Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-03 / 129. szám
A Megyei Művelődési Központban Operaáriák pódiumról He gyesi Hudik Margit operaénekesnő - aki az Eszterházy- főiskola zenetanszékén oktat is - Verdi- és Puccini-operákból énekelt áriákat, majd a szelí- debb hullámverést! zenei vizekre áttérve Huszka-, Lehár- és Kálmán-operettekből adott elő egy ízléses csokorravalót. Kísérőként ez alkalommal az Egri Zeneiskola művésztanára, Kalmár Gyula működött közre, társával, Ágoston Ottóval, aki az ütőhangszer hangulatemelő megszólaltatására vállalkozott. Egy ilyen kellemesen eltöltött másfél óra után, már kint a tavaszi éjszakában, elmorfondírozott a recenzens hazafelé bal- lagtában. Mekkora ügyszeretet, áldozatkészség irányítja ezeket a hang és a hangszer szolgálatában, az élményadás örömére- befogadására másokat nevelő embereket, hogy lankadatlanul újrakezdjenek, minden egyes alkalommal azt a legjobbat, azt a legtöbbet megmutatni akarván, ami bennünk és általunk létrejöhet. Mert ez a pódiumhangverseny most igencsak igényesnek mutatkozott. Hegyesi Hudik Margit kulturált hang, lelkileg is abban a mezőben foglal helyet, ahonnan joggal elvárható a kitűnő teljesítmény. Meg is kapjuk. Az Álarcosbál egyik szép részletével kezdte műsorát, azzal, ahogyan az apród, Oszkár a nagy eseményre meghívandók névsorát mutatja. Majd egy merész ugrással Gilda áriája következik a Rigo- lettóból, hogy aztán négy Puc- cini-ária - Lauretta, Liu, Tosca és Musette - vallomása érzékeltethesse mindazt, amiért Puccinit manapság sem lehet levenni az operaházak műsoráról. Két műsorszám között az történt, ez nagymértékben az újdonság ingerével is hatott, hogy fellépett a színpadra Bimbó Zoltán, az MMK egyik zenei felelőse, majd jó stílussal megírt, szakszerűen összeállított zenetörténeti ismertetővel vezette be a megszólaltatandó zenét. így történt ez az operetteknél, többek között a Vilja-dalnál, Szilvia belépőjénél, vagy a Lili bárónő örökzöld dallamainál is. Kérdeztem is magamtól: Ugyan kinek juthatott eszébe ez a réges-régen feltalált hangulatteremtő ötlet, hogy a közönség megbecsülésén túl hangulatteremtő lehetőséget, a színpadi holtidőt úgy kihasználja, hogy a közönség, a hallgatóság ne essen ki a figyelésből? Emlékeink között ugyanis eléggé markáns foltokban jelennek meg esték, amikor arra alkalmatlan személyek, nem szégyellve a műfajban való teljes járatlanságukat, olcsó piaci szöveggel mertek kiállni a rivalda elé, és kezdték mondani azt a szakmai helyesírási hibáktól hemzsegő szöveget, ami igényesebb kutyánál kétoldali veszettséget okozhat. (A képképzet-társítás tudatosan blőd, de utal sok mindenre!) Az este fényesen sikerült, Kalmár Gyulának még arra is kedve támadt, hogy egy önálló zongoraszámot beiktasson kísérői funkciói közé: így a siker az övé is! Innen már csak egy lépés az a régen szorongó kérdésem: mikor újítják fel Egerben azt az ugyancsak régi jó szokást, hogy zenés irodalmi műsorokat rendezzenek? Mintha a hetvenes évek végére ez a lemez is lejárt volna, talán azzal, amikor az addig működő Egri Irodalmi Színpad szervező gazdája, Szívós József Gyöngyösre távozott. (Külön téma: miért?) Rövid fejszámolás után megállapítottam, akár több programra elegendő énekes, hangszeres szólista él és dolgozik ebben a városban, jól szavaló színészeink akadnak, az iskolákban is fel lehetne fedezni néhány tehetséget, akiket a Színműhely című amatőr társulat megmozgathatna - és újabb közösség jöhetne létre, a kamarazene és a költészet baráti társasága - önkéntes alapon. Még klubot is el tudnék számukra képzelni. Amúgy Kopcsik módra. Ilyen „eretnek” gondolatok miatt is dicsérnem kell az énekesnőt és két művésztársát, (f.) Kiállítás az egri Ifjúsági Házban Finn lányok grafikái és... Jenni Sallinen: Az anya ölében (fametszet) Az Ifjúsági Ház Kísérleti Galériájában vendégszerepeinek a finnországi Lansi-gimná- zium lányai grafikáikkal. És azokkal a gondolatokkal, szorongásokkal körülfogva kapjuk a vonalakban megbúvó élményt, a tehetség és a lélek megnyilvánulását, amikben már egy-egy érlelődő művészélet alappillérei látszanak. Vagy legalábbis sejthetők. (Nem jó ilyenkor a tizenhat éves fiatalok előtt teljes tisztelettel megemelnünk felnőttkalapunkat, mert a sikerhez, a valódi teljesítményhez, a karrierhez annyi mindennek össze kell még jönnie, olyan sok a kisiklási veszély, jobb óvatosnak lennünk.) A vonalak rendje, amiket ezek a bakfis- lányok felhordanak a rajzlapokra, összességükben és egyenként vizsgálva is jók, igazak és meghökkentőek. Manapság sem csodálkozunk azon, hogy a fiatalok éppen a felnőtté érés eme időszakában sok bizonytalanságot éreznek maguk körül és magukban is - velejárója ez a fejlődésnek és mindannak, ami bennük végbemegy, ami velük és általuk történik. Zárt és bezárt vonalak fogják át a sok témát, a mondanivalót. Látják és leképezik az őket körülvevő világot, de korántsem azzal a játékos paj- kossággal, derűvel, ahogyan azt a felnőtt ezekről a fiatalokról elképzeli. A művésztanárok már megtanították őket arra, hogy felesleges, azaz a témától idegen mozzanatot ne hagyjanak a lapon: jó látni, mennyire összeszedetten a választott téma „kifejtésére” vállalkoznak a grafikák készítői. Érdemes lenne néhánnyal a kompozíciós rend, no meg a megfogalmazás miatt is egyedenként foglalkozni. Egy fametszetet választottunk ki, amely alkalmasnak látszik arra, hogy az összesről, az összbenyomásunkról beszélhessünk. Itt van Jenni Sallinen témája, Az anya ölében. Mintha egy tojás alakú üvegbúrában ülne, kuporodna, fogja ölében az anya a gyermekét. Fekete ez a két egymásba olvadó test, csak az anya arca és a kontúrvonalak fehérek. E „tojáson” kívül mintha acéllemezek görbülnének, teret és utat teremtve az anya-gyermek látványának. Az ábrázolás felső mezejében talán az ég vagy valami más indít kutatásra. És hogy ne érjen véget kíváncsis- kodásom eredmény nélkül, olvasom azokat az aforizmasze- rűen tömör gondolatokat, amiket a lányok egy lapra kifeszítve tettek a látogatók szeme elé. Mit is mond Satu Haan- pää: „A technika elnyomja a természetet. Bár a színeim világosak, fényesek, a gondolat kegyetlen: a fejlődés ollója vágja a szabadság lepkéit." Vagy éppen ez a Jenni Sallinen: „Az anya és a gyermek viszonya a legszebb a világon. Az anya ölében olyan teljes biztonságot érezhet a gyermek, amilyet soha később. S nem sejti a jövőt." Ha csak ezt a két „háttérinformációként” használt apró nyilatkozatot kezdem bogozni, kiderül rögvest: Ezek a gyerekek erről tudnak, ez a generáció vaskos teherként hordozza mindazt a nyűgöt, idegi megterhelést, amit ez a kor rájuk rak. A szabadság számukra is csak illúzió, talán a lélekben őrizhető, amit klasszikus értelemben