Heves Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-15 / 191. szám
1994. augusztus 15., hétfő Heves Es Körzete 5. oldal A boconádi lagziban fogyasztották el... A nemzetközi hírű Oscar-díjas egri mestercukrász, Kopcsik Lajos elkészítette legújabb művét, a hatemeletes óriástortát. Eddigi pályafutása alatt ez volt az első ilyen vállalkozása, amelyet a Boconádon tartott magyarnémet esküvőre vittek. Az egyhetes munkával készített ínyencfalatokat a négyszáz fős lagzis sereg fogyasztotta el. Októberben kezdődhet a kivitelezés Tarnaörs önkormányzata a Matáv Rt. szakembereivel elkészítette a faluban megépítésre kerülő telefonhálózat terveit. Amennyiben elfogadják, októberben elkezdhetik a kivitelezést. Ezzel csaknem kétszáz telefonvonalat kapcsolnak majd be a kis dél-hevesi településen. A fejlesztéshez négymillió forinttal járultak hozzá a helybeli lakosok. Csaknem háromszázan közhasznú munkán Megyénk déli részén: Hevesen és a környező tizenhét településen az idén nagyobb becse van a közhasznú munkának. Amint azt a munkaügyi központ helyi kirendeltségén megtudtuk: tavaly a nyár kellős közepén mindössze nyolcvan munka- nélkülit alkalmaztak közhasznú munkára, jelenleg viszont 275- en folytatnak ilyen tevékenységet a településeken. Elsősorban a polgármesteri hivatalok, továbbá a költségvetési intézmények foglalkoztatják őket. Sátorozók a Tisza bal partjánál Most az idegenforgalmi főidényben Tisza bal parti részén - akik érdeklődnek - a kiskörei vízlépcső és a Nagykunsági-főcsatorna között levő részen legálisan sátorozhatnak. Ezeken a helyeken megszervezték a rendszeres hulladékgyűjtést, és így kulturált állapotokat biztosítanak. Természetesen gépjárművekkel a töltésen továbbra is csak a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság engedélyével közlekedhetnek az arra járók. Az érdeklődőknek bővebb információt a táborozásról és a közlekedésről a Kö- tivízig szakaszmérnökségén adnak. Kiskörén. „Hogyan is mehetnék el innen, hiszen már sátrat is vertünk a fiammal..." „Letettem a garast a földijeim mellett...” Erőtlenül nyomhattam meg a gombot, mert a házigazda csak a második csöngetésre ballag ki a kapuhoz. Jókor keresem, mondja, mert a napokban jöttek meg egy kis budapesti és balatoni vakációról. Ráfért már az egész családra...- Ki kell használni az időt - teszi hozzá, mintha magyarázattal tartozna, hogy miért nem találkozhattunk korábban. - Két hét múlva, 29-én indul az érdemi munka a Parlamentben. Az új házszabály-tervezettel kezdünk. Majd odabenn megmutatom, mekkora paksamétát kaptunk, már a hatodik változat, úgy tűnik, a végleges szöveg lesz - invitál a ház hűsébe az otthonosan, egy szál pólóba és egy szellős rövidnadrágba öltözött Godó Lajos, a hevesi körzet országgyűlési képviselője.- En meg már azt hittem - utalok a korábbi távollétükre - , hogy Szolnokon kell keresnem. Több helyen is hallottam, hogy elköltöztek... Az eddig állandóan mosolygó férfi meghökken, cigaretta után nyúl, mélyen leszívja az első slukkot, s csak azután szólal meg.- Miket hall az ember...! Hát hogy mennék el én Tisza- nánáról? - csattan fel. - Itt születtem, ide köt minden, az itt tanító feleségem, a fiam, a ház... ...Meg a sátor, vetem közbe, s ezzel el is tűnnek a homlokráncai. Hát igen, bólogat rá, Lajos Máté hétéves, neki vertem sátrat két régi katonai sátorlapból az udvaron. Hadd játsszanak a haverjaival.- Lám, lám, annyi minden után még sátrat is vertem itt... - látszik, nem hagyhatja ki a poént, aztán szóba hozza Szolnokot. - Huszonkét évig voltam az itteni téesz tagja, növényvédőként kezdtem, elnökként értem meg a kft.