Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-09 / 107. szám
2. oldal Világtükör 1994. május 7-8., szombat - vasárnap A kőolaj iránti kereslet növekedéséről... Az olaj iránti kereslet a jelenlegi napi 66 millió hordóról mintegy 80 millióra növekszik 2010-re. Ennek a várakozásának adott hangot Subroto, a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) főtitkára a minap az Egyesült Államokban, Houstonban, a tengeri olajfűrás technológiájával foglalkozó konferencián. A világ olajszükséglete 2000-ig napi 10 millió hordóval 76 millióra emelkedik, majd - nem utolsósorban a népesség növekedésének köszönhetően - 2010-re eléri a napi 80 millió hordót. Japán hitelgarancia a lengyel üzletkötésekre Japán újból kiterjeszti a lengyel üzletkötésekre az állami hitel- garanciát - közölte Hata Eidzsiro, a nemzetközi kereskedelmi és ipari minisztérium (MITI) vezetője. A Jomiuri Simbun című lap számol be arról, hogy a döntést még e héten hivatalosan is bejelenti a tokiói kormány, ezzel is jelezni kívánja azt, hogy továbbra is támogatásában részesíti a kelet-európai országok piacgazdasági átállásának folyamatát. A japán-lengyel árucsere-forgalomban három évvel ezelőtt szüntették meg az állami hitelgaranciát, mert a lengyel gazdaság állapota vészesen romlott. A MITI illetékesei közölték, hogy japán értékelések szerint a lengyel gazdaság túljutott a mélyponton, és csökkent az üzletkötések kockázata, emiatt terjesztik ki újból a kereskedelmi biztosítást. Rendkívül biztonságos lesz a Csatorna-alagút A Csatorna-alagúton utazni hússzor biztonságosabb lesz, mint egy normális felszíni vasúti utazás - ezt állította a Eurotunnel brit-francia részvénytársaság az alagút biztonságára felügyelő brit-francia kormányközi bizottsághoz benyújtott ezeroldalas jelentésében. A bizottság hamarosan dönt, hogy biztonsági szempontból engedélyezhető-e a közlekedés a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő alagúton. A jelentésben ötvenféle biztonsági kockázatot elemeztek, közlekedési balesetektől kezdve terrortámadásig, robbanásig és földrengésig, és megállapították, hogy a Folkestone és Calais között közlekedő vonatokon - vagy azok miatt - ezerévenként legföljebb tíz ember . veszítheti életét. Újabb lépések a Lufthansa privatizálásában Bonni bejelentés szerint újabb lépést tettek a Lufthansa légitár- , saság privatizálása érdekében: a Deutsche Lufthansa Rt. és a kormány megállapodott abban, hogy miként fedezik a Lufthansa alkalmazottainak nyugdíjait. Az eddig rendezetlen ügy megoldásával elhárult az akadály a tőkeemelés elől, munkahelyek pótlólagos megszüntetésével tovább szanálhatják a veszteséges vállalatot, megnyílik az út a Lufthansa lépcsőzetes priva- itizálása előtt. A Philips Kelet-Európába és Ázsiába tart?- A Philips holland elektronikai óriáscég fontolgatja, hogy bizonyos kapacitásait a jövőben kihelyezi majd Kelet-Európába és Ázsiába a költségek további csökkentése végett - közölte a vállalat pénzügyi igazgatója. A Philips már 1990 óta módszeresen áramvonalasítja tevékenységét, s a program következő lépése lenne a drága nyugat-európai termelés átirányítása az alacsony munkaköltségű kelet-európai és ázsiai térségbe - mondta az illetékes. A cég az utóbbi egy évben 21 ezer alkalmazottját eresztette szélnek - jelenleg 236 ezren dolgoznak a holland vállalatnál. A Gazeta Wyborcza 5 éves Vasárnap lesz 5 éves a Gazeta Wyborcza, Lengyelország legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja. Az újság első száma 1989. május 8-án jelent meg 85 ezer példányban és mindössze 8 oldalon. Ekkor a Szolidaritás köré tömörült ellenzék lapja volt, és mint neve is mutatja - Választási Újság -, elsőrendű feladata az volt, hogy