szabadságnak nevezünk, amiért a forradalmakat és háborúkat vívták - idea. Mert be vagyunk zárva abba a történelmi pályába, amit a korszakok, azok váltásai kényszerítenek ránk. A természet lerombolása vagy diktátorok hagyatéka lett mára ez a világ, alig tudunk mit kezdeni vele. Mondják ezek a lányok. De írják a magyar gyerekek is. Egy kicsivel arrébb, a Líceum első emeleti térségében rendezett kiállításukon. Itt is festenek-rajzolnak ezt-azt, meg is indokolják, hogy ezt miért és hogyan gondolták. Az egyik álmodott és akkor látott olyan színes, sárga-bama-zöld pontokat, amik felhővé nőtték ki magukat, mint a képének az anyaga. A másik félig omlott falsíkokat sötétben és sötéten alakít ki környezetnek, és azt közli arról, amit én nem is látok, hogy az egyik fal mögött az egyik katona, a másik fal mögött a másik áll, és várja, hogy időben lőjön. Félelmek és szorongások, ha kell, tonnaszámra. Faggatnám a művésztanárokat is, dr. Mátyás Ferencnél, Hrk Máriát, Válóczy Krisztinát, Paparó Ibolyát (Eszterházy tanárképző főiskola 2. sz. gyakorlója), a kiállítás létrehozóit, de a felnőttek ezt a kérdést úgysem tudják úgy megválaszolni, mint a gyerekek. Őket kellene kérdeznem? A félelmeikről, a belső életükről? A szorongásos álmaikról? Még félreértenének! Nem árt odafigyelni a gyerekekre! Mintha mást tudnának erről a korról, mint mi, akik évtizedek óta csak panaszkodunk és zsörtölődünk, csalódásaink és kudarcaink miatt. Vagy mi is így kezdtük, csak már elfelejtettük? Farkas András Csak felnőtteknek szóló, szexműsorokat sugárzó tv-csatorna kezdi meg adását a napokban Londonban. A TVX Fantáziacsatorna csinos szereplőit „testközelből” fényképezték a riporterek. fotó: feb-reuters Másfél évszázadig is „eltakarható” Vigyázat, államtitok! Hogyan őrzik s miként szállítják, ha szükséges, a koronázási jelvényeket? Nemzeti aranykincsünket miként biztosítják? Ritkán kaphatunk választ az ilyen kérdésekre. Helyette azt halljuk: ez titkos, nem eshet szó róla. De mit lehet és mit kell titkosítani? Erről készül törvényt alkotni a Parlament. A T. Ház előtt fekvő tervezet szerint több mint 160 témakör adatait kellene titkosan kezelni. Ez sokkal kevesebb, mint az eddigiek. Ezzel együtt is államtitoknak minősül a jövőben minden adat, amely titkosszolgálati eszközök (levélfelbontás, telefon-lehallgatás, titkos kutatás) alkalmazására vonatkozik. Egyes információk 90 esztendőre is „eltakarhatok”, sőt a különleges védett objektumok adatainak védelme meghosszabbítható, akár másfél évszázadig is. A titoklistán szerepel a fontos történelmi emlékek - például a koronázási jelvények - őrzését, elszállítását taglaló tervek, vázlatok sora csakúgy, mint a jegybank tartalékainak őrzési helye, az állami készletekre vonatkozó adatok. Bizalmasak lehetnek a hatósági árváltozások tervei is. Nem a nyilvánosság számára készülnek, legalábbis a bejelentésig az illetékek vagy a vámtételek módosító javaslatai sem. Különlegesen védett az árfolyam-politikai kormánydöntés mértéke és időpontja. A bankjegynyomtatásban hétpecsétes titok a hamisítás elleni „biztonsági elemek” leírása. Magától értetődően titkosak a főbb nemzetbiztonsági adatok. Az adatok titkosításának jogát is szabályozni fogja a törvény. Csak az erre felhatalmazott testületek és személyek foszthatják meg a lakosságot bizonyos adatok és tények ismeretétől. (FEB)
