Heves Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-18 / 192. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. augusztus 18., szerda

Csillogó fesztiválesték

Sztárok és sztárjelöltek

Bokor Fekete Krisztina az idén is szép sikert aratott

Augusztus 7-én este hangzott fel a II. Egri Nemzetközi Táncdalfesztivál szignálja Tóth Miklós zeneigazgató vezényletével a Líceum udvarán. Elkezdődött a dalok versenyének első elődöntője. A fesztivál háziasszonya Csongrádi Kata, műsorvezetői Marcellina és Mohai Gábor bemutatták a zsűrit: Victor Máté elnök, Török Mária, Szigeti Ferenc, Szirmai László, Bokor Attila, Dombóvári Péter, Kátay László, Rakonczay Ervin tagok, valamint az a három néző, aki „zsűri” feliratű táblát talált a széke alatt. Szavazataik alapján elődöntőnként négy előadó és egy együttes jut tovább a döntőbe. A nézők is bejuttathatták kedvencüket.

Örömét fejezte ki Stefán István, a fesztivál igazgatója, hogy ismét Egerben versenyezhetnek a szerzők dalaikkal. Tizenegy előadó és két együttes mérrte össze zenei tudását az első estén.

Emlékeznek még erre a refrénre? „...Gondolsz-e majd rám, ha elmúlt az éjjel/ Minden álmunkat a hajnal tép széjjel...” 1968-ban Varannai István énekelte a legendás Echo együttes tagjaként. Norvégiából érkezett, de most is azt a régi világot jelenítette meg fehér öltönyben, kalappal a fején, selyemsállal a nyakában Add nekem az éjszakát című számával. Slágergyanús dala nagy sikert aratott, s a döntőbe került vele.

Fekete Éva, temperamentumos számot énekelt kedvencéről és szenvedélyéről, Piros autójáról. Sinkó Tamás stílszerűen egy kormánykerékkel táncolt. Ruhájuk is a jármű színeiben pompázott, piros-feketében.

Bokodi Boglárkának a tavalyi

fesztiválon való szereplése hozta meg idei sikerét. Olyannnyira megihletett egy zenészt, hogy írt neki egy dalt A szívem mindent túlél címmel. A ’’Zorro” jeligés dalt a zsűri az előadók közül a legmagasabb pontszámmal jutalmazta, döntős lett.

Szekeres Adrienn egri születésű, még csak 19 éves, de már az Erkel-fesztiválon aranyérmes, különdíjas, nívódíjas lett. Itt ismét szép sikert arratott Kell, hogy még szeress lírai dalával, és a döntőbe jutott. Illés Melinda egy elmúlt szerelemről énekelt, szintén döntős lett.

A Metropol együttes rock-zenei produkcióval lépett fel Egy korty vízre vágyom..., Segíts a folyót megtalálnom... — énekelték. A három rockért — Szász Ferencet, Kreisz Györgyöt, Ráduly

Bélát— és zenéjüket szívébe fogadta a zsűri és a közönség, a legmagasabb pontszámot kapták.

Ezután beviharzott a színpadra egy szőke, még egy szőke és egy barna görkorcsolyás lány, pi- ros-sárga-kék dzsekiben, rövid nadrágban. A Zsanna-produk- ció. Minden nap kulcsra zárom a szívem, csak képzeletem ölel — énekelte az ukrán Zsanna, és közben pörögtek, forogtak, cigánykereket hánytak az artistaképzőt végzett lányok. A közönség tetszését nem osztotta a zsűri, kevés pontot kaptak.

A második elődöntő augusztus 14-én, szombaton este következett. Ekkor tizenkét énekes és két együttes versenyzett a döntőbe jutásért. A mezőny szoros volt, a zsűri szigorú, csak magas pontszámmal lehetett továbbjutni.

Ekkor a legjobb eredményt Gombos László érte el Ez az első éjszakám nélküled című lírai dalával. Tavalyi ismerősként üdvözölhettük, akkor előadói dijat kapott.

Holtverseny alakult ki a következő három versenyző között, azonos pontszámot kaptak. Bokor Fekete Krisztina, a tavalyi fesztivál egyik felfedezettje az idén is a csillagok között járt Éjszakai repülés című számával. Bogolin Ágnes az örökké élő szerelemről énekelt. Az alig 18 éves Rácz Gergőnek ez volt az első fellépése szólistaként, nagy- közönség előtt. A döntőbe énekelte dalát: Adj esélyt címmel.

Az együttesek közül az ózdi Session group] ütött tovább, Üres szívvel — címmel énekelték számukat. Kedves ismerőseivel is találkozhatott a közönség. Harangozó Teri látványos színpadképben gondolkodott, jelmezt varratott táncosainak a felkészülés ideje alatt. Egy férfi kell — énekelte, amikor betáncolt hozzá egy csupa izom, tigrisbőrbe öltöztetett Tarzan, a második kiválasztott egy fehér öltönyös úr volt, vörös rózsával a kezében, s végül a minden akadályt legyőző Superman repült be piros köpenyében a színpadra.

Poór Péter azt énekelte, hogy Búcsúzni kell — egy elmúlt szerelem emlékére. Nagy tapssal fogadta a közönség, úgy mint tavaly. Karda Bea sok külföldi fesztivál után végre hazain énekelt. A véletlenen múlott— szólt dala az ébredező szerelemről, az egymásra találásról. Peter Lawrence New Yorkból érkezett, s magyar édesapja biztatására nevezett be a fesztiválra.

Az első elődöntő előadói közül ketten kaptak egyforma közönségszavazatot, így a Piros autó és a Minden nap kulcsra zárom a szívem dalokat juttatta eddig a közönség a döntőbe.

Augusztus 28-án, szombaton, a III. elődöntőn 18 dal mérkőzik a főiskola falai között, de addig is szerepel néhány énekes és táncos a szerdán este 8-kor kezdődő fesztivál-diszkóban.

Császi Erzsébet

számára emészthetetlen történetet agyaljon ki, s azt ráadásul túlkomplikált módon közvetítse a vásznon keresztül.

Elfogadta inkább Esterházy Péter könyvét, abból írt forgatókönyvet, s olyan kitűnő színészekkel „játszatta el” a mesét, mint Ráckevei Anna vagy Cserhalmi György, nem beszélve a zseniális alakítást nyújtó mellékszereplőkről, Margitai Ágiról, Lázár Katiról, Végvári Tamásról és Tímár Éváról.

Szolid, szép film ez. Megismerhetjük általa egy mai értelmiségi család mindennapjait, a kapcsolatukon, rokonságukon keresztül történelmi tények villannak fel, kitelepítés, ötvenhat, szamizdat-kiadvá- nyok, besúgómozgalom. Ugyanakkor a központi kérdés mégiscsak az, világra jöjjék-e a házaspár negyedik gyermeke, mert ugye „ide születni az tragédia, sőt még annál is több: komédia...” Ez a kétely, bizonytalanság azonban igen finoman „van ábrázolva”, nem ám úgy, hogy eldöntendő mondatok szegeződnek egyik vagy másik szereplőnek, te, most megszüljem vagy elvetessem? Egészen más történik. Igazából a férfi a háttérbe húzódik, de nem afféle minden-mindegy magatartással, hogy döntsd el, a te hasad, a te alakod, a te kínjaid! És noha Ráckevei Anna nagyon érzékenyen és kivételes tehetséggel ábrázolja ezt a vívódást, nem feledhetjük Cserhalmit sem. Az ő tekintete, sőt testjátéka (látszódjon bár a háttérben, vagy félprofilból), azt az érzést sugallja, hogy ugyan a nő dönt a kérdésben, de a férfit alázatos „kivárása”, tétova reménykedése mégiscsak partnerré teszi ebben a „határozathozatalban.”

Furcsa, de hasonlatos ez az alkotás az amerikai filmekhez. Nemcsak azért, mert nem átlagkörnyezetben, hanem szinte már ideális, polgári milliőben zajlik az élet, hanem azért is, mert voltaképpen befejezett, kerek a sztori. Nem motoszkál az ember fejében — kilépve az utcáról — hogy mi miért is történt, igazából képek és színek villannak csak fel. A lélek ugyan megnyugodott, mert volt bonyodalom, tetőpont, kibontakozás, és megoldás, de önnönmagunkra, az eszünkre, a kíváncsiságunkra — és igen, a valódi szimpátiánkra — nem igazán volt szükség.

És ez kár.

Doros Judit

Párádról Bad Breisigbe

Az emberi kapcsolatok értéke

Nélkülözhetetlen a város támogatása

Elkallódik-e

a szakszervezeti könyvtár?

Az egyáltalán nem szokatlan dolog, hogy Magyarország és más országok települései testvérkapcsolatot alakítsanak ki egymással. Van erre számos példa Heves megyében is, s megtörtént persze nem egyszer az, hogy delegáció utazott az egyik városból vagy községből a másikba, látogatóba. Ilyenkor, az első alkalommal a programban rendszerint szerepel az a pont, amikor a vendéglátók és a vendégek aláírják az együttműködési megállapodást, vagyis hivatalos formát kap a kontaktus.

Éppen ez az, ahol a parádiak Németországba, közelebbről Bad Breisigbe tett útja különbözik a többitől: ők ugyanis semmiféle szerződést alá nem írtak, gazdasági segítségnyújtásról szó nem esett, mégis, már most bátran ki lehet jelenteni azt, hogy ez a kapcsolat bizony tartósnak ígérkezik.

— A bonni magyar nagykövetség közvetítése révén nyílott lehetőség a kapcsolatfelvételre — mondja Nagy Oszkár, Párád polgármestere. — Idén februárban kerestek meg bennünket az ötlettel, mi pedig küldtünk ki a községről ismertető anyagokat Bad Breisigbe. S aztán a palóc napi rendezvénysorozat előtt megérkezett a meghívó: menjünk, július végére várnak. A hattagú parádi delegáció két napot töltött a Rajna menti, körülbelül nyolcezres lélekszámú kisvárosban, ahol Hubert Busch polgármester fogadott bennünket. Ahogyan az lenni szokott, megnéztük a kilencszáz éves város nevezetességeit, elutaztunk a szomszédos Kölnbe és Bonnba, a második nap este pedig egy sajtókonferencián vettünk részt. Mit mondjak, kérdések özöne zúdult a nyakunkba...

— Említene ezek közül néhányat?

— Inkább megpróbálom ősz- szefoglalni. Főképpen arról érdeklődtek tőlünk, hogy melyek a kapcsolódó, közös pontok Bad Breisig és Párád között. Nos, hasonlóak az adottságok, van fürdő, gyógyvíz, kiépíthető a kölcsönös egészségügyi turizmus, a táj is hasonlóan szép kinn és itt, a Mátra lábánál. S kiderült persze, hogy a látogatásnak semmiféle hivatalos része nincsen, nem kötöttünk szerződést.

— Nem is terveztek ilyesmit?

— A parádi önkormányzat elfogadott ugyan egy megállapodás-tervezetet, amelyben benne szerepeltek az együttműködés fontosabb területei, úgymint turizmus, kultúra, közművelődés, egészségügy, ifjúság, egyebek, de ezt végül nem írtuk alá, feleslegesnek ítéltük. Mindkét fél az emberi kapcsolatokat tekinti alapnak, kiindulópontnak. Nem azt szeretnénk, ha a „gazdag testvér” segítene a „szegényen”,

pénzt, beruházásokat hozna Németországból Párádra, hanem azt, hogy ha eljön ide hozzánk egy német család, akkor az ismerősként érkezhessen egyik vagy másik parádi családhoz. A gazdaságról esett közöttünk a legkevesebb szó. Viszont például „Karnevállovaggá” ütött bennünket Bad Breisig idei „Forráskirálynője” — minden évben választanak ilyet, négy forrás van a városban —, s ez is jellemzi, milyen kellemes volt a hangulat.

— Hogy an építhetők a fentebb mondott emberi kapcsolatok?

— Szerintem első lépésként a fiatalok csereüdültetése révén. Előbb még természetesen viszonozzák a látogatást a németek, valószínűleg jövő tavasszal, s ugyanakkor meghívták a parádi folklórcsoportot a nyárra. Kézműves mesterek cserekiállítása is szóba került. Különösen a parádi üvegművészet ragadta meg őket.

A Rajna-parti német város gyönyörű, tiszta, meséli végül a polgármester, színes képeket mutatva Bad Breisigről, ami valóban nagyon szép. Ezt a szintet kívánja Párád megcélozni, ám azt nem lehet tudni, hány év kell ahhoz, hogy beteljesüljön az álom, hiszen az emberek gondolkodásán is kellene bizonyos mértékben változtatni: ez pedig a legnehezebb.

(rénes)

Az egri Bródy Sándor Megyei Könyvtár igazgatónője, Orosz Bertalanná szeretné megmenteni a súlyos fenntartási gondokkal küzdő szakszervezetek megyei központi könyvtára nagyértékű, hatalmas könyvanyagát.

— Körülbelül egy éve fogalmaztuk meg azt a javaslatot — tájékoztat az igazgatónő—, miszerint meg kellene oldani a megyei könyvtár és az új helyzetbe került szakszervezeti könyvtár egyesítését. A szakszervezetek központi könyvtára értékes könyvanyaggal rendelkezik, s volt egy igen hasznosnak bizonyult sajtóklubja is, melynek működését beszüntették. E könyvtár jelenleg teljesen bizonytalan helyezetben van, ugyanis 1994-től kezdve központi támogatást — amiből eddig működött — nem kap. Most jelenleg a Szabadművelődési Alapítvány jutat havonta támogatást, de igazi könyvtári működésre nincs pénze. Egy ésszerű javaslat merül fel: mentsük meg a több mint 100 ezer kötetes állományt és nyissuk meg újból a sajtóklubot, mely egyébként a nyugdíjasoknak hasznos és kellemes találkozási helyül is szolgált. A könyvtár és hírlapgyűjteménye beolvadna a megyei könyvtár állományába, s lehetőség nyílna mind a városi, mint pedig a megyei olvasói igények kielégítésére. A megyei könyvtár

vállalja, hogy a munkahelyeknél, ahol igénylik a letéti ellátást, azt továbbra is fenntartja, ugyanis könyvtárunk megyei igényeket is ellát, gépkocsit üzemeltet, mely- lyel ki lehetne szállítani a köteteket.

— Miként képzeli el ezt a könyvtár összevonást?

— Azért is célszerű lenne, hogy ez mielőbb megvalósulna, ugyanis van egy átállási időszak. Amikor a megyei önkormányzatnak beszámoltam munkánkról, az az álláspont alakult ki, hogy amennyiben Eger város az eddiginél nagyobb támogatást nyújt a megyei könyvtárnak, akkor a vállalják a két könyvtár egyesítését. A megyei és az Eger városi önkormányzat azon vitatkozik, hogy ki hány százalékot biztosít könyvtárunknak. Nekem az a szilárd meggyőződésem, hogy egy igazán jó bibliotéka mind a városnak, mind pedig a megyének nemcsak jó, de igen hasznos is. Országosan igen tarka a kép. Itt a megyei könyvtár a megyei jogú várostól 500 ezer forint támogatást kap. A példa kedvéért elmondom, hogy az Egerhez hasonló Veszprém 14, Szombathely pedig 12,5 millió forint támogatásban részesíti a megyei könyvtárat.

— Milyen tárgyalások folytak eddig a megyei könyvtár és Eger városa között?

— A város kultúrális bizottsága megtárgyalta e témát, s az ötletet jónak találták, s az egyesítésre ígéretet tettek. A gazdasági bizottság is támogatta az ügyet. Én úgy látom, hogy az alkalom kiváló lehetőség lenne a két könyvtár egyesítésére. Mind megyei, mind pedig a városi bizottságok jóindulatúan kezelik e témát. Most tehát már csak az kellene, hogy maguk a testületek elé kerüljön, és jogilag végérvényesen rendeződjön e fontos kultúrális ügy. Az egyesített könyvtárnak tehát 1944-től folyamatos és rendszeres költségvetési támogatásra lesz szüksége. M i azt vall- juk, hogy a városnak és a megyének kultúráltan kell megegyeznie. Növekszik az olvasók száma, s a könyvtári szolgáltatás Egerben is nélkülözhetetlen, s a városi támogatásra szükség van. A településnek el kell döntenie, hogy mit ér neki a jó könyvtári ellátás. Ne feledjék el az illetékesek, hogy az a rangját is növeli! Európában az iskola mellett a könyvtár a művelődés másik alapintézménye. Elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Észak- Magyarország kimagasló kultúrális központja, mely büszkén emlegeti magáról a „Magyar Athén” jelzőt, magára hagyja az intézményt, s ne vállalja a város nagyságának megfelelő anyagi áldozatot a könyvtári ellátásárt.

Sugár István