Heves Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

A POLITIKUS FELTALÁLÓ VÁLLALKOZÁSAI - ME " GÍRTA A FELVIDÉK „HIMNUSZÁT” IS (5. oldal) 1 Előfizetőink 1 I ... M3 ________ a_____* JL _ . ■ HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, 1994. JANUÁR 5., SZERDA Nem sztrájkoltak a buszvezetők Elmaradt az Álba Volán Rt. autóbusz-vezetőinek keddre meghirdetett sztrájkja: hétfőn az éjszakai órákban megtartott egyeztető tárgyaláson sikerült megállapodniuk a munkabe­szüntetést meghirdető érdekvé­delmi szervezetek képviselői­nek, valamint a vállalat vezetői­nek a béremelés mértékében. Eszerint január 1-jétől a múlt évi átlagbér 20 százalékának megfe­lelő bértömeget osztanak fel a vállalat dolgozói között. Ez az Álba Volánnak 180 millió forint többletköltséget jelent. Környezetbarát hűtőszekrények Július 1-jétől már csak kör­nyezetbarát hűtőfolyadékot ke­ringető hűtőszekrényeket gyárt a Jászberényi Lehel Hűtőgépgyár Kft. A gyárban az elmúlt évben kezdődött az a több száz millió forint beruházást igénylő prog­ram, amelynek célja, hogy kör­nyezetbarát és az ózonréteget nem károsító vegyületekkel tud­ják helyettesíteni a szigetelő- anyagok habosításánál használt Freon 11-et, illetve a hűtőközeg­ként használt Freon 12-t. Őrizetben az agyonvert rendőrtiszt támadói Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól kapott tájékoztatás szerint Veszprémben a rendőr­ség halált okozó gondatlan testi sértés gyanújával őrizetbe vette F. János 23, G. Balázs 22 éves veszprémi és V. Krisztián 19 éves balatonfüredi lakost, akik a „Club ’66” nevű bárban vasár­nap éjszaka előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántal­mazták Kovács Károly 35 éves rendőr főhadnagyot, hogy a kór­házban belehalt sérüléseibe. Löszpart-omlás Dunaföldváron Dunaföldváron több száz köbméter lösz omlott le, és bete­mette három lakóház melléképü- leteitazúj év első napjaiban. Sze­rencsére személyi sérülés nem történt. A sok eső következtében megmozdult löszparton kedden megkezdték a geodéziai vizsgá­latokat, hogy megállapítsák: várható-e újabb földcsuszamlás. A Tolna megyei városban évtize­dekkel ezelőtt már történt ha­sonló eset, s akkor a mostaninál sokkal nagyobb mennyiségű lösz terült a Duna-partra. Heves Megyei Hírlap kézbesítésével kapcsolatos észrevételeiket kérjük jelezzék (36) 412-646 telefonon vagy levélben a kiadóhivatal címére: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. A főbb berendezések élettartama a végéhez közeledik Épülnek-e úl blokkok? Várható, hogy az ezredfordu­ló utáni első évtized szigorú kör­nyezetvédelmi előírásai a re­konstruált 200 MW-os blokkok leállítását is szükségesssé teszik. Középtávon a Visonta térségé­ben található nemzeti vagyont, a lignitet gazdaságosan a Mátrai Erőmű Részvénytársaság telek­helyén új építésű, a környezetvé­delmi előírásoknak megfelelő blokkokkal lehet hasznosítani. Ha a visontai erőmű selejte­zésre kerülő blokkjait pótolják, azaz: ha a termelés a 2030-as évekig folytatódik, célszerű a nagy déli bánya megnyitását mérlegelni műszaki és gazdasági megfontolásból egyaránt. Ha vi­szont a selejtezendő blokkok pótlása elmarad, akkor az erőmű szénigénye a selejtezésig a Kele­ti-II. bányából és Bükkábrány- ból biztosítható. A napjainkban szükségszerű­vé vált döntési helyzetet a Hal- majugra melletti kis déli bánya bővítésének technológiai és tör­téneti kényszere idézte elő. Ezt a bányát a Mátraaljai Szénbányák nyitotta meg a ’90-es évek ele­jén, a teljes nyitás azonban csak 1993-ra valósult meg. A bánya bővítését a Mátraaljai Szénbá­nyák F. A. már 1992-ben kezde­ményezte, de a halmajugrai ön- kormányzat — a falut érintő ha­tások miatt — elutasította. A kis déli bánya bővítése tulajdonkép­pen a nagy déli bánya kezdetét jelentheti, amelynek megnyitása — egy későbbre halasztott dön­tés esetén, a magas költségek mi­att — gazdaságtalan lehet. Az elmúlt év őszére a Mátrai Erőmű Rt. szakemberei meg­győzték a halmajugrai önkor­mányzatot, hogy a korábbi eluta­sító határozatát visszavonja, de a végleges döntést a bányafejlesz­tés ügyében az érintett lakosok tűrőképessége, a község lakói­nak hangulata és a községben fo­lyó infrastrukturális fejlesztések (gáz-, víz-, csatornahálózat ki­építésé) miatt sem lehet tovább halasztani. A stratégiai döntés az elkövet­kező évtizedekre meghatározza a Mátrai Erőmű Rt. dolgozóinak sorsát, ezért a döntés hátteréről és következményeiről Valaska József vezérigazgatót kérdeztük. — A Mátrai Erőmű legrégeb­bi blokkjait néhány éven belül selejtezzük. A pótlásukról gon­doskodni kell. A Magyar Villa­mos Művek Részvénytársaság Igazgatótanácsa még ebben a hó­napban dönt arról, arról, hogy milyen módon. Elképzelésünk szerint a selejtezéssel kieső blok­kokat — a bánya optimális ter­melési teljesítményére alapozva — 450 MW-ig kellene pótolni. (Folytatás a 3. oldalon) Speciális részletfizetési kedvezmény, állampolgári jogon Indul a KRP Január közepén kezdődik meg a Kisbefektetői Részvényvásár­lási Program (KRP) pénzügyi in­formatikai és ügyfélforgalmi rendszerének megvalósítása, és tavasztól már maga a KRP is megkezdődhet. A program lebonyoh'tására az ÁVŰ pályázatot írt ki, amelynek eredményhirdetése január 17-én várható. A nyertesre nem kis fel­adat vár, hiszen országszerte mintegy 40 helyen kell KRP-iro- dát nyitnia, ahol a befektetni szándékozók bejelenthetik rész­vételi igényüket. A KRP keretében tavasszal először mintegy 3-4 milliárd fo­rint értékű részvényt kínálnak majd fel, amit ősszel követ majd egy újabb jelentős mennyiségű felajánlás. A programot — mely speciális részletfizetési kedvez­ményiként, kamatmentes felté­telek között — öt évre tervezik. Minden felnőtt magyar állam­polgár, akinek állandó magyar- országi lakhelye van, és vásárlási szándékát időben regisztráltatja, 100 ezer forint részvényvásárlási keretet kap. A regisztrálásért 2 ezer forintot kell majd fizetni, de a regisztráció semmiféle anyagi kötelezettséget nem jelent. A részvények árát a befektető­nek öt éven belül kell törlesztenie. A részvény addig át nem ruház­ható, amíg azt tulajdonosa ki nem fizeti. A részvényhez kap­csolódó minden egyéb jogot sza­badon gyakorolhatja. Ha a be­fektető nem tesz eleget részletfi­zetési kötelezettségének, akkor tartozását a vagyonán behajtani nem lehet. Mentesülnek a fenn­maradó rész kifizetése alól azok, akik olyan cég részvényeit vásá­rolták meg, amelyiket utóbb fel­számoltak. A KRP-programba bekapcsolódhatnak az eredeti kárpótlásijegy-tulajdonosok is. (MTI) Fejszecsapás, késszúrás, fojtogatás Brutális gyilkosság Brutális gyilkosság történt a Somogy megyei Mosdóson. Történt ugyanis, hogy Orsós József 48 éves rokkantnyugdíjas hétfőn a késő esti órákban meg­látogatta Kalányos Györgyöt. Az akkor már erősen ittas 60 éves férfi lakása drámai esemé­nyek színhelyévé vált. Eddig is­meretlen okok miatt a házigazda rátámadt az ugyancsak ittas ven­dégére, fejszével ütötte, nadrág- szíjjal fojtogatta, s több alkalom­mal hasba szúrta. A szerencsét­len ember talán még túlélte volna a fejszecsapásokat és a késszúrá­sokat, ám a fojtogatás Ijalálát okozta. A Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság az elkövetőt őri­zetbe vette, s a nyomozást foly­tatja. A pénzügyminiszter a személyi változásokról Ezer dollárra no a valutakeret? Nagy Zoltán felmentési kérel­mét az eljárási szabályoknak megfelelően Szabó Iván pénz­ügyminiszter a miniszterelnök­höz továbbította — közölte ked­den a pénzügyi tárca vezetője. Elmondta: még nem született döntés arról, ki fogja betölteni a távozó államtitkár helyét a mi­nisztériumban. Ugyanakkor megerősítette, hogy a Magyar Nemzeti Bankba távozott Ko­vács Álmos helyét Botos Balázs tölti majd be, a Pénzügyminisz­Mi várható 1994-ben Magyarországon? Újabb koalíció kell Az 1994-ben sorra kerülő vá­lasztások után ismét koalíció lét­rejötte várható Magyarországon, s az új kormánynak is népszerűt­len, megszorító intézkedéseket kell hoznia. A külföldi befekte­tők a jelenleg kormányon lévő MDF és a Fidesz jobbközép szö­vetségét látnák szívesen — írta az il Mondo című olasz gazdasági­politikai hetilap az esztendő táv­latairól készített terjedelmes mellékletében. A lap idei januári első számával együtt megjelent mellékletben — egyebek között — 60 országlegfontosabb várha­tó fejleményeivel foglalkoztak. — Annak reménye, hogy idő­vel az ország bekerül az Európai Közösségbe, arra kell hogy kész­tesse Magyarországot, hogy elke­rülje a vitákat szomszédaival: Szlovákiával a Duna ügyében, valamint Szlovákián kívül Szer­biával, Romániával és Ukrajná­val a magyar kisebbség kérdésé­ben — véli az olasz hetilap. térium makrogazdasági kérdé­sekkel foglalkozó helyettes ál­lamtitkáraként. Ezzel együtt azonban szervezeti átalakulás is várható, mert például a makro­gazdasági ügyekkel foglalkozó államtitkár felügyelete alól kike­rülnek majd a bankügyek. A miniszter szólt arról is, hogy elképzelhető az éves valutakeret 350-ről 1000 dollárra emelése. Ugyanakkor leszögezte: ennek eldöntése a Magyar Nemzeti Bank hatásköre. Alkotmányellenes az ügyészi fellépés a polgári eljárásban Sérti a felek érdekeit Alkotmányellenes a polgári eljárásban az ügyész általános perindítási, fellépési, fellebbezési és a jogerős ítélet felülvizsgálatá­ra irányuló általános indítványo- zási joga. Ezt dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke hirdette ki a testület keddi nyil­vános ülésén. A határozat in­doklása megállapítja, hogy az ügyészség elsősorban a vád funkcióját látja el. E fő feladat mellett az ügyészség a törvényes­ség megtartásában és védelmé­ben is közreműködik. Önmagá­ban az nem alkotmányellenes, hogy a polgári jogviták kezde- ményezesében is részt vehet az ügyész. Az általános keresetindí­tásra és perbeli fellépésre adott felhatalmazás azonban sérti a peres felek alkotmányos jogát, tehát azt, hogy szabadon eldönt- hessék: ügyüket bíróság elé kí­vánják-e vinni vagy sem. Az, hogy az ügyész a fél helyett kere­setet indíthat, sérti az egyén ön­rendelkezési jogát, cselekvési au­tonómiáját. Az ügyészi általános fellépési jogosultság befolyáso- lólag hathat a bíróság pervezeté­sére. Drágul a marhahús, a sertésé nem Január 10-étől 5 százalékkal növelik a marhahús nagykeres­kedelmi árát. Ugyanakkor egye­lőre semmi sem indokolja a ser­téshús árának emelését, bár a ké­sőbbiekben esetlegesen arra is rákényszerülhet a vállalat. Az élősertés-piacon ugyanis már most enyhe áremelkedés ta­pasztalható. Jelenleg a nagyüze­mi sertések kilogrammjáért a fel­vásárlók 103-108 forint közötti árat fizetnek, míg a kisüzemből származók kilójáért 90-95 forin­tot adnak. A vezérigazgató sze­rint azonban előfordulhat, hogy az élő sertés ára 110 forint fölé megy, sőt megközelítheti a 115 forintot is. Ez viszont már indo­kolttá teheti az áremelést. Januárban már az emelt összegű nyugdíj jár A január 1-jétől életbe lépett 4 százalékos nyugdíjemelés mind­azokra érvényes, akik 1993. de­cember 31-e előtt vonultak nyug­díjba. Az emelés még a tavaly novemberi egyszeri, egy összegű nyugdíj -kiegészítés „ utóhatása”, mivel most annak egyhavi össze­ge épült be a nyugdijakba — vá- laszolta az MTI érdeklődésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Fő­igazgatóság nyugdíj osztályának vezetője. Hidasi Lászlóélmondta: az év első napján hatályba lépett ren­delkezés szerint az érintettek már januárban az emelt összegű ellá­tásokat vehetik kézhez. Az új esztendőben egyébként a törvé­nyi előírások szerint még két nyugdíjemelés várható, március­ban és szeptemberben. A Nyug­díjbiztosítási Önkormányzat — korábban nyilvánosságra hozott — elképzelései szerint tavasszal 10, míg ősszel előreláthatólag újabb négyszázalékos emelés va­lószínű. Rámutatott: míg az egyszeri nyugdíj-kiegészítésben csak azok részesülhettek, akik 1993 előtt mentek nyugdíjba, a négy- százalékos januári nyugdíjeme­lés már az 1993-ban nyugdíjba vonultakat is megilleti. Az eme­lés alapján az öregségi nyugdíj legkisebb összege havi 6800 fo­rintra emelkedik, de több pénzt kapnak ezentúl a baleseti nyug­ellátásban és az átmeneti jára­dékban részesülők is. A nyugdíj- szerű rendszeres szociális ellátás összege havi 200 forinttal emel­kedik. 2’3T5ä2_ vám­lebontás A Közös Piac országából szár­mazó több száz.ipari termék im­portvámja szűnt meg ez év január 1-jén az EK-val kötött társulási megállapodás értelmében. A gyorsítólistán szereplő cikkek vámlebontása 1992 és 1994 kö­zött három lépcsőben valósult meg, és 1994. január 1-jén feje­ződött be — nyilatkozta kedden Zöldág Zsuzsa, a külgazdasági tárca képviselője. A megállapo­dásnak ez a része a gazdálkodók előtt már ismert, hiszen a pontos menetrendet a két éve kiadott Kereskedelmi Vámtarifa 1992- 94 című dokumentum is tartal­mazza. A normál, illetve az úgy­nevezett lassító listán szereplő, valamint az Európai Közösség­ből származó, az Európai Meg­állapodás különböző melléklete­iben szereplő termékek vámle­bontásának kezdete 1995. janu­ár 1. A teljes vámlebontás az úgynevezett „normál listán” 1997. január 1-jén, illetve az úgynevezett „lassító listán” 2001. január 1 -ién valósul mee. Döntés kérdése Visontán: megnyitás előtt a déli bánya A Magyar Villamos Müvek Részvénytársaság megújító erőműépí­tési programjának fontos stratégiai eleme a hazai lignitbázisra ala­pozott villamosenergia-termelés fejlesztése. A visontai Mátrai Erőmű Részvénytársaság I. és II. számú, 100 MW-os blokkjainál nem volt rekonstrukció, ezért mindkét blokk műszakilag és gazda­ságilag egyaránt elavult. A főbb berendezések élettartama a végé­hez közeledik, csak kímélő módban, kevés üzemórával lehet még néhány évig a villamosenergia-rendszer tartalékaként figyelembe venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom