Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

17. Megköszöni szépen Otto Kátznak, amit eddig tett, de nem kér ebből a kenyérből. Már két világháborút megért, de nem volt még ilyen kutya­szorítóban. Ez maga a harma­dik világháború: a lelkek ösz­szeomlása... Nincs ebből valami kiút, csak egy pi- curka kibúvó? A kisember mindig csak a kiskapuval ke­res barátsá­got... Hogy is mondta Otto Kátz - „Az ön­életrajzot nagyvonalúan kell kezelni és kiszínezni. Nem úgy kell leírni, ahogyan történt, hanem ahogyan jól hangzik a mának. Csak úgy hozzávetőlegesen kell előadni a dolgokat, csak azt, ami előnyös. A többi elha­nyagolható...” ...Ezt viszont úgy értelmezte a mi derék em­berünk: akkor hát a feje tete­jére is állíthatjuk a világot az­zal, ami velünk történt. Svejk szerint ez a nagyvonalúság csimborasszója. Ezzel csak to­vább fejleszti Otto Kátz tanítá­sát. Ha neki is szabad másképp értelmezni a marxista klasszi­kusokat, akkor legyen szabad a kisembernek is egyet szusz- szanni a lélegzetvételnyi sza­badságban... Hát akkor meg is van a kiskapu! ...Nem cseléd anya, nem proli apa; és nem nyomor, hanem csupa gróf, herceg, báró és csömörítő gaz­dagság, jólét, fény meg pompa! Ilyen életrajzot kell kiagyalni! Holmi arisztokrata fattyáktól hideglelést kapnak az elvtársak. Azért, hogy mégis hihető legyen, meg lehet szórni egy kis szegénységgel, ami elhihető egy főúri fattyú- ról, de legyen csak amolyan ravasz álruha. És annyira kezdett működni az agya, hogy lépései felgyor­sultak, mint aki egetverő do­logba fogott. És szemérmetlen fantáziával, hogy ne mondjuk hazugságnak, dagasztotta újra élete masszáját, ami már egy­általán nem hasonlított egyet­len igazi elődjéhez sem... Minden önéletrajz a szüle­tésnél kezdődik, szerencsére pontosan tudta a mi Svejkünk az évet, de éppen az az 1889 okozott neki gondot. Kapóra jött egy esemény, ami tudálé­kos fejében kellemetlenkedett. Pont ebben az évben, Mayer- lingben Rudolf trónörökös agyonlőtte magát. Ezt össze kellene hozni valahogy az ő vi­lágrajövetelével. Minél képte­lenebb, annál hatásosabb... Ki­találja, hogy ő tulajdonképpen a szerencsétlen trónörökös za- bigyereke. Az anyja ott volt szobalány, és a szemrevaló te­remtés addig szobalánykodott, amíg gyerek lett belőle. Per­sze, ezt titokban kellett tartani, ami akkoriban sok pénzért gyerekjáték volt. Az anya an­nak rendje s módja szerint megkapja a végkielégítést, de fejedelmi ráadásként férjhez adják egy kegyetlen őrgrófhoz, aki korbácsolta naponta vért izzadó parasztjait. Ennek ha­lála után anyja jócskán örököl, de most ő választ magának egy herceget. Kiderül erről a her­cegről, hogy koldusszegény, mindenét elvesztette a párizsi lóversenyeken, és még saját vagyonuk nagy részét is elkár­tyázta, mert már nem tudott lóversenyekre járni köszvénye miatt. Ez már nemcsak a pa­rasztokat gyűlölte, hanem a szocialistákat is. Gondolta Svejk, itt érzékelhetően fogja ecsetelni, hogy ebben a kör­nyezetben szinte törvényszerű, hogy belőle se válhat valami elszánt szocialista forradalmár, vagy ami még jelentősebb, munkásérzelmű ember. Itt jó lesz kitérni arra is, hogy egész rokonsága a múltban népirtó főurak voltak, akik közül nem egy a rablólovagok korlátlan hatalmát is élvezte. Szép számmal voltak még munkás­nyomorító tőkések; és egyikük azzal írta be nevét a történe­lembe, hogy ő építtette az első börtönt a munkásvezérek ré­szére. Persze, a rokonok, a vé­get nem érő dőzsölések éjsza­káin gyakran emlegettek főpa­pokat és főtiszteket, akik imádsággal vagy karddal sze­reztek jogot a családi vagyon gátlástalan gyarapításához. Amerre ők jártak, hullahegyek emelkedtek védtelen parasz­tokból és munkásokból... Na, ennyi elég, gondolta Svejk, de megint eszébe jutott valami. (Folytatása következik)

Next

/
Oldalképek
Tartalom