Heves Megyei Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 101-126. szám)
1994-05-10 / 108. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1994. május 9., hétfő Felújítják a Gólya utcát. A megyeszékhelyen - a megnövekedett idegenforgalomra való tekintettel - új burkolatot kap a Gólya utca, és a tervek szerint az út mellett parkolóhelyeket alakítanak ki. (Fotó: Kaposi Tamás) Egerben történt, a Széchenyi utcán... Az ötven év körüli embernek a kisváros főutcáján volt boltja. Úgy emlékszem, illatszert és háztartási cikkeket árult. Anyám néha vásárolt nála. Egyszer-másszor láttam misén, ebből tudtam, hogy katolikus. Szóval, felszínes volt az ismeretségünk. 1944: a németek megszállták az országot. Az egyetemi félév befejezése, ügyeim elintézése után nevelő városomba utaztam; ott kevésbé volt idegesítő a helyzet, mint Budapesten. Mentem egy nap a főutcán, jött velem szemben az az ember. Néhány lépésnyi távolságból a szokásos, közömbös udvariassággal köszöntünk egymásnak. Amikor azonban mellém ért - nagy megdöbbenésemre felém hajolt, és a fülembe súgta: „Imádkozzon értem...” A megdöbbenés elmúltával pontosan értettem. Sárga csillagot nem viselt; úgy gondolom, „őskeresztény származású” felesége miatt mentesítették, megmenekült a gettótól, de a törvénytelen törvény így is számos alkalmat adhatott a hatóságoknak, hogy elhurcolják. Azt pedig nagyon jól tudta, hogy ez a halált jelentené. Én sem álltam sokkal jobban a világi hatalom színe előtt, mint ő. Nagyon messzire vak- merősködtem a magam nyomorult, egyszemélyes „ellenállási mozgalmá”-ban, sorozatosan kihúztam magam mindenféle katonai kötelezettség alól, és ha a hatóság nem lett volna any- nyira hanyag és korlátolt, rágondolni is rossz, mi történhetett volna velem. Mégis tudomásul vettem és teljesítettem a bajba jutott ember kérését. Nem tudom, hogy végül is megmenekült-e. 1945-től egyre kevesebbet tartózkodtam a városban, és elfelejtettem érdeklődni a sorsa iránt. Elmulasztottam ezt a humánus kötelezettséget, bár tulajdonképpen nem fontos, hogy elmaradt egy lehetséges sikerélményem. Nem tudom, csak remélem, hogy nem a fasiszta téboly, hanem a természet jelölte ki - évekkel később - életének utolsó napját, és a világ emberhez méltó módon, keresztény formák között vett tőle örök búcsút. Szomorúan hallanám, hogy nem így történt volna. Hát, ilyen dolgok estek meg most félszáz éve. Dr. Bán Ervin Minden jótett elnyeri méltó büntetését... Befizettem második negyedévi „kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj”-amat. Hogy ezt miért is nevezik díjnak, ezt se nagyon tudom megérteni, ugyanis a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint díjról abban az esetben beszélhetünk, ha azt munkáért vagy kimagasló teljesítményért kapjuk. Esetünkben tehát eufémiáról (szépítésről, elegánsabb fogalmazásról) van szó. Helyesebb, igazmondóbb lenne adóról, sarcról, zsákmányról beszélni, amint az a továbbiakban úgyis kiderül. A szóban forgó összeg 2700 forint. E kötelezettség éppen két esztendővel ezelőtt még csupán 2091 forintra rúgott. A növekmény tehát 609 forint, 29,12 százalék! És mindezt annak köszönhetem, hogy jó (bonus) sofőr vagyok, aki a hivatalosak megállapítása szerint kettő éve - szerintem viszont évtizedek óta - nem okoztam kárt a biztosítónak. A jó (bonus) fiúnak tehát 609 forint büntetés jár negyedévenként. Eddig a számok. Már a választ is hallom: az infláció... Az is a fülembe jutott, hogy a tételeket nem a biztosító, hanem a pénzügyminiszter(ium) állapítja meg. De hát az ég szerelmére, ez egy rendkívül felemás, mondhatni skizofrén helyzet..! Mert ha egy autós évekig nem okoz kárt, ezt a fajta adót is emelkedő mértékben kell nyögnie, miközben a bonus azt jelenti, hogy díjtétele elméletileg csökken, de facto viszont esztendőnként 15 százalékkal emelkedik. Olyasmi ez, mintha gyermekemnek lekevemék egy nagy pofont, mert jó volt, ha viszont rossz, akkor hármat-négyet kapna. Befejezésül a címben megtestesülő ősi bölcsességre utalok. Dr. Czenkár Béla KERESSE OLVASÓSZOLGÁLATUNKAT! Tisztelt Olvasó! Szerkesztőségünk olvasószolgálata továbbra is az Önök rendelkezésére áll. Bizalommal forduljanak hozzánk személyesen, telefonon, telefaxon vagy levélben bármilyen jellegű észrevételükkel, közérdeklődésre számot tartó témajavaslataikkal, sőt, akár panaszaikkal is. Levélcímünk: 3301 Eger, Pf.: 23. Telefon: 36/413-644, telefax: 36/412-333. Ügyeletet csütörtökönként délután fél 2 és fél 4 között tartunk, ilyenkor akár személyesen, akár telefonon keressék munkatársunkat, Kaposi Tamást. r En is kóstoltam már a Pille pékség kenyerét Kömlő helyett Komlón a pénz? Tisztelt Szerkesztőség! A családi pótlék folyósítása miatt ragadtam tollat és fordulok Önökhöz. Eddig a Társadalombiztosítási Igazgatóság rendszeresen folyósította számunkra, de április végén jó néhány család, így többek között mi is hiába vártuk a postást. A magam és a többiek nevében írom ezt a cikket, mivel közben megtudtam, hogy a pénzünket Kömlő helyett Komlóra irányították. Az eset azért volt számunkra rendkívül kellemetlen, mert jó néhány családnak szinte az egyetlen jövedelemforrása a családi pótlék. Sokan vannak, akik így is alig, vagy egyáltalán nem tudnak kijönni a kis pénzből. Április 20-a körül vártuk először a pénzt, de már 28-a is régen elmúlt, és még mindig nem kapták meg a családok a pótlékot. Egyáltalán nem értem, hogyan lehet az összegeket Kömlő helyett Komlóra irányítani, pláne, ha az irányítószám is fel van a küldeményen tüntetve. Remélhetően a TB levonja a tanulságot, és máskor időben megkapjuk a pótlékot. Danyi Józsefné, Kömlő, Dózsa u. 16. Hová forduljunk, ha segítség kell? A Népjóléti Minisztérium szóvivői irodája „Hová forduljunk segítségért” címmel kiadványt jelentetett meg. Ez a lakosság számára tájékoztatást ad az egészség- ügyi és a szociális ellátásokról. Mit tegyünk, ha lakást szeretnénk venni, vagy építeni, ha gyereket várunk, ha gyereket nevelünk, ha munka nélkül maradunk, ha megbetegszünk, ha gondoskodásra szorulunk? Mindezekre - és még sok mindenre - választ ad a füzet, amely ingyenesen igényelhető a Népjóléti Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodájától. Cím: 1051 Budapest, Akadémia u. 7. A megyei könyvtár köszönetét mond Ez év április 27-én egyik olvasónk egy telefonfülkében felejtette a Bródy Sándor Megyei Könyvtár Zenemű- és Hangtárából az aznap kikölcsönzött hanglemezeit. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a becsületes megtalálónak, azaz Toldi Miklósnak, aki - tiszteletre méltó módon - már másnap visszahozta a megtalált lemezeket. (A zenei részleg könyvtárosai) A Heves Megyei Hírlap április 25-i, hétfői számában cikk jelent meg „Hogyan került gézcsík a kenyérbe?” címmel. Ebben egy olvasó elmarasztalta a gyöngyösi Pille pékség munkatársait azért, mert gondatlanságuk folytán olyan dolog került a kenyérbe, ami nem bele való. A cikkre reagálva elmondhatom, hogy - gyöngyösi lakos lévén - én is többfajta kenyeret fogyasztottam már, többek között megkósoltam a Pille pékség által sütöttet is, és nagyon elégedett vagyok vele. A boltokban mindig az ő kenyerüket vásárolom, és ha nincs, csak akkor veszem a HESI Rt. által sütöttet. Felháborítónak tartom az említett levélíró magatartását, hiszen ha problémája adódik, akkor miért nem a pékséghez fordult, pláne akkor, ha ez először történt meg vele. Ha már neveket és problémákat említünk, akkor elmondhatom a magam nevében, hogy én már a HESI Rt. kenyerében egyszer belesült bogarat, máskor üvegszilánkot találtam. De ez nem rendít meg engem abban, hogy továbbra is vásároljak tőlük is. Mi lenne, ha mindenki beküldené a szerkesztőségbe ezeket a talált dolgokat? Szeretném, ha reagálásomat és véleményemet megemlítenék lapjukban, és nagyon örülnék, ha az említett levélírónak is küldenének egy példányt. Tisztelettel hűséges olvasójuk: J. I.-né, Gyöngyös (Teljes név és cím a szerkesztőségben). A Hírlap olvasószolgálata A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Adott esetben a levél szerzőjének nevét és címét nem közöljük, de a levél tartalmát - a közérdeklődésre való tekintettel - közzétesszük. A megjelentetett levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Egerben vagy Eger 10 km-es körzetén belül keresünk 'jiiiziiuűrjí ziiűiu: kmm m)M Mzm 1 Él into Ajánlatot „Luxus 83371" jeligére május 15-ig kérjük a kiadóba Eger, Pf. 23. /í.Z.Al'1 rííLltíV/i-í: EGER város területén létesítendő ásványvíz palackozó üzem tervezésére, kivitelezésére PÁLYÁZATOT ír ki az ENERGOINFORM KFT. Felvilágosítást ad: Tel.: 06-1-1691-959 Fax: 06-1-1690-489 Kisfaludiné Baán Anna irodavezető Kisfaludi Dénes ügyvezető igazgató 1151 Budapest, Szántóföld u. 6.1. em. \gála ■ vásár/ május 10-11-én az egri Ifjúsági Házban Kedvező áron vásárolhatnak divatos tavaszi-nyári ruházati cikkeket. Ajánlatunkból- férfi rövid ujjú ingek nagy választékban 950 Pt-tól- női nyári póló, pólóruhák 380 Ft-tól- női fürdőruhák 1050 Ft-tól- fiú shortok 520 Ft-tól- női selyem blúzok 1620 Ft-tól- bébi nyári ruhák, napozók 540 Ft-tól- különféle női harisnyanadrágok 65 Ft-tól Nyitva: 8-17 óráig Minden kedves régi és új vásárlónkat szeretettel várunk. GÁLA RT.