Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-09 / 261. szám
HORIZONT HÍRLAP, 1993. november 9., kedd Látószög Mai mézesmadzag ji Hajdani jeles — évek óta azonban magáról szinte már nem is hallató — gyárunk most újra figyelemkeltő hírrel jelentke- | zett. Amire nála valamikor oda sem figyeltünk, szenzációnak számít napjainkban. Munkalehetőséget kínál. Nőknek. Persze hogy felkapja a fejét az ember a hirdetés olvastán, f hallatán, kiváltképpen pedig a leány, az asszony szíve dobog i hevesebben. Főleg, hogy sem korhoz nem kötik az állást, sem különösebb képzettséget, végzettséget nem követelnek, t Mi tagadás, öröm még annak is, akinek még éppen jut munka valahol, nincs az állástalanok listáján. Hiszen manapság inkább hallani felmondásokról, elbocsátásokról, semmint toborzásokról, felvételekről. Valószínű, hogy az említett cég további ajánlata azért is j olyan, amilyen. A bíztatónak tűnő csalogatás ugyanis a derűsebb nyitó szavak után minden kertelés nélkül tudtul adja, hogy hatnapos a munkahét, három műszakos a foglalkoztatás, csupán minden második szombat a szabadnap, s a 62 forintos munkabérhez legfeljebb még havi háromezer forintos étkezési hozzájárulást adnak. i Nem szükséges nagyobb számolgatás ahhoz, hogy mire is rúghat így a fizetés, mennyi jut a borítékba. Bizony szerényke ez a kereset, s igencsak lehangoló, hogy ehhez is milyen lemondások árán juthat, aki hazaviszi. Csupán emlék marad számára a heti 44, meg a 42 órás munka, a rendszeres szabadszombat, amire hazánkban oly sokáig kellett várni, s amelynek annak idején mindenki annyira örült. Persze, ha egyáltalán visszagondolhat erre! Aki pedig még csak nem is kóstolta 1 az emberségesebb foglalkoztatás ízét, most kezd először dolgozni pénzért — annak legfeljebb álom marad. Egyszóval a polgár olyan életformába kényszerül, amit már elfelejtett vagy amire véletlenül sem gondolt. S jó, de | mennyire jó arcot kell vágnia hozzá, mivel — sajnos igaz az érv | — sokak számára még mindig elviselhetőbb az említett helyzet, mint a munkanélküliség. Visszaélnek, de csúnyán visszaélnek szerencsétlen sorsunkkal sok helyen, mennyire nem veszik szinte semmibe az embert! Mit sem törődnek már azzal, hogy mire futja abból a keresetből, s egyáltalán telik-e még belőle legalább a szükségesebbekre. Vagy — hogy az eredeti példánál maradjunk — a heti hat napon át dolgozó nő hogyan látja el az otthoni munkáját, tud-e a családjával is foglalkozni, törődni, képes-e a tisztességes gyermeknevelésre? S egyáltalán: jut-e ideje a pihenésre? Netán a szórakozásra is, ha történetesen még fiatal, s természetesen szeretne a társaival tartani? Nem a gyöngébb nemnek, hanem bizony az erősebbnek is kemény, s előbb-utóbb majd magát megbosszuló megpróbáltatás, amit most újra kitaláltak. Olyan „kikövezése” az európai útnak, amelyen számosán aligha jutnak el oda, ahová elindultak társaikkal. S félő, hogy az is elakad, aki ma még viszonylag könyebben lépked, derűsebben tekintget előre... Gyóni Gyula Hamarosan két stúdió is beindul... Mi újság a Yitkovics-házban? A Széchenyi úton lévő Vitko- vics-ház megalakítása óta egy újfajta kultúrális szerepet tölt be a város életében. Nem lehet ugyanis elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az épületben talált otthonra a Kepes-gyűjtemény, amelynek odatartozásáról ugyan vitatkozhatunk, ám az mindenesetre tény, hogy olyan művészeti légkört teremt, amely meghatározó egy ilyen intézményben. Ugyanakkor az irodalmi munkásságé Vitkovics Mihály emlékszobája is egy más hangulattal színesíti az épület vonzását. A ház munkatársaival arról beszélgettünk, milyen jövőt képzelnek e környezetnek, s vajon elképzeléseiket hogyan tudják megvalósítani. — Először arról mondanánk néhány szót — kezdték —, hogy mit csináltunk például ezen a nyáron. Elég eklektikus volt a programkínálatunk, a Képzelt riporttól a jazz-koncertig, színházi előadásig, kézművesudvarig sok mindent ajánlottunk, s ezek iránt a programok iránt viszonylag nagy érdeklődés mutatkozott: például a Színműhely mindkét előadása telt házzal ment. Voltak tanfolyamaink, német nyelvű tábor gyerekeknek, kombinálva manuális készségfejlesztő gyakorlatokkal. — Mégis csak meghatározó, hogy az intézményben két állandó kiállítás is jelen van. — Igen, és elsősorban erre kell támaszkodnia a nemrégiben alkalmazott kultúrális menedzsernek — mondták. — A Kepes- gyűjteményehez kitaláltunk valamit, s ha ezek a lépések elindulnak, teljesen új arculatot adnának ennek a kiállításnak. Ezek egyike, hogy — mivel a'40-es évektől a70-es évekig készültek az itt bemutatott művek — három évtized zenéjéből adnánk válogatást a különféle termekben, egészen Matyiin Monroe- tól, a XX. századi szintetizátorzenékig. Mind a Kepes-gyűjtemény, mind pedig a Vitkovics- emlékszoba a reklámanyagainkban egyfajta stílussal jelenik majd meg, amelyek ugyan részleteikben különbözőek lesznek, mégis illeszkednek egymáshoz. Gondot fordítottunk arra, hogy idegen nyelven is megjelenjenek a tájékoztatóink, így például vannak már németés a/igo/kiad- ványok. Megállító táblákat készíttettünk, s a város forgalmasabb pontjain ezeket ki is raktuk. Magnetofonokat vettünk, s a tájékoztató szövegeket is lefordítottuk e két nyelvre, ugyanakkor a ház munkatársai természetesen vállalnak idegennyelvű tárlatvezetést. Szeretnénk két stúdiót beindítani. Az egyik egy tűzzománc-, a másik pedig egy kerámiaműhely lenne, és ezekhez már kialakítottuk a megfelelő helységeket is az alagsorban. — Hallani ennél is merészebb tervekről, s ez már ismét csak a Kepes-gyűjteményhez kapcsolódik. — Látványában lehetne gazdagítani ezt olyan módon, hogy egy kinetikus szoborparkot rendeznénk be az udvaron. Az északi-lakótelepen található például a Dargay-féle fényszobor, amely évek óta nem működik. Úgy tűnik, ez hamarosan elkerül innen, és egyelőre nem tudják, hogy hová tegyék, ezért kértük: adják nekünk. Az anyagi feltételeit megpróbáljuk mi megteremteni annak, hogy itt az udvarban felállíthassuk ezt a művet. Ez lenne az első lépés, de más egri, kinetikus szobrokat készítő művészeket is megkerestünk már — köztük például Balogh Lászlót —, hogy működjenek közre ebben az elképzelésünkben. Persze, e vágyak és elképzelések mellett folyamatosan figyelünk a napi munkára: arra, hogy az idelátogató gyerekek gyakran találjanak maguknak programot, s később is visszatéijenek hozzánk, újabb élmények kedvéért. (d.j.) A gyöngyösi Franciskánusoknál Játék a misztériumról Jézus — Lázár Attila Herodes — Venczel Valentin (Fotó: Gál Gábor) A két város, Heves és Gyöngyös összeszövetkezett a Gárdonyi Géza Színházzal, azon belül Sziki Károllyal az élen, a hadrafogható, tehát éppen nélkülözhető színészekkel, hogy bemutassák a dr. Venczel József által összeállított Misztériumjátékot. Az első előadást a gyöngyösi Franciskánus templomban éltem meg, de lehet látnom még Hevesen, akár az egri református templomban, másutt is, talán, ha el tudnék menni velük, akár Csíkszeredán is. Mert országos ügyet szeretnének csinálni belőle. Lehet is! Mi is ez a Misztériumjáték? Ha úgy vesszük, az evangéliumok alapján némi zenei körítéssel — a szenvedéstörténet megjelenítése. Itt elhangzanak a közismert mondatok a főpapi hatalmasok szájából, bevonjak itt a játékba Heródestés Pilátust, fellép még az események kezdetén Keresztelő János, akinek majd fejét veszik, mert Salome szépen táncolt az ő bujaságra termett apja, Heródes előtt. Mi is a misztérium? Az értelmező szótár szerint, történelmi és vallási értelemben a beavatottaktól ismert vallási titok, szertartás, a misztériumjáték pedig a középkorban: vallási tárgyú színjáték. (Nem árt hangsúlyozni manapság, hiszen a középkorról, annak emberéről annyi mindent sokszor hamisan fogalmaztak, és amióta a drámaíró Schiller úgy elszólta magát, csak egyszerűen sötétnek minősítették — noha máshol szolgál az igazság!) Az ember szeret játszani, nem egyszer beleképzeli magát azok helyébe, akik akaratukon kívül is világtörténelmet csináltak. Mert a Szenvedéstörténetben a dolgok egyik része valóban misztérium, hogy az Isten, az Atya leküldi-le- engedi az ő Fiát a Földre, hogy a bűnben vergődő emberiséget — tér- és időbeli korlátok nélkül — megváltsa a kárhozattól, kereszt- halala által. Ez az a pillanat, amikor a nyilvánvalóan ártatlan, minden bűn nélkül való önként elszenvedi a halált, fiatalon, emberül és társtalanul másokért. A hős, a misztériumjáték egyetlen hőse — egymagában áll. A népi es iroi fantázia ehhez a tényhez, ehhez a titokhoz nem is akar hozzányúlni. Inkább azt a küzdelmet öltözteti fel cselekményekkel, indulatokkal, célokkal, indokokkal, amely harc kemény ütközetek sora, végső kimenetelét tekintve irtózatos, de amíg eljut odáig, kinek-kinek lehet erdeke, szenvedélye, részfeladata. Judásnak éppen az, hogy létrehozza azt az egyezséget, amely a hatalmon lévőket egyesítse az Ártatlan ellen. És a nép? Kiáltja: Barrabást! Feszítsd meg őt! Zajong, mert emberi látását- hallásat ostrom alá vették a közvetlenül támadók, akik elmagyarázták, hogy a régi írások mit mondtak, hogy a hitbeli hűség mire kötelez, hogy akik a fennálló rend ellen lazítanak, azokat hogyan is kell megbüntetni. És ezt éppen akkor, amikor Jézus a szeretetről prédikál, elsorolja a nyolc boldogságot, amiket még mai fülünkkel, tegnapi értelmünkkel is alig vagyunk képesek helyesen értelmezni. Néha nagyon is aggódunk, hátha a fordítók, másolók használtak ferde szinonimákat, szóképeket a nagyszerű tanítás más nyelvre átültetésénél?! Vagy éppen másként hangzik ez, mint a tű foka a tevével? Dr. Venczel — ha a misztéri- umiáték alapanyagát akár közvetlenül az Evangéliumból eredeztette, akár belehallott a csík- somlyói passióból részleteket — mindenképpen a hatalom természetének a vizsgálatába botlott bele. Az a dühödt szóorgia, amellyel a rétori fogások minden dinamikájával igyekeznek meggyőzni az aktorok a templomban ülő népet az evilágiság, a miszté- riumnelküliség előnyeiről, gazdagságáról, meghempergeti gondolatainkat a fiatalommal kapcsolatos vélekedésünkről. Az az Ártatlan megy a Keresztre, akit úgy igazán a saját apostolai, a tanítványai is csak a rájuk omló isteni kegyelem által — ha érthettek. Örömünkre szolgál, hogy egy játék — ha csak egy oő órácskára is — visszahozza nekünk azt a kort, amelyben a templom, a mise és a prédikációk mellett, helyet adott az ilyen játékoknak. Itt a nép szólalt meg, a nép képzelete adta az élményt, a nép lelke diktálta az iramot a felfele törekvéshez. A rendező Sziki Károly bejátszatta az egész templomot, az oltártól a bejáratig, a szószéktől a sekrestyéig. Az enekesek és a tömeget megszemélyesítő helyi hívők összehangoltan vettek részt a színészekkel ebben az ésszel is átgondolt liturgiában. Hatása ezért volt eleven és maradandó. A Franciskánus templom a maga barokk pompájával remek ellentéte maradt annak a véres drámának, ami a maga egyszerűségében, a szavak erejére bízva az események sodrását, lefolyt a szemünk láttára. Az imádság és az érdek egymásnak feszülése — történelmi lecke is egyben. Lázár Attila, Venczel Valentin, Réti Árpád, Győrvári János, Basilides Barna, Szabó János, Moravek Krisztina, Stuth Zsuzsa, Béres-Deák Katalin adták a vivőerőt ebbe a jelenetláncolatba. A Csillik Mária által vezetett Gyöngyösi Pedagógus Kórus szilárd támasztékot nyújtott a megszólaltatott dallamokkal a jól tagolt játékhoz. A zenei anyag szerkesztéséért Szabó Violát dicsérnünk kell, sehol nem engedte kántálássá szétfolyni a népi dallamokat. Ez a Misztériumjáték más, mint egy színházi produkció. És attól elevenebb, ha úgy tetszik, igazabb, mert ebben a misztériumban kétféleképpen, két póluson is kell hinni. Ettől tiszteletre méltóbb is a profán játszadozásnál. Farkas András A szalag még pereg A mozik nem a filmből élnek Sok településen a mozi a kultúra egyedüli letéteményese. Éppen ezért fontos kérdés, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló ön- kormányzat életben tartja — esetleg vállalkozásba adja —, vagy egyszerűen bezárja a közönség előtt. Csakhogy az elmúlt három évben a mozi világában is jelentős átalakulás ment/megy végbe: egyes megyékben megszűntek a moziüzemi vállalatok — amelyek korábban a mozikat üzemeltették —, máshol viszont két vállalat is működik párhuzamosan. A kép tehát igen vegyes, s a majdan kialakuló struktúrát ma még nem lehet előre látni. Ami a számokból világosan kiderül: tavaly 143 mozi szűnt meg az országban. Az 557 működő moziterem egyharmad része állami kezelésben van, kétharmadát magánvállalkozók üzemeltetik, hálózatként (például az Art-mozik), vagy egyenként. Az ország 2921 községe közül már csak 341-ben működik mozi! Legtöbbje a helyi polgármesteri hivatal kezelésében. Ezenkívül jelentős az állami-, a magán-, a művelődési otthonok kezelésében működő filmszínházak száma, de oktatási intézmények, vállalkozók, sőt még a szakszervezetek is működtetnek mozikat. Egy-egy intézmény fenntartását természetesen nem a jegyárakból befolyó összegek biztosítják. Sokkal inkább a mozik előterében működő pattogatott-kukorica árusok, valamint a büfék és vitrinek bérleti díjából származó bevételek. Pedig az emberek még mindig szeretik a mozit, és egyre szűkülő anyagi keretükből is feltűnően sokat áldoznak rá. Ugyanakkor azonban az is az igazsághoz tartozik, hogy a nézők száma és a jegybevételek ma már fordított arányban állnak egymással: 1993. első felében több mint 6 és félmillióan látogatták az előadásokat. Bár ez a szám 13 százalékkal elmarad a tavalyi év hasonló időszakától, a jegyekből származó bevétel — a kultúrára is kiterjesztett ÁFA-teher miatt — ugyanekkora (13 százalékos) többletet mutat. Mivel ez a többlet nem marad a moziknál, helyzetükön mit sem változtat a papíron elkönyvelt bevételnövekedés. Viszont a nézők számának további csökkenésével a jövőben egyre inkább számolniuk kell, ami újabb mozik bezárához vezethet, főként a kisebb településeken. A települések egyetlen filmszínházának bezárását, végleges megszűntetését azonban mindenképpen el kell kerülni. Mert ahonnan a kultúrát kirekesztik, onnan az élet is könnyen elmegy... D. Zs. (Ferenczy Europress) Kötődés az óhazához A magyar nyelv és kultúra Londonban E sorok szerzője ösztöndíjasként jutott Nagy-Britannia legnagyobb egyetemére, a University of London egyetemre, ahol több mint 50 ezer nappali szakos egyetemi hallgató tanul. A nyelvészt, ha nem is hungarológus, önkéntelenül is érdekli, hogy milyen figyelem jut egy ilyen hatalmas intézményben a magyar nyelvnek és kultúrának. Az egyetem sokemeletes központi épületének egyik szárnyában székel a School of Slavonic and East,European Studies intézet, amely a közép- és kelet-európai országok nyelvének és kultúrájának tanításával, tanulmányozásával foglalkozik. Hallgatóinak száma 380, de — érthető módon — ennek csak egy kis hányada tanulja a magyart. Az oktatás mintegy 80 éves múltra tekinthet vissza, hiszen az intézetet az I. vüágháború éveiben, 1915-ben alapították. Az első tanárok között olyan híres egyéniséget is találhatunk, mint T. G. Masarykot, aki később Csehszlovákia első köztársasági elnöke lett. A hallgatók négy évi tanulás után szerezhetik meg diplomájukat. A magyar általában egy másik idegen nyelvvel vagy történelemmel párosítható. Harmadéven a hallgatók valamelyik magyarországi egyetemen tanulnak, majd visszatérve még egy évig folytatják tanulmányukat. Hatalmas, gazdag könyvtár áll rendelkezésükre, ahol a magyar könyvek száma mintegy 16 ezer: ezek zöme irodalom, nyelvészet és történettudomány. Mintegy 80 magyar tudományos folyóirat és újság jár ide, melyek korábbi számai bekötve találhatók a polcokon. Köztük van a Nyugat szinte hiánytalan sorozata is (1908- 1941). Nem csupán központi fejlesztésből gazdagodott a könyvtár az elmúlt évek alatt, hanem bőkezű adományokból és hagyatékból. így került a könyvtárba Ignotus Pál és Iványi-Grünvald Béla gyűjteménye is. E rangos kollekciót számban csak az orosz és a lengyel gyűjtemény előzi meg. Magyarországi diákok is jelentkezhetnek az egyetemre, ha ki tudják fizetni az évi 5850 fontot tandíjként. Az angliai diákok jóval kisebb tandíját általában a helyi önkormányzat oktatási testületéi fedezik. Nem szabad elfeledkeznünk azokról az intézményekről sem, amelyeket a londoni magyarok, főleg 56-osak tartanak fenn. Ezek központja a Mindszenty- ház, egy többemeletes épület, amely kultúrális összejövetelek, megemlékezések, de szombati, vasárnapi videózások színhelye is. Nagy szerepet vállalnak a felekezetek is a londoni magyarság összefogásában, többek között a történelmi évfordulók megünneplésével. Az idén ősszel, szeptember első vasárnapján emlékeztek meg augusztus 20-ról, mivel a nyári szabadság miatt kevesen voltak Londonban. Dr. Tüttő György katolikus plébános és dr. Várallyai Csocsány Jenő görögkatolikus pap együtt misézve ünnepelték Szent Istvánt magyarul és angolul egy anglikán templomban. A londoni magyar katolikusoknak már nincs önálló templomuk. Az ünnep szónoka Magyari Lajos, Háromszék vármegye szenátora volt, aki a magyar reformátusok londoni székházában mondott ünnepi beszédet. Október 23-án a vendég és ünnepi szónok Tőkés László püspök volt. Az idős emberek magyar beszédéből kicseng a csaknem 40 év idegen környezetének hatása, de kötődésük a hazához talán annyival erősebb. Sz.L.