Heves Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-15 / 62. szám
10. ÜNNEPKÖSZÖNTŐ HÍRLAP, 1994. március 15., kedd A forradalom költészete írta: Jókai Mór (1848. május 18.) Jókai, a forradalmár A tavasz nemcsak a fákat nyugtalanítja, de a népeket is. A nemzetek fái is egyszerre ingadozni, hajladozni kezdenek, mintha könnyű szédülés fogná el őket, nyújtózkodnak, eresztékeikben recsegnek-ropognak, közben rügy rügy után pattan, feslik, s alig kerülünk-fordulunk egyet- kettőt, már új zöld ernyő sáto- rozza a fákat. 1848-ban először Párizsban hozott új rügyeket a tavasz, azután következtek az olasz városok, alig két hét elteltével még a halvérű Bécs is felforrt. Március 15-én nálunk is kisütött a „szabadság napja”. A márciusi ifjúság, élén Petőfivel, Irinyivel, Vasváryval, Jókaival, Bulyovszkyval, nagy népgyűlést rendezett Pesten, a Múzeum előtt, amelyen a magyar nemzet politikai kívánságait rövid 12 pontba foglalva terjesztették elő. Címe a határozati javaslatnak: „Mit kíván a magyar nemzet?” A városi tanács a 12 pontot nyomban a magáévá tette, a pozsonyi országgyűlés szintén. Az első és a tizennegyedik pontba foglalt követelést a pesti polgárság még aznap végrehajtotta. Szabad lett a sajtó. A szabad sajtó első termékei a 12 pont és Petőfi „Nemzeti dala”. A budai várban raboskodott akkor Táncsics Mihály, akit a „Nép könyve” és a „Józan ész” című szocialista írásaiért csuktak be. Táncsics most kiszabadult, s a nép az írót diadalmenetben vitte a Budai Várból át Pestre. Ez hát jó munka volt! Petőfi büszke önérzettel azért állapíthatta meg magáról, de meg a márciusi ifjakról is: Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mi Huszonnégy óra alatt. Szerte az országban mindenhol nagy lelkesedéssel értesültek persze a pesti március 15-i eseményekről. Egerben március 19- én a városháza udvarán több ezer főnyi tömeg előtt ismertették a 12 pontot, s a főbíró Gáhy József indítványára nyomban egy háromtagú küldöttséget menesztettek a cenzorhoz, Bezzegh András kanonok uramhoz, hogy közölje vele a cenzúra eltörlését. A küldöttség tagjai Blaskovich Gyula, Zábrátzky István és Csiky Sándor. A nemzeti zászlót nyomban kitűzték a városházára, a Líceumra és a vár fokára, március 23- án pedig a fiatalság megkezdte a kétfejű sasok eltávolítását a középületekről. Március 25-én Lévay Sándor nagyprépost Te Deumot mondott a Főszékesegyházban; este a várost kivilágították. Tárkányi Béla, érseki titkár (később kanonok) azoknak a nagy napoknak a hatása alatt írta közismert „Hálaénekét”. Gyöngyösön április elején volt a hálaadás. A házakat féllobogózták, közszemlére tették a nagy hazafiak arcképeit; folytonos éljenriadás, tarackdurrogta- tás mellett egész nap vidám és lelkes tömeg hullámzott fel-alá az utcákon. Este itt is kivilágították az ablakokat. Egerben és Gyöngyösön így virradt fel a szabadság napja! De nini, még a vén, podegrás vármegye is megpróbál fiatal lenni! Blaskovics Gyula másodalispán a vármegye április 10-i közgyűlésén nagy tetszésnyilvánítás mellett jelenté be „nemzetünknek egy boldogabb jövőre, békés úton történt átalakulását”. A megye hű fiai — úgymond — élénk részvéttel viseltetnek azon nagyszerű események iránt, amelyek néhány hetek alatt Párizsból, a polgári jog- egyenlőség és szabadság gyújtópontjából, légtisztító villámként kihatva, csaknem egész Európában a zsarnokok és különböző kasztok uralmát lerombolva, a magyar nemzetet is önmagának visszaadták és idegen elemektől függetlenül szabaddá varázsolták, s mindenkit a polgári szaLássátok: ez a forradalom. * Vannak, kik azt hiszik, hogy a forradalom eszméje egy a zsarnokgyilkolással. Ez lehetett akkor, mikor a zsarnokok a népet üldözték, mikor a nép szabadság után sóvárgott, s ezért egy Brutusnak kellett születni minden Caesar mellé, hogy a nép szabadsága biztosítva legyen. Újabb időkben a zsarnokok találtak módot, hogy a népet magokba szerelmessé tegyék, s ha ledűl egy, a nép másikat emel helyébe. badság és jog élvezhetésében és a közterhek arányos viselésében egyenlőkké tettek. Nincs tehát többé a törvény előtt különbség nemes és nem nemes, polgár és nem polgár, földesúr és jobbágy közt; mindnyájan egyenlő jogú és terhű lakosai vagyunk polgári tekintetben a magyar hazának. Az új kormány a rend fenntartása céljából április 20-án nemzeti őrseregek felállítását rendelte el országszerte. Heves vármegyében már egy hónappal előbb, márc. 20-án megalakult a „rendőrbizottmány”. A rendfenntartás teendőit polgárőrök vállalták. Egerben márc. 27-én szerveztek polgárőrséget; Csiky Sánndor lett a főparancsnoka ezredesi ranggal. Két nagy felekezetre osztották ezt az őrsereget; egyiknek Len- key Károly, ny. százados (a Pető- fi-megénekelte Lenkey János Ilyenkor nem a zsarnokokat: a rabszolgákat kell kiirtani. Mihely nem lesznek rabszolgák, nem lesznek zsarnokok. S ide nem kell kard, nem kell guillotin, ezt tenni fogja a szabadság szelleme. A keresztyén vallást nem fegyver teijeszté el a világon. Forradalom volt az is, mit a földön, az égben és a föld alatt előidézett, csatát vívott emberekkel, ördögökkel és hamis istenekkel, csatát magával a halállal, és győzött, mert fegyvere a szent igazság volt. A hamis istenek oltárán ki- hamvadt a tűz, az ördögöket nem hitte többé senki, s a halál fejéről leesett a korona. A halál megszűnt öldöklő angyal lenni, új élet angyala lett belőle. Mert úgy akarta az örök hatalom szelleme. E szent lélek újra eljövend! Nem hoz magával semmi fegyvert, mint igazsága szavát. Nem öl meg senkit, de mindenkit újra teremt. A félistenekből egész emberek lesznek, s a késő utókor bámulni fogja azon csecsebecséket, babonás népfestiseket, miket egykor a nép térdére omolva imádott. Ha a nép ember előtt hajtja porba arcát, nem azt kell porba sújtani, kit bálványul körülvesz, hanem őt kell kiemelni a porból, és tudtára adni: hogy ki asszonytól született, az nem Isten, de nem is igavonó barom. S ezt fogja tenni a forradalom. testvére) parancsolt, a másiknak Miklóssy Antal ny. főhadnagy. Gyöngyösön április 1-jén rendeztek be külön őrszobát a polgárőrök részére. Ezekből a polgári őrseregekből nőtt ki aztán a nemzetőrség. Heves megye két zászlóalj nemzetőrt állított ki. Egyik zászlóaljnak Eger a székhelye, taglétszáma 4152 (ebből egri nemzetőr 2052), főparancsnoka Lenkey Károly (segédtisztje Horváth László); a másiké Gyöngyös, itt a taglétszám 4000 (ebből gyöngyösi lakos 1800), főparancsnoka gr. Almássy Ernő (segédtisztje Földváry Kálmán). Lenkeyt az orsz. honvédelmi bizottmány június elsején őrnagynak tette meg, egyszersmind rábízta a megyei összes nemzetőr-alakulatok katonás kiképzését. (részlet) Kolacskovszky Lajos Az „esernyős forradalom” hevülete az ország minden pontjára eljutott Heves megye 1848-49-ben Petőfi ismert volt már korában is az ország minden pontján Petőfi Egerben írta: Iványi Sándor (részlet) 1844. február 14-én délután átázott gallérköpenyben, sáros ruhában, tarisznyával a hátán, kezében bottal egy sovány, beesett arcú fiatalember lépett be az egri szeminárium kapuján. — Debrecenből jöttem. Tárkányi Béla tisztelendő urat keresem — mondotta a portásnak. Itthon találom-e? — Nincsen itthon; még tegnap elutazott, s csak késő este jón haza — válaszolta a portás. A fiatalember megköszönte a felvilágosítást, és eltávozott. Esti harangszó után azonban ismét megjelent a szemináriumban, s egy levelet adott át a portásnak. A levél Tárkányinak szólt, s ez állt benne: „Tisztelt Barátom! (ha meg nem sértem e címmel). Többször kerestem Önt, de nem találtam honn. Holnap reggel 7 óra tájban ismét eljövök. Igen megszorultam (holnap bővebben elbeszélem); legyen szíves Ön nekem útra valót szerezni, mellyel Pestig elmehetek. Ne ütközzék meg e quasi parancsoló hangon; de bár nagy szükségben vagyok, nem koldulok. Holnap mindenről bővebben. Addig Isten Önnel. Petőfi Sándor”. Hogy került Petőfi Debrecenből Egerbe? 1843 decemberében Székely- hidán feloszlott az a vándorszínész társulat, melynek Petőfi is tagja volt, s a költő mindenből kikopva, pénz nélkül, betegen Debrecenbe ment. A kórház mellett egy öreg özvegyasszonynál húzta meg magát. Itt egy bátortalan és rűtetlen szobában, nyomorogva, éhezve, beteges- kedve kínlódta át a telet. Kenyérből sem igen lakhatott jól. Kályhája a pipaja volt. Azon melengette kezét, hogy megdermedt ujjai közül ki ne hulljon a toll. A sanyarúság 1844 februárjában Pest felé űzi. Gyalog indul útnak, kabátja zsebében egyetlen kincsével, verseinek kéziratával. Ezeknek akart Pesten kiadót keresni. „E kötet versben volt minden reményem — írta később Üti leveleiben —, gondolám: ha eladhatom, jó; ha el nem adhatom, az is jó... mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek”. A Tisza zajlása miatt Tokaj felé kellett kerülnie. Kemény, szeles, hideg tél járta még; emberi nyomra is alig akadva bolyongott a behavazott lucskos utakon. Galléros köpenyét cibál- ta a szél, arcán jéggé meredtek a könnyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott szeméből. így ért Petőfi Andornakra. Itt azután a messziről fehérlő egri szőlőhegyek láttára elhatározta, hogy befordul Egerbe, a török- verő városba, s meglátogatja Pá- jer Antal egri papot, akinek a költeményeit jól ismerte a pesti lapokból. Az andornaki csárdában meg is énekli szándékát: Hol jó bort érzek, betérek; Ne térnék hát Egerbe? Ha ezt a várost elkerülném, Az Isten is megverne. Egy úttal azt is megtekintem, Hol vitt Dobó nagy lelke; És felköszöntöm, aki őt oly Dicsőn megénekelte. S ha majd, amint hiszem, a bortól Hatalmas kedvem lészen; Még verset is csinálok — Pesten Eladhatom jó pénzen. Úgy is történt. Egerbe érve megállt a Líceum előtt. Megcsodálta a gyönyörű épületet, aztán továbbindult. Az érseki palota mellett egy pappal találkozott, akitől mindjárt meg is kérdezte, hogy merre lakik Pá- jer Antal. Szomorúan hallotta, hogy Pájer már nincs Egerben, néhány hónappal azelőtt Füzesabonyba küldte az érsek káplánnak. Annál nagyobb volt azonban az öröme, amikor megtudta, hogy Egerben él egy másik ismerőse es kóltőtársa, Tárkányi Béla, aki fiatalsága miatt felszenteléséig az érseki irodában dolgozik es a szemináriumban lakik. Öda igyekezett tehát, hátha otthon találja. Kétszer is hiába kereste, nem sikerült vele találkoznia. Tárkányi csak késő este ért haza vidéki útjáról. Petőfi levelét, amit az a portásnál hagyott, csak másnap reggel, miséje után kapta meg. Alig olvasta el — még hét óra sem volt —, megérkezett Petőfi. — Isten hozott, költőtárs! Örülök, hogy megismerhetlek! — fogadta Tárkányi nagy örömmel. Azzal karon fogta az igénytelen külsejű, sáros csizmáju, kopott ruhájú költőt, s a szobájába vezette. Petőfi megjelenésének híre csakhamar eljutott a kispapok- hoz is. Alig lett vége a délelőtti tanulásnak, tömegesen tódultak Tárkányi szobájába. Mindnyájan látni és hallani akarták Petőfit, akinek a verseit akkor már az egész ország ismerte és olvasta. A kispapok egy része azt hitte eddig, hogy a Petőfi név csak álnév, mely alatt valamelyik nagy költő, talán épp Vörösmarty lappang. Mások a tüzes, bátor hangú Petőfi-versek szerzőjéül valami hatalmas, atlétatermetű daliát képzeltek, s meglepetésükre egy ütött-kopott, vándor mesterlegényhez hasonló, szerény fiatalember állt előttük galléros, szürke köpönyegben, kurta, rozsdaszínű pantallón nadrágban, elnyűtt csizmában. Sokan nem is nagyon hitték, hogy ő lenne Petőfi, de azért jó szívvel, sőt bizonyos diadallal vezették ebédlőjükbe aznap délben. Ne ijedjetek meg e szótól: forradalom. Nem villám ez: csak napsugár, mely szemetekbe süt. Minden, ami szép, minden, mi fönséges, e szóban benne van. Isten — irgalom, emberszeretet, férfi-erény, nőszerelem, néphatalom és világszabadság, minden, minden e szóban: forradalom. Éj után hajnal jön. Az álmok elfutnak. A sötétség visszatér kriptáiba, a hegyek arannyal festik ormaikat, a nap sugarait szét- lövelli. Minden, mi sötét és sötétség lakója, visszafut odvába, de fölébred minden, ami szép és az Istené. Millió csillag, az ég millió gyémántos királya tűnik el egy sugarától a napnak. Nem látja senki, hogy hova lettek, nem tudja senki, hogy vannak-e? Éle- tök csak a ragyogásban látszik, s a ragyogás elmúlik, mihelyt az ég megszűnik setét lenni. Helyettök ott fenn a pacsirta zengi énekét. Lássátok: ez a forradalom. A hajnal nem gyilkol meg senkit, hogy az éjt nappallá változtassa... Az éj mindenkit elaltat, hogy uralkodhassék. A hajnal pirulása nem az a pír, ami a szívből kiömlik, hanem amely a hős arcán pirul, midőn sisakját fölteszi. Az éj halált oszt mindenkinek. Még az élő is elalszik, s a virág becsukja kelyhét. A hajnal életet oszt szét, még a sír is kivirágzik, s a tengerfenék növény-erdőt nevel, hová szeme alhat s kicsalja a börtönnyíláson át az eltemetett halovány virágot. Lássátok: ez a forradalom. Változik minden. Ég és föld más alakot ölt. De életre változik minden. Világ és szabadság terjed szét mindenütt. Ki boldogtalan volt, a forradalom szívét meggyógyítja, ki félt, bátorrá teszi, a vak szeméről a hályogot letépi, mindent ád mindenkinek, s mégsem vesz el semmit. Igazságot tesz mindenkinek, s mégsem áll bosszút senkin. Mindenkit megvéd, s mégsem üldöz senkit. Mert fegyvere nem halált, hanem életet oszt.
