Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-02 / 27. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. február 2., kedd Látószög Emberkék és emberek — Miért nem oda írattatok engem is? — kérdi nagymamá­ját az unoka egy iskolához közeledve. — Mert az nem jó ne­künk — válaszolja tömören, határozottan a mami. — Hogy­hogy nem? — firtatja kételkedve, sóvárogva és keseregve a lurkó. — Hiszen most is annyi gyereket latok ott. Mindennaposak az ilyeníéle tapasztalatok, akár csupán legszűkebb környezetemben. Mindenek fölötti a felnőttek akarata, véleménye és döntése, a kislány, kisfiú többnyire tel­jesen kiszolgáltatott a családban vagy egyebütt. Valahogy nem vesszük, veszik komolyan még a nagyobbacskákat sem. Úgyszólván a legritkábban adunk véleményükre, vágyaikra. Hamar leintjük, ha nem egyeznek a mieinkkel, az érettebbe­kével, s kíméletlenül megmagyarázzuk, keresztülvisszük va­lós vagy vélt igazunkat. Az idegen pedig még könnyebben, gyorsabban megteszi ezt. Sokszor szóba sem álla fiatallal. Az aprósággal pedig főleg! Csoda-e ha a gyermek csak kevésbé vagy nem is szereti az idősebbeket, s határozottan vonzódik, összehasonlíthatatla­nul jobban kívánkozik a saját korabeliekhez? Aligha pusztán csak a pöttömkék romlatlanságából, ártatlanságából, naívsá- gából fakad az a bármelyikünk számára őszintének tetsző mo­soly oly sokszor, amivel már az első pillantásra megajándé­kozza legidegenebb kis társát is, nemegyszer egészen messzi­ről. Miközben az egyik felnőtt gyakran ügyet sem vet a másik­ra, a pici, ha teheti, utána is nyúl a feléje közeledő, mellette el­haladó lurkónak, sőt, amikor eléri, barátságosan megsimo­gatja. S a serdülő, az ifjú szintén hamar rátalál a korosztályára, láthatóan jobban érzi magát benne, mint esztendőkkel távo- labbiak között. Elhúzódásuk s egymásra találásuk amolyan természetes válasz a gyakran bizony ostoba kihívásra: nem tetszik, amit velük szemben nagyon is helyénvalónak tartunk. Sajnos meglehetősen felületesek vagyunk mindezeknek a megítélésében. Értetlenül szemléljük a gyöngébb-erősebb el­különülést. Nem tudjuk, nem akarjuk felfogni gyermekeink egyébként nagyon is nyilvánvaló válaszát helytelen beidegző­déseinkre, vitatható magatartásunkra. Meggyőződésünk, hogy kemény reguláinkkal, ellentmondást nem tűrő tiltása­inkkal, parancsainkkal mindig a legjobbat tesszük. Megfeled­kezünk mindannyiszor a másik fel igényeiről, arról, hogy a maga módján már a csecsemő is partner. Nem csupán rosszat mondhat, akarhat a gyermek, aligha lehet nagyobb baj abból, ha már ifjúkorban legalább olykor felnőttként kezeljük a szü­lőknél fiatalabbakat. Bizonyos, hogy másképpen is lehetne. Embernek tekint­hetnénk, tarthatnánk az emberkét is mindjárt a születésétől. S ha kötelességünknek érezzük is a nevelését, tanítását, formá­lását, hamarább, s jobban engedhetnénk személyisége saját alakításának, amíg csak egészséges, helyénvaló az ilyesféle igyekezet. Igenis észrevehetnénk megannyiszor, hogy a gyer­meknek is lehetnek gondolatai a világról, a szűkebb és tágabb környezetéről, a mindennapi életről. S már egészen korán akadhatnak elfogadható véleményei, ötletei, javaslatai, törek­vései. Nem utolsósorban pedig őt is megilletik a jogok. Bántó és sértő, ha szüntelenül csak a kötelességeiket emlegetjük, követeljük, kérjük tőlük számon. Nagyobb, sokkal nagyobb megértés kellene fiataljaink iránt, s ha sikerülne ez, mindjárt közelebb kerülnénk hozzá­juk. Élőbb vagy utóbb talán el is tűnnének közülünk a sértő, fájó választóvonalak. Gyóni Gyula Ha a zenésznek színhallása van „Egy kiállítás képei” és zenéje Az elmúlt héten a FÉSZEK- ben (Budapest, Kertész u. 38.) kiállítást lathatott a nagyszámú közönség, Nyáry Éva alkotásait. Ezek a festmények attól lettek még inkább az érdeklődés tár­gyai, hogy a művésznő valameny- nyi fogalmazványának ihletője, kiindulópontja, eszmei magja — nem is tudom, hogyan kellene ezt helyesen elővezetni — az a hallás-élmény, amit a festőnőben a Kossuth-díj as zeneszerző, Szo­kolay Sándor alkotásai keltettek: a „Vérnász”, a „Hamlet” című operák és egyéb jelentős zene­művek. Amikben a hatvanas éveit taposó Mester — a kor és a teljesítmény miatt is kijár a Mes­ter titulus Szokolaynak — kotta­fejekbe tömörítette mindazt, amit az életről, az emberekről, a korról, hitéről, szenvedélyeiről csak vallani tudott. Aki az utolsó évadban végighallgatta Szoko- layt a Mátyas-templomban, a Deák-téri Évangéhkus temp­lomban vagy akárhol az ország­ban, meggyőződhetett róla, hogy Isten-hite magasan lobog, min­den lehetőséget megragad, hogy a magyar történelem igaz nagy­jait, dallamokból, énekből font koszorúval vegye körül, mint Széchenyit, vagy Márton Áron erdélyi püspököt. Az első taktu­sok után elragadja a hallgatót az a hév, ami lobogtatja ezt a dina­mikus egyéniséget. El tudom képzelni, hogy az érzelmileg, vagy lelki-alkat szerint is hasonló formátumú egyéniség, mint a festő Nyáry Éva, a megindult lé­lek állapotában színekben is látta kiformálódni azt, amit a zenész az alkotás perceiben-óráiban fel­hozott magából. Innen és ezért alakult ki benne az a késztetés, S a mű születésének semmi oz nem hasonlítható álla­potát, belső történéseit tegye át színekbe, rajzolatokba. Amit a kiállításon látni lehet, tizenkét festmény. Minden egyes alkotás egy nagyerejű robbanás emlékét eleveníti meg. Mintha a látvány közepében, azaz a vá­szonnak, a térnek, csaknem mér­tani középpontjában egy izzó tűzgolyóbis vagy annak szetfolyó Iá vaj a lenne felfedezhető. Ez a kitörés, vagy robbanás szétárad­ván kilövelli a maga tartalmát, sugárszerűen: mint a barokk ké­peken az égből aláhulló mennyei dicsfény, az Atya képzelt feje kö­rül. Ezek a színek társulnak és társítanak, felfednek egy lelkiál­lapotot, amit a józan ész határain túl lehet méricskélni, mert itt csak az empátia segít, az a bele- élési képesség, amely minden al­kotás „megértéséhez” szüksé­geltetik. A kiállításon természetesen megjelent Szokolay Sándor is, aki fedve-kiegészítve Nyáry Éva szóbeli vallomását, azt állította, hogy amikor ezeket a neki meg­mutatott képeket végigszemlél­te, azonnal, minden nagyobb ke­resgélés nélkül be tudta azonosí­tani, melyik akart szólni a Vén­uszról, melyik Rómáról, stb. És a bevezetőt mondó dr. Losonczy Miklós és az ugyancsak nyilatko­zó Balta András, mindketten a maguk szakmájában manapság tekintélyek, csatlakoztak a vallo­mást tevő művészekhez, hogy igen is, lehet érteni a zenét a fest­ményből és kell, lehet hallani a színekből a zene tartalmát, an­nak ellenére, hogy a festő a maga szakmájának szabályai szerint formákra és színekre fordította le a zenét alkotó Szokolay zenedrá­mai élményeit: mégis önálló mű­veket alkotott, sajat világát tárta a közönség elé, a saját alkotói pillanatainak azokat a feltüzese­dő, tüzesítő motívumait, amik nélkül mű létre sem jöhet. És, hogy végül is a látvány, az azt létrehozó zene hogyan is ro­konul, testvériesül, hogyan táp­lálkozik a zenész lelkileg a rá visz- szaható színekből, azt egy rövid koncert érzékeltette: Pászthy Jú­lia és Tóth Marianna énekelte a Csanádi-versre írott zenei imád­ságot Farkas Rozália cimbalom­művész kíséretével: Szabó Orso­lya zongoraművész a Vérnászból elevenített fel részleteket, míg a budapesti „Tomkins-együttes” Dobsa János kitűnő gárdája a ca- pella Szokolay-műveket szólal­tatott meg. Ez a szín-hallás, no meg ez a zene-látás, az ezeket körülvevő szakmai hírverés, magyarázat igencsak hatásos reklámnak bi­zonyult. A meglepetésre oly fo­gékony közönség nem győzött gratulálni a két alkotónak. Mi úgy hisszük, itt a művészi teljesít- menyek érdekelték elsősorban a szakmai rajongókat. Azt érzé­kelni lehetett, hogy a művészi ér­tékek iránti érdeklődés már nyi- togatja az emberek hosszú időre becsipásodott szemeit. És ez na- syonjó. Farkas András Közlekedési támogatás „Versenyfutás” — mozgássérülteknek Éneklő ifjúság Mint minden páratlan évben, az idén is megrendezik az Éneklő Ifjúság megyei bemutatóját az ál­talános és középiskolák énekka­rai számára. A mozgalom városi és megyei versenyeit a Megyei Művelodésii Közponnt hangolja össze. Mint Bimbó Zoltán szak­előadótól megtudtuk, a területi bemutatókat a megye városai­ban rendezik a jelentkező kóru­sok létszámától függően négy vagy öt helyszínen. A területi be­mutató legjobbjai megyei dísz- hangversenyen mutatkoznak be, melyet április 28-ra terveznek. Felhívják a karvezetők figyel­mét, hogy műsoruk összeállításá­nál vegyék ügyiembe, hogy az idén emlékezünk Erkel Ferenc halálának századik évfordulójára. Az Éneklő Ifjúság versenyein önkéntesen kérhetik a kórusok a minősítést is. Jelentkezni február 15-ig lehet a Megyei Művelődési Központban (Cím: Eger, Kné­zich Károly u. 8.) A kormány az elmúlt év végén módosította az egyes mozgás- korlátozott személyek közleke­désével kapcsolatos kedvezmé­nyekről szóló rendelet — 53/ 1992/III.21. —13. paragrafusát. Eszerint a közlekedési támoga­tásra vonatkozó igényt minden évben február 15-ig kell a jegy­zőhöz benyújtani, aki február 15. és április 30. között határozattal dönt és gondoskodik annak megállapításáról és folyósításá­ról. Ez a módosítás a Mozgáskor­látozottak Egyesületeinek Or­szágos Szövetsége (MEOSZ) számára az óév utolsó meglepe­tése volt, ugyanis a Népjóléti Mi­nisztérium a módosított határo­zatot a MEOSZ-szal előzetesen nem egyeztette. Hát még mek­kora „meglepetés” lesz ez a moz­gássérült embereknek, mert aki­ket a jeges tél, a havas, a csúszós utak megakadályoznak kérel­mük határidőn belüli benyújtá­sában, annak számára a közleke­dési támogatás elveszett — 1993-ra. A nagyobb gond azon­ban az, hogy a jogosultak többsé­ge nem olvasta a — kérelmezési időszak kezdete előtt egy nappal megjelent — közlönyt, nem érte­sült a módosításról, s így félő, hogy kimarad a neki szánt és őt megillető támogatásból. Ez azért aggasztó, mert a nevezett több­ségét nem csupán megilleti e tá­mogatás, hanem valóban rá is szorult. Méltánytalan lenne hát, ha az adminisztráció visszaven­né, amit az emberség megadott. A MEOSZ javaolja hát tagjai­nak, hogy az, aki közlekedési tá­mogatásra jogosult, máris intéz­kedjék: sürgősen adja be kérel­mét az illetékes jegyzőhöz. Ne feledjék, versenyt kell „futniuk” — ha megy, ha nem — az idővel. A jegyzők — a jelenleg érvényes rendeletmódosítás szerint —feb­ruár 15-én lehúzzák a rolót, az ezután érkezett kérelmekről már nem határoznak. Szabadon választható tantárgyak Hat évfolyamos gimnázium Hevesen Több mint két éve folyik a vita a Hevesi Eötvös József Középiskolá­ban a gimnáziumi oktatás korszerűsítéséről. Ezek során arra a következtetésre jutott a tantestület, hogy a hat évfolyamos gim­názium bevezetése hozhat minőségi javulást. A szem nemcsak a lélek, az egészség tükre is. Kórkép az íriszen A tanári kar meggyőződése, hogy a szóbanforgó képzési for­mával magasabb szintre lehet el­juttatni a tanulókat, hiszen a tan­anyagot 12 esztendős kortól — hat éven keresztül — az ismétlő­dések elhagyásával, illetve csök­kentésével taníthatjuk, s így ezt az időmegtakarítást a magasabb tu­dás elérésére fordíthatjuk. Ehhez hozzájárul még az is — vélemé­nyünk szerint —, hogy az ide je­lentkezőkről eleve feltételezhet­jük az elhivatottságból adódó nagyobb akaraterőt és szorgal­mat. Várható továbbá az is, hogy csökken a jelentkezők közötti — a jelenlegi gimnáziumi osztá­lyokban tapasztalható — igen nagy szintkülönbség, s kevesebb időt kell fordítanunk a gyengébb tanulók felzárkóztatására. Ilyen érvek után iskolánk 1991 szeptemberében — a helyi önkormányzat támogatásával — pályázatot adott be a Művelődési és KözoktatásiMinisztériumbaa hatévfolyamos gimnáziumi kép­zés megvalósítására. A pályáza­tot a minisztérum elfogadta, és megadta az engedélyt az új okta­tási forma beindítására az 1992/ 93-as tanévtől. Ezek után kapcsolatot létesí­tettünk néhány olyan középisko­lával, ahol már elkezdődött a hatosztályos képzésre való átté­rés, s hasznosítható ötleteket, módszereket igyekeztünk gyűj­teni. A kollégák elkészítettek a bevezetendő iskolatípus tanter­veit szaktárgyanként, ezeket miskolci gimnáziumi tanárok véleményezték. A tantervek ösz- szeállításakor — természetesen — a jelenlegi érettségi követel­ményszintet vettük figyelembe, így mind az alaptantervi, mind a szabadon választható tananyag elrendezésénél a kötelező érett­ségi tárgyak elsőbbséget kaptak. Szeretnénk, ha ezekből a tár­gyakból minden tanulónk magas szintre jutna. Ezt segíti elő az is, hogy matematikából, kémiából és idegen nyelvekből az 1. és 2. osztályban csoportbontással ta­nítunk. Az idegen nyelveknek — véle­ményünk szerint — kiemelkedő jelentőségük van a gimnáziumi oktatásban. Ezért 1. osztályban egy idegen nyelvet oktatunk (an­gol, német, orosz választással), s négy éven keresztül magas óra­számban tanítva a középfokú nyelvvizsgáig igyekszünk felké­szíteni a tanulókat. A harmadik osztályban lép be a második ide­gen nyelv, melyet 5-6. osztály­ban szabadon választható plusz óraszámban tanulva, ismét nyelvvizsgával zárhatnak a tanu­lók. Az 5. és 6. osztályban a sza­badon választható tárgyak kere­tén belül minden tantárgy vá­lasztására lesz lehetőség, ha ezt a tanulók igénylik érettségijükhöz vagy a felvételihez. A hatosztályos gimnáziumba jelentkezettek magyarból és ma­tematikából felvételi vizsgát tet­tek, s a pályázók felét vettük fel, akik a múlt év szeptemberében megkezdték tanulmányaikat, ma már igazgatottan várjak a félévi bizonyítványosztást. Egy félév után messzemenő következteté­seket nem vonhatunk le, de rövid számvetés, mérlegkészítés talán nem lesz felesleges, tanulságul szolgálhat a jelenre és a jövőre is. Hallgassunk meg néhány tanári és tanulói véleményt. Csikós Tiborné osztályfőnök: „Tanítványaim nagyon igyekez­nek, szorgalmasak. A kémiát és a matematikát két csoportban ta­nulják, így eredményesebb a munka. Kémiából sokat kísérle­teznek, amit nagyon élveznek. A kémia új tantárgy, ezért ebből csak a tanév végén kapnak osz­tályzatot. Matematikából a fél osztály indul a „Zrínyi Ilona” or­szágos versenyen, s lelkesen ké­szülnek a májusi megyei selejte­zőkre. Egészséges versenyszel­lem alakult ki az osztályban. A tanórán kívül is aktívak. Szíve­sen szerepelnek ünnepi műso­rokban is.” Major Katalin magyartanár: „Az általános iskola és a gimná­zium közötti átmenet az első osz­tály. Ezért a 7. és 8. osztályos ál­talános iskolai tankönyv egyes fejezeteit, valamint a I. gimnázi­umi tankönyv anyagát dolgoz­zuk fel. A gyerekek nagyon aktí­vak, szívesen oldanak meg szor­galmi feladatokat is. Olvasottsá­guk jó, irodalomból szinte a négyosztályos gimnáziumba já­rókat is felülmúlják. Helyesírá­sukkal vannak gondok, ezért az első félévben nyelvtanórákon fő­leg helyesírási kérdésekkel fog­lalkozunk.” Dr. Tóth Lászlóné németta­nár: „Jól lehet velük haladni. Jobb a tanuláshoz való viszo­nyuk, mint a hagyományos gim­náziumba járóknak. Játékos módszerekkel a gyakorlati élet szókincsét, nyelvi fordulatait sa­játíthatják el elsősorban.” Agócs Attila földrajz- és rajz­tanár: „Gyors felfogású, nagyon olvasott társaság. Megvan ben­nük a tudásvágy, az új iránti ér­deklődés. Öröm tanítani ebben az osztályban.” Diákvélemények: „Különö­sen az tetszik — úja egy tanuló —, hogy az iskolában is van könyvtár, mert nálunk csak a művelődési házban volt. A fizi­kai előadó is kitűnően felszerelt. A mi iskolánkban nem volt arra lehetőség, hogy mindenki össze­állíthasson egy párhuzamos kap­csolást vagy egy zárt áramkört.” Egy másik tanuló: „Én azt mon­dom az általános iskolai hatodik osztályosoknak, hogy a tanárok megértőek, jól elmagyarázzák a tananyagot és számon is kérik. Sok lehetőség van a szereplésre. Olyan dolgokat is megtanulhat­nak, amiket az általános iskolá­ban nem. Azok jelentkezzenek ide, akiknek nemcsak kötelesség a tanulás, hanem érdekli őket a tudomány is.” Vörös Dezső Valamennyien tudjuk, hogy egy ember teljes orvosi kivizsgá­lásához sok idő és több szakor­vos szükséges. Hogy az ultrahan­gos vizsgálatokról, a röntgenről, a kellemetlen, fájdalmas tükrö­zésekről ne is beszéljünk. Mind­ezeket helyettesítendő, elég csu­pán leülni egy székre egy mik­roszkóp elé, es rábízni az Írisz­diagnosztikái szakorvosra, hogy feltérképezze a szemünk szivar- ványhártyáján található, beteg­ségre utaló jeleket. Dr. Golova- nyevszkij Ernest nemrégiben kezdte meg az íriszdiagnosztikai rendelést Mátrafüreden. — Ungvárról települtünk át a feleségemmel, dr. Bányász Ta­marával — kezdi a bemutatko­zást —, s korábban Miskolcon laktunk. Miután a feleségem a gyöngyösi kórházban kapott ál­last, nemrégiben Füredre Költöz­tünk. Miskolcon már sikerült az íriszdiagnosztikát megismertet­nem, és elfogadtatnom az érdek­lődőkkel, remélem itt is hamaro­san érdeklődnek majd iránta a betegek. — A természetgyógyászat té­makörébe tartozik ez a módszer? — Nem, ez kimondottan or­vostudomány. Érthetetlen szá­momra, hogy Magyarországon miért nem alkalmazák, amikor szerte a világon elfogadott mód­szer, Amerikában egyetemeken tanítják, és ott minden körzeti orvos használja. Annál is inkább furcsa, mivel a múlt században egy magyar orvos, Péczeli Ignác indította útjára az Íriszdiagnosz­tikát, azóta persze a német és a finn szaktekintélyek finomítot­tak rajta. — Tulajdonképpen, mi a lé­nyege ennek a — nálunk még gye­rekcipőben járó — tudományág­— A mikroszkópon keresztül negyvenszeres nagyítással vizs­gáljuk a szem szivárványhártyá­ját, amely fel van térképezve. A jobb oldali szervek a jobb szem­ben, a bal oldaliak a bal szem szi­várványhártyáján láthatók. Min­den belső szervnek és testrész­nek megvan a helye, a betegsé­gekre, rendellenességekre pedig sötét pontocskák utalnak. A módszer előnye a hagyományos vizsgálatokkal szemben, hogy sokkal pontosabb diagnózist tesz lehetővé, különösen a még korai stádiumban levő betegségek ese­tében. S ami még fontosabb: nem szükséges napokon kersztül járni különféle vizsgálatokra, elég egy óra a mikroszkóp előtt. — Igaz az, hogy képes felfe­dezni a múlt betegségeit, a koráb­ban végzett műtétek nyomát is? — Igen, minden nyomot hagy a szem szivárványhártyáján. Sót, az örökletes betegségek jeleit is meg tudjuk állapítani három ge­nerációra visszamenőleg. De tót­ható az is, hogy egy bizonyos da­ganat rossz-, avagy jóindulatú-e — Ez a vizsgalat csupán arra jó, hogy diagnosztizáljon? — Egyelőre igen, bár vannak már kezdeményezések a fénysu­f árral való gyógyításra a szemen eresztül, elég jó eredényekkel. Én a diagnózist inkább akupresz- szúrával, kínai masszázzsal és gyógynövények alkalmazásával egészítem ki. Nem vagyok a gyógyszerek esküdt ellensége, úgy gondolom, hogy a beteg gyógyulása érdekében valameny- nyi alkalmazható gyógymód be­vethető, amelyek egymás hatását kiegészítik. Ha nincs jobb, akkor jöhet a gyógyszer is. Lehetőleg azonban inkább kevesebb gyógyszer és több gyógynövény. — Mi a véleménye, sokáig ma­rad még ezzel a csupán nálunk úttörőnek számító diagnosztikai módszerrel az orvosi rendelők, kórházak kapuin kívül — ma- gánredelőben? — Nem rajtam múlik a dolog, bízom benne, hogy Magyaror­szágon is hamarosan elismerik ezt a tudományágat. Már írtam ebben az ügyben az Népjóléti Minisztériumba, de az orvosi ka­marának is, választ egyelőre nem kaptam. Hogy igény van rá, azt az ország távoli vedékeiről je­lentkező oetegek száma is bizo­nyítja. Nem véletlenül: a diagnó­zis pontos, gyors, fájdalommen­tes — kíméli a beteget. Nem kár errő lemondani az orvosi gya­korlatban? Molnár G. Krisztina Az udvaron lévő gépmúzeum az egykori és a mai képzésre is utal

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom