Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-04 / 233. szám
1994. október 4., kedd PÉTERVÁSÁRA ES KÖRZETE 5. oldal Szűk Mátyás-zenekar a Soros-bulin „Most te vagy a Soros!” címmel tartotta 10 éves jubileumi buliját a Soros Alapítvány a budapesti Petőfi Csarnokban. Erre az alkalomra kapott meghívást a Tarnaleleszen tevékenykedő, ám a helybélieken kívül bükk- szenterzsébeti, fedémesi és szentdomonkosi fiatalokból is álló, Rákóczi Péter vezette Szűk Mátyás Ifjúsági Fúvószenekar. Mondanunk sem kell, hogy fiataljaink produkciója hatalmas sikert aratott a népes és neves előadóművészeket is tömörítő mezőnyben. Nosztalgiabál Mátraballán az ősszel Október 7-én, pénteken ismét nosztalgiabált szerveznek Mátraballán, a helyi kultúrotthon- ban. A rendezvény este hét órától szombaton hajnal háromig tart, s a talpalávalót ugyanakkor a népszerű Geri Gábor, a Belli duó tagja szolgáltatja majd. A báli eseményekről bővebb információt a település könyvtárában Répás Máriától szerezhetnek az érdeklődők. Visszatérítés Recsken a telefonigénylöknek A recski önkormányzat annak a 411 telefonigénylőnek, akik még ez év január 14-ig beléptek a helyi telefontársulásba, a látra szóló lakossági csekkszámla összege után járó kamatbevételekből kétezer forintot juttatott vissza, amit szeptember hónap végén az érintettek már át is vehettek. Októberre lesz járda Szentdomonkoson A tervek szerint október 15-re készen lesz Szentdomonkoson a Szabadság úti, mintegy 870 méteres járdaszakasz. A másfél hónapja készülő beruházás csaknem kétmillió forintba kerül, melynek 60 százalékát állami céltámogatásból fedezik. Ugyancsak a települést érintő hír az is, hogy a napokban ülésezett a képviselő-testület, amelynek tagjai - egyebek mellett - a falu gazdálkodását is megvizsgálták. Dr. Maczkó Ferenc körjegyző szerint a következő ciklust - a körültekintő gazdálkodásnak köszönhetően - jobb kondíciókkal kezdheti a község. Kipróbált hivatalnoki kar áll a polgármester mögött Pál László: Pétervására a béke szigete maradt (Folytatás az 1. oldalról) Ezért döntött úgy a képviselőtestület, hogy mintegy 20 millió forintért rendezi a kérdést, és a svéd Wattenteknik technológiájával két 100 köbméteres víztározót épít. A beruházás még tavaly kezdődött, az átadására pedig most nyáron került sor. Ugyancsak a jelentősebb beruházások között lehet említeni az új, tizenkét személyes szociális otthont. Mint kiderült azonban: az épület már most szűk, ezért tervbe vettük annak bővítését, így akár már '95-ben 25 férőhelyes lehet az intézményünk. Ebben a ciklusban épült meg az 1000 állomásos telefonrendszer is - folytatja a számvetést a polgármester -, ám ennek bővítésére szintén komoly igény mutatkozik, hiszen hat települést lát a hálózat. Ha az „anyagiakban való gyarapodást” nézzük, említést érdemel még az önkormányzati intézmények energiarendszerének, valamint a város közvilágításának korszerűsítése, illetve a kábeltelevíziós rendszer. Fontos - hangsúlyozza ki Pál László -, hogy intézményeink működőképesek maradtak ebben a nehéz helyzetben is, hitelt csak a közalkalmazotti bérek rendezéséhez vettünk fel az előző esztendőben. A szemmel látható fejlődésen túl a legnagyobb eredménynek azt könyvelheti el a település, hogy ebben a zavaros, néha nehezen áttekinthető helyzetben Pétervására megmaradt a béke szigetének. Voltak ugyan „párt-jellegű” villongások, de sikerült ezeket emberségesen leszerelni, ami olykor-olykor igen nehéz feladatnak bizonyult, hiszen az emberek ingerültebbek és jószerivel minden itt nálunk csapódik le - mondja a település vezetője, mjd hozzáteszi: embernek lenni nagyon nehéz, de másnak lenni nem érdemes. Hogy mennyire nem volt egyszerű „rászokni” az új rendszerre, azt szerinte az is mutatja: jó fél évig „identitászavarral” küszködött a testület, de a teljes átállás is majd két évbe került. „Hiretelen meg akartuk váltani a világot, sok volt a kapkodás, a hirete- lenkedés, mi több, a hatásköröket is tisztáznunk kellett.” Az igazán nagy gondot leginkább az mutatja, hogy nem jár valós hatalommal a polgár- mesteri pozíció, amolyan gomb a zakón, amin a jövőben remélhetőleg változatni fognak - adott hangot óhajának Pál László. Kühne Gábor *** A választási ciklus utolsó ülését tartotta az elmúlt pénteken a város önkormányzata. Elsőként az augusztus havi ülésről elmaradt napirendet, az ön- kormányzat 1994. első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót tárgyalta meg a testület. Az önkormányzat éves költségvetése mintegy 120 millió forintra tehető. A félév folyamán a bevételek összege meghaladja a 71 millió forintot, míg a kiadások a 64 milliót, így a bevételek, és a kiadások is a tervezettnek megfelelően alakultak. Ebben az is közrejátszott, hogy a vizsgált időszakban az állami támogatások az előzetes ütemezés szerint lettek átutalva, ugyanakkor a saját bevételek szintén megfelelő ütemben folytak be a város „kasszájába”. A főbb számokról a beszámolóból kiderült: működési kiadásokra több mint 21 millió forintot fordítottak, az intézmények fenntartására pedig közel 28 millió forintot használnak fel. Pénzbeni szociális ellátásra 4 fi millió forint jutott, míg a fejlesztési kiadások meghaladták a hét millió forintot. Pál László polgármester - mint a napirend előadója - összességében jónak értékelte az önkormányzat első félévi költségvetési gazdálkodását. Azt is elmondta egy kérdésre is válaszolva, hogy az önkormányzat gazdálkodásában a második félévben is a tervszerűség érvényesül. A pénzügyi helyzet továbbra is stabil, ez- idő szerint is megfelelő tartalék áll rendelkezésre. Nem adósodott el az önkormányzat, nem üres kasszával kezdheti tehát majd meg működését az újonnan megválasztandó testület. Az ülés második napirendjének keretében az önkormányzati munkához kapcsolódva a városgazdálkodási és pénzügyi ellenőrző bizottság a négyéves ciklus alatt végzett munkájáról hallgattak meg beszámolót a képviselők Szántó László és Bajzáth Sándor bizottsági elnökök előterjesztésében. A polgármester szerint az előterjesztések előzetes bizottsági megtárgyalása, egyeztetése nagyban segítették az ön- kormányzat munkáját, a szakszerű és jó döntések meghozatalát - megköszönve ezzel a testületben végzett remek munkát a bizottsági elnököknek és tagoknak. (zay) Zöld út a szeméttelepnek Pétervására önkormányzata az elmúlt hónap végén tartott ülésén foglalkozott egy modern, minden igényt kielégítő szeméttelep kialakításának kérdésével. Az itt született elvi döntést követően kerülhetett sor további tárgyalásokra, egyeztetésekre, a létesítmény kivitelezésére vonatkozó megállapodás-tervezet kidolgozására. Az ügyben érdekelt önkormányzatok - így Pétervására és társközségei, valamint Bükk- szenterzsébet, Tarnalelesz, Fe- démes, Szentdomonkos - vezetői, illetve megbízottai az elmúlt héten adtak találkozót egymásnak