplira!- Egyen élvezettel, de azért próbáljon meg egy-két "diétás" alkotóelemet becsempészni a számtalan kalória-bomba közé: a desszertként felszolgált gyü­mölcssaláta tetején a tejszínhab lehet cukormentes. Miről árulkodik az ajándék? A gyerekszoba csöndes sarkában készül a meglepetés- Nem állja meg a helyét az a mondás, hogy „amit ma meg­ehetsz, ne halaszd holnapra”. Amikor jóllakott, nyomban te­gye le az evőeszközöket, mert a plusz falatocskák előszeretettel „ülepednek le” derék- és comb­tájon.- Szorítson egy kis időt a testgyakorlásra is. Már napi harminc perc laza séta is jóté­kony! Amellett, hogy zsírégető hatású, stresszoldó és a zabálás miatti lelkiismeretfurdalást is csökkenti.- Rögtön januárban ne kezd­jen radikális diétába. Heti fél kiló fogyás bőven elég, az en­nél intenzívebb fogyókúra már az izomzatot is apasztja. Tétjén vissza az ünnepek előtti fe­gyelmezett étkezési szokásai­hoz, és mozogjon minél többet. Ferenczy Europress Az ajándékok - akár születés­vagy névnapra, akár kará­csonyra szánják őket - nemcsak az ajándékozó fantáziájáról és pénztárcájáról, hanem a szemé­lyiségéről is árulkodnak. Ezt ál­lítják legalábbis a pszichológu­sok. Egyik olasz képviselőjük, Maria Malucelli csoportosította az ajándékokat és ezek alapján különböző típusokat állított fel. A praktikus típus olyan dol­gokkal halmozza el szeretteit, amelyekben csak egy a közös: az, hogy hasznosak. Ajándék­jellegük sokszor nincs is, de ez az illetőt egyáltalán nem za­varja. így például a megajándé­kozott akár sértésnek is veheti a szépen becsomagolt szappant, az olvasószemüveget, vagy a konyharuhát. Az extravagáns típus egyet­len célja, hogy feltűnést kelt­sen. Az ő számára az ajándéko­zás verseny, igazi kihívás.Nem sajnálja a fáradtságot, hogy a lehető legeredetibb és legmeg- hökkentőbb holmival rukkoljon elő. "Az ilyen emberek maga­mutogatók és hiúk, akik csak önmagukat szeretik" - véleke­dik a pszichológus. A gyűjtő külön típust képvi­sel az ajándékozók között. Ő tiszteletben tartja a másik hob­biját, érdeklődését és tudja, hogy semmivel nem tudna na­gyobb örömöt szerezni a má­siknak, mintha az gyarapíthatja gyűjteményét. A személyes sőt személyes­kedő ajándékával azt akarja megmutatni, hogy milyen jól ismeri a másikat, hogy még a legtitkosabb gondolatait is kita­lálja. A kis csomagot üzenetnek használja, legyen az szerelmi célzás, vagy csak a barátság megnyilvánulása. Ferenczy Europress M OVCtZKzAH (ßijj&y A PRO -5G'T'eKG

Next

/
Oldalképek
Tartalom