Heves Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29-30 / 255. szám
1994. október 29-30., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin 11. oldal Eger környékén él a ma, a XX. század „Robinsonja”. Fák alatt, fóliák alatt, télen-nyáron. E furcsa életmódra nem a kedve, hanem a szükség kényszeríti. (Fotó: Kaposi Tamás) Mai „Robinson” _ Requiem egy elfeledett ruhadarabért A zt mondod: Lucretia Borgia, azt mondom: Nagy Katalin. Azt mondod: Báthory Erzsébet, azt mondom: Mata Hari. Azt mondod: Mary Quant, azt felelem: első számú közellenség. S ha megkérded, mit keres eme kétes társaságban egy tisz- í tes angol hölgy, megannyi fér- { fiszív és más nemes szerv bar- | lángjait degeszre pumpáló találmány szabadalmaztatója, nyomban válaszolok: közöttük a helye. Mert vétettek ők mind, nem is kicsit, kivált, ha férfiról volt szó. Csakhogy míg amazok vérgőzös vágyait környezetük nyögte; jön ez a brit bige, s be- letenyerel mindjárt a közepébe. Feltalálja a miniszoknyát. Meg ne kérdezd: hát már ez is baj? Ha egy álombéliek vagyunk, úgyis tudod, a legnagyobb! Mert ez a görl, ez a szemérmetlen, adott néhány arasznyi combot, villanó bu- gyogót, még többet a feszes, barna bőrből, ám megkérte az I árát. Generációkat fosztott meg minden lányok-asszonyok legfontosabb, legtitokzatosabb, legszeretetreméitóbb ruhadarabjától, melynek már a nevét leírni sem kis gyönyörűség, imigyen: harisnyatartó. Mi ez, ha nem merénylet? Nem védheted az álláspont- | jukat! Kényelmetlen lehetett? | Kikapcsolódhatott? Elcsúszhatott? Hogy fáztak benne, szorított, kilátszott? Na és! Ügyvéd vagy te, vagy mifene? Akár így volt, akár úgy, szép volt, mitikus, izgató, és kész. Nézd meg, mit kaptál cserébe: korszakalkotó erényövet, nejlon jégeralsót, fényes páncélgatyát, száras bugyogót, amit akarsz. Juszt sem ejtem ki a számon a nevét. Gyönyörködj benne kedvedre. Előbb azonban emlékezzünk együtt. Volt neked nővéred? Volt hát, persze, most is van. Jó, jó, tudom, a „nővér” akkor mást jelentett. Értsd: nagylányt, akinek már udvarolnak, tussal kihúzza a szemét, rúzsozza a száját, tupíroz, körmöt fest, majd a tánciskola vizsgabáljára megkapja első pár harisnyáját. Bámulod a csíkokat hátul, nem tudod, mire jók, ő meg percenként igazgatja. Aztán elmegy bulizni, anyád persze vele tart, nehogy a Beatlestől becsavarodjon az istenadta. Pontban tízre hazaérnek, a szoknyája még diszkréten rövid, alig tenyérnyivel a térd fölé ér - kilencszázhatvanhét van -, veled sem törődve felhajtja, előcibálja a pántokat, kikapcsolja, letűri vigyázva, hogy fel ne szaladjon a szem, a lavórba dobja, kimossa, törölközőbe csavarja, a radiátorra teríti. Negyedóra múlva száraz, kilopódzol, megérinted, sprőd. zizeg az ujjaid között, a felső része vastagabb, még nem tűntek el róla a kis dudorodások, fogalmad sincs, mitől lehetnek... Ezután már direkt figyelge- ted a csíkokat az utcán, fekete csík, barna csík, nincsen csík. A szoknyák egyre kurtulnak, a nővéred soros udvarlója szkanderozik a taperolásért; miközben úgy teszel, mintha a Belfegort néznéd, látod, győz az erősebbik, már nemcsak a harisnya látszik, de a tartója is, rájössz, mitől vannak azok a gombnyomok; újra kisettenkedsz, leveszed a kötélről, mustrálgatod, rózsaszínű, az eleje fényes, a hátulja gumis, a pántok csatosak, a működésük felfoghatatlan. Forgatod, visz- szateszed a magas derekú bugyi mellé. Megigazítod, hogy észre ne vegyék, kiosonsz, lefekszel, a párna hideg, még jó ideig nem tudsz elaludni. Csordogálnak az évek. Ötödikes vagy, felsős, alig vártad. A matektanámőről legendákat mesélnek, az első padban ülsz, ő bejön, csalódott vagy, lehet már harminc, öreg; felírja a törteket, számold ki, az ablakhoz megy, bámul, kihajol, rajta is AZ van, testszínű, pánt is van, fehér, meg gomb is, fehér. Visszalép, su- nyítasz, az asztalra ül, keresztbe teszi, egy villanás bugyi, fehér, látszik a bore, az is fehér. A törteknek konyec, egyest kapsz, év vége, nem buktál meg, nagy levegő, ügyes vagy. Váltás. Csíkok végleg el, minta elő, de már oldalt. Rombusz, négyzet, deltoid a halványbarna anyagon, szexis, hippis, dögös, elegáns. Közben inggallér a mellig, szilon, pulóverujj le, cipőtalp tíz centi, csípőnadrág, párhuzamgatya, hosszú szoknya, banánalj. Farmer négyszázért. igazi ötért, ezerért, sokért. Szoknya talonba, harisnya kifújt, ha látsz egyet - kész csoda. Ám te hiszel a csodákban. Osztálykirándulás, Angolpark. Lecövekelsz az elvarázsolt kastély tövében, a réginél, akkor még nem égett le. Rejtett emberek levegőt pumpálnak, sikítás, kapkodás, marha jópofa. Számolsz. Ez nem az, ez sem az, hopp, itt van egy, majd még egy, és megint. Alkonyig bírod, összejön egy tucat, kevesled, de már nem látsz, kigúvad a szemed. Moziba csalsz. Olasz film, felszarvazott férj, szépasszonyok, szerelmi háromszög, harsányság, kurvák. Ruha le, míder, fekete, csipkés, kötelezően. Nem tetszik. Mesterkélt. Egyenruha. Vállat vonsz, nincs jobb, örülj neki, érd be vele, holnap megint eljössz, másik film, ugyanaz. Folytassam még? Gyöngyös, buszmegálló, hetvennyolc. Gyönyörű barátnőd irigyelt tini, üde, farmer- nadrágja feszül, cipője nem látszik, blúza hímzett, sétáltok kéz a kézben. Harmincas nő az ablak mögül rátok néz, nevet, felhajtja, visszakapcsolja, lehajtja, még mindig nevet. Mi volt az, kérdezi Zsuzsa, mit csinált a spiné? Mit tudod te, vonsz vállat túlságosan is rezignáltam kilóg a lóláb, ágyba bújtok, áció, láció, praecox. Ez mind így volt, mondod, de más idők járnak. Megpróbálsz érvelni: fetisizmus egy kis nosztalgiával keverve, túlzott, egészségtelen, személytelen. Majd elpirulsz, amikor arról mesélsz, meglepted az asz- szonyt karácsonyra, szuper kis darab, a te ötleted volt, de csak „olyankor” veszi magára. Es feldob legalább? Hát persze, feleled, baromi szexis. Látod, félreértettél. Ez a fetisizmus. Segéderő, pótszer, gyorsító. Mesterséges. Akkor most magyarázd meg, mit akarsz, értetlenkedsz, a fene sem tud eligazodni rajtad. Egyszerűbb, mint gondolnád, felelem. Csupán addig érdekes, nem vulgáris, amíg mindennapos, nem munkaruha. Maga a tudat, hogy viselik, hordják, rajtuk van, ez az igazi. Hogy újra divat lesz, azt beszélik? Persze, már vagy tíz éve. A kereskedelem felkészült, megtöltik a kirakatokat. Bóvlival, selejttel, hordhatat- lan vacakkal. Mert a harisnyatartónak fortélyai vannak. Több ez, mint csípő fölé tekert gumidarab, firhangos derékszíj, Play- boy-nyuszik dögösnek vélt ékessége. Több mint bazári jó- pofaság, rongydarab, összefér- celt giccsparódia. Látod, ez az, j ami csúszik, tekeredik, nyúlik, j szakad. Szexshopokba való. Az igazi strumpfpántli ne- j mes vonalú. ívelt, mint egy vi- j adukt, illeszkedik, akár egy alkatrész, nőies, de nem hivalkodó, elegáns, barátságos, szemet simogató. Lehet fehér, lehet fekete, de együtt pirossal soha. Hordhatja fiatal, hordhatja idős, tavasszal és ősszel. Szűk szoknya, bő szoknya, rövid vagy nem rövid, lényeg, hogy alatta legyen. Nekem ez már több mint elég, állsz fel nevetve. Aztán | oldalba böksz. Figyeled? - kérded. R öntgenszemeddel egy kirakatot bámuló hu- ! szonévesre nézel. Almazöld kosztümjének alját combjához feszíti a szellő. A sziluett félreérthetetlen. Visz- szaülsz a helyedre. Látod, mondom, a harisnyatartónak lelke van. Tari Ottó