Pétervásárán, ahol a megyei önkormányzat képviseletében Bak Árpád, az önkormányzat vállalkozásfejlesztési irodájának munkatársa is megjelent. Pál László - a beruházási, valamint a koordinációs feladatokat ellátó Pétervására polgármestere - elmondta, hogy a városban a jelenleg is e célra használt területen a korszerű, modern szilárdhulladék-lerakó telep kiépítése a megyei ön- kormányzat segítségével, az érdekelt települések összefogásával valósulhat meg. Az „egy falu - egy szemétdomb” gyakorlata ez idő szerint már nem járható. Kiemelte továbbá: a lakosság tájékoztatása érdekében is hangsúlyozni kell: nem szemétégetőműről, nem veszélyes- hulladék-gyüjtésről van szó! Az új telep létesítésének beruházási költségeit - mintegy 25-30 millió forintot - a községek lakónépességük arányai szerint fedezik oly módon, hogy a területet biztosító településnek a beruházási költségek fedezéséhez nem kell hozzájárulni. Az üzemeltetési kiadásokat viszont közösen finanszírozzák az állandó népesség, valamint a leszállított hulladék mennyiségének arányában. Bak Árpád szerint a megyei önkormányzat azzal a céllal vesz részt az együttműködésben, hogy segítse az egyes települések számára is kedvezőbb térségi megoldás megvalósítását, az új módszerek bevezetését, a központi támogatáshoz történő hozzájutás esélyeinek növelését. Többek között erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a hulladékkezelés - az egész megyében - térségenként történő összefogással valósuljon meg. Ezért ezt az összefogást szakmailag olyan módon kívánja segíteni, hogy az együttműködés mintaként szolgálhasson más településcsoportok részére is. Ebben az esetben - akár már a közeljövőben is - az együttműködő települések köre Istenmezejével, Terpessel, Szaj- lával, valamint Bükkszékkel bővülhet, amennyiben a csatlakozás feltételeiben megegyeznek az említett önkormányzatok. A megállapodás aláírását követően a tervezési munkálatok megkezdésére még az idén sor kerül, a kivitelezés - a megfelelő szakhatósági engedélyek beszerzését követően -1995. év tavaszán indulhat majd meg. Zay József Jó a ballai közbiztonság - derült ki a beszámolóból Múlt héten tartották munkaterv szerinti utolsó testületi ülésüket a mátraballai képviselők. Mint arról korábban már beszámoltunk, ezen a község közbiztonságáról számolt be a körzeti megbízott, valamint - immár nem először - a falu ifjúságának helyzetét elemezte a testület. A rendőrségi beszámolóból kiderült: a település kifejezetten biztonságosnak mondható, hiszen ebben az esztendőben eddig egyetlen esetben indult eljárás ismeretlen tettes ellen, ám a tolvaj akkor is kézre került. Több, összesen 23 esetben indítottak viszont szabálysértési eljárást a területen. Hiányosságként említi az anyag, hogy ez idáig még nem alakult. meg az önkéntes köz- rendvédelmi csoport a faluban. Am ha az itt élők szeretnék, hogy a kiemelkedően jó közbiztonság a jövőben is fennmaradjon, ez ügyben mihamarabb lépniük kell - vélekedik az előterjesztő. Ugyancsak ekkor került terítékre a helyi ifjúság helyzetét taglaló beszámoló, amely - egyebek mellett - leszögezi: a nevezettek meglehetősen nehéz helyzetben vannak, mivel helyben vagy a környéken alig tudnak elhelyezkedni, ráadásul egyformán messze vannak Egertől és Salgótarjántól, ahol még csak-csak akadna munkalehetőség. Emellett szórakozási lehetőségeik is erősen korlátozottak, bár az utóbbi időkben némiképp szélesedett a paletta. Nyáron megszűnt a faluban a már „hírhedtté” vált diszkó, így az ezt a „műfajt” kedvelő korosztály kénytelen Recskre, Bükkszékre, Istenmezejére járni. Sajnos azonban még így is egyre többen az italboltokban elégítik ki szórakozási igényüket - mutatott rá részletes beszámolójában Forgó János polgármester. Ezt követően - utolsó napirendként - alkotta meg a testület a település köztisztaságáról szóló rendeletét. Őszi hevesaranyosi életképek A Mátra és a Bükk ölelkezésében, csendes nyugalmával húzódik meg a 750 lakosú Hevesaranyos, ahonnan az úgynevezett „csinált út” nem vezet sehova sem. Földúton, erdei ösvényeken el lehet jutni Sírokba, Bükkszékre, Pétervásárára is, lerövidítve a távolságot. Német, osztrák, olasz vadászok járják a falu határát, hogy egy-egy kapitális szarvasbika trófeájával gazdagodva térjenek haza. Legutóbb három osztrák és egy olasz vendége volt a kis falunak, akik a Tar- navölgyi Vadásztársaság helyi területén várták a vadászszerencsét. Nem hiába, sikerült értékes agancspárt ejteniük, és a szükséges formaságok után hazaszállítaniuk a dicső trófeákat. A dónai, a cseresi részen, Nagylápa és a Kisecseri erdőrészeken szólnak most a vadászfegyverek. S a nászorgonát bőgő szarvasbikák egy részének gyászorgonát hoz a külföldi vadászok fegyvere. Víz, gáz után telefon... A víz, a szennyvíz és a gázvezeték lefektetése után újabb beruházásba fogott a hevesaranyosi önkormányzat, amikor elhatározta, hogy jelentős költség-hozzájárulással megépíti az új crossbar-telefonközpontját, és 110 helyi lakos számára biztosítják a modem hírközlés, a kapcsolattartás lehetőségét. A jelentős fejlesztés október végére készül el, és akkor a köz- intézményeken kívül hatvan aranyosi lakással lehet majd távhívással kapcsolatot teremteni. így ez az „Isten háta mögötti” kis település is bekerül az országos telefonos vérkeringésbe, megszűnik a sokszor • •• félnapos várakozás a jegyeztetett telefonhívásra. Ha nem is dúskálnak anyagiakban a helyi önkormányzatok, de sok helyen, így Hevesaranyoson is - a gondok ellenére - vállalták a fejlesztés minden ódiumát. Ismerve a falu lakosainak, fiataljainak igényét, szándékát, bátran belevágtak a labdarúgópálya öltözőjének szomszédságában az ifjúsági és sportklub építésébe. A helyi képviselő-testület kétmillió forinttal segítette az építkezést, de az is az igazsághoz tartozik, hogy a helybeli kisiparosok, fuvarozó vállalkozók és a lakosság összefogása nélkül nem készülhetett volna el a szép, kényelmes klubház. Az épület csinosítása, a munkálatok befejezése még javában tart, de remény van arra, hogy október végére - a falu ünnepeként - felavathatják az új közösségi épületet Hevesaranyoson. Számadás előtt... ...áll a hevesaranyosi képviselő-testület: Király György polgármester vezetésével lassan elkészül az az előterjesztés, amely az elmúlt négy év eredményeit és gondjait köti csokorba, elszámol a falu lakosságának, mit végeztek, hogyan sáfárkodtak a részükre biztosított bizalommal. A víz-, gáz-, szennyvíz- és telefonfejlesztés mellett négy új tanteremmel bővült az iskola. Jutott támogatás a kultúrára és a sportra, ha nehezen is, de tudták kezelni a munkanélküliek gondját közhasznú munkások foglalkoztatásával. Fejlődött, gazdagodott a község, de az önkormányzati választással, megerősített bizalommal újra munkához foghat a képviselő-testület, mert az új négy év új feladatokat hoz. (-ács)