Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-11 / 186. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus II., szerda Miért Áron jutott el az ígéret földjére? Farkas András misztériumi játékáról Kevés tollforgató képes arra, hogy az íróasztalfióknak dolgozzon. Közéjük tartozik dr. Farkas András, aki kemény esztendőket töltött a szovjet hadifogság poklában, aki hazajövet belecsöppent az embertelen, a vérszomjas Rákosi-éra legkeményebb korszakába. Akkor jött haza, amikor már véteknek, egyáltalán nem bocsánatos bűnnek számított a belsőből fakadó hit, a korlátokat nem ismerő, az élet, a lét értelmét kutató gondolkodás. Csak egyet tehetett: látszatra alkalmazkodott, de identitástudatát egyáltalán nem adta fel. A szürkének ígérkező napokat munkával kezdte és zárta. Kötetek sorát vetette papírra. Tette ezt úgy, hogy aligha remélhette a megjelenést, hiszen írásainak minden sora vádolta a parancsuralmat, az önkényt. Sorjáztak a művek, s kéziratban pihentek a polcokon, várva a jobb időket. Aztán vaskos késéssel, de csak felvirradt az a jelképes hajnal, s ezt követően — 1988 után — rendre publikálta munkáit. Nemrég került ki a nyomdából Mózes című misztériumi játéka, amely több mint negyven éve keletkezett. Nem kis merészség majd egy emberöltő múltával közzétenni bármit. Érthető, hiszen ezalatt az egyén is változik, formálódik, nézetei csiszolódnak, tisztulnak, így aztán az a szimbolikus tükörbepillantás csalódottságot szülhet. Most, hogy áttanulmányoztam a darabot, értem, hogy miért nem ódzkodott. Az a 33 éves fiatalember lényegében ugyanúgy vélekedett a világról, mint mostanság. Azt is mondhatnám, hogy éretten, teljes vértezetben lépett a porondra. Ez a letisztult töprengés magyarázza az aktualitást, azt, hogy valamennyi mozzanat, motívum éppúgy korszerű, mint valaha volt. A Rettenetét megjárt ember nem véletlenül rajzolja meg a hatalom torzító, jellemroncsoló hatását. A történet a zsidók krónikájának egyik leglényegesebb epizódját villantja fel. Az Egyiptomból menekült nép megunja a vándorlás keserveit, elégedetlenkedik amiatt, hogy hiányzik köréből Mózes, s testvérét zaklatja, szinte kényszeríti arra, hogy elkészítse az aranybikát, azaz akadálytalanul hódolhasson a már megszokott Istennek. Ez is afféle rendszerváltozássztori, sajátos karakterekkel társítva. A szerző ars poeticája félreérthetetlen: amellett az Áron mellett voksol, ciki esendő lény, aki enged a követelésnek, aki mégis szimpatikus alkat, hiszen a nyitott szellem híve, akiből sugárzik az emberség, az a humánum, amely aligha egyeztethető a nyersen büntető, a másképp vélekedőket legyilkol tató Jahve szigorával. Más szóval: az irgalmat nem ismerő, a tűzzel-vassal pusztító próféta helyett őt illeti a főpapi szék, csak neki lehet eljutnia az ígéret földjére. Jelennek szóló üzenet is ez, s arra int, hogy utasítsuk el a másokon keresztül lépő karriervágyat, a csakazértis kinyilatkoztatásokat, s keressük meg a választ azokra az örök kérdésekre, amelyek tudatosan avagy tudattalanul, ám mégis milliárdokat foglalkoztatnak. Ez a tegnapi-mai figura — többek között — feszegeti a reinkarnáció magas szintű etikai problémakörét, s megnyugvást sugárzó válasza pillanatnyilag is megnyerő. „Halott: A lét, az élet végtelen - Olyan, mint egy nagy utazás. Itt-ott megállunk, felveszünk Üj híreket, új anyagot, Akadhat egy-két állomás. Ahol időzünk, de a vágy' Lök újabb stációk felé - Aki nem érzi, nem hiszi. Az áfa miatt drágábbak lesznek a tankönyvek 150 forintos támogatás Egyenként Ki korán kel, aranyat lel; a közmondás igazsága ismét bebizonyosodott. Azok az iskolák, amelyek még a múlt tanév végén megrendelték és le is szállíttatták az addig már elkészült könyveket, még csak a 6 százalékos áfát fizették. A szeptemberben átvett tankönyvekre víszohí ‘ már' /O százalékos forgalmi adót számítanak