fórumot teremtsen az első, még csak részben demokratikus választások kampányidőszakában az akkori ellenzéknek. A Gazeta ma hétköznaponként 500 ezer, hét végén mintegy 800 ezer példányban jelenik meg. Az újság maga 24 oldalas - elméletileg. Ugyanis fővárosi melléklete 48 oldalt tesz ki, ehhez jönnek még a különböző tematikus, vagy eseményhez kötődő mellékletek, valamint a hétvégi magazin, így az olvasó gyakran 90 oldalas újságot kap. A legkorszerűbb technikával a fővárosival egy időben jelenik meg a lap 17 vidéki változata, amelyet a helyi szerkesztőségek munkája gazdagít. A Gazetánál közel 700 újságíró dolgozik, közülük csaknem 400 a helyi szerkesztőségekben. A felmérések szerint az újságot több mint egymillióan olvassák rendszeresen, s ötmil- lióan időről időre. A Gazeta - bár közel állt és áll a Demokratikus Unió politikai vonalához, amely az előző 4 év során (rövid megszakítással) meghatározta az ország politikáját - mindig önálló arculatú, erősen kritikus, némi túlzással az is mondható, hogy örök ellenzéki volt, s az is maradt. A szerkesztőség meglepetése az olvasók számára, hogy felépült új nyomdaépületében korszerű ofszetnyomtatásra állnak át legkésőbb az ősz elején. Ez nemcsak szebbé és köny- nyebben olvashatóvá teszi a lapot, de lehetővé teszi a színes nyomtatást is. Helikopter katasztrófája Két ember meghalt, az áramszolgáltatás megszakadt, 82 autó pedig súlyosán károsodott csütörtökön este, amikor egy helikopter lezuhant a New York Cityt New Jerseyvel ösz- szekötő Lincoln-alagút közelében. A helikopter 2 utasa azonnal életét vesztette, a földön azonban senki sem sérült meg. A zuhanás nyomán 12 autó kigyulladt, és 70 másik is jelentősen károsodott, miután a helikopter éppen egy parkolóra zuhant. A baleset a jelentések szerint akkor következett be, amikor a helikopter két felsőveze- ték-tartó oszlop között próbált átrepülni. A rendőrség a szerencsétlenséget követően órákra kénytelen volt lezárni az alagút New Jersey-i bejáratát, valamint néhány forgalmas autópályát. Magyar látogatás a lábadozó pápánál Zenés elnökválasztási kampány Panamában Az egyik elnökjelölt énekel, a másik énekkarokat szólaltat meg. Ruben Blades salsa-sztár egyetlen választási gyűlését sem fejezi be anélkül, hogy el ne énekelné ismert számai egyikét. Ellenfele, Emesto Perez Balladares egész énekkart alkalmaz, hogy legyőzze ve- télytársát. Panama másfél millió választója vasárnap dönt arról, kit akarnak új elnöküknek. Ez lesz az első elnökválasztás 1989 óta, amikor is az Egyesült Államok katonai beavatkozás során megbuktatta és letartóztatta Manuel Antonio Noriegát. Perez Balladares sokáig vezetett a közvélemény-kutatások tanúsága szerint. Bár Forradalmi Demokrata Pártja, amely 1978-ban alakult, a Nori- ega-féle katonai diktatúra politikai fiókintézménye volt, egyAz amerikai képviselőház csütörtök este - szenvedélyes vita után - 2 szavazatos többséggel jóváhagyta a támadófegyverek tizenkilenc fajtáját betiltó törvénytervezetet. Ä szenátus már korábban megszavazta a tilalmat. A Fehéz Ház latba vetette teljes befolyását a tervezet elfogadtatásáért: a stratégia részeként Bili Clinton elnök személyesen is igyekezett meggyőzni több, ingadozó honatyát. A szavazás után kijelentette, hogy a képviselőház döntése az „értelem diadalát jelenti az őrület felett”. idejűleg a kisembereket is képviseli. Balladares azonban sokat vesztett népszerűségéből, amikor Guillermo Endara, a jelenlegi elnök egy videofelvételt mutatott be, amely kétségtelenné tette Balladares kapcsolatát Noriegához és társaihoz. Ruben Blades, aki nemcsak Amerikában, hanem Európában is népszerű (csupán Németországban 300 ezer salsa-lemezét adták el), meggyőzte nézőit