Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-10-11 / 291. szám
Tűz ütött ki Andornaktályán, a Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetében november 12-én, szombaton éjszaka, amely két gondozott halálát okozta. A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a szándékos gyújtogatást K. István gondozott követte el. Égő ketrec Bihari László írása a Hírlapnak Varga Lívia csontos, huszonhat évi szolgálattól elgyötört ujjai között Sophianae lóg, és annak füstjén át néz Ildikóra, a harmincévesforma értelmi fogyatékosra az intézet igazgatóhelyettesi irodájában.- Ildikó, hát miért nem ébresztetted fel a két társadat, amikor kijöttél az égő szobából?- Mert aludtak.- Nem gondoltál a társaidra?- De gondolok most már szegényekre. Elfelejtettem, hogy meg fognak égni.- És aztán mi történt? Te szóltál a nővérkének, hogy tűz van az emeleten?- Én, igen, én.- És fölszaladt?- Dehogy. Hát megijed az ember, ha azt mondják neki, hogy tűz van, nem szaladhat rögtön föl. Erre már Varga Lívia keserűen nevet fel. Órák óta próbálja kiszedni a szemtanúkból, mi történt azon az estén, amikor két benyugtatózott leány a tűzben megfulladt, és az oltáskor felszabaduló gőzben megfőtt. Varga Lívia fásultságának az az oka, hogy ez után a beszélgetés után meg kell tanítania száztizennégy értelmi fogyatékos lakónak, hogyan előzhetik meg az ilyen tragédiákat, amelyek kudarcot jelentenek azoknak, akiknek az egész élete itt zajlik: a bennlakóknak és az ellátó személyzetnek. Ugyanis ha például nem Ildikó veszi észre a tüzet először, aki sajnos rengeteget beszél, ráadásul nem tudja a fontos dolgokat kihangsúlyozni, és ezért senki sem figyel oda rá, akkor megértették volna őt lent, a tévészobában, amikor azt darálta, hogy hű, de meleg a tűz, jaj de süt, jaj de süt. * A tűz keletkezésének időpontját nem tudták pontosan rekonstruálni. Mire a nővérke felfedezte, már négy szoba állt lángokban, vagyis az első emelet fele. Miután a tűzoltók megfékezték a pusztulást, Pisti gyanútlanul eldicsekedte a rendőröknek, hogyan kell ilyen klassz lángokat csinálni. De aztán borúsra fordult a hangulata, mert a nyomozók azt kérdezték tőle, hogy megbánta-e a tettét, mire azt felelte, hogy igen, de azt jobban bánja, hogy Edit nem égett el a másik két lánnyal együtt. Pisti 41 éves, huszonhárom éve lakója az intézetnek. Pisti most a pszichiátria rácsos ablakában könyökölj és nézi az egri háztetőket. Ő is gondterhelt, mint Varga Lívia, de más okból. Ő azért, mert kihallgatta az itteni főorvos úr és az andomaktályai intézet főnő- vérhelyettesének beszélgetését. A főorvos szeretné Pistit visszaküldeni néhány napon belül az intézetbe, a főnővérhe- lyettes viszont azt mondta, hogy ott olyan haragos most a közhangulat, hogy senki sem szavatolhatja Pisti biztonságát. Pisti miután ezeket hallotta, felhívta a szüleit Hatvanban, hogy vigyék őt haza. Mire a szülők - ezt Pisti viszont nem tudja - kétségbeesetten telefonáltak Andomaktályára, hogy akár az ő személyes felelősségükre is, de vegye az intézet Pistit vissza, mert félnek a saját gyermeküktől. Pisti most figyeli az utcát, mikor jönnek a szülei érte, és nem tudni, mi okból, de már nem válaszolja senkinek sem azt, hogy a tettes ő volt.- Melyik lányt szereti igazán? - kérdem tőle.- Az Editet. Pistit nem tettének súlya nyomasztja. Itt áll a rácsos ablak mögött, ahova azért jutott, mert miután Edit nem adta be a derekát szombat este, holott elfogadta a csokoládékat, Pisti dühében felgyújtotta a folyosón a beépített szekrényt... De nem erről beszél, hanem arról, milyen nyugtalanító, hogy nem tudja, mikor jönnek a szülei.- Miért akar annyira hazamenni?- A szüleimnél lenni a legjobb.- Miért kellett idáig az intézetben lennie?- Nem tudom. A szüleim akarták. Az intézet pszichopedagó- gusa felvilágosított, hogy Pisti középsúlyos elmefogyatékossága mellé erős deviancia társul.- Ha Pistit bármiben korlátozzák, úgy viselkedik, mint az állat, amelyik félelmében támad. Ha megérzi, hogy tiltani, szabályozni vagy marasztalni próbálunk, azt ‘támadásnak veszi, és ellentámadásba megy át. Ordít. Fenyegetőzik. És most már úgy tűnik, gyújtogat is - teszi hozzá a pszichopeda- gógus. * Herzog Tamás igazgató aggodalmasan tekint rám az irodájában: 13 éve küzd azért, hogy a A varrodai munka talán feledteti egy kissé a történteket (Fotó: Kaposi Tamás) A sorstársak gyásza (Fotó: Perl Márton) közvélemény ne csak azt lássa, amit a fogyatékosok nem tudnak, hanem felfigyeljenek a bennük rejlő értékekre is. Szerények az eredmények. Amikor nyílt napot hirdettek a helyi lakosok számára, egy teremtett lélek se jött be, még a polgár- mester sem. Sajnos, vannak hangok, miszerint nem kéne megtűrni a falu közepén „éktelenkedő” intézetet, ahonnét szabadlábon járkálnak ki a közértbe az értelmi fogyatékosok.- A mi intézetünk zárt közössége ugyanolyan válságtüneteket produkál, mint a kinti társadalom, csak a benti összezártságban töményebben jelentkeznek a problémák: a bűnözés, a homoszexualitás, az öngyilkosság, a párkapcsolatok felbomlása. A száztizennégy lakónak akár tíz-húsz évig is el kell viselnie egymást, mint a házasságban, mert itt nincs hová visszavonulni, mindent közösen csinálunk, és a szobák két-három-négy fősek. A külvilág ezt nem látja, csak azt, ha tűz van... Márpedig itt értelmi fogyatékosokkal élünk együtt, bármelyik percben bármit elkövethetnek, és büntetőjogi felelősség nem terheli őket. Herzog Tamás elődje 13 évvel ezelőtt szívinfarktusba halt bele, ami a mostani igazgató szerint az egyik lakó sajnálatos kútba ugrása miatt következett be. * A festő hét éve lakik itt, a szobáját festmények díszítik. Egyik képén magányos fák álldogálnak a tengerben, a középső fa törzse ki van csavarodva, koronáját a vízben nyugtatja. A festő hosszú, piros sálat hord a nyakában.- Itt összefogás van, nem szerelem. Mi, normálisak nem értjük meg a fogyatékosok beszédét, de a fogyatékosok megértik egymást. Ezért mi külön kasztban fogunk össze, és a félig fogyatékosok meg a nagyon fogyatékosok is külön-külön kasztban vannak. A nagyon fogyatékosok most már külön épületbe is kerültek, ami jobb nekik, mert ha maguk közt vannak, senki sem lopja el a csokoládéjukat meg a pénzüket. Ők tudják csak igazán, mi a szeretet, mindig együtt mennek, és segítik egymást. Gondozói szerint a festő az egyik legkezelhetetlenebb bennlakó: viszonylag enyhe értelmi fogyatékosok közé tartozik, zseninek tartja magát.- Szüléimét soha nem láttam- mosolyog. - Nem is érdekelnek. Az ilyen embereket felelősségre kéne vonni, vagy megadóztatni. Nem ő az egyetlen, akinek személyre szóló szeretetben nem volt része. Az értelmi fogyatékosok döntő többsége állami gondozásban nőtt fel. Az évek során a családi kapcsolatok — ha egyáltalán voltak — elsorvadnak. Még sokáig beszélne, de közben a színjátszó kör próbájára kell indulnom, ahol a szere- tetről adnak elő egy kis előadást. *- Szóval, maga újságíró - szegődik Gyula mellém. Igen, mondom. Ennyivel be is éri. Egykedvűnek tűnik. Nagy, kampós orra alatt szigorúan szorítja a száját össze, mint aki nem szereti a sok beszédet.- Az ő élettársa volt Mari, aki meghalt - mondja valaki, és többen körénk sereglenek. Mint később hallottam, azelőtt Gyuszi volt a társaság hangadója. Azóta hallgat, amióta Mari, akivel négy évet élt együtt, a tűz éjszakáján itthagyta őt egyedül, az intézet siralomvölgyében. * A színházi előadást finoman csordogáló zene kíséri. A nyolc szereplő körbefogja a kilencediket, aki a földön vacog. Lassan fölemelkedik, kilép a körből, és a többiek felé fordul. Körbesétál, és mindegyikkel végez valami apró, jelzésszerű pantomimjátékot. A tízperces etűd után a darab értelmezése felől érdeklődöm, amelyet a főszereplő ad meg. Ő tudja a legjobban kifejezni magát.- Megszületek és felkelek, mert ki kell menni és nem félni, és megnézni, hogy a többiek olyanok-e, mint én, és látom, hogy olyanok, és átadom nekik a szeretetek.. * Este kilenckor Varga Lívia még mindig az igazgatóhelyettesi irodában ül, V. Edittel beszéli meg a további teendőket. A fő- nővérhelyettesnek ugyan háromkor lejárt a munkaideje, és két kisgyerekét napok óta alig látta, de a tűzeset annyira megrázta az intézet közösségét, hogy V. Edit sem bocsátaná meg magának, ha távolmaradása közben újabb végzetes dolog történne. Másfél napi kutatómunkába került, hogy megtalálják Marinak, az egyik áldozatnak a hozzátartozóit, a nővéreit, mert a címüket nem adták meg, és évek óta nem jelentkeztek. Szegény Mari hosszú idő alatt nyugodott bele, hogy nem látogathat haza, de Varga Lívia szerint az emberiesség mégis azt diktálja, hogy ha a nénjei- ben maradt még szikrája a Mari iránti szeretetnek, akkor meg kell adni a lehetőséget, hogy eljöjjenek a temetésre. Hát igen, mondja Varga Lívia, az állami gondozottak gyakran sokgyerekes családból származnak, az értelmi fogyatékosság különböző szintjein álló testvéreket pedig rendszerint egymástól távoli intézetekbe sodorja az, hogy különböző gondozásban kell részesíteni őket, és így a kapcsolatok felőrlődnek. Néha a vakszerencse összehozhatja a testvéreket, mint Sz. Istvánt és Sz. Jóskát, akikről ebben az intézetben fedezték fel az adatok alapján, hogy egyazon anya szülte őket, itt látták egymást először, persze azóta is úgy viselkednek egymással, mint az idegenek... Már tíz felé jár, amikor azt kérdem V. Edittől, hogy tulajdonképpen miért szánta oda az egész életét ennek a rosszul fizetett, sok gyötrelemmel járó munkának. Tudvalevő ugyanis, hogy az értelmi fogyatékosság rendszerint nem gyógyítható.- Erre mit mondjak?! Szeretni kell őket. Ugyanúgy szeretem ezt a száztizennégy embert, mint a saját gyerekeimet. * A megyében kevesen vágynak arra a sorsra, amiben V. Edit és huszonhét munkatársa osztozik Andornaktályán. Az elmúlt három évben negyven-ötven ember kóstolta meg e szolgálat ízét, és állt rövidesen odébb. Arra a kétemeletes, ötven férőhelyes épületre, amit Pisti felgyújtott, éjszakánként egy gondozónő jut. A gyújtogatás perceiben Ica nővérnek éppen B. István panaszát kellett végighallgatnia a földszinten, ami a kötelességei közé tartozik, bár legalább negyedóráig eltart, amíg szegény B. István kinyögi a panaszát, és ha nem hallgatják meg, ő is dühbe gurulhat. Ha legalább emeletenként egy gondozónő ügyelne, megmenekült volna a két lány. A Népjóléti Minisztérium idevágó rendelete szerint a száztizennégy gondozottal optimális esetben harmincöttel több ellátónak kellene foglalkoznia. Ezt dr. Rubóczky Béla, a Heves megyei önkormányzat egészség- és szociálisügyi irodájának vezető főorvosa mondta, rögtön hozzátéve, hogy nincs pénz több státusra. Jelenleg egy állás üres, a fő- • nővéré, aki egyévi szolgálat után ilyen anyagi és személyi feltételek mellett nem vállalta tovább a felelősséget a gondozottak biztonságáért. Idén ez volt az ötödik tűz Andomaktá- lyán. Az elsőt gondatlanság okozta, a következőknél a szándékosság már nem volt kizárható, bár a tettes nem került meg, és ez az első olyan, amelyik áldozatokat is követelt. Tartani lehet attól, hogy némelyik gondozott fejében a gyújtogatás követendő példaként marad meg. * A lányok fekete falú szobájából az elszenesedett ablakkereten át egy magányos fenyőfára látni. Épp olyan, mint az értelmi fogyatékos festő képén.
