Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-06 / 4. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1994. január 6., csütörtök A Tanár úr három évtizede Portréképek Tar Lőrinc pályájáról Egyik kedvelt tartózkodási helye, a Thalia presszó tulajdo­nostársa szerint — korántsem rossz értelemben véve — két kü­lön ember lakozik a karnagy úr­ban. Az egyik a mindenkivel közvetlen, a csípős és a kacagtató humorra egyaránt mindig kész és fogékony, a legkülönbözőbb té­mákra is szívesen kitérő, köny- nyed társasági lény. A másik a művészt jellemző tulajdonságok hordozója, ami az előadások közben szembetűnő: a szigorú, a külvilágot kizáró összpontosítás, a teljes átélés, a kórusmű tökéle­tes ismerete, ennek alapján az énekkar pontos vezetése. Tar Lőrinc — az egri Eszter- házy Károly Tanárképző Főisko­la ének-zene tanszékének tanára — már harmadik évtizede hódol kedvenc időtöltésének, hiszen már a kezdet kezdetén úgy kép­zelte el az életét, hogy zenepeda­gógus lesz, egyszersmind kóru­sokat vezényel. Miközben a tollforgató úgy véli, a társalgás elejére szánt kér­désével — Érdekli egyáltalán a mai fiatalokat a komolyzene, a kórusmuzsika, a zenetanári hi­vatás? — meglepi beszélgető­C artnerét, a válasz hallatán azon- an rá kell döbbennie, hogy na­gyot tévedett. — Én inkább azt tapasztal­atom — magyarázza, simogatva hófehér szakállát —, hogy mind jobban érdekli az ifjúságot! Ed­dig kétszakos tanárokat képez­tünk, az idei tanévtől viszont önálló is van: az énekkarvezetés. Tehát megvan az érdeklődés. Az biztos, a harminc év alatt egyre felkészültebb hallgatókkal dol­goztam, dolgozom együtt. Leve­lező tagozaton is oktatom a kar­vezetést, s mondhatom, e csalá­dos asszonyok és urak közül so­kat szívesen látnék a nappalis csoportokban is. Az igaz, hogy kevés a tanulóim sorában a fiú, a férfi, hiszen ma nem elég a peda­góguspálya presztízse ahhoz, hogy a családeltartók ezt válasz­szák... — A Tanár úr — hisz legtöb­ben így szólítják — vajon milyen varázst látott annak idején ebben a hivatásban, hogy erre adta a fe­jét? — Érdekes, elég későn, tizen­egy évesen kezdtem zenét tanul­ni Szerencsen. Az éneket tanító Puskás tanár úr választott ki egy osztálytársammal együtt az ősz tályból, és rábeszélte a szüléimét, hogy írassanak be a miskolci ze- negimnáziumba és konzervató­riumba. Karvezető előkészítő szakra jártam, zongorázni tanul­tam, miután felvettek. Ez történt 1953-ban. Délelőttönként zenei tárgyakkal foglalkoztunk, az ebedet követően tanultuk az ál­talános közismeretieket, majd a zeneórák következtek. Égy even át bejáró voltam. Reggel 6-kor vonatoztam Miskolcra, este ki­lenckor vissza haza. Azután két évig albérletben laktam. Két ki­váló oktatómra emlékszem szí­vesen: a sajnos fiatalon elhunyt Kardos Pálra és az utóbb a szege­di főiskolára elkerült Frank Osz­kárra. Tankönyveikből még ma is tanítunk. Jólesően mesél arról is, hogy a szak megszűnésekor fagottozni tanult. Később tíz éven átjátszott e hangszeren az Egri Szimfoni­kus Zenekarban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán — ahová érettségi után mindjárt felvételt nyert — mégis, tanára ellenkezésére is, más szakot vá­lasztott: a középiskolai tanári- karvezetőit. — Öt éven át Budapesten, a Gorkij fasorbeli Bartók-kollégi- umban laktam — emlékezik. — Hajnali öttől éjfélig ott állandóan szólt a zene! Minden szobában ■ volt zongora, s hozzá kell még képzelni a rengeteg más hang­szert, amelyeken játszottunk... A főváros legjobb kórusaihoz he­lyeztek ki bennünket gyakorolni. Társaimmal én a KISZ Központi Művészegyüttesének énekkará­hoz kerültem, Lantos Rudolf vé­dőszárnyai alá. Abban énekelt Koncz Zsuzsa is, aki épp akkor nyert a Pancsoló kislánnyal a Ki mit tud? vetélkedőn. A zeneakadémián Kossuth- dijas pedagógusok sora okította, köztük Vásárhelyi Zoltán, Pár­kai István, Szőnyi Erzsébet, Ádám Jenő, Szőllőssy András és a Bartók-tanítvány: Kosa György. — Hogyan kerül egy ilyen al­kotói, pedagógusi közösség után valaki egy kisváros tanintézetébe? — Ez afféle küldetéstudat az esetemben, hogy mindig is fel­nőttkorú emberekkel akartam megismertetni a muzsika szépsé­geit, a gyönyörű dallamok érzés- es gondolatvilágát. Három hely­re pályáztam, Pécsre, Szegedre és Égerbe a főiskolára. Az utóbbi Tar Lőrinc: „Bejöttek a zenei elképze­léseim, és na­gyon sok ta­nítványomra is büszke le­hetek. (Fotó: Perl Márton) helyről érkezett először pozitív válasz. Itt 1962. július 1-jén let­tem kinevezéssel tanársegéd II. Karvezetést és partitúra-olvasást tanítottam a hallgatóknak. — A főiskola női karával — amelynek azóta is sok sikert megért irányítója — mikortól kezdett foglalkozni? — A női kórust idejövetelem­kor Auer Gyula vezette, aki 1963 őszén átadta nekem a kar­nagyi pálcát. Egy évvel később Egerben rendezték az észak-magyaror­szági területi ének-zenei feszti­vált a felsőoktatási intézmények hallgatóinak. Ez jelentette a „mélyvizét”. Rögtön komoly eredménnyel, ezüst fokozattal. Kodály, Brahms és Pászti Miklós műveit adták elő. A kórusmuzsi- ka rajongói sokszor lathatták- hallhatták a Tar Lőrinc vezette kart különböző társadalmi ese­ményeken, a hagyományos tava­szi önálló koncerteken. A legna­gyobb sikert 1978 nyarán Debre­cenben aratta a Tanár úr: a Bar­tók Béla emlékére rendezett nem­zetközi kórusversenyen első díjat nyert énekkarával a XX. századi művek női kari kategóriájában. — Igen emlékezetes az is, hogy 1979-ben a BBC-rádió „Énekeljenek a népek” elneve­zésű nemzetközi kórusverse­nyén második díjjal ismerték el produkciónkat. A felsőfokú tan­intézetek kétévenkénti fesztivál­jairól rendre aranyérmet hozunk haza. Számos alkalommal hall­hattak minket a hazai rádió és te­levízió műsoraiban is. Korántsem dicsekszik az ered­ményekkel (pedig büszkén te­hetné), csupán tényékként sorol­ja őket. Ezek után ugyanakkor jogosak a komoly elismerések: a véletlenül sem politikai jellegű Szocialista Kultúráért kitüntetés kétszer is, a Kiváló Kórus cím, a Népművelési Intézet Nívódija, a Heves Megye Művelődéséért ki­tüntető jelvény, stb. — Arra vagyok tényleg büsz­ke mondja határozottan —, hogy hanem is száz százalékban, de nagyvonalakban bejöttek a zenei elképzeléseim. Volt tanít­ványaim közül többen is szere­pelnek az Állami Népi Együttes énekkarában, a Népművelési In­tézet felsőfokú karvezető-kép- zőjébe rendre sikeresen felvéte­liznek a hallgatóim. Két, ma már zenepedagógus tanulómra