néhány tévévitában, hogy nemcsak kitűnően énekel, hanem eredményesen tud vitatkozni is. Pártja, amelyet „Anyaföldnek” neveznek, komoly tényezővé vált. Mindkét elnökjelölt Ame- rika-ellenes politikát hirdet. Mindkettő elítélte a Noriega elleni véres amerikai intervenciót, amely szerintük nem „felA szavazás kimenetele az utolsó pillanatig bizonytalan volt. A rendkívül gazdag és befolyásos Országos Fegyverszövetség (NRA) érdekkijáró csoportján keresztül minden követ megmozgatott, hogy a javaslat ne kerüljön jóváhagyásra. De vesztett, mint ahogy — hosszú évek után először - alulmaradt tavaly is, amikor a Kongresszus megszavazta a fegyvereladás szabályozásáról és ellenőrzéséről alkotott, ötnapos várakozási időt előíró Brady-törvényt. A tilalom tizenkilencféle gyorstüzelésű és öntöltő támaszabadítás” , hanem invázió volt. Ezt a véleményt ma mind több panamai osztja. Mindketten ragaszkodnak az 1977-ben kötött csatomaegyezményhez is, amelynek értelmében az Egyesült Államok köteles 1999-ben átadni Panamának az egész csatomaövezetet. A jelenlegi elnök tábora minden jel szerint kilátástalan helyzetben van. Endarának ötéves hivatali ideje alatt szüntelenül védekeznie kellett az ellen, hogy 1989. december 20-án az amerikaiak eskették fel egy katonai támaszponton. A különböző gúnyneveken szereplő elnök gyakran panaszkodott hivatalának fárasztó volta miatt, és kijelentette: inkább ma szeretne lemondani, mint holnap. De szeptember 1 -jéig hivatalában kell maradnia. dófegyver - köztük az AK-47- es, az Űzi és a TEC-9-es géppisztoly - gyártására és eladására vonatkozik. Érintetlenül hagyja a már magántulajdonban lévő fegyvereket, illetve a sport- és vadászfegyverek csaknem hatszázötven fajtáját. A fegyverviselést az amerikaiak jelentős része alkotmány adta jogának tekinti. A hagyomány azonban lassan valóban kezd őrületbe átcsapni: tavaly több mint 38.000 ember életét oltották ki a lőfegyverek az országban. (MTI) A magyar hívők és az egész magyar nemzet jókívánságait tolmácsolta csütörtökön a lábadozó pápának Szerdahelyi Csongor, a vatikáni magyar nagykövetség ügyvivője, aki látogatást tett a római Gemelli klinikán, ahol a protézisműtéten átesett II. János Pált ápolják. II. János Pált egy héttel ezelőtt operálták meg, mivel elcsúszott fürdőszobájában, és combnyaktörést szenvedett. A pápa betegágyához nem engednek látogatókat, a mielőbbi gyógyulást kívánó személyiségek az erre a célra nyitott „látogatók könyvébe” jegyezhetik be jókívánságaikat. „A magyar hívők és az egész magyar nemzet imádkozik Őszentsége mihamarabbi felépüléséért” - írta be a könyvbe Szerdahelyi Csongor. A vatikáni nagykövetség ügyvivője az MTI tudósítójának elmondta, hogy II. János Pál éppen látogatása idején celebrált első alkalommal misét betegszobájában. A Vatikánhoz közelálló forrásokból származó értesülések szerint - ha nem történik váratlan, kedvezőtlen fordulat II. János Pál gyógyulásában - a pápa feltehetően május 13-án elhagyhatja a római kórházat. Hillary így látja... Hillary Rodham Clinton szerint azért vannak ellenségei a férjének, mert őszintén változtatni akar a dolgokon, de akadnak, akiknek ez nem teszik, és szeretnének ellenállni. A first lady a CNN hírtelevízió Larry King Live című műsorában válaszolt a kérdésekre. Beszélt a „washingtoni közélet megpróbáltatásairól”, arról, hogy mekkora változást idézett elő életükben a Fehér Házba való beköltözés. - Annyira más itt, mint Little Rockban - mondta. Kiemelte, hogy számára különösen nagy kihívást jelent a munkára és a családra fordított idő szüntelen összehangolása, mint általában minden nő számára. A férjét és az őt ért bírálatokról azt mondta, hogy igyekszik komolyan, de nem lelkére venni őket.- Előbb-utóbb hozzá lehet szokni a csípős megjegyzésekhez, különösen, ha az ember tudja, hogy honnan jönnek, és mi motiválja őket - hangoztatta. Kijelentette, hogy nem izgatják a férje szexuális kicsapongásairól szóló vádaskodások, és azon kívül, amit a Fehér Ház hivatalosan is kinyilvánított, nincs mit mondania az ügyről. Hillary Rodham Clinton elmondta, hogy valamennyi volt first ladyvel kapcsolatban áll, és igazán sok segítséget kapott tőlük. „Az értelem diadala az őrület felett” - vélekedett Bili Clinton a szavazást követően Kubai munkások kritikus megjegyzései A munkásparlamentek eredményei a dolgozók forradalmi és hazafias szelleméről, lelkesedéséről, politikai öntudatáról tanúskodnak - jelentette ki Castro a gazdasági hatékonyság növeléséről és a pénzügyi egyensúly helyrebillentéséről az elmúlt hetekben Kubában megrendezett „népi konzultáció” tapasztalatait összegezve. A munkásparlamentek mindenekelőtt azt a célt szolgálták, hogy a közeljövőben bevezetni tervezett, s várhatóan áremelésekkel, létszámleépítésekkel, további életszínvonal-korlátozó intézkedésekkel járó gazdasági kényszerlépéseket úgy állíthassa be a vezetés, mintha azok a dolgozók kezdeményezései lennének. A propagandafogás azonban kétélű fegyvernek bizonyult: sok tanácskozáson kiszabadult a szellem a palackból, s a résztvevők - félelmüket leküzdve - elmondták, valójában mit is gondolnak az ország állapotáról és annak okairól. Az MTI tudósítója hozzájutott azokhoz a jegyzetekhez, amelyeket a havannai központi hűtőgépjavító műhely munkásparlamentjének egyik résztvevője készített, s amelyek kissé más megvilágításba helyezik a Castro említette „forradalmi lelkesedést”. Az itt következő részletek nem igényelnek kommentárt, a zárójeles megjegyzések csak a szükséges magyarázatot tartalmazzák. Levezető elnök: ahhoz a témához kér hozzászólásokat, hogyan lehet elkobozni az „ügyeskedők” (nepperek, feketepiaci árusok, üzemi szarkák, stb.) vagyonát. Első dolgozó: Az ügyeskedők valójában nagyon kevesen vannak, és éppen a vezetők között, a kormányban kell keresni őket. A vezetők tudják eltéríteni (az állami elosztóhelyekre mezőgazdasági terményeket szállító) teherautókat, ők állnak a bűnös üzletelés mögött, gazdagodnak meg mások pénzén. Az egyszerű munkások csak kis dolgokat tudnak ellopni. Második dolgozó: Bűnözőknek és csavargó hazaárulóknak hívjuk azokat, akik disszidálnak. És nem gondolunk arra, hogy ezek az emberek valójában kisfizetésű munkások voltak, akik sem egy nadrágot, sem egy pár cipőt, sem pedig élelmiszert nem tudnak venni a pénzükből az utcán (a feketepiacon). így azután elveszítették minden érdekeltségüket a munkájuk iránt, nem jártak be, vagy kimondták, amit éreztek, márpedig az tilos. Harmadik dolgozó: Itt (Kubában) mindig az egyenlőségről beszéltek, de ennek ma nyoma sincs, miután csak azok tudnak normális emberi életet élni, akiknek van dollárjuk. Ma ők a társadalom kivételezettjei! Negyedik dolgozó: Ahelyett, hogy a neppereket és (az utóbbi időben az utcákon, alkalmi vásárokon portékáikat mind nagyobb számban kínáló) kézműveseket izélgetnénk, a vezetésnek okulnia kellene abból, hogyan képesek ezek annyiféle terméket előállítani, míg az állami üzletek üresek. Ötödik dolgozó: Lenin azt mondta, a szocializmusból is és a kapitalizmusból is a jót kell átvennünk, de a mi vezetőink csak arra voltak képesek, hogy a szocializmusból másoljanak, és abból is a legrosszabbat. így csődbe ment az ország... A tervek szerint 53 perc alatt lehet majd eljutni Berlinből Hamburgba a Transpid vonattal. Igaz, az időpont még távoli, hiszen mindez 2005-re valósulhat meg. A vonat próbakocsijaival nemrégiben kezdték meg a szükséges tesztvizsgálatokat...