-vé alakulást. Aztán ’93 októberében átadtam a helyem az új vezetésnek, s most márciustól a GITR Rt. vetőmagtermelési igazgatójaként dolgoztam Szolnokon. Talán innen a következtetés, hogy elköltöztem. Pedig csak bejártam oda, reggel negyed hatkor indultam, hogy időben eljussak Szolnokra, Mezőtúrra vagy Kun- szentmártonba, ahová a feladat szólított, s volt, amikor háromnegyed hét, hét-nyolc órára érkeztem haza.- Nem lehetett egy leányálom ez az állandó utazgatás, főleg nem a kampányidőszakban...- Nekem még csak hagyján, de a családnak...! - int a konyha felé, ahol Julika asz- szony csilingel a kólához illő poharakkal, amelyeket aztán az udvari sátor ifjú tulajdonosa hoz be. - Sokat köszönhetek nekik, meg a szülői háznak. Édesanyám 82 éves, büszkén, szeretettel és féltve vette tudomásul a képviselőséget. Ez úgy indult, idézi a kezdet kezdetét, hogy már ’90-ben is felkérték a jelöltségre, mint az újonnan alakult MSZP tagját. Akkor nem vállalta: „nem tartottam még érettnek magam a feladatra...” Most három párt is megkereste: „úgy tűnik, egyformán élveztem a Munkáspárt, az Agrárszövetség és az MSZP bizalmát...”- Végül is a komlói MSZP-szervezet győzött meg, s ezzel elkezdődött a nagy „menetelés”... A kampány során a körzet mind a huszonöt településén megfordultam, Hevesen háromszor is találkoztam a leendő választóimmal. Magam is meglepődtem, hogy harmincnál sehol sem voltak kevesebben egy-egy ilyen beszélgetéskor, mert ezek a találkozások inkább azzá váltak, mint kortesgyűlésekké. S jobbak is voltak így, mert szó szót követve tudtuk megvitatni az elképzeléseket.- Gondolom, az agrárágazat kérdéseit...- Érthető, mert a munka- nélküliség csökkentése mellett mi más is érdekelné itt az embereket. Ebből élnek. Termelési lehetőség, élelmiszer-fel- dolgzó, hűtőház, savanyítóüzem, húsfeldolgozó kellene a környékre, mert itt ennek van jövője. Akár magán-, akár szövetkezeti gazdálkodási formában, amely - hadd szögezzem le mindjárt - messze van már a „kolhoztípustól”. Fő, hogy dönthessenek az emberek, miképp kívánnak vállalkozni a földjeikkel. S ennek az ügynek a képviseletére biztattak...- Testre szabott feladatok.- Miért kapaszkodnék én mondjuk a külügyi területre, ha nem ahhoz értek...! - teszi le a gärast földijei mellett. - Persze hogy az is érdekel, meg az ország sorsa természetesen, de ezen belül az, hogy milyen lesz a módosított földtörvény, az Agrárkamara, a falugazdá- szi hálózat, a nyugdíjasok sorsa, s hogy végre megnyugtatóan rendeződik-e a külső üzletrész-tulajdonosok helyzete, valamint a mezőgazdasági támogatások ügye, amelyen nagyon sok minden múlik. S ha igen, teszi még hozzá immár kinn az udvaron, amikor kisétálunk a fiához, szóval, ha mindez rendeződik, bizonyára nem kell idő előtt „sátrat bontani” a Parlamentben sem... Szilvás István A köszönő képeslap: erővel segít a jövőhöz Tárnáméra romantikus környezettel övezett gyógyhatású fürdője vonzó a gyógyulni vágyóknak, s a csendet, nyugalmat óhajtóknak egyaránt. A szomszédos ifjúsági tábor a tini korosztály ezreinek adott, s ad kellemes időtöltésre alkalmat, s nyújt felejthetetlen élményt. Néhány esztendeje frigyre lépett a két létesítmény, s egy gazdához került. Kíváncsiak voltunk, hogy a családi vállalkozásban üzemeltető hajdanvolt népművelő hogyan tölti meg tartalommal a pihenni, üdülni vágyók napjait. Mindkét helyen a vendégváltás forgatagába kerülünk. A liget közepén hatalmas fa lombjaiba bújtatott sátor előtt reggelizik a Krátki család.- Nagyon kellemes itt - mondja a családfő -, már egy hete pihenünk és indulni kellene, de sehogy sem akaródzik. Salgótarjánból járunk ide, idestova tíz éve. Az ifjúsági táborban éppen az ágyhuzattal a hónuk alatt, konténemyi bőröndökkel indul a roham a faházakért, diadalukat hangos csatakiáltással nyugtázzák a pesterzsébeti kisiskolások.- Igyekeznünk kell - mondja a fiatal tanítónő -, már várja a nebulókat a Sándor Móricz Lovasklub, de lesz fürdés, túra, kirándulás a hegyekben. S a napi négyszeri étkezés majd pótolja az erőt. Az ózdiak már az előző nap megérkeztek, túl a „beszállásoláson” Moor Pálné, a csoport vezetője büszkén újságolja, hogy már harmadszor nyaralnak itt.- Az idén még az óvodások is velünk jöttek - említi nevetve -, programunkat az életkornak megfelelően a strand lehetőségeire építjük. Megtanulnak aztán lovagolni is, de elmegyünk majd Gyöngyösre, Mátrafüredre is. A házigazda, Nagy László is készségesen áll rendelkezésünkre:- Az üdülési, táborozási idény nem a kapunyitással kezdődik - kezdi a beszélgetést. - Már januárban megkezdjük a szervezést. Az idén csaknem 400 iskolának küldtünk ajánlólevelet, benne heti ajánlatunkkal. Ebben szerepel, hogy a fürdési lehetőség mellett úszás- oktatást vállalunk, a kempingben pedig nyársalási lehetőség van. A tábor lakóinak alkalma van tévét nézni, videózni, teniszezni, lehetőség nyílik a népi kismesterségek megtanulására, de az alig néhány kilométerre lévő halastóban öröm a horgászás. Kikapcsolódásként lovasprogramot kínálunk az üdülőknek.- Fakultatív programot szerveznek-e?- Gyakran előfordul, hogy a közeli gyöngyösi Mátra Múzeumba, a mátrafüredi Kallómalomhoz kalauzoljuk vendégeinket.- Az üdülni szándékozók többsége visszatérő vendég?- Természetesen, a zömét a régiek teszik ki, a budapesti, ózdi, salgótarjáni, miskolci, jászsági iskolások, az idén jártak itt először a sajószentpéte- riek.- Az egész szezonra „elkelt minden jegy” ?- Sajnos, nem. Augusztusra mindössze egy csoport jelezte érkezését, a többi hely kiadó.- Záróra lesz idő előtt?- Nem, mert azokat a vendégeket is várjuk, akik nem jelezték előre érkezésüket, tehát átmenő szállóvendégeket is szívesen fogadunk. A fürdőben sincs augusztus végén már fizető vendégünk, szerencsénkre ott szeptemberben kezdődik a szervezett iskolai úszásoktatás.- Kifizetődő ez a kulturális vállalkozás?- A család elboldogul valahogy. Igaz, itt mindenki dolgozik. Lányom pénztáros, fiam úszómester a strandon, feleségem a tábor mindenese, a takarításba a szülők is besegítenek.- Mi akkor a hajtóerő?- Az ifjúsághoz fűződő vonzalom motivál.,A fiatalokhoz való több mint két évtizedes kötődés adja a lelkesedést. Ha olykor-olykor egy köszönő képeslapot kapok, erőt ad, hogy újból a jövőre, a következő évre gondoljak.- cseh Dinnye-konferencia miniszteri védnökséggel Mint hírül adtuk, augusztus 19-én és 20-án folytatódik a Hevesi Napok rendezvénysorozata. Pénteken országos szakmai tanácskozást tartanak Hevesen, az Eötvös József Szak- középiskolában a dinnye és a kobakos növények termelésének tapasztalatairól. A konferencia fővédnöke dr. Lakos László földművelésügyi miniszter. A tanácskozáson országos, illetve a megyénkben tevékenykedő, elismert szakemberek tartanak előadásokat az említett témáról. A rendezvény érdekessége lesz az a termékbemutató, amelyet a konfemcia helyszínén tartanak majd. Díszes Aranykönyvbe foglalják az eseményeket Az országban szinte egyedülálló dologról döntött nemrég a hevesi képviselő-testület. Elhatározták, hogy önkormányzati Aranykönyvet készíttetnek. Ennek érdekéssége lesz, hogy az 1990-es önkormányzati választással kapcsolatos legfontosabb adatokat, határozatokat és a várost érintő lényeges eseményeket rögzítik. A díszes kiállítású könyvben kézírással felsorolják az akkor megválasztott önkormányzati képviselők nevét és pártját is. Szabó Sándor, a polgármesteri hivatal irodavezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a leendő Aranykönyvet avatott mesterek készítik el. Megegyeztek Demcsik Attila miskolci vésnökkel, aki a könyv borítóját díszítő rézmunkákat vállalta el. A kötést viszont a váci Kacsák Gábor könyvkötő mester végzi. Az egyedi, bőrborítású könyvet a szeptemberi képviselő-testületi ülésen mutatják be a „városatyáknak”. Arra is lehetőséget biztosítanak majd, hogy - később - az érdeklődők is megtekinthessék a ritkaságszámba menő kuri- óziumot a polgármesteri hivatalban. Bíznak abban, hogy a következő években is hasonlóan rögzítik majd a könyvben a várható fontosabb eseményeket. így évtizedek múlva a helytörténészeknek értékes dokumentumtára lehet. Tovább növelte Zaránk hírét az immár tizedszer rendezett lovasfesztivál Az idén immár tizedik alkalommal rendezték meg Zalánkon a Koráik Zoltán-lovasna- pot. A rendezvény ötlete egy fiatalokból álló társaságnak jutott az eszébe, akik saját szórakozásuk kedvéért akarták összehívni a környék lovasait. Az akkori tétova vállalkozás mára hagyományt teremtett. A rendezők - hűen a régiekhez — őrzik Koráik Zoltán emlékét, aki szellemi elindítója volt a lovasnapnak. Ám korai, tragikus halála miatt sikerét már nem láthatta. Szép számmal jöttek lovasok Törökszentmiklósról, Szolnokról, Kazincbarcikáról, Kecskemétről, Jászberényből, Jászkis- érről, Nagykőrösről, Gyöngyöshalászról, Tarnaméráról, Abaújszántóról, Szirmabese- nyöröl, Jászszentandrásról, Jászár okszállásról, Mezőkeresztesről, Villányból, Párádról, Hevesről. Az első nap a fogathajtók mérték össze tudásukat terephajtásban. Az összetett végeredmény: első Bártfai József- Mimóza - Csillag, második: Kuli Sándor - Csillag- Gyémánt, harmadik: Faragó Ferenc - Linda - Lenke lovával. A második napon a lovasoké volt a terep. Ők kezdő ló-, 110 centi díjugratás és pontgyűjtő számokban csaptak ösz- sze. A kezdő lovasoknál első: Nagy Csaba - Fabulon, második: S. Papp Jenő - Axel, harmadik: Turcsányi Ildikó - Bettina. A 110 centiméteres díjugratásban első: Miklósvári Tamás - Merán, második: Szabó Eszter - Magic, harmadik: Miklósvári Tamás - Roger. A pontgyűjtő versenyben a megadott egy perc 30 másodperc alatt: első: Beke Endre - Liánt, második: Miklósvári Tamás - Merán, harmadik Ugrin György - After. A verseny mindkét napján szép számmal voltak érdeklődők annak ellenére, hogy a hőmérő higanyszála a 40 fok közelében táncolt. Dicséret illeti a szervezőket a nagyszerű pályáért és a jó hangulatért. A szervezésben, a díjazásban segítséget nyújtottak a környék ön- kormányzatai, továbbá szép számmal vállalkozók is, amelyért ezúton is köszönetét mondanak a szervezők. A résztvevők együtt örültek a tombola győztesének, a fődíjnak, egy fényes szőrű kiscsikónak. Molnár Csilla Kutya-szépekben gyönyörködtek... A rekkenő hőség ellenére is sokan voltak kíváncsiak az idei Hevesi Napok első rendezvényére, a kutyaszépségversenyre. Legalább ezren jöttek el a városi sport pályára, hogy részesei legyenek az egyéni és csoportos bemutatóknak. Dr. Harangozó Imre, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete Hevesi Szervezetének elnöke nyitotta meg a kutyaparádét. A jelenlevők megcsodálhatták a szebnél szebb állatok en- gedelmességi, fegyelmezési, ügyességi, őrző-védő gyakorlatait. Az esemény része volt a fajtaismertetés, majd pedig a szépségverseny. Az eseményt kutya- és kisállatvásár is színesítette.