Heves Megyei Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-17-18 / 219. szám
4. oldal Szemtől Szembe 1994. szeptember 17-18., szombat - vasárnap A jegyzonó, aki szép, s okos is egyben... Meglehetősen „alantas” téma kapcsán ismerkedtem meg Vi- tovszki Marikával, a szűcsiek fiatal jegyzőnőjével. Elhíresült szeméttelepük volt találkozásunk apropója, s a szakma terén tanúsított jártassága mellett már akkor felfigyeltem természetes szépségére, arra a közvetlen bájra, ami - valljuk meg - nem törvényszerű velejárója nevén nevezett hivatásának. Mert nótárius, köztudott, van elég, de csinos is - jóval kevesebb. S ha főt hajtunk tudásuk előtt alázattal, küllemük a tanok fényében mellőzhető jelentőségűvé válik. Nem így a Marikáé! Nincs az a hálátlan ügy, az a gusztustalan emberi vagy tárgyi fertő, melynek tárgyalásakor falakba ütköznék: kézzelfogható a nexus harmóniája, amely, ha kell, átsegít, másszor egyenesbe terel, vagy - ilyen is van - megálljt parancsol nekilódult fantáziámnak. Könnyű így - mondhatnánk - egyensúlyt találni, s való igaz, kevés következtetés hozzáadásával az eredmény megkérdőjelezhetetlen.- Interjút? Velem? De hát miért? - megy át félig-meddig tréfás, ám kiszámítható defenzívába, midőn újfent a vendége vagyok. Szóval nincs egyértelmű nem, ami az én olvasatomban azt jelenti: lehet szó portréról, ám küzdjek meg érte. Nem nagyon, de mégis. Gazsulálásra ítéltettem. Elmondom gyorsan a fentieket, előcitálom még a régi ATT-számot is, melyből nyomban antitézist faragok, miszerint nem igaz, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták, és ami a legfontosabb, ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem. Meg hogy...- Elég, elég! - állít le nevetve. Ideje, mert lassan kifogyok az érvekből. - Tessék, kérdezzen! Mire kíváncsi, hogyan lettem jegyző? Paff! Már fogalmazgatom magamban önérzetesen, menynyire felháborító, úgy látja, hogy csak ilyen kommersz dolgok telnek ki tőlem; hát tudja meg, itten mélyinterjú készül. Nem holmi kérdezz-felelek, hanem igazi eszmecsere, melyből aztán az utókor is láthatja, minő gondolatok fogannak két entellektüel agytomájából. Végül megadóan csak ennyi csúszik ki a számon: - Például...- Nem volt könnyű döntés. Az általános iskolában jól tanultam, de akkor még az is gondot jelentett, gimnáziumban folytassam-e, avagy szakközépben. Az utolsó pillanatokig vacilláltam, végül Újhatvanban, a közgazdasági szakközép- iskolában kötöttem ki. Szerencsém volt. Humán beállítottságom finomításában sokat jelentett, hogy dr. Szelei Béla osztályába kerültem. Beszélgetésünk ezen részénél engedtessék meg egy szubMarika mindig kedvesen mosolyog (Fotó: Kaposi Tamás) jektív zárójel. Nem okoz törést, már csak azért sem, mert valódi trécselésünk során is pauza következik: a felszolgált kóla egy része a szőnyegen landol, s míg itatják, ki-ki a gondolatait rendezgeti. Szóval, Szelei tanár úr... Ha valaki hálával ejti ki a nevét, megértem. Diákja voltam évekig magam is, említésekor hajdani ifjúságom képei - köztük történelem- és magyarórák, szaktárgyi versenyek - tolonganak agyam nosztalgiafertályában. Túl a hűsítő kortyokon - „csak keveset kérek, tudja, a fogyókúra...” -, a takarítónő is kihátrált a „fókával”, folytathatjuk. Az iskolánál tartottunk.- Hatvanban jó eredménnyel végeztem, de megint dilemma elé állított a sors. Hogyan tovább? Édesanyámtól örököltem bizonyos kézügyességet, azt mondják, elég jól rajzolok. Lettem volna pedagógus? Esetleg iparművész? Ezekhez kévés volt az önbizalmam. Végül a képzettségem - na meg az emberekkel való foglalkozási hajlamom - döntött. Jelentkeztem az Államigazgatási Főiskolára, ahová első nekifutásra fölvettek. Tulajdonképpen keveset tudtam az akkori tanácsi munkáról, így a diploma után kapóra jött a Gyöngyösi Városi Tanács adócsoportja, ahol belekóstoltam a dolgok menetébe. Ezt a KISZ-bizottság követte.- Vagyis apparatcsik vált magából...- Ahogy vesszük. Akkoriban - a rendszerváltás előtt - már elég laza volt a KISZ. A pártba sem kellett belépni, a legfőbb cél a fiatal, tehetséges munkatársak elkallódásának a megakadályozása, az ifjúsággal - elsősorban középiskolásokkal - való foglalkozás volt. Táborokat, szabadidős programokat szerveztünk, de az időszakra rányomta a bélyegét, hogy a rendszer az „utolsókat rúgta”.- Következtek az önkormányzati választások.- Hát igen, a képviselő-testületek megalakultak, a tanácselnökök helyett polgármesterek lettek, és sorra írták ki a pályázatokat a jegyzői munkakörökre. A volt vb-titkároknak is ringbe kellett szállniuk egykori pozícióik megtartásához, többkevesebb sikerrel.- Ón a szülőfalujában próbálkozott, ami azért ritkaság... '- Édesapámék javaslatára tettem, s a két jelölt közül engem választottak. Hogy a szülőfalumban? Más helyre nem is pályáztam, úgy gondoltam, az évek során szerzett ismereteimet Szűcsiben hasznosíthatom leginkább. Nem arról van szó, hogy próféta szeretnék lenni, jaj, dehogy, csupán segíthetné- kem van.- Azért nehezebb lehetett, mintha ismeretlenként vetődött volna ide...- Tény, hogy másként viszonyulnak egy helybélihez. Itt nőttem fel, most jegyző vagyok, s néha tényleg érzem, hogy ezt nem pozitív előjellel veszik tudomásul. Másrészt - s ez általános kísérője a szakmának - annyi emberrel találkozunk, hogy óhatatlanul kialakulhatnak bizonyos konfliktusok is. Az én feladatom, hogy betartassam a törvényességet, s ez esetenként a haragosaim számát is növelheti. Például, ha valakit szabálysértésért meg kell büntetnem... Az illető nem veszekszik, csak éppen érzem, az utcán alig akar köszönni, esetleg elfordítja a fejét, barátságtalan. Sértettnek érzi magát, ha mondjuk felszólítom, hogy irtsa ki a gazt a háza előtt.-A polgármester úrral jól kijönnek? Sok helyen tapasztalható, hogy az önkormányzat első embere és a hivatal irányítójának a kapcsolata elmérgesíti a viszonyt az apparátuson belül is.- Rólunk ez nem mondható el. Kulcsár Károly polgármester úr felesége osztályfőnököm volt az iskolában, ő pedig fizikára és énekre tanított. Jó dolgozni vele. Csönd következik. Konstatálom, hogy a karriertörténet jelen állásához értünk, megtudtam mindent, amit tudni érdemes. Mármint szakmai vonalon. Ez azonban csak az egyik fele jövetelem bevezetőben is vázolt indítékainak: érdekelne a nő is Marikában. így lenne kerek, egész a kép. Ha kinyílna, mesélne magáról, énjéről, titkairól, gondolatairól. Ám ott a fék: hivatalos ember ő fájront után is, ha boltba megy, takarít, vagy éppen füvet kapál. Lemondhatok az intim szféráról, nem lehetek lélekbúvár. Most kellene megköszönni, venni a kalapom, lesz, ami lesz - szokványos sztori. Erőt gyűjtök.- A családja elviseli, hogy mégiscsak Ön itt „a” hatalom?- Semmi probléma nincs ebből. A szüleimnek olyan, mintha bármi egyéb munkát végeznék. Megint a munkánál tartunk. Rafináltnak szánt kérdésemmel nem ebbe az irányba kívántam navigálni, de úgy látszik, ma egy ilyen nap van. Kísérletezzünk tovább!- Tudom, egy közéleti ember rendkívül elfoglalt, ám csak szakít magának időt a kikapcsolódásra... Említette, hogy humán érdeklődésű. Gondolom, rengeteget olvas. Elárulná, milyen könyveket?- Főleg jogszabályokat - közli, és már megint nevet. Nagy nehezen leesik a tantusz, hogy átlát fondorlataimon. Minek hát alakoskodni, ha egyszer direktebb is lehetek?- Férfiideálja van? - váltok hősiesen. Érzem, meglepődik. Csak egy pillanat az egész.- Tulajdonképpen nincs. Hogy barna, szőke, vagy ilyesmi, nem elsődleges szempont. Az összhatás a lényeg, ez jellemzi elsősorban az adott személyt. Na jó, azért tetszenek a magas, kisportolt férfiak... Az utolsó mondatot félig-meddig alamizsnának érzem. Ha már ennyit görcsöltem, kapjak valami konkrétumot is. Nem baj, érdemes volt. Remélem, nem veszi észre, ahogy kiegyenesedem a székben, még a levegőt is visszatartom, nehogy kehesnek tűnjek, így aztán a következő kérdést alig tudom kilihegni, noha - csinos rózsaszín ruháját szemrevételezve - a téma adja magát.-A divatot fontosnak tartja?- Igyekszem követni, nem szeretem, ha szembeköszön a ruhám az utcán. Általában a „komolyabb” stílus áll közelebb hozzám, a bohókás cuccok ideje lejárt. Bár, ha visszagondolok, soha semmiben nem szerettem a szélsőségeket. A magnó kattan, a kazetta a végéhez ért. Kicsit csevegünk még sportról, frizuráról, köny- nyedebbnél könnyedebb dolgokról. Menni kéne, várnak az egyéb, gyaníthatóan kevésbé kellemes feladatok, de valahogy nehezen születik meg az elhatározás. Marikával élmény beszélgetni.- Eriggyünk! - állok fel, kezem a kilincsen (nem tudom miért, az ajtó nyitva van), köszönés előtt azonban még visz- szafordulok.- Marika, mondja, milyen tulajdonságokat becsül a legtöbbre egy emberben?- Az egyenességet, az őszinteséget. Ezek a legfontosabbak. Ugyanakkor a fordítottjuk nagyon visszataszít. Lehetséges, hogy keserűek a tapasztalatai - morfondírozom útban hazafelé. Talán ezért nem mosolygott - beszélgetésünk során először - az utolsó mondatainál. Tari Ottó Polgármester lesz-e Nyíri? Az önkormányzati választások közeledtével egyre többen latolgatják, vajon ki lesz a jövőben Eger első embere, ki foglalja el a következő négy esztendőben a polgár- mesteri széket. Sokféle szóbeszéd járja mostanában, sokak - a megyeszékhely közéleti életében meghatározó személyek, illetve ma még ismeretlen polgárok - neve forog közszájon. Közöttük egyre többen emlegetik dr. Nyíri Ivánt, aki az országgyűlési képviselői választáson szép sikereket ért el, noha nem került be a Parlamentbe. Vajon fülébe jutottak-e a találgatások, tervezi-e, hogy elindul a megmérettetésen? Úgy tűnt, kérdésünk nem érte váratlanul:- Május 9-én, reggel fél 8-kor - egy nappal az országgyűlési képviselői választás után - csöngött a telefon a lakásomon, és egy ismeretlen férfi közölte velem: ne legyek elkeseredve, és arra kért, maradjak Egerben, szálljak „ harcba” a polgármesteri posztért. Nagyon megdöbbentett a felvetés, soha nem gondolkodtam ezen, hiszen én bankár vagyok. Azóta négy hónap telt el, és úton-útfélen megszólítanak az emberek: ugye megpróbálom, ők velem tartanak. Eljutottam oda, hogy igen, engedek a rábeszélésnek, különösen akkor, ha érzek magam mögött olyan szervezett erőt, amely felcsillantja a győzelem lehetőségét. Ellentétben az országgyűlési képviselői választással, ahol csak egyszerűen ki akartam próbálni, mire vagyok képes.- Az elmondottakat értsük úgy, hogy a korábban független Nyíri Iván valamely párt színeiben indulna?- Az elmúlt időszakban parlamenti és azon kívüli pártok is megkerestek, olyanok, amelyek az erkölcsi rendszeremben -több-kevesebb félté* tellel - elfogadhatók. Beszélgettünk arról is, hogy az ő színeikben vágjak neki a választásnak. Mindegyiknek azt válaszoltam: nem tagadhatom meg azt a politizálást, amit az elmúlt hónapokban folytattam, mégpedig függetlenként. Ez nem jelenti azt, hogy a polgármesteri választásokon ne fogadnám el a támogatásukat. Minden tárgyalópartneremnek megmondtam: csak abban az esetben indulok, ha több párt segítségét tudhatom magam mögött. Nem akarok úgy megjelenni a köz színe előtt, mint egy pártnak a jelöltje. Szerintem egy polgár- mesternek elsősorban integráló erőnek kell lennie, amely a pártok fölött áll, és összegyűjti politizálásával a hasznos és előbbre vivő dolgokat. Nyíri Iván újra szeretné megnyerni az egriek bizalmát (Fotó: Kaposi Tamás) Ezzel azt is demonstrálni szeretném az emberek előtt, hogy képes vagyok a pártok politikai harcát, torzsalkodását szintetizálni, hogy a végén mindenki számára hasznos tevékenység kerekedjen ki. Azért is nem nevezem meg a pártokat, hogy szabadon dönthessenek jelöltjük személyéről, akire a tagság is szívesen voksolna. Az egri választópolgároknak fogadok elsősorban hűséget, és emellett támogatom az egyes pártok okos törekvéseit, elképzeléseit, amelyek előbbre viszik a város ügyeit, érdekeit. Mindez tehát azt jelenti: a csatát továbbra is egyedül szeretném megvívni, a pártok erkölcsi, szervezési támogatásával.- Volt-e, van-e kapcsolata a jelenlegi önkormányzattal, hogyan látja munkájukat?- Aki ezt a várost korábban vezette vagy ma irányítja, megemelem előtte a kalapom. Borzasztóan nehéz feladat helytállni, hiszen Eger egy hatalmas nagyüzem, amely 3,5 milliárdot költ el egy évben, és ami ijesztő, a költségvetés 60-70 százaléka előre megszabott kiadás. A maradékból kell a sokrétű gondokat megoldani. Az elmúlt háromnégy évben mindig nagyon jó kapcsolatom volt az önkormányzattal, nyílt, minden nézetet befogadó politikát folytatnak. A polgármesternek a jövőben is a város stratégiájával kell foglalkoznia, Egernek barátokat kell szereznie, a napi ügyek irányítását pedig rá kell bíznia a jegyzőre, az alpolgármesterekre, az irodavezetőkre, és a gépezet akkor kitűnően működik. Vannak elképzeléseim arról, hogy a várható nehézségek ellenére is együtt az egri polgárokkal, a pártokkal, a hivatallal hogyan juthatnánk előre. Májusban négyezren már bizalmat szavaztak nekem, de sokkal több voks kell ahhoz, hogy győzelemre jussak... Szüle Rita Asszonyi ragaszkodás - vadászpuskával (3.) „Az állkapocs bal szára dara- bosan-szilánkosan törött, a környező lágyrészek roncso- lódtak. A sérülés a szájfenékre, a nyelv bal oldalára, a fültőmi- rigyre és az áll alatti nyálmirigyre is átterjed. Az arcideget szintén sérti” - volt olvasható az orvosi szakvéleményben. Szarvas Jánost késlekedés nélkül megműtötték. Arcából számos sörétet emeltek ki. Amit csak lehetett, helyretettek. Az ápolás így is elhúzódott, s komoly megpróbáltatásoknak tette ki a beteget. A tápanyagot sokáig a végbélen át, az úgynevezett tápcsőrén keresztül juttatták a szervezetébe. Drént kellett bevezetni a nyálmirigyek váladékozása miatt is. Élvégezték a légcsőmetszést, a kanünálást. Július 15-i távozása előtt észlelték az arcideg bénulását. Az orvosszakértő csak a fentiek után adhatta meg a válaszokat a még nyitott kérdésekre. Eszerint a férfit egyetlen, közeli lövés érte, ami miatt lényegében megsemmisült állkapcsának a bal szára. A gyógyulás időtartama legalább két hónapot vett igénybe, a sérülés maradandó fogyatékossággal járt! A lövés következménye még a bal arcfél bénulása, s az igen nehézzé teszi a táplálkozást. A lövedék emberi élet kioltására alkalmas testtájékon hatolt be. Az orvosi beavatkozásnak azonban - volt olvasható a szakvéleményben - nem halált elhárító szerepe volt, hanem a másodlagos sebgyógyulásból fakadó szövődmények megelőzése. E jegyzőkönyvbeli megállapítások nagy jelentőséggel bírtak a büntetőeljárásban. *** „Idáig juthat el az ember több mint negyedszázados házasság után?!” - tűnődött a fiatal rendőrhadnagy, miközben Szarvasnét hallgatta. Figyelte a nő gesztusait, arcmimikáját, zilált ruházatát. Próbálta beleélni magát az ő helyzetébe. Időközben a jegyzőkönyvben egyre teltek a sorok. Szerepelt ott a házasságkötés, a gyerekek nevelése, majd a férj első néhány nőügye.- Nem bírtam már tovább - nyilatkozta az asszony. - Többször is megmondtam a férjemnek, hogy elválok tőle, mert engem megcsal. Azt felelte, ehhez én kevés vagyok, úgysem tudom bizonyítani, hogy ő más nőkkel tart kapcsolatot. Ekkor fordult meg először a megalázott asszony fejében, hogy nyomozzon az ura után. Június 10-én azonban túl messzire merészkedett. A férfi meglátta, amint a barátnőjével együtt leskelődnek.- Lefeküdt a sezlonra - folytatta mondókáját Szarvasné -, rágyújtott, s ezt kiáltotta: „még mindig itt döglesz, te rohadt kurva!” Az a nő se különb, feleltem én, akit magaddal vittél. Közölte, semmi közöm hozzá, kivel kocsikázik. Felesleges utána leskelődnöm.- Mondja kérem, tovább! nógatta a nyomozó, amikor a gyanúsított elmélázott kissé.- Magyaráztam neki, hogy egyezzünk meg szépen, váljunk el, osszuk meg a ház árát. Erre megfenyegetett, hogy kigyilkol bennünket. Kap legfeljebb pár évet, azután úgyis övé lesz a lakás. Hirtelen kiugrott a paplan alól, hozzám lépett, és megmarkolta a hajamat. Kisvártatva a szekrényhez ment, kivette a vadászpuskáját, s így szólt: „Különben már elő van készítve neked a puska!". Elindult felém, én nagyon megijedtem, kiabáltam, hogy ne öljön meg. Ki akartam futni a szobából, de épp szembetalálkoztunk. Rám fogta azt a puskát...- Maga megfogta a puska csövét? - vágott közbe a tiszt.- Fogalmam sincs - tárta szét a karjait a kérdezett. - Már nem tudom, hogy a férjemet próbáltam lefogni, vagy a fegyvert elkapni. A lényeg az, hogy Laci hátrafelé lépett, s megbotlott az ágy szélében. Én meg mellézuhantam. A puska pedig közénk került.- De ki sütötte el?-Nem tudom..., nem tudom... Az is lehetséges, hogy a dulakodás közben a kezembe jutott, és akkor sült el. Nem tudom. Én nem akartam meglőni a férjemet, csak attól féltem, hogy ő sebesít meg engemet... Az asszony zaklatottságára tekintettel 1977. június 11-én, 12 óra 27 perckor megszakították a kihallgatást. Szarvasnét őrizetbe vették, majd panaszának határozattal történő elutasítását követően az ügyész június 14-én előzetes letartóztatásba helyezte. (Folytatjuk) Szalay Zoltán
