Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-09 / 185. szám
1995. augusztus 9., szerda 7. oldal Gazdasági Tükör Nő a betétállomány Az év első hét hónapjában a lakossági megtakarítások állománya 196,4 milliárd forinttal emelkedett, és elérte az 1596 milliárd forintot. A júliusi növekmény 19,4 milliárd forint volt. A Nemzeti Bank tájékoztatása szerint az év eddigi részében mintegy 30 milliárddal nagyobb összeget takarítottunk meg, mint az elmúlt év azonos időszakában. A forint-betétállomány gyarapodása már júniusban felülmúlta a tavalyi növekedés mértékét,, júliusban a devizabetétek végösszege is tetemesen, körülbelül 6,5 milliárd forinttal emelkedett, igaz, ebből 5 milliárdot a forintleértékelés hozott a számlatulajdonosok konyhájára. Az elmúlt hetekben megélénkült a pénzintézeti értékpapírok iránti kereslet, az állomány 2,3 milliárd forinttal emelkedett, és elérte a 250,6 milliárd forintot. Az értékpapírok - főként a kedvező kamatozású állam- kötvények - a korábbinál ugyancsak kelendőbbek voltak; a kincstárjegyek iránt . viszont elpg lanyha az érdeklődés. A lakosság hitelállománya július végéig 1,8 milliárd forinttal nőtt, és a tartozások értéke meghaladja a 319 milliárd forintot. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 91,00 Osztrák schilling 12,94 •USA-dollár 128,27 ECU (Európai Unió) 169,51 Egymillió tonnás különbség a termésbecslés és a valóság között Betakarítás csalódásokkal A kormányzatnak, a szakembereknek és a termelőknek egyaránt el kell gondolkozniuk azon, mi az oka, hogy az alig egy hónappal ezelőtt 5-5,5 millió tonnára becsült búzatermés a jelenlegi, immár megközelítően pontos adatok szerint csupán 4,6 millió tonna lesz. Már csak azért is, mert a vártnál gyengébb hozam ezúttal nem fogható az időjárásra - nyilatkozta lapunknak Uhercsák András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára. (Munkatársunktól)-Az alacsony terméshozamok hátterében elsősorban a termelők rossz anyagi helyzete áll - mondja a MOSZ-titkár. - Szembe kell nézni azzal a ténynyel, hogy a gazdálkodók több- 'ségénél - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra sem képződik jövedelem. Következésképp nincs pénzük fémzárolt vetőmagra, műtrágyára, gyomirtóra sem. így fordulhatott elő, hogy a néhány hetes tartós esőzés, a gombabetegségek elleni növényvédő szerek árának megspórolása miatt egy-két hónap alatt roppant nagyságrendű terméskiesés következett be. Uhercsák András szerint a gazdálkodók pénzínsége kihat az új termés milyenségére is. Bár az idei gabona minősége általában jobb, mint a korábbi években volt, nagyobb a minőségbeli szóródás. A 38-as sikértartalmú, kiváló búza mellett - még egyazon nagyüzemen belül is - megtalálhatók a gyengébb lisztminőségű, 24-es sikértar- talmúak. Milliárdos hozamkiesést kell az idén elkönyvelnie az agrár- gazdaságnak azért is, mert elhasználódott, matuzsálemi korú a kombájnpark. Jellemző adat: az elmúlt öt esztendőben összesen annyi arató-cséplő gépet vásároltak a termelők, mint a nyolcvanas évek végén egyetlen esztendőben.-Mindez arra figyelmeztet, hogy a mezőgazdaság szereplőinek késedelem nélkül le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket - mondja a MOSZ titkára. A 24. órában vagyunk: haladéktalanul olyan feltételeket kell teremteni, amelyek között biztosítható az agrárágazat jövedelmezősége. (újvári) Óránként csak egy olyan döntés születik, amelyet intézkedés követ Túl sok a vállalati értekezlet A magyar vállalatoknál a munkaidő 20 százaléka értekezletekkel és megbeszélésekkel telik. Erre a következtetésre jutott az osztrák Czipin and Partner termelékenységi tanácsadó cég húsz hazai iparvállalatnál végzett felmérése alapján. Még mindig kísért a régmúlt idők betegsége: az értekezlet nem eszköz, hanem cél. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a súlyos gondokkal küszködő és nem egyszer létükért küzdő magyar cégeknél túl sok idő jut a szócséplésre. A helyzet körültekintő előzetes elemzése, a különféle megoldási lehetőségek számbavétele, továbbá előnyeik és esetleges hátrányaik gondos tanulmányozása helyett sokan és sok helyütt már akkor a jól végzett munka örömét érzik, ha körbeülhetik a tárgyalóasztalt. A sehogy, vagy rosszul előkészített értekezleteknek azután alig van kézzel fogható eredményük, de az sem ritka, hogy teljesen kudarcba fulladnak. Ilyenkor legfeljebb annak a határozatnak a meghozatalára kínálnak lehetőséget, hogy legközelebb újra összeülnek és akkor elrendezik a dolgokat. De a többi megbeszélés sem dicsekedhet a felmérés tapasztalataival. Résztvevőnként és óránként ugyanis mindössze egy olyan döntés születik, amelyet konkrét intézkedés is követ. Igen gyakori „hiba”, hogy a meghozott döntésekről, határidőkről, a felelősök személyéről nincs egyértelmű dokumentum, így mindenki a saját szája íze szerint értelmezi a határozatokat. A pontatlan kezdések 10-20 perceket tékozolnak el a résztvevők idejéből. Túl sok idő telik el a múlt elemzésével, s a felszólalók legtöbbje adós marad a konkrét megoldási javaslatokkal. Ezért fontos lenne, hogy korlátozzák a résztvevők számát, tartsák kézben a vitát, készítsenek jegyzőkönyvet és ne engedjék, hogy kívülről, például telefonokkal zavarják az érdemi munkát. A VILÁG GAZDASÁGA - A GAZDASÁG VILÁGA Hárommillió tonna gyümölcsfölösleget semmisítettek meg tavaly az Európai Unió közreműködésével. Egyebek közt 1 millió tonna alma, 720 ezer tonna őszibarack, mintegy félmillió tonna narancs vált a közös agrárpolitika áldozatává. A brüsszeli EU-bizottság anyagi juttatásokkal is ösztönözte a termelőket a megdöbbentő mennyiségű terményhegy felszámolására. Az Unió az agrárpiac befolyásolására immár évi csaknem 50 milliárd dollárt költ. A pénzügyi beavatkozás rendszerének kritikusai szerint a meredeken növekvő támogatások és ösztönzések nagyszabású csalásokra, visszaélésekre adnak alkalmat. Sanghajban épül a világ legmagasabb felhőkarcolója. A beruházáshoz szükséges 824 millió dollárt egy 37 japán vállalatból álló konzorcium teremti elő. Az épület tervei valószínűleg szeptemberben nyilvánosság elé kerülnek és a jövő évben megkezdődik az építkezés. A 460 méter magas, 95 emeletesre tervezett épület csak a jövő évtized elején készül el. Jelenleg egy chicagói 110 emeletes épület a világ legmagasabb építménye - 443,5 méterrel. Szaúd-Arábia túljutott a pénzügyi válságon, amelyet egyebek között az olaj világpiaci árának alacsony szintje idézett elő. Az idén várhatóan egyensúlyba hozzák a költségvetés két oldalát. Szaúd-Arábia januárban 40 milliárd dolláros keretösz- szegű költségvetést jelentett be 1995-re úgy, hogy hat százalékkal megnyirbálta a kiadási oldalt az állami szubvenciók megkurtításával. Több mint hétmilliárd dollárral csökkent Japán fizetési mérlegének többlete az első félévben a tavalyihoz mérten. Az aktívum 1995 első hat hónapjában 61,33 milliárd, míg egy évvel korábban 68,37 milliárd dollár volt. A kereskedelmi többlet alig változott: 71,64 milliárd dollárról 71,49 milliárdra mérséklődött. Európa országútjain mind gyakoribbak az olyan autós országjelzések, amelyek korábban nem léteztek. Az ADAC német autóklub most közzétette az Európa hajdani kommunista részén létrejött új államok autós jelzéseit, amelyeket az ENSZ is elismert. Ezek a következők: BIH - Bosznia-Hercegovina, BY - Fehéroroszország, CZ - Csehország, EST - Észtország, HR - Horvátország, LT - Litvánia, LV - Lettország, MD - Moldova, MK - Macedónia, RUS - Oroszország, SK - Szlovákia, SLO - Szlovénia, UA - Ukrajna. Évente 8 ezer munkás veszíti el az életét Oroszországban munkahelyi balesetekben az elavult, vagy meg nem tartott munkavédelmi előírások miatt. A halálos áldozatokon kívül évente 12 ezren rokkannak meg életre szólóan és 300 ezren szenvednek súlyos egészségügyi ártalmat a munkájukkal összefüggő okok miatt. Az ipari balesetek az elmúlt négy évben meghétszereződtek. A MÁTRA FÜSZÉRT RT. diszkontáruházainak ajánlata Fogyasztóknak, viszonteladóknak legújabb akciós ajánlatunk: Üdítők és gyümölcslevek széles választékét kínáljuk Nagyker.ár+ÁFA Diszkont ár Bravo almaital VI 48,50 66,Bravo szőlőital 0,2 19,50 26,60 Rauch őszibarackízű Ice Tea VI 62,50 85,Globus mustár V5 tubusos 35,20 48,Globus bableves VI dobozos 140,171,Rakottkáposzta V2 dobozos 113,50 139,Lencsefőzelék kolbásszal V2 dobozos 102,125,Marhahúsos bolognai mártás 370 ml üveges 80,98,A nyári befőzésekhez ajánljuk: Normál kristálycukor (szerencsi) VI 67,70 79,Kristálycukor lédig 50/1 65,60 76,50 Éljen a lehetőséggel, a kedvező árakkal! AKCIÓSáron KÍNÁLJUK: Nagyker.ár+ÁFA Ft/dt régi ÚJ Multy kör szivacs 60,48,Multy mosogató szivacs 39,10 31,28 Multy hydroc. autószivacs 124,105,40 Multy cipőtisztító szivacs 120,102,Multy gyermekszivacs 60,50 51,Mujty .fürdőszivacs 101,86,Multy ablaktisztító 151,121,...amíg a készlet tart. Keresse fel diszkontáruházainkat, győződjön meg kedvező árainkról és széles ámválasztékunkról! Diszkontáruházaink: Eger, Mátyás király u. 138. ' Mátra Diszkont Gyöngyös, Szurdokpart 4. Eger, Raktár u. 1. Hatvan, Tanács u. 2. Mezőkövesd, Dohány u. 4. Heves, Arany J. u. 41. Viszonteladóink kiszolgálása: C+C Önkiszolgáló Raktár Gyöngyös, Esze T. u. 23. C+C Raktáráruház Heves, Arany J. u. 41. Az Ön partnere (37730) rMATRA —-Füszért Rt Finisben az aratás i Várhatóan augusztus 20-áig valamennyi gazdaságban befejezik az aratást. Az őszi árpa betakarításával végeztek, a termésátlag hektáronként elérte a 4,2 tonnát. Az őszi búza 85 százalékát aratták le július végéig. A hozam elmarad a becsülttől, hektáronként csak 4,2-4,3 U nna. A Földművelésügyi Minisztérium tegnapi tájékoztatása szerint a még le nem aratott területeken erősen megdőlt a búza, sok a gyomos tábla. Ez nehezíti a betakarítok munkáját. A minőség tájanként, és termesztett fajtánként is változó. Elsősorban a jó minőségű étkezési búza iránt nagy a kereslet. Ott, ahol az aratást befejezték, folyamatosan végzik a szalma bálázását, kazlazását. íruhovásór aug. 10-én (csütörtökön) 8.00-1 7.00 óráig Egerben a Technika Házában. Válogatott egyedi darabok, butik minőségű vállfás áru. Mindenkit szeretettel várunk.® Euro Super Shop Kevert beton megrendelhető- alapozáshoz- lábazathoz- koszorú- lépcsőhöz- padlófűtéshez 1.000.000 A KŐBÁNYAI GIGÁSZNAK! Kőbányai Világos - jobb, mint valaha ...aki e rettentő hőségben, a szomjúsággal vívott gigászi küzdelemben, gigantikus mennyiségű Kőbányai Világossal öblíti le poros gigáját, majd az elfogyasztott sörök címkéjét címünkre beküldi. A legtöbb címkét beküldő elnyeri a Kőbányai Gigász Kupát, az ezzel járó nettó egymillió forintot és ezer üveg Kőbányai sört. További 9 szerencsés versenyző a sorsoláson ezer-ezer üveg Kőbányai Világost nyerhet. Cím: Kőbányai Sörgyár Rt., 1487 Budapest, Pf. 333 Beküldési határidő: 1995. szeptember. 15. Eredményhirdetés, sorsolás: 1995. szeptember. 25. (A győztest és a nyerteseket levélben értesítjük.)