szin­tén szeretettel gondolok: Hal­mai Istvqnnéra, aki Miskolc egyik általános iskolájában, és Vájná Katalinra, aki Szolnokon okítja a nebulókat. Külön meg kell emlékeznem későbbi pálya­társamról, Ocskay Györgyről, aki sajnos, nagyon korán ittha­gyott bennünket. — A nyugdíjig — 1999. július 1-jéig — még sok idő van — emlí­ti különös mosollyal. S ebbe egy­szerre vegyül pici keserűség, mert mind kevesebb a pénz a kultúrára, így a kórus távolabbi fellépéseire sincs egyelőre szponzor, de kiérezhető belőle az öröm is, amit a telt ház jelentett a legutóbbi, tavaly december 9-i csodálatosan szép, önálló hang­versenyen... Szalay Zoltán Film­es video premierek Egyedülálló nő megosztaná A Ilié csinos, fiatal nő, amikor megtudja, hogy barátja megcsalta, gyorsan kiadja a fiú útját. Egyedül marad a lakásban, s magányát úgy próbálja enyhíteni, hogy apróhirdetést ad fel. Hedy költözik a lakás­ba, akivel kezdetben harmonikusan alakul a kapcsolata. A lány azon­ban úgy kezd el öltözni, mint Aliié... Hedy mindenáron meg akarja akadályozni, hogy barátnője kibéküljön Samme\. Az izgalmas thril­ler főszerepét Bridget Fonda alakítja. A nagy sikerű mozifilm szinkro­nizált változata műsoros kazettán jelent meg. Árral szemben Tom Harry-nek (Bruce Willis) minden őse rendőr volt. Természe­tes volt hát, hogy ő is folytatta a családi hagyományokat. A pitts- burgh-i rendőrség gyilkossági osztályán helyezkedett el, ahol ráme- nősségének, bátorságának köszönhetően szépen haladt előre, de egy véletlen baleset folytán távoznia kellett. Ezután a vízirendőrségnél kötött ki. Eredeti hivatásának azonban nem tud hátat fordítani. Kide­ríti, hogy apja halála valószínűleg ugyanannak a pszichopata gyilkos­nak a lelkén szárad, aki ismét működésbe lépett... A szálak a rendőr­séghez vezetnek. Az izgalmas és akciódús film Bruce Willis főszerep­lésével készült. A történettel az egri Uránia nézői ismerkedhetnek meg. Bruce Willis az Árral szemben c. film főszerepében HANG-KÉP Gondolatok egy koncert közben Hangos plakátok és sajtócik­kek hangversenyre hívták a ko­molyzene kedvelőit a Budai Várba. Gyanútlan nézőként ma­gam is elmentem a Hadtörténeti Múzeum Márványtermébe, első­sorban Horváth János hegedű­művészjátékát ismét megcsodál­ni és a Weiner Leo Szimfonikus Zenekarának több évszazad ze­néjéből válogatott műsorát meg­hallgatni. Nagy létszámmal meg­érkezett a Magyar Televízió is abba a terembe, melynek néhány nappal ezelőtt nyílt képkiállítá­sát az Egri Dohánygyár támo­gatta. Haydn, Lutoslawskiés Bartók muzsikáját hallgatva az első pil­lanatban csak kevesen vették észre azt a szerényen elhelyezett kék táblát, mely a szponzor ne­vétjelezte, de az éj felé törő Bar­tók Divertimento végére bizo­nyára mindenkinek feltűnt a festmények fölé rögzített ízléses, de stílusában kicsit elütő reklám- felirat. (A játéktér elhelyezése miatt a televízió pedig egészen bizonyos, hogy nem is tudta azt kikerülni!) A koncert befejeztével né­hány embert megkérdeztem a hirdetés funkciójáról, s legtöb­ben úgy gondolták, hogy az Egri Dohánygyár is támogatta ezt a kiváló estet. A vendéglátóktól aztán megtudtam, hogy a festők tárlatának megvalósulását segí­tették az egriek. A reklámszerve­zők tehát tökéletesen elérték cél­jukat, s a dohánygyár a kultúra támogatásáért kivívta a figyel­met és az elismerést. Nagy öröm, hogy nemcsak labdarúgópályákon és az útszé- len, de ma már egyre több helyen fedezhetjük fel vállalatok nevét a kultúrtermekben is. És ha ez rá­adásul egy egri vonatkozású, s mindezt Budapesten olvassuk világhírű zeneszek hallgatása közben, talán fontos is...! (sziki) A pedagógia hétköznapjai Továbbtanulásról < — szülőknek, gyerekeknek Kamatozó beszélgetés Szomorúságos esztendőt nem zárhatott színvonalas óévbú­csúztató. Majd minden progra­mot áthatott a vészesen terjengő szürkeség. A türelmes hallgató néhány nap múltán már nem em­lékszik semmire. Ez érthető, hi­szen a lényegtelen mozzanatok halmaza aligha válthat ki más hatást. Ebben az unalomba zsongító egyhangúságban üde színfoltot jelentett a Kopogtató szombati jelentkezése. A műsorban egyik kiváló színészünk, Mádi Szabó Gábor mutatkozott be. A felké­szült riporter nagyszerű partner­re lelt benne. A gonddal megvá­logatott kérdések tanulságos emlékezésre sarkallták az inter­júalanyt. Kibontakozott előttünk az az életpálya, amelynek intelmei so­kunk számára megszívlelendőek. Ez a szimpatikus karakter nemcsak a tehetséget, az egyéni ízű hangot kapta útravalóul, ha­nem azt az emberséget is, amely átsegítette élete nehéz helyzetein. Ezért nem botladozott, emiatt nem tévedett jókorákat. Szak­máját hivatásnak tekintette, s alázattal munkálkodott azért, hogy hiánytalanul szólaltassa meg az írók által megálmodott fi­gurákat, a lélektől lélekig ívelő verseket, a hamisítatlan humá­numra nevelő költeményeket. Belső rendjének köszönheti azt, hogy nem gyötörték felesle­ges válságok, hogy gondjai elle­nére is megőrizte fiatalosságát, azt a munkaszeretetet, amely nem ismeri a nyugdíj által előírt kényszerpihenőt, azt a cselek­vésvágyat, amely tartalommal tölti, bearanyozza hétköznapjait. Erre érdemes figyelnünk, hi­szen mindebből okulva magunk is elkerülhetjük a sehova se veze­tő ösvényeket, az öncélú, az ideg­őrlő kitérőket. Ha a szerkesztők efféle kíná­latra koncentrálnának, akkor mihamarabb megszűnne a mos­tanság nehezen tolerálható mo­notónia. Nem kell mást tenniük, csak ellesni ezeket a fogásokat, s mikrofon elé invitálni azokat, akiknek akad mondandójuk. Nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is... Csődkosár Végigszenvedtem a szilveszte­ri menüt. Kibírtam, s így aztán — három évtizedes tapasztalatözön után — határozottan állíthatom, hogy ily mérvű silányságözön- nel, ekkora szellemi csődtömeg­gel még egyszer sem szembesül­tem. Kár említeni a különböző blokkokat, hiszen harmonizál­tak. Valamennyit meghatározta a hevenyészettség, az igénytelen­ség, a sületlenség, az éppkézláb tippek, ötletek szinte teljes hiá­nya. Megbukott a politikamentes kabaré vállalkozása is. Nincs eb­ben semmi különös, hiszen eb­ben a huzatos országban meg­szoktuk már, hogy — akár tet­szik, akár nem — ezer szállal kö­tődünk a közélet fonákságaihoz. Ilyen atmoszférában másfajta humorral kirukkolni maga a kó­dolt csőd. Ráadásul a rátermett­ség hiánya csak fokozta, hatvá­nyozta a problémákat. Egyedül az Uborka adott valamit, de hát ez a kevés semmivé foszlott a nagy nihilben. A Szuperbola fé­lelmetes egyoldalúságával és sat- nyaságával riasztott bennünket. Feladtuk, legfeljebb azt nyoma- tékolhattuk, hogy az 1993-as összprodukció minden korábbi­nál műrostosabb volt. Némi kárpótlást hozott a két­részes Michelangelo, ez az olasz- német-angol tévéfilm, amely persze aligha tekinthető remek­lésnek, de hát ebben a posványos környezetben úgy viliódzott, mintha valódi briliáns lenne. Közel kerülhettünk ahhoz a zseniáis művészhez, aki. a Szép­ség megszállottjaként, a vérbeli ihlet rabjaként az emberiségre testálta azt az örökséget, amely a katarzis ritka pillanataival lep meg mindnyájunkat. Akár a Pietát, akár a Dávidot, akár a sixtusi kápolna lenyűgöző freskóit nézzük. Méghozzá bármikor... Pécsi István A jogszabályok egyértelműen kimondják, hogy a tankötele­zettség 16 éves korig teljed. A 14-15 éves fiatalok és szüleik te­hát döntéskényszerben vannak: a következő hetekben konkrét elhatározásra kell jutniuk, hogy milyen iskolatípusban, hol kí­vánnak tovább tanulni. Ezzel kapcsolatban azonban néhány gyakorlati követelménnyel és feladattal is tisztában kell lenni. A főbb tudnivalókról ejtünk szót az alábbiakban. Középiskolába, szakmunkás- képzőbe azok a nyolcadik osz­tályt végzett tanulók vehetők föl, akik a felvétel naptári évében még nem töltötték be 17. életé­vüket, és a választott szakma egyészségügyi követelményének megfelelnek. Gimnáziumba elsősorban azoknak a fiataloknak célszerű jelentkezniük, akik felsőfokon szeretnék folytatni tanulmányai­kat. Ha a gimnáziumban speciá­lis tagozatú osztályok indulnak, a tagozat kiválasztásakor feltét­lenül érdemes mérlegelni a gye­rek érdeklődését, a tagozaton ta­nulandó tárgy iránti képességeit. A szakközépiskolák a határo­zott szakirányú érdeklődést, te­hetséget felmutató gyereknek adnak lehetőséget egy-egy szak­ma alapjainak elsajátítására, szakirányú felsőfokú tanulmá­nyok megalapozására. A szakmunkástanuló-iskolák ma még a közvetlen munkaválla­lást készítik elő; így 3 év alatt egy-egy szakma elsajátítását ígé­rik az oda jelentkezőknek. Az általános iskolásoknak az iskolában kell jelentkezniük to­vábbtanulásra a Tü 819. sz. „Je­lentkezési lap továbbtanulásra” jelzésű nyomtatvány kitöltésé­vel. Minden tanulóról csak egy lap tölthető ki, de ezen a szülök több középfokú oktatási 'intéz­ményt jelölhetnek meg. A szak­képzési intézményekbe jelentke­zőknek ajánlatos néhány alapve­tő (szem-, hallás-, szív-, gerinc-, allergia- stb.) vizsgálatot még a jelentkezési lapok kitöltése’előtt elvégeztetni. A legtöbb tanintézet felvételi, szakmai alkalmassági vizsga alapján választja ki diákjait. Ma­guk az iskolák döntenek a felvé­teli követelményekről, a felvétel módjáról. A felvételről a közép­iskolák értesítik az érintetteket, elutasítás esetén pedig ők továb­bítják a jelentkezési lapot a 2., 3. helyen jelölt iskolákba. A jelentkezési lapokat az álta­lános iskolák február 15-ig to­vábbítják az első helyen megje­lölt középfokú iskolákba. A la­pot együttélő szülők, esetében elég az egyik szülőnek aláírnia; ha külön élnek, mindkettőjük aláírására szükség van. Kecsmár Ilona

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom