Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-21 / 195. szám
LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VI. ÉVFOLYAM 195. SZÁM ÁRA: 23,50 FORINT u Ajjrébo« . H S< !$7/ ÁyV mm Sziréna Öt autó ütközött a „dinnyesomál” Viszonylag csendesen telt a szolgálat tegnap az ügyeleteken. Talán legkevésbé & füzesabonyi rendőrség munkatársai unatkoztak, akiknek több alkalommal is koccanáshoz kellett kivonulniuk. * A kápolnai dinnyesornál a sors nem fogadta kegyeibe az autósokat. Először két személygépkocsi ütközött össze, ám az egyenruhások jószerivel ki sem értek a helyszíneléshez, amikor - alig 300 méternyire az előző esettől - újabb három autó szaladt egymásba. Súlyos személyi sérülés szerencsére nem történt. Az ilyenkor szokásos eljárásból visszatérve a közbiztonságiak tán még ki sem szálltak autójukból, máris indulhattak a Poroszló és a Tisza-híd közötti útszakaszra. Itt egy Wartburg „szemrevételezte” túlságosan közelről járműtársát, aminek eredményeként az ittasság jeleit magán hordozó tulajdonost vérvétel céljából kórházba kísérték. * A gyöngyösi rendőröknek Pata és Tarján között akadt dolguk. Egy szabálytalanul balra kanyarodó segédmotor-kerékpárost 8 napon túl gyógyuló sérülései emlékeztetik majd - feltehetően - a KRESZ fokozottabb betartására. Gyöngyös belterületén, a 3- as úton két személygépkocsi találkozásából három könnyű és egy súlyos sérült került a traumatológiára. * Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy tolvajok fosztogatják az egri autós-kemping lakóit. A hívatlan látogatóknak a minap leáldozott szerencsecsillaguk. A helyszínen dolgozó vagyonvédelmi kft. emberei jól szervezett akciójuk révén fülön csípték a „szarkákat”, L. J.-t, L. S.-t és M. G.-t. Az ügy pikantériája, hogy utóbbi elkövető - „hölgy”. Egyikőjük megpróbált kereket oldani, ám az időben riasztott rendőrökkel szemben nem maradt esélye. A díszes társaság beismerte, hogy az elmúlt időszakban gyakorivá vált tolvajlásokat ők követték el. Lakos László miniszter a kistermelő és kereskedő Grónai Gábor standjánál Hevesen FOTÓ: PERL MÁRTON Államalapítónkra emlékezett az ország, a megye „A visszatérő utat keressük nagyobb hazánkba, Európába” Harangzúgás zavarta meg Göncz Árpád ünnepi beszédét A Magyar Köztársaság állami zászlaját a Himnusz hangjai mellett vonták fel vasárnap reggel, s ezzel megkezdődött az augusztus 20-i ünnepségsorozat. Délelőtt felavatták a Magyar Honvédség és a határőség fiatal tisztjeit az Országház előtti Kossuth téren. Tegnap az ország különböző városaiban és településein - így megyénkben is - megemlékeztek állam- alapító szent királyunkról. Göncz Árpád köztársasági elnök a budapesti Szent István szobor előtt rendezett állami ünnepségen mondott beszédet, ezt azonban csaknem egy percre megzavarta a Mátyás templom harangja, amely az államfő első mondatait követően pontban fél 12 órakor megszólalt, s - jelenlevők számára - szinte teljesen elnyomta a szónok hangjait. Dr. Fábián János őrkanonok, budavári plébános sajnálkozását fejezte ki az eset miatt, elmondta: a harangozás gépi, egy évre előre be van programozva. Göncz Árpád - beszédét folytatva - egyebek közt kiemelte: „Nem állítom, hogy mai helyzetünk pontosan egyezik egykori őseinkével. Ma nem idegen és ellenséges Európához igyekszünk igazodni, hanem a visszavezető utat keressük, a magunk - Európa többi népeivel közösen - épített nagyobb hazájába.” Egri lokálpatrióták esti emlélunenete Bensőséges ünnepségen vehettek részt mindazok, akik elfogadták az Egri Lokálpatrióta Egylet választmányának meghívását. A szombat esti találkozó helyszíne a Dobó tér volt, ahol dr. Ringelhann György polgármester emlékezett meg a széles látókörű Szent István királyunkról. Kiemelte, Imre herceghez írt intelmei ma is megszívlelendőek, különös tekintettel az idegenek megbecsülésére. A beszéd után fáklyákat kaptak a kezükbe az egybegyűltek, és felsétáltak a várba. Ott dr. Ringelhann György, Láng András, Habis László és Csányi Barna letették virágaikat a Szent István szobor előtt, majd egy jó félórás műsorra került sor. A meghitt rendezvényt Szepesi György klarinétszólója zárta. Díszpolgárokat avattak a Dobó téren Vasárnap délután az egri Dobó téren Mikolai Vince, a Hittudományi Főiskola rektora ünnepi beszédében kiemelte, hogy a jó törvények a gazdagság, az emberek mély vallásossága a mai korban is követendő példa lenne. Nincs visz- szatérés a múltba - hangsúlyozta a rektor -, hiába vágyunk vissza a nyugodtabb évtizedekbe, az út előre vezet. (Folytatás a 2. oldalon) Halálos szerencsétlenség az M3-ason, Hatvan mellett Német állampolgár volt az áldozat Halálos áldozatot követelő baleset történt szombaton az M3- as autópályán, Hatvan határában. Az ominózus nap reggelén 7 óra 20 perckor T. L. A.JA éves, Németországban élő magyar állampolgár Budapest irányából Gyöngyös felé tartva az 51 - es kilométer-szelvényben elvesztette uralmát az általa vezetett gépjármű felett, s a belső forgalmi sávból az út szélére sodródott. Noha a felelősség megállapítására a rendőrségi vizsgálat jelenleg még tart, valószínűsíthető, hogy a vezető túllépte a megengedett sebességhatárt. Az úttest elhagyását követően ugyanis az autó még mintegy 200 méternyit haladt az árokban. A baleset következtében T. L. A. súlyos sérüléseket szenvedett, míg 40 éves, német állampolgárságú felesége a helyszínen életét vesztette. Csak a HEVES HÍRLAP olvasóinak Informatikai főiskola Egerben Hét félév után - diploma Az iskolaváros, Eger szeptembertől újabb felsőfokú, állami végzettséget adó oktatásnak ad helyet. Ekkortól indítják ugyanis a képzést a Gábor Dénes Informatikai Főiskola itteni tagozatán. Hogy ne kelljen a terület iránt kedvet érző hallgatóknak Budapestre, a névadó iskolába járniuk, hanem a lakókörnyezetükhöz közelebb találják meg, azért a legtöbbet a Sprinter Stúdió Kft. tette.- A főiskola egri tagozata olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik képesek lesznek a számítógépek és az azokhoz kapcsolódó informatikai rendszerek alkalmazására - hangsúlyozza Csathó Csaba, a Sprinter Stúdió Kft. vezetője. A kezdeményezés folytatása a Széchenyi utcai központban évek óta tartó közép- és felsőfokú oktatásnak. A három és fél évig tartó, hét félévből álló tanulmányokra eddig már negyvenen jelentkeztek. A szeptemberben induló csoport a távoktatás és a nappali tagozatos képzési forma és módszer kombinációja szerint veszi át a tananyagot. (Folytatás a 2. oldalon) Az üdülőtelepülésen is kiépült a hálózat Mátrafüreden is fellobbant a gázfáklya Az állami ünnep alkalmából jelentős helyi beruházás avatására került sor a mátrai településen: Heisz György Heves megyei országgyűlési képviselő adta át - a láng meggyújtásával - rendeltetésének szombaton Mátrafüred gázhálózatát. Az új vezetékrendszer átadása azt jelenti, hogy mára valamennyi Heves megyei település bekapcsolódott a gázszolgáltatásba. Az ünnepségen elhangzott: a mátrai üdülőtelepülés beruházása három hónap alatt, 70 millió forintos költséggel készült el. Á munkálatok során a gázvezeték csonkját mintegy 400 házba kötötték be. A beruházást a Tigáz Részvénytársaság, illetve a részönkormányzat finanszírozta, a helybéli lakók pedig családonként 75 ezer forinttal járultak hozzá a költségekhez. Piaci viszonyok a SZOT-nál is Fizetővendégeket vár a szanatórium Úgy tűnik, megoldódik a pa- rádfürdői Károlyi kastélyban működő Hunguest Rt. tulajdonában lévő Szanatórium helyzete. Az évek óta romos, aládúcolt épületegyüttes élére új igazgató került Varga Natasa személyében. Ezzel egy időben a tulajdonos arra is ígéretet tett, hogy a SZOT épületét felújítja, ami 300 millió forintos beruházást jelent. Ez a terv nem csupán a parádfürdői intézményt érinti: az rt. az ezredfordulóig valamennyi saját tulajdonban levő épületét renováltatja. Az intézmény eddig 30 százalékos kihasználtsággal működött, ami megyei viszonylatban rendkívül alacsonynak számított. Az igazgatónő a Hunguest elvárásainak megfelelően tervezi, hogy az intézmény az Állami Gyógyintézethez hasonlóan nyit a fizető vendéglátásfelé, ami elengedhetetlen a fennmaradás érdekében. Éppen ezért a helyi programszervezés mellett felvették a kapcsolatot a település Idegen- forgalmi Egyesületével és a különböző utazási irodákkal, amelyek a jövőben a SZOT szolgáltatásait ajánlják majd pihenni vágyóknak. A közeli Állami Gyógyintézettel - a szakmai együttműködéstől függetlenül - azonban konkurenciára lehet számítani, hiszen a versenyhelyzet mindkét intézményT arra ösztönzi, hogy minél több vendégnek, a lehetőségeknek megfelelően szolid árakkal biztosítsanak helyet Parádfürdőn. Átadták Nagyút új útját - a község mai és korábbi polgármestere, Szánkó János és Kovács András közreműködésével vágta el az M3-as főúthoz vezető szakasz átadását jelentő szalagot Holnapi László, a KHVM képviselője. (Információnk a 3. oldalon olvasható) Lottóipröszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 33. heti ötöslottó nyerőszámai a következők: 27, 34,49, 63, 68. Jokerszám: 994212. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerinfia 33. heti hatoslottó nyerőszámai a következők: 15,18, 23, 32, 34,41. Pótszám: 33. (MTI)