Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-09 / 186. szám
1994. augusztus 9., kedd PÉTERVÁSÁRA ES KÖRZETE 5. oldal Gyógyító széndioxid?- orvosok Kapuváron Az elmúlt hét végén orvoscsoport utazott Kapuvárra, hogy szakmai tanácskozáson vegyen részt a mátraderecskei széndioxid ügyében. A gáz gyógyításban való hasznosításáról cserélték ki véleményüket a szakemberek, köztük dr. Ballagi Farkas, a kapuvári kórház igazgató főorvosa, dr. László Márta, a parádfürdői kórház orvosa, valamint dr. Dobos Ilona háziorvos. A legfontosabb feladat azoknak betegeknek a kiválasztása, akik rizikó nélkül részt vehetnek a kísérleti vizsgálatokban. A szakembereket Zám Ferenc polgármester is elkísérte a tanácskozásra. Vezetni vágyók: tanfolyam Péterkén A Klasszis Gépjármüve- zető-képzö KKT. és a pétervásá- rai művelődés háza közös szervezésében autóvezető tanfolyam indul. Az augusztus második felében kezdődő oktatáson bárki részt vehet, aki időben leadja jelentkezését a Művelődés Házában. Bővebb felvilágosítás Suha Pétertől kaphatnak az érdeklődők a helyszínen, vagy a 368-138-as telefonszámon. Igazgató-kinevezés a fedémesi iskolában A fedémesi általános iskola első három osztályában mindössze 14 kisgyemrek tanul, és csupán egyetlen tanító foglalkozik velük. A felsőtagozatos diákok Tarnaleleszen fejezik be tanulmányaikat. Épp ezért a fedémesi intézet tagiskolaként működött egészen 1992-ig. Ebben az esztendőben azonban önállósult. A legutóbbi helybéli közgyűlésen elfogadták Szabó Vilmos pályázatát, aki a nyugdíjazása előtti néhány évet az intézet irányításával tölti. Új gyárban új tégla- megindul a termelés Az űj tulajdonos - ígéretéhez híven - minél hamarabb szeretné elkezdeni a termelést a mátraderecskei téglagyárban. A nagyarányú és átfogó felújítások a végéhez közelednek, ezért a termelőmunka is beindulhat a közeli napokban. Legelőször a falitéglák gyártását kezdik meg. Pál Márton: „Köszönöm szépen, jól érezem magam...” (Fotó: Peri Márton) Pétervásáráról került Debrecenbe: Pál Márton a második szívizom-műtétes A Pétervásárán élő, 42 éves Pál Mártont két esztendeje kezelték szívbetegséggel. Idén márciusban került be Egerbe, a megyei kórházba, ahol dr. Hetey Margit megállapította a diagnózist: szívizom-gyengeség. A szívátültetést, illetve a gyógyszeres kezelést tartották a szakemberek elképzelhetőnek, s azt mondták: Pál Márton így maximum 6-8 évet élhet még. Hetey doktornő javaslatára azonban Pálék felkeresték Debrecenben a DOTE II. számú szívsebészeti klinikáját, ahol akkoriban végezték az országban az első szívizom-átültetést. A kivizsgálás az Egerben felállított diagnózist igazolta. A beteg pedig választhatott, melyik műtétet vállalja: a szív-, avagy a szívizom-átültetést. Pál Márton az utóbbi mellett döntött, többek között olyan megfontolások alapján, hogy ehhez nem kell donor, az izom predig a saját szervezetéből - a hátából - származik, tehát a kilökődés veszélye sem áll fenn. A csaknem tízórás műtétet dr. Vaszily Miklós adjunktus végezte, akire a család - a beteg, felesége és két gyereke - most is hálával gondol, hiszen Pál Márton, mint mondta: „Köszöni szépen, jól érzi magát... (rm) Testületi ülések az észak-nyugati régióban Az uborkaszezon dacára üléseket tartottak az északnyugati régióban a képviselő-testületek: hétfőn Fedémesen, kedden Szentdomonkoson, csütörtökön pedig Tarnaleleszen. Az ősz közeledtével megszaporodó gondok - elsősorban a gázvezeték-építések befejezése - voltak általában napirenden. Fedémes van ebből a szempontból a legszorultabb helyzetben, ugyanis még mindig nem kapta meg a megígért központi támogatást. A vezetőség a megyei önkormányzat segítségét kérve a Környezetvédelmi és a Területfejlesztési Minisztériumhoz fordul, hogy az ügyet minél hamarabb elintézhessék. A fedémesi tanácskozáson személyi kérdésekben is döntöttek: Szabó Vilmost, aki eleddig a Tarnaleleszen tanított, a helyi iskola igazgatásával bízták meg. Szentdomonkoson megüresedik egy pedagógus-szolgálati lakás, így az némi átalakítással alkalmassá tehető arra, hogy óvodaként működjön. Nagy terhet venne le ez a szülők válláról, hiszen végleg megszüntetné a reggeli buszozást Bükk- szenterzsébetre, ahová a gyerekeket vitték a szülők. Vélhetően egy év múlva már a helyi óvodába járhatnak az apróságok. Ez utóbbi falu, illetve Szentdomonkos, valamint Tamale- lesz gázhálózatának kiépítése augusztus végéig elkészül. Az átadó MÓL Rt. azt is megígérte, hogy a fűtési szezonra üzembehelyezi a rendszert. A TIGÁZ nagy feladat előtt áll, hiszen a megyében számos település jelezte, hogy októberre kéri a gázórák felszerelését és a fogyasztóberendezések ellenőrzését. Az illetékesek felhívták a lakosság figyelmét, hogy - tekintve a nagyszámú megrendeléseket - a bekötések ideje elhúzódhat. A közelmúltban 22,5 millió forint támogatásban részesült az ÁFI jóvoltából a tarnaleleszi önkormányzat. A pénzt ugyan átutalták a TIGÁZ-nak és a MÓL Rt.-nek, de ez a segítség lehetővé tette, hogy a testület - némi átcsoportosítással - megemelje a rászorulóknak szánt segélyek összegét. így lesz mód arra, hogy az általános iskolások számára megvásárolják a tankönyveket, sőt 3000 forint támogatást is kapnak az első osztályt kezdő gyerekek. A szakmunkástanulók, a középiskolások és a felsőoktatási intézményekben tanulók kiadásaihoz 6000 forinttal járulnak hozzá szeptemberben. Tíz forinttal megemelték az étkezési térítést is, bár ezt sok esetben részben vagy egészben magára vállalja az önkormányzat az óvodások és az iskolások esetében. Ugyanezen a testületi ülésen fogadták el a helyi temető rendezési tervét. Ha az évi költségvetés megengedi, palóc motívumokkal díszített kaput és kerítést is készítenek a meglévő helyére. Elmaradt a küldöttgyűlés - újabb kérelem a bírósághoz Amint arról korábban már beszámoltunk, a Pétervására és Vidéke Általános és Értékesítő Szövetkezet 1991. március 14-én megtartott küldöttgyűlését követően két tag a cégbírósághoz fordult. Kérésük lényege az volt, hogy az említett tanácskozáson meghozott határozatokat a bíróság helyezze hatályon kívül, mivel - véleményük szerint - a testület nem volt határozatképes, ezért döntéseik nem léphetnek életbe. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság 1994. február 18-án hozott jogerős végzést. Ennek értelmében elrendelte, hogy az ÁFÉSZ vezetősége ismét hívja össze a testületet és ezen a rendezvényen hozzanak érvényes határozatokat. Minderre a végzés kézhezvétele után harminc napon belül kell, hogy sor kerüljön. A pétervásárai ÁFESZ-hez egyébként ez év július 8-án kézbesítették a hivatalos dokumentumokat, így a küldöttgyűlést augusztus 8-ig kellett megtartani. Ennek a kötelezettségnek eleget téve a küldöttgyűlést a szövetkezet vezetősége augusztus 5-re hívta össze. Ezen a gyűlésen kívántak volna beszámolni a bírósági ügy alakulásáról, más téma nem is szerepelt napirenden. Azonban eddig ismeretlen okokból a meghívott hatvanöt küldöttből csupán tizenkilencen jelentek meg a megjelölt időpontban. A távol maradók nagy száma miatt ismét határozatképtelen volt a küldöttgyűlés. Az ügy további fejleményeiről, a rendezés lehetőségeiről dr. Sonkádi Jánost, a pétervásárai szövetkezet jogtanácsosát kérdeztük.- Elöljáróban el kell mondanom, hogy a végzés, illetve annak végrehajtása ellen az ÁFÉSZ vezetősége felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Erre a kérelemre eddig még nem érkezett válasz. Miután határozat- képtelenség miatt a küldöttgyűlést az előírt harminc napos határidőn belül nem tarthattuk meg, így erről hivatalosan tájékoztatjuk a Legfelsőbb Bíróságot. Állásfoglalásukat követően lehet újból összehívni a küldöttgyűlést. Az ügyre a későbbiekben még visszatérünk. Zay Józsej Mátraballai beszélgetés - Geri Gábor énekessel Mátraballán már öt alkalommal szerepelt, s tegyük hozzá, mindig nagy sikerrel Geri Gábor előadóművész. Két koncerten a Betli Duó tagjaként Köteles István társaságában és három esetben egész estét betöltő önálló műsorral. A helybéli közönség szereti a muzsikáját. Részben az ő kérésükre beszélgettünk vendégünkkel legutóbbi fellépése alkalmával.- Én is szeretek Mátraballán énekelni - kezdi a beszélgetést Geri Gábor. - Jólesik, ha ismerős arcokat látok a közönség soraiban. Ez teszi igazán barátivá az itteni fellépéseket.- A Betli Duó felbomlott. Köteles István Rebetli néven önálló együttest alakított. Ön egyedül énekel. Hogyan fogadta ezt a közönség?- Én már jóval a duó megalakulása előtt is sokat játszottam egyedül, vagy alkalmanként más zenekarokban Kalocsán és környékén. Engem így is megszoktak. Kedveltek kettőnket a Betli Duó-ban. Remélem, a szeretetük változatlan marad a továbbiakban is. Végső soron országosan is szép sikereket értünk el. Nyolc lemezünkből hat lett arany- és kettő platinalemez. A szólópályáján is szeretnék hasonló szép sikereket elérni.- Néhány rajongó kérdését szeretném tolmácsolni. Szerezzen nekik örömöt azzal is, hogy válaszol. Mi a kedvenc étele?- A vadhúsokat szeretem különleges mártásokkal és köretekkel.- Mit iszik hozzá?- Vörösbort, ezen belül az Egri Bikavér - de mértékkel.- Van olyan lemez, amit mindeneknél jobban szeret?- Külön hanglemezt nem emelnék ki. Szeretem a Pink Floyd-ot és Richard Clayder- mannt. Az utóbbi romantikus, lírai zenei világa áll közel hozzám is.- Milyen autón utazna legszívesebben?- Régi autós vagyok. Rena- ult-val közlekedem már jó ideje. Szeretem ezt a márkát, kiérdemelte a bizalmamat. Kényelmes, gyors, és nem eszik túl sokat.- Melyik párt a legszimpatikusabb önnek?- Kedvenc nincs közöttük. Talán az SZDSZ áll hozzám a legközelebb.- Azt hiszem, sokak nevében kérem, jöjjön el máskor is.- Ha hívnak, szívesen. Ez persze függ az előre lekötött programoktól is. Sokfelé fellépek az új kazettámmal. De szeptemberben vagy októberben találkozhatunk ismét. Varga András Mint a maminál... Parádfürdőn, az idősekorúak szociális otthonában jártam a minap. Ahogy beléptem az intézet kapuján, szokatlan érzés fogott el. Mintha a nagymamámnál lennék. Az igazgatónővel gondokról és örömökről beszélgettünk. Van abban valami végtelenül elszomorító, hogy az életünket idegen ház falai között kezdjük, és ott is fejezzük be. De vannak még csodák. A volt Károlyi-kastélyban olyan, mintha otthon lenne, mintha a nagyinál. Pedig ők, akik itt élnek, már olyanok, mint a gyerekek. Várják a hazulról jövő levelet a napsugaras rajzokkal, a látogatást, igénylik a szeretetet, a törődést. Tavaly nyár végén Hajdúszoboszlóra kirándultak. Voltak, akik életükben először lépték át a lakóhelyük határát. Világot láttak. A szerető gondoskodásnak köszönhetően az idén kora ősszel majd másodszor... Pétervasara után - első ízben Budapesten A mindenféle szépre fogékony város, Pétervására a tavasszal kiállítást rendezett Birizdó Gabriella, festőművész tűzzománc csodáiból. Erről a ritka képzőművészeti ágról és e ritka alkalomról lapunk is megemlékezett. Ez a kiállítása volt az utolsó a fővárosi debütálása előtt. Augusztus 4-én ugyanis Budapesten a Nádor utcai OTP Bank galériájában Szűrös Mátyás nyitotta meg a művésznő kiállítását. A képviselő bevezető szavaiban kiemelte: a tűzzománc évezredes múltja ellenére is mind a mai napig rejteget titkokat az anyaggal dolgozó és az alkotásban gyönyörködök számára egyaránt. Birizdó Gabriella, e titkok szenvedélyes kutatója alázatosan közeledve az anyaghoz ötvözi az ősi technikát az irodalommal. Képei különleges hangulatot sugároznak. Érzékenységükkel megérintik a megérinthetetlent, s kíméletlen őszinteséggel fejtik föl a valóság mélyrétegeit. Tűz kell az efféle alkotáshoz, méghozzá szenvedélyes — mondta Szűrös Mátyás. A művészben állhatatosan lobog ez a szenvedély. Küzd es játszik alkotásra ítélve. És ez a fontos. Mindig is ez volt. A jelenben mégis talán azért fontosabb, mert azt éppen mi éljük meg. Erre a hallgatagon beszédes képekre oda kell figyelnünk, mert hozzánk és értünk szólnak. B.B. Birizdó Gabriella: Szerelmeslevél az erdőből - Loveletter from the wood. (Hommage á Radnóti Miklós)