fel. Amint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa, Durst Győzőélmondta: valószínűleg lesznek olyan kiadók, amelyek magukra vállalják az áfa-kulcs emelkedése miatti árkülönbözetet. Áfával vagy nélküle — a tavalyinál biztosan drágábbak lesznek a tankönyvek: az általános iskola 1. osztályának legolcsóbb tankönyvcsomagja 644, míg a legdrágább 1702 forintba kerül. Az 5. osztályosok legkevesebb 729, legfeljebb 2046 forintot fizetnek majd, a gimnáziumok első évfolyamán a két szélső érték 1812, illetve 4435 forint, az átlagos könyvcsomag ára 2647 forint. A kormány ebben az évben 850 millió forinttal járult hozzá a tankönyvek gyártásához. Ennek megfelelően minden könyvet az előállítási árnál 40 százalékkal olcsóbban vehetnek meg a diákok, de a darabonkénti támogatás összege nem lehet magasabb 150 forintnál. A különösen nehéz szociális helyzetben lévők ingyenes könyvhöz juttatását további 80 millió forinttal segíti a központi költségvetés. A kérelmeket a Regionális Oktatási Központok gyűjtötték össze. Információink szerint csak a fővárosból 100 millió forint értékű igénylés érkezett. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium saját „pénztárcájából” további 200 millió forinttal segíti az ország különböző vidékein a rászorulókat. Várhatóan ezt az összeget a helyi önkormányzatok is kiegészítik néhány millióval, így remélik, hogy a következő tanévben is minden diáknak lesz tankönyve. Már amennyiben sikerül megoldani az idei tanévkezdés egyik legégetőbb gondját: a könyvek szétosztását. Az iskolák — kevés kivétellel — megrendelték ugyan a tankönyveket, de eladásukra nem mindenütt találtak vállalkozót. A több ezer oktatási intézmény közül kétszázra tehető azoknak a száma, ahol a pedagógusok nem vállalták a tankönyvárusítást. Vannak olyan iskolák, ahová beengedték a könyvterjesztőket, de akad néhány olyan is, ahol még ehhez sem járultak hozzá a tanárok. Elképzelhető, hogy ezekben az iskolákban ide- - iglenesen kialakított elárusító helyeken — például konténerekben — fogják a könyveket árulni. Nehezíti az ellátást, hogy megszűnt a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat, így gyakorlatilag egyetlen olyan cég sincs, amelyik vállalkozna a tankönyvek országos terjesztésére. Az ilyenkor szokásos (örökzöld) kérdésre: elkészülnek-e idejében a tankönyvek, most még nem tudott pontos választ adni a szaktárca illetékese. A tankönyv- és taneszköz-iroda több mint negyven kiadóval kötött szerződést: a szállítási határidőkről körülbelül két hét múlva lesz megbízható információjuk. Az eredeti szerződés szerint legkésőbb szeptember 10-ig kell elkészülniük a megrendelt tankönyveknek. Szabó Margit (Ferenczy-Europress) Kiállítás a Pincegalériában A Sáya Stúdió tagjai Budapesten élő fiatal iparművészek“ akik nemrégiben végeztek a főiskola mesterképző intézetében. Azóta is többen együtt maradtak, és közösen rendeznek kiállításokat is. Ezek sorában olyan rangos bemutatkozás is akad, mint a fiatal divattervezők nemzetközi versenye Budapesten és Párizsban, illetve a tavalyelőtti bécsi Mozart- fesztiválon való részvétel. Á stúdió tagjai — Kónya Kinga, Bráda Judit, Szabó Zsuzsa, Nyíri Katalin, Szűcs Blanka, Aranyosi Zsuzsa és Murányi Mónika — javarészt ruhatervezéssel foglalkoznak, úgy is, hogy az alapanyagot saját maguk szövik vagy kötik. Ugyanakkor a kiállított darabokhoz különféle kiegészítőket is terveznek. A fiatal művészek ezúttal a gyöngyösi Pincegalériában tárjak munkáikat a nagyközönség elé. A tárlatot ezen a héten pénteken délután 4 órakor nyitja meg Baranyiné Szilágyi Erzsébet, a Mátra Művelődési Közont igazgatója. Az öltözék- ompozíciókat egészen szeptember 19-ig tekinthetik majd meg az érdeklődők, hétfő kivételével naponta 10-13 és 14-17 óráig, a Vértanú út 8. szám alatt lévő helyiségekben. r \ eefy mofi V an egy rossz emlékem egy esküvőről. A menyasszony gyönyörű volt, a vőlegény fess; fátyol, romantika, templom, áhítat, miegyebek. Egy kislány szájtátva sündörgött az ifjú pár hátához, le sem vette a szemét a hófehér fátyolról, ruháról. Ám ekkor egy fekete ember — az eskető pap — kemény szavakkal küldte őt odébb, mert hát a templomban nem illik viháncolni... Az Apáca-showban megmutatják, hogy igenis illik. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez egy csupa szív vígjáték, hogy aranyos poénok, még aranyosabb groteszk jelenetek tarkítják a filmet, akár még azt is megállapíthatjuk, hogy igencsak masszív mondanivalójuk van az alkotóknak. S nekünk ma, Magyarországon, amikor a valódi vallásosság mellett az egyre divatosabb ájtatoskodás is teret követel magának, hasznos a „másféle istenimádás” szemrevételezése. Itt ugyanis arról van szó, hogy a templom, a miseruha és az apácafi- tyula, mint „közhely”, igencsak megköti — és olykor eltorzítja — azon emberek személyiségét, akik kapcsolatba kerülnek velük. Á papokét, az apácákét és a vallásgyakorlókét. Gondoljunk csak bele. Belépünk egy szentélybe, véletlenül látunk az orrunk előtt valami mulatságosat, de nem merünk felkacagni, mert nem illik. Ellentmonda- nánk a prédikációban hallottaknak, de azt sem illik. Igazából így lesz valami fontosból teljesen lényegtelen formaság. Szerepük van tehát az úttörőknek. Legelőször is Jézus Krisztusnak, vagy a többi „vallásalapítónak”, Buddhának, Mohamednek, vagy olyan egészen egyszerű embereknek, mint Assisi Szent Ferencnek, Luther Mártonnak vagy Gkandinak. És most már Whoopi Goldbergnekis, ennek a nagyszájú, huncut szemű, vásott néger istennőnek, aki ebben a filmben nem kevesebbet hitet el a nézőkkel, mint hogy Istent lehet nevetve és rockot énekelve is imádni. Jó sok konvenciót lerombol, felszabadítja az apácák magukra erőltetett félénkségét, s a legfontosabbat mutatja meg nekik: az emberi szeretet erejét. Mert nem az a fontos, hogy néhány ember keresztet hányva üljön egy fél órát egy üres bazilikában, sokkal lényegesebb, hogy valóban úgy érezzék: ott a helyük. És ha Mária Magdolna sorsát szleng-nyelven könnyebben megértik az utcai csavargók, akkor véletlenül sem kell míves választékossággal szólni hozzájuk. Elfogadni a másikat — és elfogadtatni magunkat vele. Ez lehet minden vallás célja. (Persze csak akkor, ha fontosabb a szeretet, mint a hatalom szere- tete...) Doros Judit Űj Szó: szomorú szombat... A pozsonyi Új Szó hét eleji számában a lap főszerkesztője keserű hangú írásban számol be a határon túli magyar lapok szombaton megtartott budapesti szemléjéről. „...Ennyit érnek kollégáink fennkölt mondatai a határon túli magyar lapok, újságírók ' megbecsüléséről?... Keserű percek voltak...” — úja Szilvássy József, aki a csaknem száz, Magyarországon kívül megjelenő magyar lap budapesti bemutatkozásának szakmai visszhangtalanságát bírálja. A Budai Parkszínpadon megrendezett esemény megnyitójára tizenegy ország ötvennyolc magyar lapjától több mint száz újságíró jött el, míg a hazai magyar sajtót csupán öt orgánum, valamint néhány magyarországi kolléga képviselte. Szeretné, ha Eger nem felejtené el Honvágy Megismétlem a kérdést, hogy kétkedésemnek és adandó válaszomnak helyet, indokot teremtsek: „honvagy — országon belül?’’Hogyan rögződnek a lélekben az élet eseményei, a gyerekkor, a szeles fiatalság, a meghatározóan kifejlődő készségek, a szerelem, a szeretet vonzásai és taszításai; vagy sebek, amikre nem szívesen emlékezünk, de nem tudunk felejteni...? No, talán itt kell még egy kicsit mélyebbre kutatnunk! Szabó Lászlóról esne most néhány szó. Szobrászművész, Pátzay-tanítvány. Fiatalon, fiatalosan felkerekedett még tanul- mányutakra is, Olaszországba vitte a lába, no meg az akkori „Mekkába”, a Szovjetunióba, merthogy terelték az embert ide meg oda. Művei eljutottak a már említetteken kívül Franciaországba, Bulgáriába. Itthon vagy harminc köztéri szobra áll, mert a portrészobrászat mellett monumentális fogalmazásokban is közreadja magát. Mintha pályájának és életének csúcspontját is idegen, ám megértő emberek hozták volna össze: Ravenná— országon belül? Szabó László: „...minden a szülői háznál kezdődik” ban, a Dante-biennálén dijat nyert egyszerű szerkezetű, de drámai erőt sugárzó alkotásával. A költő áll egy ajtókeretben vagy valamilyen átjáróban, amely megmunkálatlan kövekből van összeróva. Az egész alakos szellemóriás köpenybe burkolódzva áll, mögötte ívszerűen fölé hajló, lombbal teli fa, az alak előtt egy odavetett, de már kimértnek latszó terméskő — márvány — arról győz meg minket, hogy a száműzött firenzei mozdulatlan, nem akar hozzánk jönni, csak azért jelenik meg, hogy figyelmeztetne minket: fontos dolgokról nem illik megfeledkeznünk. A sztárok mößött, mondjuk Varga Imréhez képest, mindig is fényárnyékban kellett maradnia. Alaptermészete okából. Ez az elmélkedő művész nem harcolt eléggé, nem küzdött meg a szakma iparosaival, a könyöklőkkel, a szajtépőkkel, a hangoskodók- kal: ilyen okok késztették őt arra, hogy Egerből, szülővárosából, a Bükk közeléből 1959-ben a szolnoki művésztelepre költözzön. Aki ismeri az akkori erőviszonyokat és azt a nagyon lényeges körülményt, hogy egrinek lenni nemcsak annyit jelentett itt hosszú századokon keresztül, hogy szorgalmasan kellett dol- oznia az emberfiának a szőlőegyek táján meg a műhelyekben, hanem azt is, hogy ebben a városban, talán a sok-sok szerzetesrend és azok iskolái miatt is, szilárd hit és tisztes erkölcs uralkodott, egészen a diktatúráig. Ezért is áskálódtak addig ellene, s főleg az irigyelt készségei ellen, amíg rászánta magát a távozásra. Szellemesen pszichológiai realizmusnak minősítette a műtörténész mindazt, amit Szabó László csinál. Ha a két szó összetétele vitatható is, hiszen vagy semmit nem mond — mert minden szobrász, ha igazán az, a saját lelkét vizsgálja, amikor az anyagba beleteszi tartalmi és formai elgondolásait —, vagy szűk korlátok közé szorítja mindazt, ami a művekben benne feszül. Csak hivatkoznom kell azokra a tárlati műveire, amiket Egerbe elhozott jó néhány évvel ezelőtt, kérésünkre. Ikarust és egyebeket mutatott be nekünk, ahol a gondolatnak csak mintegy a vázát szerkesztette össze, hogy a röp- penést, a lendületet, a test és lélek egyik legizgalmasabb állapotát érzékeltesse. Szeretném nagyon kinagyítva az olvasó felé tenni a fekete talapzatra állított kétrészes üveg- kristály-csiszolatát, amelyre más anyagból került koszorú, majd a nagyobb kristály tetejébe ismét masfajta anyagból összeabroncsolt gömb, kicsiny, de hasznos tükörrel, amely várja is, hogy beletekintsünk. Egerben élő, közeli rokonaitól nemegyszer üzent, hogy szívesen rendezne újabb tárlatot. Ha hívjuk, érkezik. Szeretné megmutatni néhány darabját. A híresebbeket is. Mert mindenképpen azt akarná, hogy Eger ne felejtse el őt. Nem azért született ide 1927- ben, nem azért élte le itt a háborús éveket, no meg az aztán következőket, hogy kihulljon belőle az egri szellem, vagy hogy megfeledkezzenek róla. íme, ilyen is van, az országhatáron belül honvágy, a hazavágyás, mert a haza, ha valaki igazán tudja érezni-értékelni a sorsot és annak kegyességét vagy kegyetlenségét, tudja, hogy minden a szülői háznál kezdődik, és onnan nő magasba. Ha nő! (farkas) Hogy ez a vágy az igazi, A formán (úli értelein, Az csak lekési önmagát - Áron: Mit kell tennem? Halott: Gerjesszed, növeld Lelked legmélyén vágyadat, Hogy húzzon a halál felé, $ ne lásson benne semmi mást, Csak egy utat, csak egy kaput. Amelyen át új távlatok Nyílnak meg mindenki előtt! Áron: Rémítő dolgokat beszélsz! Ahol te vagy, az a tudás? Halott: Innen egészen érthető, Hogy véges nincs, csak végtelen Kell-e ehhez kommentár...? Pécsi István
