Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-07 / 81. szám

4

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. április 7., szerda

Gazdasági folyamataink nyomában (il.)

Mi a szakértők dolga?

(zaaÁ egy mofc

Az első program megindítása előtt a vagyonügynökség pályázatot írt ki. Akkor 84 szakértő céget választott ki tanácsadónak az első ütemben. Ezek a szakértők voltak hivatva mindazt a funkciót betölteni, amelyet a vagyonügynökség rájuk ruházott. Később mind a szakértők, mind a decentralizált privatizációban résztvevő vállalatok száma bővült. A második ütemben további 277 cég kapcsolódott be, a szakértők száma 132-re emelkedett, és jelentősen megnőtt a programban résztvevő vállalatok értéke is.

Az Állami Vagyonügynökség a pályázat ütján kiválasztott szakértőkkel keretszerződést kötött. Ezzel a tanácsadó cég felkerült arra a szakértői névjegyzékre, amelyet a vagyonügynökség a vállalatok számára állított össze, s ahonnan a privatizálandó cégek maguk választhatják ki a számukra legmegfelelőbbnek ígérkező szakértőt. A tanácsadó jogot szerzett arra, hogy már mint a vagyonügynökség megbízottja, ellássa a vállalat átalakításával és értékesítésével kapcsolatos teendőket. Attól kezdve, hogy a szakértő és a vállalat megtalálja egymást és szerződést köt, a vagyonügynökség nem avatkozik az eseményekbe, nem utasíthatja a tanácsadó céget, feltéve, hogy az betartja a keretszerződésben vállalt feltételeket.

Az első ütemnél még nem szabtak korlátokat a szakértőknek a tekintetben, hogy hány cég privatizációját vállalhatják el. így megtörtént, hogy több mint 50 vállalat átalakítására vállalkozott egy társaság. A tapasztalatok azt mutatták, hogy célszerűbb bizonyos szinten limitálni a

szerződések számát, ezért a második ütemnél egyidejűleg legfeljebb már csak 15 vállalat privatizációjával foglalkozhat egy tanácsadó cég.

A szakértő feladata, hogy az első lépésben a vállalatot gazdasági társasággá alakítsa át, hiszen ez a privatizáció lebonyolításához nélkülözhetetlen feltétel, és ezután értékesítse a társaság vagyonát.

Ebbe a folyamatba tartozik, hogy el kell végezni a vállalat gazdasági-pénzügyi átvilágítását, független szakértőt kell megbízni azzal, hogy vagyonmérleget készítsen, javaslatot kell kidolgozni az átalakulásra (és ha a körülmények úgy hozzák, akkor pedig akár a vállalat megszüntetésére is). A szakértő, mint a vagyonügynökség megbízottja, tárgyalhat a vállalat vezetőivel, érdekvédelmi szervezeteivel, munkavállalóival, az önkormányzattal és a szóba jöhető befektetőkkel. Végül is azzal a céllal, hogy a legrövidebb idő alatt, a lehető legjobb feltételekkel értékesítse a vállalat vagyonát.

A decentralizált privatizáció első üteménél még nem szabták meg a keretszerződésben, hogy mekkora legyen az az ár, ameny- nyiért a vállalatokat el szabad adni. A második ütemnél azonban már ezt a feltételt is szigorították. A vagyonügynökség limitárat határozott meg, mégpedig a vagyonérték 80 százalékában szabta meg azt a határt, ameddig a szakértőnek joga van lemenni az árral. Ennél kevesebbért már csak külön ÁVÜ-engedéllyel adhatják el a vagyonrészeket.

Nem kis értékekről van szó. Hiszen a decentralizált privatizáció első ütemébe sorolt vállalatok értéke együttesen mintegy 25 milliárd forintra tehető, a második ütembeli cégeké pedig 75 milliárdra becsülhető.

A tanácsadók abban érdekeltek, hogy minél gyorsabban és lehetőleg minél magasabb áron értékesítsék a velük szerződött vállalatot, hiszen az ellenérték kifizetése után kapják meg az Állami Vagyonügynökségtől a sikerdíjat. A vagyonügynökség olyan keretszerződést kötött a decentralizált privatizációban résztvevő szakértő cégekkel, amely egyértelműen a vagyonügynökség érdekeit védi, és ennek fejében meglehetősen magas a megbízási és sikerdíj is.

A tanácsadó a privatizációs bevétel első 300 millió forintjáig 5 százalék, a 300 és 600 millió forint közötti részre 40 százalék, és a 600 millió forint feletti részre 3 százalék megbízási dijat kap. Az összegek még tovább nőhetnek, ha a vállalatot sikerül megadott határidőkön belül minél gyorsabban eladni, és ha még a limitár felett is, akkor további jelentős mértékű sikerdíjra tehet szert a privatizációt lebonyolító szakértő.

Összehasonlításul érdemes tudni, hogy a nemzetközi gyakorlatban hasonló üzleteknél 0,5-3 százalék körül szokott lenni a szakértők díjazása, és az Állami Vagyonügynökség is 1,5 százalék körüli dijat szokott fizetni a programon kívüli ügyletek szakértőinek.

A vállalatok az önprivatizációtól többnyire azt remélik, hogy — a szakértő kapcsolatrendszerének jóvoltából — olyan tőkeerős befektetőkhöz jutnak, akik korszerű technikát és nagyobb piaci lehetőségeket hoznak magukkal. Néhány esetben ez valóban így is volt, de a valóság mesz- sze nem kínál ilyen ideális lehetőségeket.

Köztudott tény, hogy a privatizációra felkínált és felkínálkozó vállalatok száma sokkal nagyobb, mint amennyi a tőkeerős befektető. Az utóbbi évek közép- és kelet-európai fejleményei, továbbá a Szovjetunió szétesése hatalmasra növelte a kínálatot a fejlett ipari országokból érkező tőke iránt. Bár még mindig Magyarország áll a külföldi befektetések szempontjából az élen, vannak számítások, amelyek ezt kétségbe vonják. Azt pedig senki sem vitatja, hogy a hazai vállalatoknak csak egy része lehet vonzó a külföldiek számára. Ugyanakkor egyre nő azoknak a cégeknek a száma, amelyek a csőd közelébe kerültek, vagy már csődbe is jutottak.

Á vállalatok romló viszonyai közepette — miközben a tőkeerős befektetők érdeklődése csökken — egyre gyakoribb a dolgozók és a menedzsment kivásárlási szándékának megjelenése. Egy felmérés szerint a decentralizált privatizációban érintett vállalatok 85 százalékának jelezték a cégek dolgozói kivásárlási igényüket. De az esetek nagy részében ennek döntő akadálya volt a tőkehiány, illetve a hitelfelvétel számos nehézsége.

Ugyanez a vizsgálat egyébként azt is kimutatta, hogy azon vállalatok 26 százaléka, amelyek már megállapodásra jutottak valamelyik szakértő céggel, szerződést is kötöttek, és megkezdték az együttműködést — elégedetlen a tanácsadó munkájával.

(Folytatjuk)

Tízéves jubileum Gyöngyösön

Hétpróbás énekkarból — Cantus Corvinus

A „cantus” énekkart, azaz éneklő csoportot jelent, a „corvinus” pedig a magyarságára utal a közismert gyöngyösi kórusnak, a Cantus Corvinusnak. Fennállásuknak 10 éves jubileumát ünnepük ezekben a napokban, és dániai vendégszereplésről érkeztek haza. Holló Erzsébet kórusvezetőt mindenekelőtt a kezdetről faggattuk.

— Ä legelső próbákat 1982 őszén kezdtük el, akkor egy kis baráti társasággal a családi irodában találkozgattunk, énekelgettünk — emlékszik vissza a kórusvezető —, kollégáink, közreműködőink, a Muzsikus Céh tagjai, később a zeneiskola tanárai jelentették az énekkar magját. A legelső szereplésünk 1983 januárjában volt, hét próba után,

játékosan el is neveztük hétpróbás kórusnak magunkat. Utána Gyöngyösi Kamarakórus néven futottunk, majd fő pártfogónk, a Gyöngyszöv nevét vettük fel. Miután más szponzoraink is akadtak, és egyre csak bővültünk, Cantus Corvinus lett a nevünk.

— Végül is jelenleg hány tagú a kórus, s kik támogatják munkájukat?

— Negyvenöt tagú az énekkar. Szponzoraink szép számmal akadnak, ez évtől a várostól is kapunk támogatást, de ezenkívül a bankoktól: a Budapest, a Posta- és a Magyar Hitelbank Rt.-tői kapunk pénzt. A Mikro- kapcsolat BT., Sütőipari Nyomda Kft., a Bugát Pál Kórház, Gyöngyöspata község is segíti munkánkat.

— Mi szerepel repertoáréban, s mit énekelnek legszívesebben?

— Nagyon sok művet ismerünk. Énekeltünk már a zenetörténet minden korából sok madrigált, öröm számunkra, hogy a barokk zenébe is bepillanthattunk. Ezt többet között annak is köszönhetjük, hogy — egy kicsit a mi biztatásunkra — a zeneiskola tanáraiból, növendékeiből megalakult a Musica Mansuéta Zenekar. Ők nekünk nagyon jó barátaink, nagyon szeretünk velük fellépni, és sokat köszönhetünk nekik. Énekeltünk együtt velük a Salzburgi Dómban, Németországban, s olyan műveket, amelyeket nélkülük nem ismernénk.

— Gyöngyösön van-e igény komolyzenei előadásokra?

— Ez nagyon változó, de tulajdonképpen elégedettek vagyunk. Fellépéseinken nagyon sok ismerős arcot látunk. Egy- egy karácsonyi hangversenyre megtelik a templom. Szívesen kapcsoljuk össze érzelmi indíttatásokkal fellépéseinket, szívesen kötjük valamilyen ünnephez hangversenyeinket. Ilyenkor szép számmal hallgatnak bennünket.

— Mit vittek magukkal Dániába, ahová a kórus tagjai izgatottan készültek?

— Egy hetet tartózkodtunk Dániában. Ringstedbe és Koppenhágába kaptunk meghívást. Három koncertet adtunk. Azokat a műveket vittük magunkkal, amelyeket a jubileumi koncerten énekeltünk, de ezenfelül még több sprirituálét, madrigált adtunk elő, örömmel mondhatom, szép sikerrel. Az útra elkísért bennünket Keresztes György polgármester úr, és a pártoló tagjaink közül kisorsolt szerencsés útitárs, Pilinyiné Sárvári Zsuzsanna, aki közvetlen családtagját is elhozhatta magával, önköltségi áron. (Izgatottan vártuk, hogy a sok kedves barát, ismerős közül ki az, aki eljön velünk...)

— Végül: a dániai út után milyen fellépések, programok következnek?

— További izgalmakat fogunk átélni, mert április 7-én Budapesten a 3. Nemzetközi Kórusfesztiválon énekelünk, ahol természetesen minősítőn veszünk részt. Egy arany, ezüst és fesztiválkórus minősítésünk már van... Ez év május 1-2-án a Bárdos Lajos Zenei Hetek keretében Gyöngyösön szervezünk egy országos és nemzetközi rendezvénysorozatot. Május 27-én kórusunk Olaszországba utazik, ősszel pedig egy német kórust látunk vendégül.

korcsog

A gyöngyösiek a ringstedi templomban

A szerelem — mármint az igazi — a halál után is tart, és állítólag ezt hivatott reprezentálni Francis Ford Coppola Dra- kula című filmje. Nos, ennél sikerültebb interpretációkkal is találkoztunk már az érzelmek vonatkozásában, a Drakula-filmben ugyanis számos tényező gondoskodik arról, hogy másra figyeljünk.

Legelőször is a körítésről. A vérszomjas gróf, mint tudjuk, egy vámpír, amelyik embervérrel táplálkozik leginkább. Válogatás nélkül nőével vagy férfiével. Ez voltaképpen — mint kiderült — büntetés azért, amiért négyszáz évvel korábban megtagadta Istent.

Nem tudjuk, megkedvelte-e az erdélyi gyökerű vámpír ezt az életformát, mindenesetre hosszú évekig alkalmazta, egészen addig, míg megtalálta szerelmének reinkarnációját, egy londoni tanárnőt, 1900 előtt néhány évvel.

Itt aztán gondolkodhatunk kissé, mert feltehetően olyan spiritiszta dolgokkal is foglalkoznunk kellene, mint a lélekvándorlás. Aki hisz ebben, az könnyedén feldolgozza, hogy a lélek folytonosan, énről énre dagad, nő, és élményekkel gazdagodik. Ám az emlékeket nem felejti — innen lehet a déjá vu, és sok egyéb, megmagyarázhatatlen lelki vonás. (Ajánlhatom e témában Müller Péter Kígyó és kereszt című művét).

Ám a film maga a látvány tekintetében nyűgöz le bennünket, még ha a gyengébb idegzetűeknek számos esetben inkább elviselhetetlen borzalmakat nyújt ugyanekkor. Gyönyörű a háttér, az erdélyi szörnykastély, vagy éppen a századelő Londonja. Nem kevésbé érdekesek a figurák — a sarlatánok, farkasemberek, patkányok, denevérek, pókok, s az állatvilág megannyi átalakult — vagy átalakulófélben lévő — csodája. Számos trükk, technika fokozza izgalmainkat. Mégis, nem értjük, most mit akarnak? Kissé öncélú tárháza ez a gyomorkavaró jeleneteknek, a szerelem örökkévalóságát kevéssé tükrözik, inkább elmossák.

Ne higgyünk hát a reklámmondatoknak. Ezt a filmet azért csinálták — nagy valószínűséggel —, hogy egy véres-látomásos technika- hömpölygést mutassanak — és eladhassanak — nekünk. Úgyhogy jobb, ha nem beszélünk a szerelemről... Doros Judit

A video szerepe életünkben

„Egyre kevésbé kell a tucatáru”

Ma már mást jelent a mozgókép, mint évtizedekkel ezelőtt. Bar életünket ma is jelentősen meghatározza a film, másként „fogyasztjuk”, s ezért ez megváltoztatta gyártását, forgalmazását is. Régebben csak a moziban találkozhattunk a különböző alkotásokkal, aztán jött a televízió, majd a video. De mit is változtatott meg mindez? Lapunk filmes szakértője, Hernádi Ferenc két esztendővel ezelőtt vágott bele a műsoros videokazetták forgalmazásába. Azóta az egri Hemá- di-Horváth Videotop téka a megyeszékhely legnépszerűbb ilyen vállalkozásai köze tartozik. Az északi lakótelepen túlról is sokan keresik fel. Azt kértük Hernádi Ferenctől, hogy tapasztalatait ossza meg velünk.

Mint elmondja, a kezdeti célkitűzéseket nagyjából sikerült megvalósítani. Áz volt ugyanis az elképzelésük, hogy könyvtárszerűen működjön ez az üzlet, értékes alkotások is hozzáférhetőek legyenek. Most már mintegy ezer filmmel rendelkeznek, s alapművek sora kínálja magát a polcokon, , szinte valamennyi műfajban. Úgy vélik, sikerült bebizonyítaniuk, hogy a videofilm is lehet a színvonalas szórakoztatás eszköze. Több a közönségcsalogató, a „petárdákat robbantó” mű. Legtöbbször a sztárok miatt viszik a kazettákat, s ez nem is baj, mert a leghíresebb színészek megnézik, hogy mihez adják a nevüket.

— Én a videotékában is filmes ismeretterjesztéssel foglalkozom — hangsúlyozza. — Az emberek adnak arra, hogy mit mondok nekik. Sokszor jönnek úgy, hogy most is javasoljak valamit, mert a múltkori nagyon jó volt. Természetesen föl kell mérni az igényszintet. Ehhez beleérzőkészség, figyelem, s a mások iránti tisztelet kell. Ez utóbbi volt a legnagyobb lecke. Aki belép ebbe a kis üzletbe, annak éreznie kell, hogy figyelnek rá, mindegy, ha fáradt vagyok, ha az egész napos tanítás, iskolai elfoglaltság ki is veszi belőlem az energiáim egy részét.

Két év alatt sokkal megértőbb lettem az emberek iránt. Ezért igazából nem is vesződség nekem ez a munka, sokszor érzem a szépségét.

— Egy társsal dolgozik. Milyen munkamegosztást alakítottak ki?

— A társam, Horváth Tamás gyakorlatiasabb nálam. Ő megy a bankba, az adóhivatalba, s figyelmeztet, ha minden filmet meg akarnék venni, hogy csak ennyi és ennyi lehetőségünk van. Kiegészítjük egymást, s így alkotunk egységet, szükséges az ő józansága, ötletgazdagsága.

— Mi a szerepe ma a videónak az életünkben?

— Nagyon beépült az emberek mindennapjaiba. Sajnos, azt kell mondanom: legyőzte a mozit. Ez azért baj, mert nem tudja azt az élményt adni, mint a nagy vászon. Bár vannak intim dolgok, amelyek a kis képernyőn is mutatnak. Az emberen: viszonylag kis része jobban él, sokan elszegényedtek. A kölcsönzési díj olcsóbb, mint a mozijegy, s a premier után hamar megjelennek a filmek kazettán is.

— A világ filmtermése miként változott ennek a hatására?

— Az úgynevezett művészfilmek ideje lejárt. Nagyon sokat átvettek az igényes alkotások is az azelőtt kózönségfilmnek nevezett művekből. Olyan eszközöket használnak, hogy ne csak az egyetemet végzett emberek számara legyenek érdekesek. Elég, ha csak az Ébredésekre, a Jákob lajtorjájára, vagy A bárányok hallgatnak című produkciókra emlékeztetek. A nézők nem arisztokratikus szempontok alapján választanak. Lassan már csak jó és rossz filmek léteznek, s egyre kevésbé kell a tucatáru. A műfajok is vegyülnek, a vígjátékokban akció, a bűnügyiben humor vagy horror található. Még egy dolgot talán nem vettek figyelembe az alkotók, hogy menynyire szereti a közönség a felnőttmesét. Kevés a jó sci-fi, ebből bizony több is elkelne.

(gábor)