Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-07 / 236. szám
Popovics Zoltán: Eszköz (Üllő) 1989 Popovits Zoltán visszatérése Hat éve annak, hogy kezembe került egy, a mai finn képző- és iparmiívészetet bemutató könyvecske. Ismerősök, barátok művei „köszöntek” rám. Örülhettem újra Hartman őserejű faépítményeinek, az egyre híresebbé váló Osmo Val- tonen, Antti Maasalo, Esa Laurema revelatív attrakcióinak... Mégis: egy „ismeretlen” szólított meg. Úgy, ahogy azt csak Bartók, Vajda (Lajos) vagy Nagy László... tehette. A művet néztem, négy kő, egy darab fa - leltározható. De micsoda plasztikai viszonylat, micsoda feszes rendje és összetartozása a különbözőségnek?! A fölöslegest lehántó forma sallangtalan, „csontjára” vetkőztetett gazdag üzenete. (!) - Tárgykultúránk legjavára, népi építészetünk legerőteljesebb relikviáira hasonlatosan... Aztán elolvastam az alkotó nevét is (mert át- villanyzott rajtam: „de magyar ez a finn"). Popovits Zoltán szólt hozzám ilyen elementárisán. Egyetlen munkáját így megismerve kitetszett, nagy formátumú szobrász ő, aki a magyar képzőművészet főáramában is helyet fogott. Ragaszkodtam hozzá, legyen egyike azon huszonnégy magyar (származású) művésznek, aki meghívást kap a HUNGÁRIA 24-be, a „Hungária 24” első, magyarországi kiállítására. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvarában megrendezett impozáns tárlatra Popovits Zoltán - kiről közben megtudtam, nemcsak magyar, de egri is - három nagyméretű szobrot küldött, melyeket Kerékgyártó István művészeti kritikus Ifellő hangsúllyal integrált a pazar együttesbe) Amikor ott megláttam Popov its „ÜLLŐ”- jét, azt mondtam magamban (szinte felkiáltva): ez maga a Kalevala(!). - No nem históriai és nem illusztratív értelemben, hanem úgy, ahogy József Attilától tanulhattuk: „csak a mű lehet közvetlen egyetemesség”.(!) Popovits Zoltán a Megyei Művelődési Központban nemrég megrendezett kiállításával visszatért szülővárosába, Egerbe. - Letette „ Gránit bőrönd" -jét. Popovits Zoltán, feleségével együtt, az ugyancsak egri születésű Hibay Éva fuvolaművésszel, visszatért Heves megyébe. (A szarvaskői öreg házban alakuló új otthonukat kezdik belakni már...) Popovits Zoltán - műve a bizonyság - lepergethet magáról elvárást, tanácsot, értetlenséget, dicsérgetést... Előtte jár értetlenkedőknek is, dicsérgetőknek is; maga állítja, magának állítja a mércét. Közelítsünk őhozzá! Dohnál Tibor ^ ^ ^ Kedves Olvasóink! Útjára indítunk lapunk ' magazinjában egy új soroA HÍRLAPBAN zatot, mely rovat a Meste- ~ ^ rek Galériája a HírlappoX^ss ban címet viseli. Rendszeresen jelentkező színes összeállításunkban a kortárs magyar - elsősorban Heves megyéhez, Egerhez is kapcsolódó vagy kapcsolatosnak tekinthető - alkotókat, alkotásokat, képzőművészeti eseményeket szeretnénk Önökkel megismertetni. Tesszük ezt azért is, mert bár a különböző művészeti intézményekben találhatók kiállító termek, éppen a megyeszékhelynek, Egernek, e nagy történelmi múlttal és idegenforgalmi vonzerővel bíró városnak mindmáig nincs önálló galériája. Magazinunkban e rovatunkkal szeretnénk minőségi fórumot teremteni; szeretnénk jelen korunk képzőművészetét is közel vinni Olvasóinkhoz. Programunkban a Kepes-gyüjte- mény, a kétévente megrendezendő Fényszimpózium, az egri alapítású EURÓPA 24 és annak magyar tagozata, a HUNGÁRIA 24 - más mesterekkel közösen, de akár a hatvani portré- és tájkép biennálék vagy az Egri Akvarell Bi- ennálé garantált minőségi bázis lehet... Örömünkre szolgálna, ha a Mesterek Galériája a Hírlapban olvasóinknak újszerű, igényes, változatos ismereteket közvetítene. Hiszen célunk egy hiánypótló fórum: legyen Heves megyének is magas színvonalú, mértékadó és értéket képviselő „galériája” - a mi lapunkban. Reméljük, magazinunkban rendszeresen megjelenő színes összeállításunk egyre inkább elnyeri olvasóink tetszését. Fogadják szeretettel... Mikes Márta 54. Felgyújtanak valahol egy szénakazlat, felrobbantanak egy gyárat, egy hidat, elkövetnek valahol egy kis szabotázs-akciót, és erre azt mondjuk: az osztályellenség itt van köztünk, nem alszik. És mi ilyenkor mind me- resztgetjük a szemünket, mint a kandúr a vaksötétben, de nem látunk egy fia osztályellenséget se. Olyanok ezek, mint a kísértetek, csak beszélünk róluk, de nem látjuk soha. Ez olyan rém lehet, amit még nem fogtunk meg. Talán azért, mert nem is létezik.- Az lehet, hogy nem létezik, de rémes az, amibe ismét belevisznek bennünket. El akarják hitetni velünk, hogy miénk a föld, miénk a gyár, miénk a föld minden kincse, a tavak, az erdők, de próbálj csak egy száraz gallyat felszedni az avarból, a seggedre vernek, mint régen. Meg aztán a nagy egyenlőség! Menjenek a nyavalyába, nekem ne dumáljanak, az urak most is kocsin járnak, még számi se tudnak nélküle. Aki már aláír valamit, istennek képzeli magát, és kell mellé valaki, hogy hatóval nyomtassa le utána a tintát. Ez nem a mi szokásunk, nem módi ez nálunk, úgy hozták be ezt is a kolhozzal együtt. A tiétek közös, de a miénkhez kuss. Ismerjük már. Belénk akarják verni, hogy rettegjünk a saját árnyékunktól is. Hol akkor a szabadság? Mivel jobb ez, mint a régi? Mi az, a lánc maradt, csak a kutya változott?... Látod, én nem félek, bátran kimondom a véleményem akárki előtt.- Mi az, Pálivec, te már engem is a bárkik közé sorolnál? Amiért megkaptam a piros könyvet, nem változtam belül. Megmaradtam Svejknek, annak, aki voltam. Útban feléd pont erre gondoltam, engem nem tud átfesteni vörösre egy tagsági könyv. De ha már any- nyira kellek nekik, lássuk, miért vásik rám annyira a foguk, hadd próbáljam ki, ne maradjak kíváncsinak.- Na, de mondanád meg, mi a véleményed a nagy közöskö- désről, amikor mindannyian egyenlőek leszünk abban a nagy fene kommunizmusban?- Erre csak a Rubek bank- igazgató úr esetét tudom elmesélni, aki rokonszenvezett a szociáldemokratákkal, ő maga is szabadkőművesnek vallotta magát, és délutánra elígérkezett, hogy együtt lesz az elvtársakkal a Moldva partján valahol, ahol az elvtársak kommunista-délutánjukat töltik. Rubek úr pontosan érkezett a nyitott Alfa Rómeón, a sofőr elegánsan ugrott ki, hogy az igazgató urat kisegítse. Az elvtársak már nyakig benne voltak a kommunizmusban; egy pocsolyában hancúroztak anyaszült meztelen, nők, férfiak vegyesen, egymást dobálták sárral nagy sivalkodások közepette. A nők visítottak a gyönyörűségtől, amikor jól telibe kapták egy maréknyi sárral. Rubek úr eleinte azt hitte, részegek mind, hogy rá se figyelnek a pokoli zsivajban, de a parton sorba helyezett ruhák rendjéből látszott, hogy nem holmi beszeszelt társaságról van szó, annál is inkább, mert szódás- és ásványvizes üvegeken kívül más egyéb nem árulkodott alkoholról. Akkor mi vehette el ennyire az eszüket? Könyveket látott szanaszét dobálva, kinyitva, becsukva, Marx Tőkéjétől kezdve egészen Bebel művéig, amelyik középen feküdt a megkezdet- len főtt disznófej mellett, és jól el lehetett olvasni a címet: A nő a szocializmusban. Ebből meggyőződött Rubek úr, hogy nem keveredett tolvajok társaságába, és kezdte irigyelni szabad jókedvüket, már vágyódott ő is a pocsolyába. Észrevették lentről, egy teljesen feketére mázolt férfi nagyot vakkantott örömében, de hogy felismerje őt Rubek úr, a mélyebb vízbe vetette magát, és a sártól megtisztulva rohant ki indián üdvrivalgással, anyaszült meztelen, és közben magával ragadott egy nőt, akin még volt sámyom; de mindene elárulta, hogy szép és csinos. Csak a sofőr nyelt nagyokat, mert életében először látott ilyen jelenetet. (Folytatása következik)
