Heves Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-08 / 209. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. szeptember 8., szerda Érdekegyeztetés előtt Mikor és mennyivel drágul majd a villamos energia? A legfontosabb kérdésére, hogy mikortól és mennyivel lesz drágább a villany, még nem tu­dott választ adni Ligeti Pál, az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezetője. Azt vi­szont megerősítette, hogy való­ban az Érdekegyeztető Tanács előtt fekszik a háztartási villamos energia árát is érintő előteijesz- tés. — Ha csak a gazdaságosságot vennénk figyelembe, akkor a je­lenleginél mintegy másfélszer kellene drágábbnak lennie a ház­tartási villamos energiának — mondja a minisztérium szakértő­je. — Egyéb, elsősorban szociális kérdések miatt azonban szó sem lehet azonnali és drasztikus ár­emelésről. — A korábbi áfa-mentesség után már 10 százalékos általános forgalmi adó terheli a villanyára­mot is. Miért az adót, és miért nem a termelők bevételét emel­ték, ha már árat emeltek? — Míg 1960-ban a teljes villa- mosenergia-termelés nem egé­szen 10, addig napjainkra már mintegy 30 százalékát használ­ják fel a háztartásokban. Igaz, ugyanezen időszak alatt az ipari felhasználás — az üzemek foko­zatos csődje miatt — a korábbi 90 százalékról 70 százalékra zsu­gorodott... — De mindezek persze csak arányok. Nem jelentik azt, hogy a háztartások pazarlóvá váltak volna. 1985-ben 37.600 giga­watt áramot termelt az ország, ami akkor 350 milliárd forintjá­ba került az államnak. Tavaly csupán 34.800 gigawattot ter­meltünk, amire mai árakon szá­mítva is csak 300 milliárd forin­tot költöttek. Gondolja, hogy pa­zarlóan bánunk az árammal? — Szerintem igen. Nézze meg, hány helyen égnek felesle­gesen a lámpák! Az arányok je­lentős megváltozása azért lénye­ges, mert az ipari felhasználásból szerzett nyereségből dotáljuk az egyéni fogyasztókat. Ezt a hely­zetet tartósan fenntartani nem lehet, ezért javasoljuk a kor­mányzatnak a háztartási villa­mos energia árának emelését. Részletekbe most még nem bo­csátkozom, előzetesen csak any- nyit, hogy minden fogyasztót to­vábbi takarékosságra szeretnénk ösztönözni. Mint ismeretes, a háztartásokban jelenleg havonta 50 kW-ig kedvezményes, 3 fo­rint 70 fillért számítunk (áfa nél­kül), minden további kilowattért azonban már 5 forint 30 fillért (áfa nélkül) kell fizetni. Ennek mintájára szeretnénk bevezetni, hogy egy bizonyos határ után a mostaninál is drágább legyen az áram. — A munkanélküliek, a nagy- családosok már most is tartoz­nak az áramszolgáltatónak. Mi­ből fizessék a még nagyobb számlát? — Ez szociálpolitikai kérdés. Éppen a kompenzáció miatt tár­gyal majd az áremelésről az Ér­dekegyeztető Tanács is. sz. m. Észak-magyarországi randevú Fotóművészeti szemle, 1993 A fotósok évi szokásos talál­kozóját ismét csak megrendez­ték Egerben. A Megyei Művelő­dési Központ nemcsak össze­hozza évenként ezt a seregszem­lét, de dijakról is gondoskodik, hogy a tárlat kapcsán némi ver­sengés is kialakuljon, észrevehe­tő legyen az a pillanatnyi sor­rend, amit különféle célokra fel lehet használni. A dijakkal lehet teljesítményt visszaigazolni, elis­merni egy irányzatot, minősíteni egy szemléletet, biztatást lehet adni — főként a fiataloknak. Mert bármennyire is behatárolja a technika, a lencse a belső látás és az idegi összpontosítás kényes