Heves Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-100. szám)

1994-04-01 / 77. szám

4. HORIZONT - HIRDETÉS HÍRLAP, 1994. április 1., péntek Caius Iulius Caesart Kr. e. 44. március idusán ölték meg a sze­nátusban. Március 18-án akart elindulni Rómából. Az volt a ter­ve, hogy egy dél-nyugat-észak s részben kelet felől is tengerek ha­tárolta birodalmat hozzon létre. Huszonhárom gyilkos tőrdövés ezt megakadályozta. A merény­let után csakhamar kiderült, hogy a gyilkosoknak a jövőt ille­tően semmiféle konstruktív ter­vük nincs. Viszont tettük polgár­háborút robbantott ki. Róma nagysága a hadsereg­ben és hadviselésen alapult. A mondavilág egy testvérgyilkos­sággal kezdi a város alapításának elbeszélését, Romulus megölte ikertestvérét, Remust. Az utolsó király, Tarquinius Superbus megölte elődjét, Servius Tulliust, így jutott atyja, Tarquinus Pris- cus trónjához. Róma csak a köz­társaság ideién tudta meghódíta­ni Latium varosait (338). Politi­kája első lépése a katonai hódítás volt, amelyet gazdasági hódítás követett, majd a szövetségkötés, végül a meghódolt nemzet beol­vasztása. így lett ura Itáliának, majd Európa és Észak-Afrika tartományainak. Nem szabad azonban elfelej­tenünk, hogy a hódítás egyben kultűrhatást is jelentett. Nemhi­ába mondja a régi latin közmon­dás: Görögország legyőzte vad legyőzőjét, és a művészetet átvit­te a földműves Latiumba. Ugyanezt folytatta Róma is. A tudást bevitte a meghódított tar­tományokba, amelyekben a ró­mai közigazgatás, színházművé­szet és irodalom felvirágzott a bi­rodalom fennhatósága alatt. Ci­cero de Officiis című műve a nyugati kultúrának a legutóbbi időkig ható emléke. Ezért mond­ja Gibbon, hogy a Római Biro­dalom bukása olyan „forradalmi esemény volt, amely mindmáig emlékezetes maradt, és a Föld népei még ma is bánkódnak mi­atta.” Pedig a birodalomnak voltak árnyoldalai is. Rómának nagy a fénye és nagy az árnyéka. Róma rabszolgatartó volt, és a rabszol­ga helyzete kegyetlen volt. Nem volt emberi szabadsága, nem voltak jogai. A római jog megje­lölése a rabszolgáról: mancipi- um. Gazdája szabadon rendel­kezett vele, eladhatta, elajándé­kozhatta, a bűntettért súlyosabb büntetést rótt ki a rabszolgára, mint a szabad emberre. Megbé­lyegző kivégzési módja volt a ke­resztre feszítés (crux). A rabszol­ga nem köthetett jogilag érvé­nyes házasságot, nem volt csa­ládja, utódai gazdája tulajdoná­ba kerültek. Amit szerzett, az a gazdáját illette meg. Csak gazdá­ja beleegyezésével gyűjthetett pénzt, hogy szabadságát meg­válthassa. Ha szabadságát visz- szanyerte, volt gazdája, patrónu- sa nevét viselte, nem pedig ter­mészet szerinti atyjáét. A birodalom másik árnyéka volt a keresztények üldözése. Már a bibliai időkben viharos gyorsasággal terjedt a keresztény hit az egész Római Birodalom­ban. Szent Pál már azt írja egyik levelében, hogy köszöntést kül­denek, akik a császár házából va­lók. Ezek akár a császári család tagjai, vagy a császári személyzet libertinusai (felszabadított rab­szolgák), illetve adminisztratív szolgálatot teljesítők lehettek. Köztudott, hogy az üldözés Néró idejében kezdődött el, aki Róma felgyújtásáért a keresztényeket tette felelőssé és dobta oda a nép haragjának. Alatta végezték ki Szent Pétert és Szent Pált. Szent Pétert ezért temette el az első ke­resztény közösség a Néró kertjei mellett létező temető földjébe, amely fölött most a Szent Péter bazilika áll. A korabeli pogány írók „ingens multitudo”-ról, nagy tömeg vértanúról beszél­nek. Az üldözés kisebb-nagyobb megszakításokkal az első három évszázadon át tartott. Utolsó ke­gyetlen fellobbanása Diocletia- nus császár idejére esett, aki egyébként kiváló adminisztrátor volt, és rendezni akarta a biroda­lom kormányzását. Ezért a keleti részekre tárcsászárt (augustus) nevezett ki, mellettük még egy- egy caesar működött. Valójában a birodalmat négy részre osztotta (tetrarchia). Ez a megoldás ma­gában foglalta a felbomlás veszé­lyét, ami be is következett. A birodalom óriási területét heterogén népességgel, felújuló lázadásokkal, ismételt barbár betörésekkel már nem lehetett összetartani. Addig azonban sok keresztény vérnek kellett kiom- lani magában Rómában és a pro­vinciákban is. Ez nem szüntette meg a kereszténység terjedését sem Rómában, sem a biroda­lomban, sőt előmozdította. Meg­hatva járjuk a katakombák vér­tanú-temetőit, és emlékezünk Szent Cecíliára, Ágnesre, Iusti- nusra, Callixtusra és a vértanúk ezreire. Róma tudásban, művé­szetben sokat adott a világnak. Hogy mindez fennmaradt és megmaradt az emberiség köz­kincsének, az európai kultúra palántájának — a kereszténység­nek köszönhető. Constantinus maga is megtért, miután megál­lapította, hogy katonái nagy ré­sze keresztény. A légió hadijelvé­nye a Krisztus-monogram lett. A labarum zászlócskáján e szavak olvashatók: „In nomine Xri vin­cas semper”— Krisztus nevében mindig győzz. A hunokkal már Nagy Sz. Leó pápa áll szemben (452), mert a császárok már csak látogatóba jönnek Rómába. így nem kell az egyháznak atyásko- dásuktól félnie. Róma szellemét Krisztus vette oltalmába, ezért maradt fenn a századok belátha­tatlan során. Miklós Béla Felfigyeltem rá... A magány prédikációja — gyerekeknek A jegyzetíró elmegy az egri Harlekin Bábszínházba, mert úgy gondolja, néha nem árt ki­kapcsolódni. Meg manapság a felnőtteknek annyi lilásat, olyan félig-felnőtteset, olyan korta- lant-időszerűtlent, parabolát hi­perbolával és dramaturgiai csacskaságokat játszanak véres­re festve, vagy csak papnak való jámbor paradicsomiével leöntve — szétnéz, hátha észrevehet va­lamit, ami rábök a korra, amiben élünk, vagy a művészetre, ami­ben olyan nagy hiányunk mutat­kozik manapság. Nos, itt a Harlekinben most adja elő Havassy György — Mol­nár Éva közreműködésével, Ku­nos László fordításában, Lo- vassy László jelmez- és színpad­képének felhasználásával, az örökmozgó Sziki Károly rende­zésében — Barbro Lindgren egy­órás színpadi munkáját, a Kukac Matyit. A mű eredeti címe Algot Stürm (Kovász Emil), ami nyil­ván olyan név, amit a skandináv mese- vagy szólásvilág egy is­mert alakja hordoz, hordott, vagy fog hordozni a jövőben is. Ez az Emil, aki többféle han­gon, többeket is megszemélye­sítve létezik a maga szerényen bebútorozott szobácskájábán, agglegény. Magányos férfi. A nyitóképből és a szövegből kitű­nően nem tehet mást, mint kény­szerből tesz-vesz itt-ott, mozog a világban, kimegy az utcán át a parkba, és ott történik vele az éhezetten várt csoda, amitől be­népesül körülötte a számára adott világegyetem: egy szemte­len kukac, vagy inkább hernyó­féle — undorító is az első pilla­natban — pottyan a levelekről a felöltőjére. A gond, az undor las­san színeződik át észre- és szem­revételezéssé, Emil rádöbben, hogy ez a kukac igazán az ő társa, olyan, akit meg is tud és meg is akar szeretni. Azért írtam le mindezt, mert a színház — Shakespeare szerint — tükröt tart a népnek, hogy bele­bámulhassa önmagát. De hát, Uram Isten! Már a mi négyesz­tendős gyerekeinket erre keíl fel­készítenünk, ezt kell nekik ma­gyaráznunk, hogy az ember, a férfi, vagy egyáltalán akármilyen földlakó porszem, senki-semmi ekkora távolságra tud és akar el­különülni embertársaitól, hogy — amikor a szeretetről, követke­zésképpen társról lenne szó — akkor a kukac is megteszi? Nyil­ván nem Barbro Lindgrent hi­báztatom, sem a Harlekint, sem a kitűnő Havassy Györgyöt, a mö­götte munkálkodó Sziki Károlyt és a nagyon sokoldalú és tehetsé­ges Lovassy Lászlót, hanem mi magunkat szidom, mint a bok­rot, hogy ebben a világban csak ezt a világot érdemeljük meg — mi saját magunktól? A kisgyere­kek meg csak néznek bele a múló pillanatba, nem tudnak és nem is akarnak hozzászólni, bizonyára azt gondolják, hogy ez egy fordí­tott mese, valaki kifordította a mesebeli herceg ruháját egy óvatlan pillanatban, és csak a ronda bélését láthatták annak a szépségnek, amire ők kíváncsiak lettek volna? Az még a magányon felüli kü­lön, és nem is puha kérdés: ha egy kukac szeretetének megszer­zésére, szórakoztatásának eléré­sére ekkora erőfeszítéssel törek­szünk, törekedhetünk, nem len­ne talán jobb mégis megkeresni az egymáshoz vezető utakat? d. f. a. Emil rádöbben, hogy ez a kukac igazán az ő társa... Négyéves hét évtizede elmúl­tam — minek is járok bábszín­házba? —, a múltba szalajtott emlékeim rugóját nem tudom hirtelen visszapattintani a helyé­re, de úgy gondolom, ha nekem ezt a mesét szándékozta volna az Édesanyám ellejteni két forróra sikerült imádság között, akkor is megkérdeztem volna az Édes­apámtól, hogy a mese hazugság- e, a mesélőnél romlott-e el a szerkezet, vagy nekem történt valami bajom? Mára a képlet bizonyára egé­szen más. Mi még Jancsi és Julis­kát hallgattuk, a Hófehérke meg a hét törpét, még filmen is megsi- rattuk-megszerettük, felnőtte- sebben is, amikor már mi mesél­tük. Itt meg egy magányos férfi a mesehős, aki ugyan észreveszi a körülötte lévő világot, madár­hangot is, tévéadást is hall, van is honnan hazajönnie, van is ottho­na, ahonnan el lehet mennie, az ajtónyikorgás esemény ebben a lelkiállapotban, de a legfőbb: el­jut odáig, hogy a szabóval ruhát varrat a kukacnak, bocsánat, Kukac Matyinak. Amikor pedig ez az új társ eltűnik, értelme sza­kad mindennek, mindannak, amíg a szerencse újból össze nem kapcsolja őket. Akkor és ott, a csaknem nyomorszinten fensé­ges agglegénylakásban kiderül a zenei összhang is, kibomlik a po­lifónia, hiszen Emil és a Kukac — ő ugyan az egész testével — moz­gatja a zongora billentyűit, mert öröméből és a maga valóságából, Emillel együtt már erre is telik. KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK ÖNNEK 1. sz. vk. EGER 2. sz- vk. 3. sz- vk. PÉTERVÁSÁRA GYÖNGYÖS 4. sz- vk. HATVAN 5. sz- vk. HEVES 6. sz- vk. FÜZESABONY A MAGYAR DEMOKRATA FORUM HEVES MEGYEI JELÖLTJEI SZARVAS BÉLA képviselő DERECSKÉI CSABA polgármester POKORNY ENDRE képviselő DR. SEPSEY TAYLAS államtitkár DR. ANDRASSY TAMAS orvos-politikus DR. FARKAS GABRIELLA politikus j .. ,L r I I' I i i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom