Heves Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-27 / 149. szám

6. oldal Horizont 1994. június 27., hétfő A türelem, a szeretet és a hűség aranydiplomája Kereken ötven esztendeje végzett az egri Angolkisasz- szonyok intézetében az utolsó osztály, huszonnégy fiatal pe­dagógus. Ezerkilencszáznegyven- nyolc nyarán az akkori or­szággyűlés végleges döntést hozott az egyházi iskolák ál­lamosításáról. Az eltelt fél év­század sok keserűséget, sok örömöt, küzdelmeket tartoga­tott a számukra. A zárda falai nem nyújtottak többé védel­met, csak a jó tanács, amit út- ravalóul kaptak. A jót és a rosszat egyforma türelemmel kell viselni, az élet igazságos. Bajban és békében az örök segítség az éltető szeretet. Ez segítette őket eddigi éle­tük során, és ezért tudnak ma is, a hetvenedik évük küszö­bén derűvel mesélni a jóról, feledve a rosszat. Erre a küzdelmes ötven esztendőre emlékezett a kö­zelmúltban az immár vissza­kapott, kedves emlékű kápol­nában a hajdani utolsó évfo­lyam - mesélte Szököné Csizmadia Mária, az egykori osztály tagja. Szeretett osztályfőnöküket, dr. Bárány Irént betegsége tartotta távol a közös ünnep­léstől. Tanítványaihoz inté­zett meleg hangú sorait a je­lenlegi rendfőnöknő, Erzsébet nővér olvasta föl az ünnepsé­get megnyitó szentmise után. Majd hűségük, töretlen hitük, türelmes szeretetük, a mun­kában eltöltött ötven esztendő elismeréseként aranydiplo­mával jutalmazták az egykori zárda utolsó osztályának tag­jait. Szerény ebéd zárta a ritka eseményt. Békességben, egészségben reménykedve búcsúztak egymástól, abban bízva, hogy néhány év múltá­val ismét találkozhatnak mindahányan a régi iskolá­ban. A versnek akad közönsége Ungvári P. Tamás évek óta je­lentkezik - az egri verskedve­lők örömére - egy-egy megala­pozott válogatással. Most, az egyik hétköznapi estén Elettöredékek címmel verset, prózát vegyesen mon­dott. Prózát talán csak azért kevert a feszes ritmusok, veretes stró­faszerkezetek közé, mert nem akarta kihagyni az élményből Örkényt és Tamási Aront. Műsorát Weöres Sándor re­mek játékával indította. A Téma és Variációk a szó legtisz­tább értelmében szellemi tűzijá­ték. Itt nemcsak a mondatok, a fél szavak, a rímek sorozata sü- rög-forog-sistereg, itt robban, ott ömlik, mint a láva, a gúny, a szatirikus epeömlés, amiben alaposan megforgatja, készsége szerint szapulja mindazt, amit ki akar előttünk tisztázni. Mert bizony itt minden hangsúly fontossá válik, és ez a fiatal jogászember, akiben bu­zog a lelkiismeret is, no meg az előadókészség is, bizonyára sokszor felmondhatta magának ezt a poétái remeklést, amíg eddig a szintig eljuttatta magát is, meg a szöveget is. Nem kell azonban leragad­nunk Weöres Variációinál, hogy az előadóművész tájoltsá- gát, nemes szándékát bizony­gassuk. Pázmán lovag históriáját is megbocsátó kedélyességgel ve­zeti elő, Babits szerető-szerel­mes vallomását is a vers alap­hangján pedzegeti, hogy eljut­hasson Ady Imádság háború után-jáig, a Radnóti-eclogáig. Arany János Hídavatásáról azért nem kívánnék most bő­vebben nyilatkozni, mert még középiskolás koromból, 1936-ból, a poétikai óráról őr­zöm azt a hideglelős élményt, amit az Arany-ballada nyomán beszereztem magamnak. (Akkoriban valami óriási is- tentelenségnek tartottam az ön- gyilkosságot, amit Arany Já­nos, a költő olyan ünnepélyes­séggel beszél el, hogy csak bor­zongani tudtam belé - akkor! Mára?) Ha a színész-versmondókat leszámítom, Egerben mára már csak egy igazán jó versmondó - Ungvári P. Tamáson kívül - nincs. És ez a tény éppúgy el­szomorít, mint amennyire örü lök az ő kitűnő teljesítményé­nek. Ráadásul már az elmondható vers is kezd kiveszni a hazai tá­jakról. A folyóiratok, szerkesz­tőségek elképesztő igénytelen­sége engedi ömleni a hasábokra a pár szavas semmiségeket, a gondolatok és szenvedélyek nélkül „kitalált különlegessé­geket”., amiknek legfőbb hibá­juk, hogy a poétika legalapve­tőbb követelményeinek sem felelnek meg. De hát mindenütt és mindennel így vagyunk. Még jó, ha ritkán, mint ez a jogász-fiatalember, vállalja a fellépést, és teljesítményével megvigasztalja a már-már csak legyinteni tudókat. Nem adja fel - ne is tegye. Van közönsége! És amíg így „működik”, sokan lesznek hű­ségesek hozzá! Farkas András Katalánok napfényes tengerpartján Barcelona modern építészetének egyik jellegzetes alkotása a sportkikötő szomszédsá­gában fémből készült stilizált hal. Többnyire ugyan még mindig hazai tájaink, kedves szép he­lyeink valamennyiét sem ismeri a magyar - de amint csak te­heti, külföldre kívánkozik. Csehszlovákia után Lengyelor­szágot kedvelte meg jobban, majd a bolgár, jugoszláv, olasz, görög tengerpart lett kapósabb, míg újabban a spanyol vizekre esküszik a Balaton helyett. S hogy miért éppen azokra? Nos, azt próbálta kideríteni nemrégiben honi sajtónk kis csapata legrégebbi, legnagyobb utazási irodánk, az IBUSZ To­urs, illetve ibériai partnere, a Viajes Etusa meghívását elfo­gadva. Házigazdáinkkal mehettünk volna autóbusszal is - miután már hetenként járatot indítanak: keddenként Budapestről, pén­tekenként Miskolcról Gyön­gyösön és Hatvanon át -, hogy többet lássunk, de az idő rövid­sége miatt most mégis a repü­lőgépet választottuk. Szeren­csére az Alpok fentről sem je­lentett kevesebb élményt, ami­ről különben bárki meggyő­ződhet, mert a szezonban már 14 hasonló lehetőség kínálko­zik. A kétségkívül drágább, de megfizethetetlenül gyorsabb, mintegy kétórás légiút során a nézelődésen túl persze beszél­getésre is jutott néhány perc. Kísérőinktől — Lehr Edittől és Bak Judittól - így megtudhat­tuk, hogy noha „Spanyolba” járni tényleg csak az utóbbi években divatosabb, tulajdon­képpen már harminc esztendeje utaztat a vállalat oda és vissza magyarokat. Vendégeiknek szállodákban, apartmanokban biztosítanak elhelyezést, míg különprogramjaikról az egész nyárra kitelepedett két idegen- vezetőjük gondoskodik. Barcelonában landolva már az első órákban kaptunk némi ízelítőt a katalán fővárosból, s a félszigetből. Mindjárt a repülő­tér hatalmas, impozáns csarno­kában találkoztunk - körülépí­tett vagy ide átültetett - óriás­pálmákkal, amelyek a később észrevett csoportos vagy ma­gányos cédrusokkal együtt szinte végigkísérték országjárá­sunkat. A metropolis körgyűrűjéről haladtunk további utunkon au­tóbuszunkkal állandó szálláshe­lyünkre, Santa Susanába. Az elegáns üdülőhelyre egyébként a nagyváros szívéből - föld alatti pályaudvarról - gyors­vasát francia szerelvényei is rö­pítik már a vendégeket, akiktől a húsvéttal kezdődő szezonelő sem éppen csöndes. A korai lá­togatók legfeljebb a fürdőzést hagyják későbbre. Májusban legfeljebb a szobáik előtt lévő betonmedencékben kóstolgat­ják a strandot. Valószínűleg azért kívánkoz­tunk mi is inkább vissza Barce­lonába egy alaposabb kirándu­lásra. Kerékről is megragadó a többmilliós helység szépsége, gondozottsága, sok régi, pati­nás és mai, modem építménye, az olimpia visszamaradt, to­vább élő megannyi emléke! A gépkocsiból kilépve pedig ma­rasztaló is mindegyik. Említ­hetném valamennyit, de az úti­könyvek már megírták előttem, részletesen. A Templo de la Sangrada Famíliát azonban semmiképpen nem hagyhatom szó nélkül, mert hasonlóról még csak nem is hallottam ed­dig! Jóval több, mint egy évszá­zada épül, de még nincs befe­jezve. Ha pedig valamikor elké­szül, 12 darab százméteres tor­nya lesz, s a remekmű 160 mé­ter magas kupolával is dicse­kedhet! Páratlan látvány, s felejthe­tetlen a tengerparti út is: alat­tunk az égszínkék, irdatlan víz, fölöttünk várak, kolostorok, amerre csak megyünk. A kor­szerű és igen tetszetős hotelek­ből úgyszólván a legnagyobb bőséggel válogathat az érdek­lődő. A miénk, a Royal Sun, történetesen négycsillagos volt, de a csupán megtekintett szeré­nyebbeket sem igen találtuk alábbvalóaknak. Sőt például egy másik üdülőváros, Llioret de Mar kétcsillagos apartman­háza, a Guitart Park IV. min­denféle összebeszélés nélkül egyenesen a legnagyobb tetszé­sünkre szolgált. Nincs ugyan benne teljes ellátás, még fél­panzió sem, de remekül felsze­relt konyhái-ebédlői feledtetik ezt. S a lakóegységekben hűtő- szekrényt, tévét is találtunk a telefonon kívül - amiket bizony a luxushelyeken hiába keres­tünk. Ahol „etetik” is a vendéget, jobbára „svédasztalos” az ét­kezés, s kiadós. Az ellátásban kiváltképpen a gyermekeknek kedveznek, az árengedmény 30- 50 vagy 100 százalékos. A vé­konyabb magyar pénztárcát persze így is terheli. Jóllehet, az IBUSZ idei új szolgáltatása, a félpanziót hét komplett ebéddel teljessé tevő 1100-2500 forin­tos lehetőség további könnyítés lenne. (Folytatjuk) Gyóni Gyula Szünidei munka - feheren, „feketén”? Az már régen nem pedagógiai vitatéma, hogy a vakáció idején pihenjenek, szórakozzanak a nagyobb gyerekek, vagy kóstol­janak bele a nagybetűs „Élet”-be, azaz dolgozzanak. A tapasztalatok szerint - az ismert foglalkoztatási problé­mák ellenére - idén a nyári sze­zonban bőven adódik lehetőség a diákmunkára. Az egészséges fiúk számára például a nem túl nehéz fizikai munka minden válfaja ajánlható. Sok termé­szetkedvelő városi gyereknek föltehetően a mezőgazdasági idénymunkák kínálják a legjobb foglalatosságot; a lányoknak pedig az idegenforgalom, a szolgáltatási szféra, a kereske­delem adhat jó munkaalkalmat. A szünidei elhelyezkedés kapcsán tudni kell: a rendelke­zések szerint csak 14 éven fe­lüliek állhatnak munkába. A 14—16 év közöttiek alkalmazá­sához a szülők írásos hozzájá­rulása is szükséges. Ezenkívül be kell szerezni az érintett kö­zépiskolától is a munkavállalási engedélyt. Az álláskeresést megköny- nyíti, hogy Budapesten és a na­gyobb városokban - elsősorban ott, ahol egyetemek vannak - idénymunkákat közvetítő di­ákmunka-vállalási irodák mű­ködnek. Az iskolások alkalmazására egyébként a foglalkoztatásra ál­talában érvényes szabályok vo­natkoznak. Köztudott, hogy a munkaerőpiacon nem ritkák a visszaélések, ajánlatos tehát a munkavállalás feltételeit írás­ban rögzíteni: az alkalmaztatás időtartamát, az ellátandó fel­adatot, az érte járó fizetést. Je­gyezzük meg: a csupán szóban kötött „munkaszerződés" alap­ján végzett munka - fekete­munka! Törvénytelen, s azzal a veszéllyel is jár, hogy a mun­káltató nem tartja magát ígére­téhez, amikor fizetségre kerül a sor. Teheti, hisz nincs írás, amely ígéretének megtartására kötelezi. Ezért - bár a második gazdaságban magasak a tarifák; s nehezebb fizikai munkával ezer, sőt kétezer forintot is meg lehet keresni - ne engedjük a gyerekeket ilyen kétes munka­ügyi kalandokba. (A legális, szabályszerű foglalkoztatásban a fiataloknak kínált órabér szé­les skálán, általában 50-100 fo­rint között mozog.) S még valamit: a gyerekek­nek orvosi vizsgálaton kell át­esniük. (FEB) Kossuth amerikai unokái Az „ígéret földjén” ­Az „ígéret földjén” élők erkölcsi és anyagi támogatásáért es­deklő Kossuth sikereiről és sikertelen próbálkozásairól regé­nyek és zsenge drámák próbálkoztak már hírt adni. De mit ér a szónok, ha magyar? Czinkotai Mihály, New York:- „Kossuth a második ember volt, ha nem az első, aki az amerikai kongresszus előtt ma­gyarul beszélhetett - percekig bár, de magyarul mondhatta szónoklatait. Azután angolul folytatta, hiszen a börtönben ki­tűnően megtanulta ezt a nyelvet is. El tudjuk képzelni gesztu­sokkal kísért ékesszólását, amint 1852-ben, Washington­ban így szólt az ország uraihoz: „midőn e szószékre lépek, hogy Önöket felhívjam, mentsék meg a hazát...” ? El tudjuk képzelni, mennyire nem jelentett ez semmit az amerikai honatyáknak? Mert Kossuth beszéde elment Ma­gyarországon, de nem ott! Hi­ába folyamodott az ékesszólás fegyvereihez, nem volt sikere. Pedig igen jól kezdődött. Ha csak a partraszállás utáni fest­ményeket megnézzük, ahol a lovas bandériumok élén végig­vonul Manhattan utcáin, meg­értjük hitét és energiáját, hogy fél év alatt több mint 600 be­szédet tartott országszerte - német és angol nyelven. Száznyolcvan nap alatt hat­száz szónoklat, alkalmankint 2- 3 órás időtartammal! Ez ember- feletti vállalkozás még egy vá­rosban is, nem pedig ahogy ő tette, végig a keleti parton, Bos­tontól New Orleansig. De hiába volt minden erőfe­szítés, a tervezett pénznek egy- tizede sem gyűlt össze. Talán azért, mert úgy vélték hallgatói, hogy a nagy szavak mögött nincs igazi realitás, csak egy álom kergetése?! — Magyarországon szinte mindenki Kossuthot tartja a legnagyobb magyarnak. Semmi sem állt távolabb az igazságtól, úgy gondolom! Nagyon könnyű lángra lob­bantam - egy-két napig. S utána jön a nagy üresség. Kos­suth megadta a magyar népnek az öntudatot, de ez még nem elegendő arra, hogy ebből meg­éljünk. Minden ember kicsit úgy van vele, hogy magyarnak lenni, az egy foglalkozás, de ebből még nem lehet olyan várat építeni, amely az első szellőre le nem dőlne.” „- Nem tudok róla semmit.” (Az utca embere). A Madison Avenue-n sé­tálva magyar szóra lettem fi­gyelmes, s az egyik idős urat megszólítottam:- Mit tud New York és Kos­suth kapcsolatáról?- Semmit - feleli, s bigy- gyesztett ajakkal a fejét rázza.- Mióta él itt?- Nagyon régen - válaszol kényszeredetten -, túl régen.- Mit tud Kossuth New York-i tartózkodásáról? - pró­bálkozom újra.- Nézze meg a Kos- suth-szobrot a 116. utca sarkán, de mást ne kérdezzen, mert semmit az égvilágon nem tu­dok. Én nem járok magyar egyesületbe, sehova nem me­gyek, ahol magyarok vannak. Jobb, ha távol tartom tőlük ma­gam... „Szavait Abrahám Lincoln is használta” - fogalmazta meg egy másik amerikai. Hargitay István professzor, Cleveland:- „Kossuth nevét még ma is több mint 150 falu, kisvároska és utca viseli. Itt, Ohioban is tartott beszédeket, s ezek közül a legjelentősebb a columbusi képviselőházban való szónok­lata. Ebből több mondatot Áb­rahám Lincoln is beépített saját anyagába. A híres gettisburgi beszédében például olyan kife­jezéseket használ, melyeket először Kossuth Lajos mondott el...” Cleveland keleti oldalán ta­láljuk gyönyörű bronzszobrát, melyet 10-15 évvel ezelőtt le­vettek és restauráltak. Itt ma is szeretettel beszélnek róla, a szabadság szimbóluma­ként említik, és tisztelik, (Sz. K.) A Hubertus "A-B" Kft. felvesz:- faipari technikust vagy üzemmérnököt termelésirányítói munkakörbe - szakképzett, gyakorlott bútorasztalost - segédmunkást Érdeklődni: személyesen Eger, Kerecsendi úti telephelyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom