Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)

1994-05-09 / 107. szám

1994. május 7-8., szombat - vasárnap Megyei Körkép 3. oldal Nyugdíjasok kézimunkáiból rendeztek ezen a héten kiállítást Egerben, a Lajosvá- rosi Idősek Klubjában. Számos érdeklődő tekintette meg a tárlatot, amely egyébként egyúttal vetélkedő is volt: ki a legügyesebb a klubtagok és -látogatók közül? Az első díjat Szűcs Gyuláné kapta gyönyörű kötött pulóvereiért és hímzéseiért. (Fotó: Perl Márton) Hatvanban építik meg a cukorsilót A területfejlesztést segítő megyei kezdeményezés Választásokról, frissen A vasárnapi választási esemé­nyekről, valamint a voksolás eredményéről munkatársaink részletesen tudósítanak majd. Miután szeretnénk minél fris­sebbek lenni, hétfői számunk lapzártáját késó éjszakára csúsztatjuk. Ezért előfordulhat, hogy terjesztőink ezt a számot a megszokottnál egy kicsivel ké­sőbb kézbesítik. Bízunk benne, hogy a friss tájékoztatás érde­kében olvasóink egyetértenek ezzel a döntésünkkel. Képviselői fogadóóra Dr. Balás Gyula és Erdei'Zol­tán, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői május 9-én 17 órai kezdettel fogadóórát tartanak Egerben, a Telekessy út 2. sz. alatt, az I. emelet 115. sz. helyiségében. Emlékező koszorúzás A Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének Heves Megyei és Egri Szervezete má­jus 9-én, hétfőn délután 5 óra­kor az egri városi (Gröber) te­metőben koszorúzási ünnepsé­get és megemlékezést tart a fa­sizmus feletti győzelem és béke első napjának 49. évfordulója alkalmából. Matematika-felvételi Az egri 4. Sz. Gyakorló Általá­nos Iskola és Gimnázium korlá­tozott számban felvételt hirdet jelenlegi 4. osztályos tanulók részére a következő tanévben induló matematika tagozatos osztályéba. Az érdeklődő szü­lők, diákok május 11-ig jelent­kezhetne! az intézményben. Tarkaá|rka szombat A hevesi 3?Sz. Általános Iskola reál munkaközösségének szer­vezésében ma, szombaton dél­előtt kis matematikus vetélke­dőt tartanak az iskola épületé­ben. Este 7 órakor tarkabarka programokkal várják a játszani, szórakozni vágyó szülőket és gyerekeket. Siegeni hangverseny Az egri Tinódi Lantos Sebes­tyén Általános Iskola meghívá­sára Egerbe érkezik Siegen vá­ros gimnáziumainak egyesített zenekara. Május 9-én, este 7 órakor a Nagyboldogasszony- templomban, 12-én délután 6 órakor a vendéglátókkal közö­sen adnak koncertet a Megyei Művelődési Központ díszter­mében. Rejtvényünk nyertesei Április 30-án közölt rejtvé­nyünk helyes megfejtése a kö­vetkező: „Nahát, maga otthon is alszik?” Nyerteseink: Gáspár Zoltán (Párád), Német Pál (Eger), Pintér Andrea (Eger). A mai 10. oldalon található felad­vány beküldési határideje má­jus 12. Egészen a legutóbbi napokig teljes volt a bizonytalanság a Mátra Cukor Rt. két gyárában - Hatvanban és Selypen - azt ille­tően, hogy a francia tulajdonos a vállalat melyik egységében építi fel a tervekben már régóta szereplő cukortároló silót. Úgy tűnik, tovább már nem kell ta­lálgatniuk az érintetteknek, mi­vel a kérdés az elmúlt napok­ban eldőlt. A május 5-i tanácskozást kö­vetően kiszivárgott a hír: a Béghin Say cég a hatvani telep­hely mellett döntött. Előzetesen mindkét helyszí­nen végeztek talajvizsgálato­kat, s ezek közel azonos ered­ményt mutattak. Ma még nem lehet tudni, mi szólt a Zagyva-parti város mel­lett. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartalmában és formájában új tanfolyamot tartottak tizenhat munkanélküli részvételével. Ennek a célja az volt, hogy spe­ciális szakmai, gazdasági isme­reteket adjon, amelyek birtoká­ban - a képzésből kikerülők - képesek legyenek családi ala­pon működő vállalkozások lé­tesítésére. Ezáltal az elhelyez­kedési esélyeik is növekszenek. A képzés fontos része volt az a háromnapos tanulmányút, amelyet Ausztriába, Grazba szerveztek. A hallgatók ott be­tekinthettek azokba az eszkö­zökbe, illetve támogatási for­Sokan a kedvezőbb közleke­dési feltételeknek tulajdonítják a végeredményt, mások szerint kizárt, hogy az alig néhány ki­lométernyi különbség lett volna a meghatározó szempont. Mindenesetre egyes hangok­ból arra lehet következtetni, hogy Selypen a dolgozók máris megkondították a vészharan­got. Úgy vélik, ezzel a döntés­sel a gyáruk sorsa végleg meg­pecsételődött, mivel a tulajdo­nos hosszabb távon nem számít rájuk. A beruházás mellett ezt lát­ják bizonyítottnak abban is, hogy a legutóbbi kampány so­rán csupán Hatvanban dolgoz­ták fel a cukorrépát. Domonkosi Imre vezérigaz­gat ó a közelmúltban azt nyilat­kozta lapunknak, hogy az idén mákba, amelyekkel a kezdő vállalkozásokat segítik. Egyben az élő és sikeres családi model­lel is megismerkedhettek. A tan­folyamot a Heves Megyei Munkaügyi Központ és a me­gyei vállalkozói központ támo­gatásával valósították meg. A képzés során előadásokat, konzultációkat szerveztek a családi vállalkozások gazda­sági, társadalmi környezetéről, a főbb rendeletekről. Megbe­szélték az adózás, a társada­lombiztosítás, a marketing kér­déseit. A szervezők neves szak­embereket és vállalkozókat kér­tek fel előadóknak. Közülük többen maguk is példaként ősszel mindenképpen Selypen a bizonyítás sora. Szerettük volna megkérdezni a cukorsiló elhe­lyezésével kapcsolatosan is, ám elhárította a nyilatkozatot, mondván, hogy a közeli napok­ban sajtókommüniké kerül nyilvánosságra a kérdés kap­csán. Hozzátette: ezt követően szívesen áll munkatársunk ren­delkezésére. Jelenleg egyébként mindkét üzemben gőzerővel folyik a karbantartás. A hatvani munkásokat - ért­hetően - megnyugtatták a leg­utóbbi hírek, de a jelek szerint a selypieknek sincs okuk aggoda­lomra, mivel ha hinni lehet az információknak, az ősszel ők is cukrot fognak gyártani. (tari) szolgálnak arra, hogyan lehet ma valaki sikeres vállalkozó. A résztvevők elmondták, hogy ha az osztrák vállalko­zókkal hasonlítják össze magu­kat, akkor ők is képesek lesz­nek arra, amennyiben a feltéte­lek változnak. Világosan látják, hogy a hazai eszközrendszer mennyire elmaradott az oszt­rákkal szemben. Ezért jelentős küzdelemre kell felkészülniük. Az is szóba került, hogy egy vállalkozó - különösen ha kezdő - segítség nélkül nem tud eligazodni az adott terüle­ten. Ezért szükség van folyama­tos tanácsadásra, kedvezőbb fi­nanszírozási rendszerre. Egerbe, a Heves Megyei Vál­lalkozásfejlesztési Központba látogatott Alan Me. Garvey, az Európai Közösség Phare Irodá­jának kis- és középvállalkozá­sokkal, valamint a területfej­lesztéssel foglalkozó igazga­tója. Kíséretében volt Németh Krisztina, az Európai Delegáció program menedzsere és dr. Székely László, a Magyar Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatóhelyettese is. Á dele­gációt Molnár Miklósné dr., a Heves Megyei Vállalkozásfej­lesztési Alapítvány kuratóriu­mának elnöke, és Tóth Elemér, a központ igazgatója fogadta. Ismertették megyénk gazda­Az Életfa Környezetvédő Szö­vetség az idén nyáron is meg­rendezi a már hagyománnyá váló természetvédelmi kutató­táborait. A Tama menti Heves-Bor- sodi-dombságban levő Vál- lós-tanyai kulcsos házban július 6-16. között lesz (Tarnalelesz községtől 10 km-re, északi irányba). E tábor feladata: az újonnan létesült Tama menti Tájvédelmi Körzet élővilágát, kultúrtörténeti értékeit és kör­nyezeti problémáit feltárja és kutassa. A Bükkben, Várkút mellett a bikk-bérci erdészházban is ta­nyát ütnek a környezetvédők A vöröskeresztes világnapon (május 8-án ünnepük világ­szerte) a szervezet megyei iro­dái és a helyi önkormányzatok a következő napokban külön­féle segélyakciókat szerveznek. A nemzetközi Vöröskereszt adományából több mint 10 má­zsa Nestlé csokoládét osztanak ki elsősorban a nagycsaládosok és az idős, kisnyugdíjból élők között. A lakóterületi szervezetek a polgármesteri hivatalokkal együttműködve 3—4, szintén édességet tartalmazó csomagot Apci Gazdakör néven megala­kult a helyi gazdálkodók ér­dekképviseleti egyesülete. A szervezet célja: a tagok szak­mai ismereteinek fejlesztése és piacképes termékek előállításá­nak segítése. Terveik szerint segédkezet nyújtanak majd az értékesítésben, valamint gépe­kért és eszközökért is fordul­hatnak hozzájuk a földműve­lők. ságának helyzetét, a területfej­lesztési elképzeléseket, a vál­lalkozói központ múlt évi tevé­kenységét. Kifejezték azt az igényüket, hogy csatlakozni kívánnak a Phare-program által támogatott Regionális Fejlesztési Ügynök­ség munkájához. Ez kísérleti jelleggel működik majd Bor- sod-Ábaúj-Zemplén és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben. Alan Me. Garvey szeren­csésnek ítélte, hogy a vállalko­zói központ - az érdekeltek tá­mogatásával - segíti a terület- fejlesztési tevékenység szerve­zését, a kis- és a középvállalko­zások támogatása mellett. július 18-29. között. Ezt a programot a Nagy-Eged-hegy térségének természeti, geoló­giai értékeinek kutatása érde­kében hirdetik meg. Itt a fiatalok aktív természet- védelmi munkát is végeznek: forrásokat, turistautakat, bar­langokat tisztítanak, karbantar­tanak. Feltárják a Kis-Eged-hegyi barlang őslénytani leleteit is. Mindkét találkozóra közép- és főiskolás diákokat várnak, akik a következő címen jelent­kezhetnek: Életfa Környezet­védő Szövetség, 3300 Eger, Bajcsy-Zs. u. 9. Telefon: 36/411-036. A Vöröskereszt segélyakciói Gazdakör alakult Apcon adnak át a rászorulók gyerekei­nek. A megyei iroda a világnap alkalmából hirdette meg a „Heves megyei polgármesterek a beteg gyermekekért" című akciót, amelyhez már eddig is többen csatlakoztak adománya­ikkal. A tervek szerint júniusban tábort nyitnak az enyhén ér­telmi fogyatékos és mozgáskor­látozott kisgyermekek részére. Ehhez az üdültetési program­hoz várják tehát a segítséget a megye különböző települései­ről. A gazdakör képviseli tagjait a szakhatóságok és a bíróságok előtt. Rendszeres programjai­kon előadásokat hallhatnak az érdeklődők, s lehetőség nyílik a tapasztalatcserére is. Az egyesületbe egyelőre harmincketten léptek be, és el­nöküknek Hartman Imrét vá­lasztották. Tőle kérhetnek in­formációt az érdeklődők és az új jelentkezők. A családi alapon működő vállalkozásokért Természetvédelmi táborok Veszett volt a bükki rókakölyök Rókakölyköt talált a Bükkben, Felsötárkány közelében április 25-én egy fiatal pár. Feltehetőleg az állat szelíd viselkedése - no meg tapaszta­latlanságuk - tévesztette meg a természetkedvelőket, hiszen az állatot magukhoz vették. A „kaland” egyenes folyta­tása az állatkertbe vezetett, ahová beadták a kis - ám már akkor is beteg - ravaszdit. A róka azóta elpusztult - ve­szettség miatt - tájékoztatta az MTI-t az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete. Ugyanakkor ezúton kéri a fi­atal párt - akinek nevét és lak­helyét nem ismerik saját ér­dekükben azonnal jelentkezze­nek a legközelebbi körzeti há­ziorvosnál, vagy az ÁNTSZ In­tézetében, s kérjék a védőoltást. (MTI) Ütöttek, s készpénzt vittek magukkal Az Egri Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya súlyos bűn- cselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást két ismeretlen férfi el­len, akik 1994. április 8-án, 21 óra körüli időben Egerben, az Egészségház utca 11. szám alatti lakások egyikébe be­mentek, a tulajdonost leütöt­ték, és a lakásban található készpénzt magukkal vitték. Az egyik férfi, aki feltehetően rendőrruhát viselt, körülbelül 30 éves, 190 centiméter ma­gas, erős testalkatú, fehér bőrű, fekete hajú, fekete, tö­mött bajuszt viselt, szemöl­döke sűrű, orr fölött összenőtt. A másik férfi körülbelül 40- 45 éves, 165 centiméter ma­gas, kifejezetten sovány tes­talkatú, fehér bőrű, haja sző­késbarna, fiatalosan rövidre nyírt, bajuszt, szakállt nem vi­selt, különös ismertetőjele: az arcán, a jobb szem alatt egy borsószem nagyságú szemölcs található. Ruházata: kopott, barna bőrdzseki és sötét nad­rág. Akik a robotképen szereplő személyeket felismerni vélik, bejelentésüket megtehetik személyesen az Egri Rendőr- kapitányságon Eger, Klapka utca 3. száma alatt, vagy tele­fonon a 06/36/41255/13-26-os melléken. Az erős testalkatú Német nyelvből - nemcsak a Rigó utcában.... Az egyetemi, illetve a főiskolai hallgatóknak és oktatóknak problémát okoz, ha külföldön akarnak tanulni vagy tudomá­nyos fokozatot szerezni, hogy a budapesti Rigó utcában szerzett állami nyelvvizsga-bizonyít­ványt nem fogadják el nemzet­közi érvényűnek. Ezen kívánt segíteni a Német Népfőiskolák Szövetsége és a TIT országos szervezete, ami­kor megállapodást kötöttek német nyelvből a nemzetközi (Zertifikát) nyelvvizsgák lebo­nyolítására — értesültünk Nagyné Kalavecz Annától, a gyöngyösi főiskolai kar nyelvi lektorátusának tanárától.- Eddig a Goethe-intézet hirdetett meg évente ilyen jel­legű nyelvvizsgát - mondta. - Nemrégen kaptam a szövetség­től megbízást a Heves és Bor­sod megyei nyelvvizsgák veze­tésére, mivel elvégeztem az ál­taluk szervezett vizsgáztató tréninget. A vizsgára a megyei TIT-szervezeteknél lehet je­lentkezni. Bármelyik városban tartunk vizsgát ősszel és ta­vasszal, ha van legalább húsz jelentkező. Nemzetközileg el­ismert bizonyítványt adunk, ami egyben megfelel a Rigó ucai középfokú állami nyelv­vizsgának is. Nálunk a köve­telmények szigorúbbak, ezért ha a vizsgázó ezek 80 százalé­kát teljesíti, akkor a Rigó utcá­ban tehet egy fordításból álló kiegészítő vizsgát, és megkapja a belföldre érvényes bizonyít­ványt. így a fáradozása nem hi­ábavaló. (h)

Next

/
Oldalképek
Tartalom