Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-04 / 29. szám

8. HÍRLAP, 1993. február 4., csütörtök Üzen a szerkesztő H. Gy.-né: Ezt írja: „1992. november 3-án a Postabank Rt. egri részle­génél elhelyeztem betétként 250 DM-t. 1993. január 1-jén ka­matjóváírás történt, és új egyen­legként 247,38 DM-t közöltek. Időközben sem betét, sem kivét nem történt. Természetesen bementem reklamálni, hogy a kamatot nem hozzáadták a betétemhez, ha­nem levonták a valutámból. Fel­világosítottak, hogy jóváírták ré­szemre a kamatot, munkadíj és postaköltség címén azonban le­vonás történt, így lett kevesebb a betétem. Erről miért nem világo­sítottak fel minket, amikor a szerződést kötöttük? Megszün­tettem a számlámat azonnal — a fentiek miatt —, és mit gondol­nak, mit kaptam kézhez? 245,30 DM-t! Két márka megint „ug­rott”! Ez mi, ha nem csalás, és az állampolgárokon való élőskö- dés? Egy postai értesítés, egy- egy betét és kivétel — ez összesen 5 DM.” A levél tartalmaz még néhány tüskés megjegyzést, olyan kifa- kadásokat, amiket az ember az első haragjában kilök magából — ezeket elhagytuk... Vigasztalni sem akarjuk, a je­lenlegi állapotokat sem akarjuk ideálisnak felmagasztalni, az ön felháborodása és a Postabank el­járása közötti kapcsolatban any- nyit le kell szögeznünk: ha a szer­ződést gondosan végigolvassa — és azonkívül egybeveti a bank­forgalmat szabályozó előírások­kal —, akkor megállapíthatja, hogy a Postabank költségeket számol fel. Aminek a kulcsa nem ismeretlen. Ha egy ilyen, vi­szonylag kis tételnél ez ilyen gro­teszk módon jelentkezik, hogy a kamat nem fedezi a felszámítha­tó terheket, mert itt minden tétel számítási eredmény végterméke, akkor lehet erkölcsileg felhábo­rodni, a betétet kivenni, az ered­mény nem változik. Hogy azok a bizonyos felszá­mítási kulcsok jók-e vagy rosz- szak — a lakosság szempontjából —, nem mi döntjük el. Szakkér­dés! K. Gy. Az egri emlékművek kérdése hozza indulatba önt, nyugdíjas munkást, hogy amikor egyik vagy másik oldalról érkeznek a javaslatok, mit is kellene tennie az önkormányzatnak ezen vagy azon a helyen. Foglalkozik a fa­ültetési ötlettel, említ is egy csat- tanós példát. Egerben valaki „akkor” elhatározta, hogy bri­gádjával Lenin-parkot készít, majd oda Lenin-fát ültet, s ezzel — mint ön írja — „harminc éven át biztosította magának az első­séget, a mindenekfelettiséget. Ezt újból ne tegyük, ne enged­jük.” A székesegyház mögötti domb valóban a város egyik, em­lékműépítés szempontjából fon­tos és értékes pontja. Az ön javaslata az, hogy „a Tűzoltó téren elrejtett második világháborús emlékműnek kelle­ne itt állnia, esetleg kombinálva az ’56-os mártírok emlékművé­vel, márványba vésve a sortűz ál­dozatainak a nevét is.” Előfordulnak a levélben indu­latos kifakadások is. Sok sérelem érhette, hogy a város tereiről el akarja távolíttatni a még meglé­vő alkotásokat is, amelyek önt is emlékeztetik a múltra. Ma sem ajánlanánk — mint ahogy eddig sem voltunk hívei annak —, hogy a megbékélés és az egymás iránti türelem kirekesztésével vég nél­kül tartson a hadakozás arról, hogy milyen jogi és erkölcsi for­mában kellene ezt az ideológiai és sok jogfosztással társult ügyet lezárni. A törlesztéses eljárás — hogy a jugoszláv példát említsük — nem megoldás. Ahogyan a kárpótlás ügye sem intézhető el radikális, az ala­pokig lemenő intézkedéssel, ezt az elsősorban erkölcsi kérdést — a közelmúlt felülvizsgálatát — úgy kell rendeznünk, hogy a köz, a nemzet, a társadalom most már a jövőre figyelhessen. A bírósá­gok ugyanis nem tudják „kijavít­tatni” a sorsokat, meg nem tör­téntté tenni a szenvedéseket. Az ember méltóságához az is hozzátartozik, hogy a másik ál­lampolgárt ellenfélnek tekintjük — akár visszamenőleg is —, és nem ellenségnek. Ma. Akkor az lehetett... Testünk-lelkünk harmóniája Pszichés háttértényezők a rák mögött Nehéz elhinni, hogy ebben a félelmetes betegségben pszichés hatások is közrejátszhatnak. Pe­dig az ókortól kezdve egyre gyűl­nél: a tapasztalatok: bizonyos személyiségű emberekben gyak­rabban alakul ki rosszindulatú daganat, illetve bizonyos életese­mények mintha elősegítenék a betegség kialakulását. Daganatképző (onkogén) ha­tás mindenkit ér elete folyamán (sugárzás, vegyszerek, dohány­füst, égett-füstölt ételek, zsíros táplálkozás stb. formájában). Szerencsére mégsem mindenki­ben fejlődik ki a rosszindulatú daganat, az erős immunrendszer (vedekezőrendszer) ugyanis ké­pes megakadályozni. Ha viszont ez valami miatt nem áll „hivatása magaslatán”, akkor alattomosan növekedésnek indul a daganat, és végül legyőzi a meggyengült szervezetet. Az immunrendszer működése és a lelkiállapot kö­zött pedig szoros összefüggés van! Kutatók megállapították pl. azt, hogy a házastarsukat gyá­szoló emberek vérében az ún. T-limfociták (speciális immun­sejtek) töménysége jelentősen kisebb másokéhoz képest — ez mutatja, hogy a lehangolt lelkiál­lapot (a depresszió) gátló hatás­sal van a védekezorendszerre. Másik megfigyelés: amikor a vizsgájuk előtt izguló egyetemis­táktól vettek vért, hasonló ered­ményre jutottak. Tehát a stressz, a szorongás is gyengíti az im­munrendszer erejét. Az ún. pszi- cho-neuroimmunológia tudósai számos hasonló kísérletet végez­tek, és ezek mind azt igazolják, hogy a tartósan „negatív” (kelle­metlen érzésekkel jaró) lelkiálla­pot elősegíti a betegséget. Heves megyei daganatos bete­gekkel végzett saját megfigyelé­Napjainkban egyre több szó esik a tájékoztatás tárgyilagossá­gáról, az olvasók pontos infor­málásáról. Sajnos, ennek az el­lenkezőjét tükrözi az az írás, amely 1993. január 13-án jelent meg Jámbor Ildikó tollából a Hírlapban, s amely az egri ön- kormányzati ülésről tudósít. Kü­lönösképpen érvényes ez a meg­állapítás az írás személyemre vo­natkozó részeire. Két másik pályázó után rólam „beszél”. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy ezek a mondatok egyértelműen hitel- rontóak. Elutasított kérelmem­mel kapcsolatban — feltehetően csak átgondolatlan, hevenyé­szett fogalmazás miatt — olyan seink is alátámasztják a világ sok más részéről közölt adatokat. Több száz betegünk panaszolta el nehéz életét, amelynek során a bánat és reménytelenség\o\t osz­tályrésze, az öröm többnyire el­kerülte. Sokan közülük a házas­társ halála vagy a válás, vagy pe­dig a gyerekek kirepülése utáni években betegedett meg. Töb­ben szomorú magányban élnek, van, akinek hosszú távon sikerte­lenek a kapcsolatai. Más esetek­ben egyéb veszteségek rontották el tartósan az életkedvet. Külön csoportot képeznek azok a személyek, akik hosszú éveken át magukba fojtották sé­relmeiket, sosem merték kiadni magukból indulataikat, és ma­gukra kényszeritett fegyelme­zettség jellemzi viselkedésüket. Saját magukat mindig háttérbe szorították másokkal szemben, szinte önfeláldozó módon élnek, de ez belül nehezükre esik. Megint másoknál a gyakori szorongásra derül fény elbeszé­léseikből. Vannak emberek, akik folyton félnek valamitől. Sokan úgy érzik: összecsapnak a fejük fölött a hullámok, nem képesek megbirkózni a nehézségekkel. Ez a tehetetlenségérzés rendkívül kellemetlen és káros. Megjegy­látszatot kelt, mintha nem lenne pszichológusi diplomám. Szerencsétlenül idéz közel fél­órás reagálásomból is, azt sejtet­ve, hogy nyeglén kezeltem az egész ügyet, holott erről szó sincs, mert kizárólag keserűsé­gemnek adtam hangot. Fölöt­tébb kár, hogy mondandóm lé­nyegét elsikkasztotta az újságíró, nem tömörítve semmit abból a jó szándékú, de meglehetősen ha­tározott kritikából, amellyel a je­lenlegi gyakorlatot, valamint az engem érintő kezelésmódot bí­ráltam. Nem elsődlegesen ma­gam miatt tettem ezt, hanem azért, hogy ilyen — vagy hasonló — szellem másokkal szemben többé ne érvényesüljön. zendő, hogy ez az érzés nemcsak az életkörülményektől és a való­ságos akadályoktól függ, hanem attól is, hogy az ember felveszi-e ezekkel a narcot. Az betegszik meg inkább, aki hamar lemond, és feladja a küzdelmet. Van a betegek közt több olyan személy is, aki gyermekkorától kezdve önértékelési zavarokban szenvedett, nem volt kibékülve a testével, kisebbrendűségi érzése van, nem tudja elfogadni saját magát, hiányzik az önbizalma. Káros az is, ha valaki túlzottan negatív (pesszimista) életszem­léletben el, ha kellemetlen ese­ményekre, betegségekre és re­ménytelen jövőre „programozza be” saját magát. A felsoroltakhoz hasonló sok­sok ember él szűkebb hazánk­ban, de arányuk jóval nagyobb azok közt, akik daganatosok lesznek, mondjuk a szívinfark­tusban megbetegedettekhez ké­pest. Arról szó sincs, hogy ha valaki szomorú vagy fél valamitől, ak­kor biztosan rákos lesz. A beteg­ség kialakulása mindig többéves és többtényezős folyamat. Elin­dítója fizikai vagy kémiai káros hatas, de — mint a gyommagnál — nem mindegy, hogy ez milyen „talajra” hull. A jól karbantar­tott talajon sem tud eluralkodni a káros gyom, az egészséges élet­módot folytató és „jól karbantar­tott”, kiegyensúlyozott szemé­lyiségű, rendezett körülmények között élő ember valószínűleg védettebb még a rák ellen is. Lel­künk „ápolását”, edzését talán még nem késő elkezdeni, ez is a rettegett betegség többirányú megelőzésének egyik összetevő­je kellene hogy legyen. Dr. Ignácz Piroska klinikus szakpszichológus Leírtam mindezt indokolt méltatlankodástól vezérelve, és azért is, hogy mások is okuljanak belőle. Patkós Attila * * * Tisztelt Patkós Attila! Az, hogy Ön a pályázatához nem mellékelte a pszichológiai végzettséget igazoló diplomájá­nak a másolatát — ténykérdés. Talán többet nyom a latban, mint a közgyűlés előtti félórás felszó­lalása. Ez utóbbit tudósításomban már csak azért sem részleteztem, mert az többek személyiségi jo­gait sértette. Jámbor Ildikó Keserű bébiital Január 23-án délelőtt, a piaci bevásárlásom után bementem a Katona téri ABC-be. Fizettem, és alighogy elléptem a pénztártól, máris körülvett két áruházi dolgozó. Megkértek, hogy mutassam meg a szatyro­mat. „Parancsoljanak” — mond­tam, és ők alaposan átvizsgálták a zöldséggel-gyümölccsel teli csomagomat. Ezután a kézitás­kám került sorra... Ekkor már megkérdeztem: „Megmondanák, mit keres­nek?” Választ, magyarázatot nem kaptam, egy kurta „köszön- jük”-kel otthagytak. Nem vagyok az a típus, akinek „megalszik a tej a szájában”, de most a döbbenettől csak némán bámultam utánuk. Abban a pil­lanatban fel sem fogtam, milyen megalázó helyzetbe kerültem. A boltból kifelé jövet még mentegettem is magamban az el­adókat, hiszen ma annyian lop­nak — ki az éhenhalás ellen, ki másért —, nagyon ébernek kell lenni az üzletekben. De ilyen otromba módon? Hazafelé a buszon egyre azon töprengtem, vajon mitől is vál­hattam ilyen gyanússá három zsömlével és két üveg bébiitallal a bevásárlókosaramban? A bébiitalok! Hát persze! Nagyon sokáig válogattam, mert nem találtam azt a fajtát, amivel a lányom megbízott. Mi­vel kinézetre sem tudtam, hogy milyen üveget keressek, sorra emelgettem le a polcról, olvas­gattam a szöveget, leguggoltam az alsóhoz, felnyújtózkodtam a felsőhöz. Még másik bevásárló-' társamat is megkértem, nézze meg, van-e az a márka, ami ne­kem kellene. Miután ő (!) útbaigazított, vá­lasztottam két másikat, és men­tem fizetni. Ez biztos beletelt 10- 12 percbe. Vajon ez volt olyany- nyira gyanús?! De hát könyörgöm, ha látták az eladók, hogy csak ott téblábo- lok, elgondolkodva teszek-ve- szek, miért nem kérdezte meg valamelyikük, hogy segíthet-e? Esetleg tanácsot is adhattak vol­na, hogy mit vásároljak ahelyett, ami nem volt. így talán elkerül­hető lett volna a számomra olyan megalázó, és — feltételezem — a dolgozóknak is kínos procedúra. Ezt az eljárást ezúton kikérem magamnak, és tudatom minden­kivel, aki az esetet végignézte, hogy NEM loptam! Végül: a bébiital az unokám­nak nagyon ízlett, csak nekem volt keserű. Simon Mihályné Eger, Mátyás király út 72. Egy tudósítás margójára Ahogy a dormándi pedagógusok látják Összefogással — a gyermekekért A közelmúltban a Heves Me­gyei Hírlap — a Számvetés Dor- mándon című cikkében — a nyil­vánosság elé tárta a falu önkor­mányzatának „számvetését”, amely 1992. december 18-án a helybeli művelődési házban hangzott el. Az újságcikk negyedik bekez­dése, illetve a beszámoló azon része, amely a pedagógusokkal foglalkozik, mélységesen felhá­borította tantestületünk vala­mennyi tagját. Idéznénk a cikkből: „A beszá­moló nem hallgatta el, hogy ke­vés a községben a pedagógusok fizetése, akik emiatt sztrájkkal fenyegetőztek. A falu vezetése viszont arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyerekek nevelését nem lehet politikai manővereknek kitenni. Van számtalan állástalan tanár, akikkel helyettesíteni lehet az elégedetlenkedőket.” A válaszunk a következő: 1. A beszámoló egyetért azzal, hogy „kevés a községben a peda­gógusok fizetése”. Valóban! Bí­zunk abban, hogy ha erre lehető­ség és mód lesz, akkor ezen a te­rületen is lehet változtatni. 2. Jó lenne, ha az önkormány­zat tagjai ismernék a pedagógu­sok munkarendjét (például munkaidő, kötelező óraszám, túlóra, helyettesítés stb.), mert ebben az esetben nem vezetnék félre a közvéleményt, hogy „munkaidőben végzett túlóráért felvett pénzeket is” kapnak. Ez iskolánknál ugyanolyan objektív okok miatt történik, mint az ország bármely munka­helyén. Ez részben jó, mert a munkával szerzett jövedelmet pótolja, részben rossz, mert né­mely esetben túlterhelést okoz a dolgozónak. 3. A szakszervezet tagjai, vagy­is valamennyi dolgozónk sé­relmesnek tartja azt is, hogy 1992-ben a központilag előírt fi­zetésemelésen kívül egyetlen esetben sem (pedagógusnap, ok­tóber 23. stb.) részesültünk ju­talmazásban az önkormányzat részéről. Az országot járva, kol­légáinktól érdeklődve, ilyen ne­gatív példát még nem hallottunk. 4. Visszautasítjuk a „sztrájk­kal fenyegetőztek” megjegyzést, mert ilyen még gondolatban sem merült fel bennünk, nemhogy ilyen kijelentést ténylegesen tet­tünk volna. Megjegyezzük vi­szont, hogy e jogot az alkotmány biztosítja, és több esetben, több helyen már éltek is ezzel a joggal. 5. A legmélyebben az a kitétel háborított fel bennünket, hogy „van számtalan állástalan tanár, akikkel helyettesíteni lehet az elégedetlenkedőket.” Mi ez? Fenyegetőzés? Múlt­idézés? A diktatúra hangja? Mer­jük hinni és remélni, hogy ez csak tévedés, kissé meggondolatlan kijelentés volt, és nem meggyő­ződésből történt. 6. Teljes mértékben egyetér­tünk a cikk és a beszámoló azon megfogalmazásával, hogy „a gyerekek nevelését nem lehet politikai manővereknek kitenni.” Válaszunk az, hogy nem is fog­juk! Egyetlen oktatáspolitikai manővert kívánunk végrehajtani — az önkormányzat, a kedves szülők, valamint valamennyi pe­dagógus önzetlen, becsületes, lelkiismeretes munkájával —, mégpedig a ránk bízott gyerme­kek nevelését és oktatását. A felsorolt sérelmeink mellett elismerjük az önkormányzat, il­letve a polgármesteri hivatal munkáját. Az újságcikkben fel­sorolt eredmények önmagukért beszélnek. Ezt még kiegészíte­nénk azzal, hogy az elmúlt két év alatt iskolánk két korszerű tante­remmel gyarapodott, bővült a bútorzat és az oktatástechnikai eszközök száma, biztosítva vol­tak a személyi és tárgyi feltéte­lek. Örülünk, hogy a község veze­tői látják, hogy iskolánk tetőze­tét fel kellene újítani, hogy kor­szerűsítésre van szükség, s hogy a lelkiismeretes pedagógusok jobb anyagi elismerést érdemelnének. Néha azonban jólesne az erköl­csi megbecsülés is. Szeretnénk, ha a jövőben munkakapcsolatunk pozitív irányban fejlődne, mert nyu­godt, segítőkész környezetben hatékonyabban tudjuk végezni a gyermekek nevelését. Abban a hitben, hogy a mi vé­leményünk is a nyilvánosság elé kerül, a magunk részéről lezárt­nak tekintjük e párbeszédet. Kívánjuk, hogy a jövőben még nagyobb összefogással hasson oda mind az önkormányzat, mind a tantestület, mind a szü­lők, hogy gyermekeink békében, minél jobb körülmények között válhassanak kiművelt emberfők­ké. Dormándi Általános Iskola pedagógus tantestülete és szakszervezete Ellenreklám ? Barna Béla egri olvasónk Szeged belvárosában kapta len­csevégre a fényképen látható objektumot. Nos, a dolog érde­kessége, hogy a kocsma cégérén az „Egri borozó” felirat ol­vasható, míg a bejárat fölötti részen a „Nem egri borozó” tábla díszeleg. Most már csak az a kérdés, vajon melyik megállapítás az igaz, s melyik segít több vendéget becsalogatni egy-egy pohár (nem) egri borra...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom