Heves Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-03 / 256. szám

HÍRLAP, 1993. november 3., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. Nagygyűlés Recsken November 5-én, pénteken 16 órakor Recsken, a művelődési házban nagygyűlést rendez a Független Kisgazda-, Földmun­kás- és Polgári Párt. Előadók lesznek: Rácz Sándor, az ’56-os Szövetség elnöke és Lányi Zsolt, az FKGP Nagy^ Budapest elnö­ke, a Keresztény Nemzeti Össze­fogás titkára. Közmeghallgatás Egerben A jövő hét keddjén, november 9-én 16 órakor közmeghallga­tást tart Eger megyei jogú város önkormányzata, a polgármesteri hivatal dísztermében, a Dobó tér 2. szám alatt. Egzotikus zene Ma este 19 órától Egerben az Ifjúsági Házba váija azokat a vendégeket Bubik István és Si­pos András, akik a különleges zenéket kedvelik, ahol különbö­ző egzotikus afrikai hangszere­ket, elsősorban dobokat szólal­tatnak meg a szülész-zenekar tagjai. Képviselői fogadódra Dr. Balás Gyula és Erdei Zol­tán, Eger megyei jogú város ön- kormányzatának képviselői no­vember 8-án, hétfőn 17 órai kez­dettel fogadóórát tartanak az SZDSZ Telekessy u. 2. szám alatti helyiségében. A teremtő szó... ...című, diákoknak és felnőttek­nek szóló sorozat következő elő­adására ma 17 órakor kerül sor a Forrás Gyermek-Szabadidőköz­pontban, ahol A kráter peremén — Közelítések Pilinszky János­hoz témakörben Kuklai Antal római katolikus lelkipásztor tart előadást. Nyugdíjasok bálja Pénteken, november 5-én este 6 órától nyugdijasbált rendez Egerben, a Vörös Rák vendéglő­ben a Nyugdíjasok Érdekvédel­mi Szövetsége. Autogén tréning Lőrinciben, a Magvető Könyvtár rendezésében csütör­tökön, november 4-én 16.30 órai kezdettel a „Minden feszült­ség feloldódik” című autogén tréning további gyakorlataival is­merkedhetnek meg a jelenlévők, dr. Takács Ilona pszichológus, tanár-újságíró vezetésével. Kiállítás a porlasztókból Autóporlasztó-kiállítás nyílik a főváros után először Egerben, november 4-én, délután 2 órai kezdettel, a Bornemissza Ger­gely Szakmunkásképző Intézet kollégiumi társalgójában. A több héten nyitva tartó kiállítást az ér­deklődők, a szervezett diákcso­portok naponta 10 órától láto­gathatják, akik mellé kísérőt az intézet tanári kara biztosít. Főzőtanfolyamon a vöröskeresztesek Ingyenkonyha Egerben Most csak tanulmányozzák a gépezetet, a későbbiekben főznek is az aktivisták (Fotó: Gál Gábor) Lapunkban korábban már hí­rül adtuk, hogy a Magyar Vörös- kereszt Eger Városi Szervezete többéves kapcsolatot tart fenn a német Lörrach várossal. Az ott élő vöröskeresztesek tábori konyhával lepték meg az egrie­ket. A napokban ismét ide láto­gattak az adományozók, hogy a helyi aktivistákat — egy három­napos tanfolyam keretében — megtanítsák a berendezés hasz­nálatára. A kurzus tegnap délután kez­dődött. Elsőként összeszerelték a konyhát, ez nem tartott tovább 20 percnél. A német küldöttség egyik tag­ja, Erna Friess asszony elmond­ta, hogy a gépezetben 300 adag ételt lehet elkészíteni. A 16 tagú hallgatóság most megismerked­het a biztonsági előírásokkal, a baleset-megelőzéssel, az egész­ségügyi intézkedésekkel, de a legfontosabbal, magával a főzés­sel is. Ezen a tanfolyamon Né­metországból hozott, előre gyár­tott száraz granulátumból készí­tenek majd egytálételeket. A ké­sőbbiekben pedig — alapanyag­tól függően — bármit elkészít­hetnek. A résztvevők próbafő­zésére pénteken kerül sor. Tóth Sándor vezetőségi tagtól megtudtuk, hogy a tábori kony­hát csak jelesebb napokon tud­ják majd a szegények szolgálatá­ba állítani. Ahhoz, hogy rend­szeresen — legalább havonta egy alkalommal — főzhessenek, sok­kal több pénz kellene, mint amennyiből a Vöröskereszt most gazdálkodhat. (né-zi) Yámosgyörki változások Már nemcsak beszélnek a gáz­ról Vámosgyörkön, hanem lát­ják is a falubeliek a kivitelezés előkészületeit. Még hetekkel ez­előtt megkezdődött a csövek szállítása a helyszínre, ami — mint a környező községekben — kétségkívül elérhető közelségbe hozta a dédelgetett, régi tervek megvalósulását az itt élők szá­mára. A lakosság külön öröme, hogy a térségi fejlesztés első üte­mében számíthat a korszerűbb tüzelőanyag használatára, mi­után Nagyfüged — Karácsond — Adács — Vamosgyörk — Atkár vonalán történik a nagy nyomá­sú vezeték elhelyezése. S miközben a gázprogram megvalósítására figyel a falu, az önkormányzat más módon is ja­vítja a közműves ellátást: bővíti a világítóhálózatot a Vörösmarty utcában. Ugyanitt forgalmi tü- kör elhelyezését is tervezik, hogy a közlekedés még biztonságo­sabb legyen. A Kölcsey utca temetővel szemközti részén még „hivatal­ból” láttak a területcsinosítás­hoz, a továbbiakban azonban a nemrég megalakult faluszépítő, -őrző egyesület is segít még von­zóbbá tenni a helységet. A „kis lépések taktikájával” ugyan, de határozott a törekvés a pártok részéről is arra, hogy a nemes szándékú egyesület mögé, pon­tosabban mellé állva előbb vagy utóbb feltétlenül megteremtsék Vámosgyörk sajátos arculatát, amit az itteniek ma még a fejlő­dés ellenére is joggal hiányolhat­nak. A község gyarapodásának nyugodtabb élvezetéhez „saját” rendőrt szeretne az önkormány­zat, s ezért a körzeti megbízott­nak már szolgálati lakást is fel­ajánlott. A volt, s kiürült fogor­vosi otthont szánják Györkön az új célra, remélvén, hogy kedvet csinálnak vele egyenruhás védő­jüknek. Nem árt az óvatosság Ellenőrzik a „csodaszereket” A lakosság körében egyre népszerűbbek a különféle vita­minok, gyógynövények és teák. A főként importból származó szerek (tabletták, illóolajok és kozmetikumok) a reklámok kö­vetkeztében igen ismertek és ke­resettek. Bisztriczki László, a Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőség Heves megyei vezetője azonban el­mondta: a hirdetés gyakran el­hallgatja, hogy egyes készítmé­nyek előzetes minőségvizsgálat nélkül kerülnek forgalomba, sokszor a használatukra vonat­kozó ismertető is hiányzik. Ezért a a Heves megyei felügyelőség az elmúlt hónaptól folyamatosan vizsgálja a gyógyhatású szerek forgalmazásának körülményeit. Az eddigi tapasztalatok alapján a szakember óvatosságra inti a vásárlókat. Mint elmondta: a szabálytalan címkézés és felira­tozás miatt 63 kilogramm gyógy­növény árusítását kötötték felté­telhez (64 ezer forint értékben). A lejárt fogyaszthatósági idő mi­att pedig mintegy 12 ezer forint értékű készítmény értékesítését tiltották le. Sokszor hiányzott az engedélyezési eljárást tanúsító dokumentum is: több mint 85 ezer forint értékben függesztet­ték fel számos, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású ter­mék, kozmetikum és élelmiszer forgalmazását. A tilalom addig marad érvényben, amíg az enge­délyeket be nem szerzik az érin­tettek. Az illóolajok esetében mintegy 23 ezer forintnyi termék értékesítését kötötték feltétel­hez, azért, mert azok megjelölé­se szabálytalan volt. A felügyelőség a kedvezőtlen tapasztalatok miatt azt kéri a vá­sárlóktól: minden esetben győ­ződjenek meg arról, hogy vajon engedélyezett szereket használ- nak-e, és semmiképpen se vásá­roljanak ilyen áruféléket magyar nyelvű tájékoztató nélkül. Külö­nös óvatosságot tanácsolt az ügynökök által árusított cikkek esetében, mert azok gyakran ép­pen ellenkező hatást fejtenek ki — gyógyulás helyett inkább megbetegedést okoznak. Mérik, mi van a levegőben Csajkovszkijra emlékeznek P. I. Csajkovszkijra emlékez­nek a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából novem­ber 7-én, 17 órakor Gyöngyö­sön, a Mátra Művelődési Köz­pontban. A műsorban részlete­ket adnak elő az Anyegin operá­ból és az ehhez társuló Puskin- szövegekből Áprily Lajos fordí­tásában. Trojan-grafikák Budapesten A Lengyel Kultúra a budapes­ti XIII. kerületi József Attila Mű­velődési Központtal közösen képzőművészeti kiállítást ren­dez. A november 11-én nyíló an­gyalföldi tárlaton a füzesabonyi Trojan Marian Jozef 30 tablón, mintegy száz grafikával szerepel. Péntekig tippelhetünk! Megváltozik az ötös és a hatos lottó, valamint a totószelvények beérkezési határideje. A lottó­zók, totózók Egerben pénteken estig, másutt a postahivatalok vállalásáig várhatnak a tippelés- sel, s adhatják fel a biztos nyerés reményében szelvényeiket. (Folytatás az 1. oldalról) Éves üzemeltetési költsége egymillió forintba kerül, de fo­lyamatosan szolgáltatott adatai gyors intézkedéseket eredmé­nyezhetnek többek között a szmogriadó elrendelésére, a köz­lekedés elterelésére, és más egészségügyi intézkedések meg­tételére, például a kórházakban fekvő betegeknél az asztmás ro­hamok megelőzésére. Jerszi László laborvezető még több érdekességet is elárult a hő­szigetelt konténerről, a műsze­rekről. Az árbocon szélmérő van, és rádióantennát is felsze­relnek rá a francia szakemberek, akik november második felében érkeznek kontrollra, és akkor 40 kilométeres körzetben vehet-ad- hat adásokat is a készülékrend' szer, amely saját belső ellenőrző szerkezettel is rendelkezik, s az adatokat rögzíti. Arra a kérdésre is választ kap­tunk, hogy miért ide telepítették ezt a műszerházat. Az ajándéko­zók választották ki a felajánlott lehetőségek: az Árva köz, a Szé­chenyi utca, a Csiky Sándor és a Vörösmarty út közül. Vélemé­nyük szerint ezen a helyen lehet a város átlagos légügyi helyzetét regisztrálni. Tegnap reggel a mű­szerek a következő adatokat rög­zítették: nitrogén-oxid 93, kén­dioxid 45, szén-monoxid 1,5, ózon 2, por 95 mikrogramm a le­vegőben, köbméterenként. Ezek az adatok közel jártak a tűrési határhoz. Pedig csak reggel 8 óra volt... (fazekas) Ma Ön nyerte az 5 ezerforintos élelmiszer-utalványt 7 9 ( CJ1 1 811 9553 Minden érvényes betegbiztosítási igazolvánnyal rendelkező He­ves megyei lakos kártyaszáma szerepel a játékban. Ma az Ön azo­nosító száma (vonalkód alatt) került kisorsolásra. Gratulálunk! Már­is jöhet a kiadónkba a nyereményért. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy u. 7. Telefon: 36/413-644, 36/410-880. Szerencsés olvasónk a megje­lenéstől számított 90 napig átve­heti nyereményét. Amennyiben a nyertesünk előfizetőnk is — vagy most, illetve a közeli hónapokban fizet elő lapunkra, mert játékunk várhatóan az év végéig tart —, az 5 ezer forint értékű utalványon kí­vül átveheti kiadónk tárgyjutalmát is. Ha előfizet, bizto­san nem kerüli el a szerencse! JÖJJÖN EL, MEGÉRI! í BETEGBIZTOSÍTÁSI IGAZOLVÁNY MÁRKAKERESKEDÉS S7FRVI7 AUTÓKOMPLEX KIT. EGER, MÁTYÁS KIRÁLY U. 37. TEL./FAX: (36) 324-710 Az egészség még nem érték (Folytatás az 1. oldalról) Különösen problémás a kis kórházak helyzete — ilyen a hat­vani és a gyöngyösi is —, ahol a fenntartást nem győzi az önkor­mányzat. Különösen ennek az évnek a végén jelentkezhetnek élesen ezek a gondok. Hozzájuk tartozik a munka­helyi egészségvédelem is, amely- lyel kapcsolatban szigorú előírá­sok vannak. Ezek egy részét fel­tétlenül be kell tartani, de mint dr. Müller Erzsébet elmondja, nem ragaszkodhatnak minden apró szabályhoz, nehogy műkö­désképtelenné tegyék a vállalko­zót. Egy jottányit sem engednek az olyan szabályokból, amelyek be nem tartása fenyegeti az ott dolgozókat vagy a vásárlókat. De amikor egy-két négyzetméte­ren múlik az engedély, megeny­hülhet a szívük. Mostanában sok minden épül, de sajnos egy részétbe sem jelen­tik. Ott a baj, ahol egy fikarcnyit sem törődnek a rendszabályok­kal. Előfordul, hogy az ÁNTSZ felügyelői jártukban-keltükben látnak meg egy új boltot, vagy egy üzemet. Szinte sziszifuszi küzdelmet jelent az egészségvédelem. Egy­re nagyobb mértékben terjed az alkoholizmus és a dohányzás. A csökkenő életszínvonal ellenére is mind többet fordít erre a lakos­ság. A társadalomban még nem eléggé számít értéknek az egész­ség — mondja a tisztifőorvos-asz- szony —, az önmagukkal szem­beni felelőtlenséget az ingyenes orvosi ellátás is fokozta. Sokan úgy gondolkoztak, ha bajom lesz, úgyis meggyógyítanak in­gyen, miért áldozzak rá. Egyre jobban terjednek ezért a szív- és érrendszeri betegségek, mind több a rákos. Sokan halnak meg fiatalon, másokat pedig a lassan ölő mérgek visznek a sír­ba, mert sokszor a munkahelye­ken sem törődnek az előírások­kal, így öt-tíz év alatt elhasználó­dik a szervezet. Bizonyos elmozdulás történt a holtpontról, mert szerveződnek csoportok az egészségnevelés ér­dekében. Ezekben a lelki egész­séggel, a táplálkozással, s más kérdésekkel foglalkoznak. A ter­mészetgyógyászat is lehet jó ki­indulópont, ha nem szélsőséges, s nem fordítja el az embereket a tudományos megalapozottságú orvoslástól. Kétségtelen, hogy nem köny- nyű a helyzet: a társadalmi fe­szültség, a munkanélküliség nagy veszélyt jelent, ha az embe­reknek nincs perspektívájuk. Ezért az ÁNTSZ mentálhigiénés központ kialakítására készül, ahol a középpontban ezek a kér­dések állnak. Gábor László Unó az árokban Tegnap délelőtt az egri Sas ut­cában egy FIAT Unó típusú sze­mélygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között az út menti, több méter mély vízelvezető árokba hajtott. A jármű vezetője — aki sérülések nélkül úszta meg a zuhanást — inkognitóban kí­vánt maradni, sőt a lakossági be­jelentés nyomán a helyszínre ér­kező közlekedési rendőröktől sem kért intézkedést. Az autó­ban komoly kár keletkezett. (Fotó: Gál Gábor) A „közönség” az árokszélen találgatja az okokat Együtt az Olvasóért! Munkatársakat keresünk a HEVES MEGYEI HÍRLAP kézbesítésére Gyöngyös és Hatvan körzetében. A jelentkezőfeladata: — az újság reggeli kézbesítése — az előfizetési díjak beszedése — új előfizetők gyűjtése Alkalmazási feltételek: — erkölcsi bizonyítvány — legalább általános iskolai végzettség (magasabb iskolai végzettség előny) — megnyerő fellépés, jó kapcsolatteremtő képesség — helyismeret az adott településen A felvételnél örömmel vesszük azok jelentkezését, akik e téren már tapasztalatokat szereztek. Jelentkezni a helyi ügynökségnél személyesen, levélben vagy telefonon lehet. Cím: Gyöngyös, Bocskai u. 8. Tel: 37/313-969 A jelentkezők az adott települések polgármesteri hivatalaiban is érdeklődhetnek. Tegyen fel mindent egy lapra! HEVESM»'HÍRLAP © LOS, GYÖNGYÖS. HAIWÍ, HJVES, ftOMiONY, k LÍ«»Cl,rOEIVCSálA VAlOSOI ísiOs/nCi natoana

Next

/
Oldalképek
Tartalom