összefüggéseit, azért mégis úgy van az valahogy: a fotósnak előbb fel kell fedeznie a kinti vi­lágban annak a megfelelőjét, amibe, mint formába beletöm­heti, odasűrítheti gondolatait, érzéseit, szenvedélyét és — min­denekelőtt — a hitét. Mert ha mélyebben utánagondolunk, a tettekben, elgondolásokban gyökerező hit nélkül semmit nem érdemes csinálni. Innen nézve sikeresnek is mondhatjuk tikár az idei észak­magyarországi fotósszemlét. Miskolciéi Salgótarjánig, Egert és Gyöngyöst sem hagyva ki, 65 szerző csaknem ötszáz felvétellel Kövecses Zsolt: Gólya ostromolta a zsűrit. Ebből a vi­szonylag sűrű anyagból került fel néhány tucat a paravánokra. Be­szédes adat az is, hogy a kilenc díjból mindössze kettő jutott Egernek, megérdemelten Gál Gábornak és Bimbó Zoltánnak: a Mater Dragomirnae és a Vizes­árok valóban megér egy misét. Hangulatos tájfotókban nincs hiány. Bíró 7íúorHolt-Tisza-fel- vételei, Fehér Miklós témavilága a metszett terekben fellelhető magánnyal, F. Csaba Mária Bú­csú a fénytől című elképzelése, Adamik László muflonos képe, Molnár István: Virág Környei Béla Hazafelé címet vi­selő birkanyája a felhőkön át ér­kező fénnyel — a hangulat. A portrék más világba visz­nek. Herbst Kinga Karneválja, Herbst Rudolf Grószné II. felvé­tele, vagy Bimbó Zoltán Hajnal­ban című leányarca, a környezet­ből kiemelten, vagy abban meg­hagyva — kitárulkozás. A Kar­nevál azzal, hogy a fiatal, túlöltö­zött hölgy szfinx-szerűen beleré- ved az arcomba, ahogyan az idős hölgy rágyújt, és éppen a lobba­nó láng világítja meg az arcát, vagy ahogyan Bimbó Zoltán mo­dellje a gyolccsal fedi-rejti ruhát­lan testét, valami titkos várako­zást sejtetnek. De vajon mit vár a rágyújtástól a járószerkezetre tá­maszkodó rokkant asszony, mit a karneváli dáma? Mit a ruhátlan lány? És vannak itt bőven „művész­fotók” is. A fotósok ritkán nyúl­nak olyan témához, mint Köve­cses Zsolt: artisztikus mozdulat­tal, nyakát hátratekerve fürdik a napfényben a gólya; Dolmányos László Barokk padjánál a csiga­vonalak, stilizált levelek rajzola­taiban lehet és kell keresnünk a rendet, az élményt. Az aktokról! A szép, fiatal test dallamszerűen hullámzó vonalai mindig is megejtik a nézőt, a lírai vagy a szexisen felfűtött percek- óráíc emlékét juttatják a szemlé­lődő eszébe. Ilyenkor semminek sem szabad megtörnie a dallam­szerűséget, azt a hullámzást, amely képzeletünket mozgásba hozza. A ritmust semmivel sem szabad megtörni. Még a fej, az arc odaengedésével sem, ha az nem olvad bele abba, amit az egész test diktál. Az meg különö­sen visszahat a fotós szándékára, ha a modell teste és feje más vo­nalrendszerbe illeszkedik; az arc üressége — bocsánat! —, élette- lensége tönkreteszi a szándékot, amiért a felvétel készült. (farkas) 1^ Idétlen időkig J v ____________________) E gy vígjáték nézése közben elvileg repül az idő, tehát ha úgy jön­nének ki a moziból, mint jómagam e film után, vagyis csodálkoz­va azon, hogy a másfél óra legalább háromnak tűnt — akkor azzal a művel valami baj lehet. Bill Murray, a népszerű komikus legutoljára a Veszett kutya és Gló­ria című filmben tűnt fel, s igazán káprázatos volt. Mint ahogyan ha­sonlóképpen vélekedhettünk róla az Aranyoskámban, Dustin Hoff­man szobatársaként. Már e két szerepe alapján is megállapíthatjuk: Murray olyan színész, aki jól bánik az arcával, a tekintetével, s moz­dulatai inkább visszafogottak, mint harsányak. Körülbelül ez mondható el róla az Idétlen időkig című filmben nyújtott alakítása kapcsán — tehát akkor nem Murray-vel van a baj, ő hozza a formáját. Mint ahogyan bájos partnernője, Andie MacDo- well is felidézi a Zöld kártya-beli, mosolygós hölgyeményt (itt sem kell sokkal többet csinálnia, mint megfelelő ívben felvonni a száját — vagy épp ugyanúgy, de lefelé...) Alighanem a történetben keresendők hát a hiányosságok — noha az alapötlet egyáltalán nem rossz. Egy időjárás-jelentéssel foglalkozó tévés (mint nálunk Aigner Szilárd) elmegy a nagyvárosból egy kisvá­rosba, hogy megnézze, kijőve a napra, meglátja-e a mormota az ár­nyékát, vagyis: marad-e a tél, vagy sem. (Itthon ugyanez medvével...) Csakhogy e kisvárosban a meteorológus számára furcsa dolgok tör­ténnek: minden reggel ugyanarra a zenére, pontban hatkor ébred, ugyanazokkal találkozik, akik ugyanazt kérdezik tőle, mint előző nap, és a mormota is ugyanúgy viselkedik, gazdáival együtt. Valami szokatlanul gyönyörű történik hát: megáll az idő. Ez per­sze az első pillanatban egy izgága embernek egyenlő a mozdulatlan­ságra kárhoztatással, idő kell hozzá, amíg megérti, hogy ez akár jó is lehet neki. Mert végre nem kell kapkodnia, szétnézhet, levegőt vehet, rácsodálkozhat arra, ami mellett idáig elsiklott a tekintete. Nem kell olyan rohanva habzsolni az életet, mert akkor kicsurog a szánk mellett a java. Ez is lehetne a mondandó, mondjuk, hogy való­ban ez, és hát jó is lenne minden, de e tételt sajnos meglehetősen unal­masan tálalják. Egy poén maximum háromszor röhejes, negyedszer­re már fárasztó, ötödszörre kínos, hatodszorra meg egyenesen dühí­tő. Akkor már az is jobb, ha Bill Murray leül egy kamerával szemben, belenéz, és elkezd „betmenes” vicceket mesélni... Doros Judit Pillanatfelvételek 1. Nem öröm a temetőjárás, de néha — becsületből? kötelesség­ből? emberi szolidaritásból? — el kell mennünk egy-egy közelebbi vagy távolabbi rokonunk, isme­rősünk elhantolására. Legutóbb egy kilencven felé járó, elaggott férfit kísértünk utolsó útjára. Férfit, s nemcsak bácsit, mert ez az ember halála előtt néhány perccel is még dolgozott: a piac­ról cipelte haza a télire való gyü­mölcsöt, hogy hitvesével együtt befőzzék, s télen még élvezzék a meleg nyár zamatát. S aztán ami­kor lerakta a terűt, már otthon, hirtelen hátrahanyatlott, nyögött egyet, s vége volt örökre. A temetésen kevesen voltak, két-három koszorú, néhány cso­kor virág díszítette a frissen fel­púpozott hantot. Ez az ember fiatalabb éveiben sok száz vagy sok ezer gyermeket tanított, ne­velt az ősöktől örökölt kis falusi iskolában tudásra, írásra-olva- sásra, emberi magatartásra. Ak­kor tam'tó bácsinak hívták, s gyermekek rajongták körül, mert a kicsinyek igazi, meghitt barátja volt. Azt mondta egyszer — emlékezett reá valaki —, hogy ez a sok gyerek mind-mind az ő nagy családja, az ő különbejára- tú kis otthona. A gyermekzson­gás volt az élete... S most, a sír körül egyetlenegy gyermeket sem láttam. Igaz, akiket ő taní­tott és nevelt, azok már éltes ko­rúak, vagy éppenséggel az örege­dés gondjaival küszködnek. De azért biztos vagyok benne: nyu- godtabban távozott volna az örök pihenőhelyre, ha a papi szolgálat után egykori iskolája tucatnyi gyermeket küld meg­könnyezni, elsiratni őt, vagy ép­pen csak zsibongani, kuncogni a sír körül. Hiszen a gyermekse­reg, a gyermekmosoly volt az élete, s most csak mind öreg, meglett emberek, asszonyok nézték a mélybe süllyesztett ko­porsót. Hát... Ez is az élet egy ki­csiny, de fájó tragédiája! Nem számára! Számunkra, akik taní­tót, nevelőt búcsúztatni jöttünk. 2. Egy anya — így úja a bulvár­lap — szemétládába tette ron­gyokba bugyolált, újszülött gyer­mekét. Emberséges volt az anya, mert élt benne egy kicsiny kis szikrája annak a tudatnak, hogy egy emberke életét — legyen az bármilyen parányi — nem sza­bad kioltani. Hát, csak úgy, szé­pen (szépen?) rongyokkal és a kis párnácskával együtt behe­lyezte egy háztartási kukába, mintha csak a bölcsőbe, az ágyacskába fektette volna. A kis ártatlan élet szerencséje (szerencséje?) az volt, hogy sírni tudott. És sírt, kegyetlenül, mintha csak tudta volna, hogy emberi méltósága sehogy sem il­lik a szemeteskukához. így emel­ték ki onnan a járókelők, és vit­ték a legelső kórházba. A gyerek él, kinyíltak a sze­mei, kis kezecskéjével hadoná­szik, és szájacskájával az anyai emlőt keresi, mert éhes-szomjas szegény. Helyette cuclisüveget dugnak a szájába. Az is megteszi: több, mint semmi! Amikor leteszem az újságot, nem tudok szabadulni a szeme­tesláda képétől, és sokat, de so­kat gondolkodom azon: az az el­keseredett, lelketlen, vagy mégis könyörületes anya éjszakánként le tudja-e hunyni a szemét? Ő nem latja — lelki szemeivel — éj­jel-nappal a szemetesládát, és a kis szájacskájával az ő anyai em­lőjét kereső gyermekét? Szegény, kiszáradt lelkű anya! Anya? 3. Szinte naponta találkozom az­zal a göndör és rövid hajú, tejcso- koládé-bőrrel megáldott gyer­mekkel, akit már mindenki a mi kis négerünknek nevez. Ez a kis emberke szőke hajú, kedves, mosolygós arcú nagymamáját karon fogva sétál a városban, jár­ják az utcákat, az üzleteket, itt- ott vásárolnak, s aztán mami fagylaltot vesz Zoltikának (mi is lehet a másik keresztneve?), s ízes magyar nyelven beszélget­nek, amint meg-megállnak a ki­rakatok előtt, s a színes tévéket, a magnókat, a videókat nézegetik. A mi kis félnégerünk tanulmányi versenyen vett részt a nyáron: Petőfit, Vörösmartyt, Arany Já­nost és Kányádit szavalt. Olyan átérzéssel, hogy sokan a helybeli színház holnapi sikerszínészét látják benne. Apját, akit még szeret, csak ritkán, két évben egyszer, ha látja, amikor a hon­vágy (honvágy?) errefelé hozza. Mi akarsz lenni, ha megnősz? — kérdeztem tőle a minap, hi­szen már köszönőviszonyban va­gyunk. Válasza meglepett: — Magyartanár! — válaszolta gondolkodás nélkül, s hozzátet­te: nagyon szeretem a költőket, a magyar írókat, a Légy jó mind- halálig-ot már harmadszor ol­vastam el! Megszorítom a kezét a kis fél­feketének, félfehérnek. Meg is csókolnám az orcácskáját, ha nem szégyellném az utca gyanús forgatagában. : Okos György Lélegzethez jutnak-e? Hárommilliárd forint a mezőgazdaság reorganizációjára A mezőgazdaság egyik legkri­tikusabb pontja a termelők és gazdálkodók pénzhez jutása. A reorganizáció — a gazdálkodás újjászervezése — jelentős mér­tékben segítheti az agrárszféra-' ban a tulajdonváltást, a szerke­zetátalakítást. Hozzájárulhat ah­hoz, hogy bevonják a termelésbe a kihasználatlan vagyontárgya­kat, sőt az ágazat foglalkoztatási gondjaira is gyógyírt találjanak. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szö­vetsége (MOSZ) információja szerint reorganizációs célokra tavaly a kormány 2 milliárd fo­rintot különített el, de ennek az összegnek csak elenyésző hánya­dát használták fel a gazdaságok. Elsősorban azért, mert ebből a lehetőségből az átalakulóban lé­vő szövetkezeteket eleve kire­kesztették. Az idén változott a helyzet: a szövetkezetek, a mező- gazdasági, erdőgazdasági ága­zatba sorolt állami vállalatok va­gyontárgyait is bevonták az újjá­szervezés lehetőségébe, sőt egy júniusi kormánydöntés ebbe a körbe sorolta a privatizációra meghirdetett tej-, hús- és gabona­ipari vállalatokat is. Tavaly 209 reorganizációs pá­lyázat érkezett a tárcaközi bizott­sághoz, a kérelmekhez 1 milliárd 618 millió forint hitel és 1 milli­árd 505 millió forint kamattá­mogatás kapcsolódott, hét évre elosztva. A múlt évi kamattámo­gatás — a hitelkeret 2,4 százaléka — 48,4 millió forint volt. Az idén 3 milliárd forintra nö­vekedett a kamattámogatási ke­ret. Ebből 427 millió a tavaly el­bírált pályázatok áthúzódó ka­matterhe, a fennmaradó 2,5 mil­liárd forint pedig a mintegy 20 milliárd forint értékű vagyon ki­vásárlását és a gazdálkodás je­lentős fejlesztését segíti. Az év első negyedében már 2,4 milli­árd forint hitelhez adtak kamat- támogatást, és várható, hogy az idén valamennyi hitelpályázati kérelmet támogatni tudják majd. A reorganizáció lehetővé te­szi, hogy az induló vagy átalaku­ló vállalatok, vállalkozások ked­vezményesen jussanak vagyon­tárgyakhoz, a működésükhöz legszükségesebb tartós forgóesz­közökhöz. Arra is módot ad a program, hogy a gazdaságokat új gépekkel, eszközökkel szereljék fel, mert a reorganizációs célú fejlesztésekhez felvett hitelek kamatterheinek 70-90 százalé­kát átvállalja az állam. Mindehhez azonban a ban­koknak is fel kell ismerniük, hogy a termelő csak az általuk nyújtott hiteleken keresztül jut­hat lélegzethez. Ha ez nem törté­nik meg, növekedni fog a felszá­molások száma. Ennek első vesztesei ugyan a mezőgazda­ságból élők lesznek, de az üzlet­rész-tulajdonosok után a bankok következnek majd. u Segítik a határon kívüli kapcsolatteremtést Vállalkozók nemzetközi szövetsége A Magyarországgal szomszé­dos, határ menti régiókban a kis- és középvállalkozók üzleti és gazdaságpolitikai gondolkodás- módja jelentősen elmarad a nyu­gat-európai vállalkozókétól. Ezen próbál segíteni a vállalko­zók nemzetközi szövetsége, amely ez év májusa óta tanfolya­mokat rendez a határ menti régi­ók magyar vállalkozói számára. A gyakorló vállalkozók számára ez idáig hat kurzust tartottak, kárpátaljaiak részvételével. Hétfőn indult a hetedik kur­zus erdélyiek és szlovákiai ma­gyarok számára. A közeljövőben vajdasági magyaroknak is tarta­nak tanfolyamot. A kurzusok hatására már ve­gyes vállalatok is létrejöttek, a hazatérő vállalkozók pedig létre­hozták a szövetség szlovákiai, kárpátukrajnai és romániai helyi csoportjait. Sor kerül szeptember 10. és 12. között nemzetközi vállalko­zói találkozóra is, amelyet szin­tén a szövetség szervez. A talál­kozó — amelyre kelet- és nyugat­európai vállalkozókat is várnak — nem titkolt céjja, hogy meg- nyetje a résztvevőket az 1996-os budapesti világkiállításon való részvételre. A találkozóra a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisz­tériuma, a Deák Ferenc Alapít­vány és a Határontúli Magyarok Hivatala támogatásával kerül sor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom