Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-11 / 292. szám
HÍRLAP, 1992. december II., péntek MEGYEI KÖRKÉP Zavartalan ügyfélfogadás Az év hátralévő részében nem változik meg a Heves Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek ügyfélfogadási rendje. Az ellátásban részesülők járandóságukat a szokott módon és időben kapják meg. A december 1. és 10. között jelentkezett munkanélküliek segélyét e hónap 18- án, a 11-18. közöttiekét 28-án, a 21-től jelentkezőkét pedig január 7-én postázzák. Gyertyás házimuzsika Kisnánán az Általános Művelődési Központ szervezésében december 21 -én este 6 órai kezdettel karácsonyi gyertyás házimuzsikára várják a falu lakóit. Az ünnepi dallamok a könyvtárban csendülnek fel. Nem jön Jimmy Egerben a Helyőrségi Klub által december 14-re szervezett Zámbó Jimmy-koncert betegség miatt elmarad. Pingvin-karácsony Az egri Ifjúsági Ház a polgár- mesteri hivatallal közösen nagyszabású Pingvin-karácsonyt szervez a városi sportcsarnokban. A december 20-án megrendezésre kerülő programhoz kapcsolódóan a szervezők az óvodáskorú gyermekeknek rajzpályázatot, az iskolásoknak pedig meseíró pályázatot hirdetnek. A műsorra egyébként hétfőtől az IH portáján a délutáni órákban, a sportcsarnokban pedig reggel 8-tól délután 4-ig válthatók jegyek. Közgyűlés és hangverseny Hatvanban a Ratkó József Közművelődési Egyesület hétfőn délután 5 órakor tartja évzáró közgyűlését az Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban. Ezt követően este hat órától a Hatvani Vonósnégyes ad hangversenyt, melyen Corelli-és Bee- thoven-művek csendülnek fel. Forgalomelterelés Egerben December 12-én — szombaton — délelőtt 11 órától kerül sor az ’56-os sortűz áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésre a véres események egykori helyszínén. Emiatt ezt a belvárosi részt egy félórás időtartamra lezárják a forgalom elől, s így az 5,11,14,12-es számúhelyi járatú autóbuszok az alábbi terelő útvonalon közlekednek: Barkóczy u. — Rózsa K. u. — Vörösmarty u. — Rákóczi út. Hatjegyű telefonszámok Noszvajon Az új crossbar-központ üzembe helyezésével a noszvaji telefonszámok is hatjegyűvé változtak. Ily módon például a polgár- mesteri hivatal mostantól a 363- 055-ös, az általános iskola pedig a 363-099-es számon hívható. Bodonyi Mikulás A napokban Mikulás-ünnepséget rendeztek Bodonyban, a helyi művelődési házban. Ez alkalommal az önkormányzat ösz- szesen 142, egyenként 300 forint értékű csomagot ajándékozott a 14 év alatti gyerekeknek. A kisiskolások előzőleg ünnepi műsorral lepték meg a szépszámú közönséget. Megjelent a Gyöngyösi Kalendárium A napokban jelent meg a Prés Alapítvány áItal kiadott 1993-as Gyöngyösi Kalendárium. A sok érdekes olvasnivalót tartalmazó kiadvány mától kerül az értékesítőhelyekre. Tanácskozás Bélapátfalván A környékbeli községek polgármestereinek, jegyzőinek és önkormányzati képviselőinek részvételével tegnap a pártok házában tartottak tanácskozást, ahol a jelenlévők az önkormányzati munka problémáiról tárgyaltak. A megbeszélésen történtekről későbbi lapszámunkban részletesen is beszámolunk. A vidék is helyet kér az expón (Folytatás az 1. oldalról) A megyei önkormányzatok elnökei megvitatták a világkiállítás előkészületeit is. Úgy érzik, hogy egyre kevesebb szerepet szánnak a vidéknek. Azt szeretnék, ha az expó területén egy hektárt felhasználhatnának a magyar táj népszerűsítésére. Ott megépítenének a megyék egy „kis Magyarországot”, ahol keresztmetszetét nyújtanák hazánk legjellemzőbb arcainak: olyan épületeket emelnének, ízeket kínálnának, amelyek a külföldieket országjárásra biztatnák. Megtárgyalták a gázhálózat, illetve a többi közmű tulajdonjogával kapcsolatos problémákat is. Mint kiderült: a gáz esetében megnyílt a jogszabályi lehetőség arra, hogy tisztázódjon ez a kérdés, s az önkormányzatoké lehessen az, amire a pénzüket áldozzák. Arra jutottak, hogy lehetőleg ehhez hasonlóan a víz, a villany, a telefon és más közmű is az önkormányzatok kezelésébe kerülhessen. Az elnökök abban is dűlőre jutottak, hogy a következő év nyarán megszervezik a közgyűlések találkozóját. Arra gondoltak, hogy Ópusztaszeren tartják ezt a tanácskozást, amelyre a hazai állami vezetőkön kívül a külföldi önkormányzati szövetségek képviselőit is meghívnák. Összességében arra jutottak, hogy alig van ma olyan politikai erő, amely kétségbe vonná a középszintű igazgatás fontosságát. A vita akörül zajlik, milyen erős is legyen a megye, s hogy inkább az állami vagy az önkormányzati jellegé lesz-e a jövő. Annyi bizonyos, hogy a megyei önkormányzatok készen állnak arra, hogy átvegyenek hatásköröket, ha ilyen döntés születik. (g. I.) Katonai emlékművet avatnak Hevesen (Folytatás az 1. oldalról) Mindenki azt szeretné, ha ez az újra felállított emlékmű példázná a népek közötti barátságot, és figyelmeztetne arra, hogy milyen súlyos következményekkel járhatnak az etnikai, a faji előítéletek, valamint az eszmék közötti ádáz küzdelmek. Hogy a múlt tisztázása miképpen segíthet a jövendő kapcsolatok kiépítésében, azt az is jelképezi, hogy az ünnepségre meghívott orosz és ukrán nagykövet, illetve kereskedelmi tanácsos találkozik a város gazdasági szereplőivel, hogy megvizsgálják egy regionális kapcsolatfelvétel lehetőségét. A szombati avatáson katonai tiszteletadás mellett helyezik el koszorúikat a vendégek, s az elhunyt szovjet katonák földi maradványait a pravoszláv egyház szertartásai szerint helyezik majd örök nyugalomra. Valószínű továbbá, hogy a zenekar eljátssza az orosz — tehát nem szovjet — himnuszt is. Az exhumálásnál egyébként négy ember csontjait találták meg, s most ezeket temetik újra. Az eredeti obeliszken tizenhat katona nevét írták ki, tehát nem tudni pontosan, milyen összefüggés van a névsor és a megtalált maradványok között. Természetesen nem is ez a legfontosabb, ennek az aktusnak ugyanis inkább szimbolikus jelentősége van. Érdemes megjegyezni, hogy a régi, mára korszerűtlenné vált márványtáblán a következő felirat állt oroszul, illetve magyarul: „ Örök dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek”. Aláírás: „Heves dolgozói”. A most újjávarázsolt táblán pedig „Az elesett szovjet katonák emlékére”című felirat lesz látható. Magát az obeliszket egyébként a lebontott kőlapokból állították össze, csak most nem lesz ott a tetején az ötágú csillag. (havas) Főjegyzői találkozó Nemrég fejeződött be a megyei önkormányzatok elnökeinek találkozója Egerben, máris a főjegyzők folytatják a megbeszéléseket. Tegnap es ma összeültek a megyeszekhelyen, hogy feldolgozzak az aktuális jogértelmezési és jogalkotási kérdéseket, és kölcsönösen tájékoztassák egymást a megyei önkormányzati hivatalok aktuális problémairól. A napirendeket még az előző találkozón kijelölték, s úgy határoztak, hogy ez alkalommal az intézmények működésével, irányításával és költségvetésével foglalkoznak. A téma közérdekű, hiszen a múzeumok, kórházak, közgyűjtemények, könyvtárak és szociális otthonok sorsáról tárgyalnak. Azért van ennek különösjelentősége, mert a költségvetési gondokon túl számot kell vetni a Közalkalmazotti törvény előmeneteli és illetményrendszerének bevezetésével. Központi finanszírozás htján igen komoly, majdnemhogy teljesíthetetlen ez a feladat. Még akkor is, ha a 13. havi illetmény kivételével a teljes rendszert csupán 1994. január elsejétől vezetik be. Lövészverseny a Lenkeyben Aki kíváncsi arra, remeg-e a keze, vagy biztos fogással képes célra tartani a fegyvert (ez esetben a légpuskát), most próbára teheti magát. A Lenkey János Honvéd Gimnázium lövészklubja ugyanis egyéni lövészversenyt híreiét az altalános iskolák 5-8. osztályos tanulóinak: fiúknak, lányoknak egyaránt. A verseny célja, hogy tehetséges ifjú lövészeket fedezzenek fel, akikkel erősítenék a klubot, mely cserébe edzési és versenyzési lehetőségeket biztosít számukra. A versenyt december 12-én — szombaton — rendezik, a honvédgimnázium épületében, délelőtt 9 órától. Nevezni a helyszínen lehet majd, Szikra János századosnál. A legjobb lövők természetesen díjazásban részesülnek majd. A Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára érdeklődéssel tekintette meg a korszerű fogorvosi rendelőt ,A gondok ellenére gyarapodik ai egészségügy” (Folytatás az 1. oldalról) mazó járulékokat, a tulajdonképpeni működési költséget hasznosan és jól használhassa fel az egészségügy. A másik pedig: az egészségügyi dolgozók olyan környezetben végezhessék a munkájukat, amelyben — a lehetőségekhez képest — maga a beteg is jobban érzi magát. Dr. Andréka Bertalan a továbbiakban kitért arra is, hogy ebben az évben összesen száznegyven hasonló jellegű intézményt adtak át az országban. Huszonöt kórházban teljes, hatvanban pedig részleges felújítást végeztek. De műszerekkel is elláttak több települést, jó példa erre, hogy az év során több mint hatszáz rendelő kapott egy-egy EKG-készüléket. A helyettes államtitkár végezetül a magángyógyszertárak jelentőségéről beszélt, s mint elmondta, e magánpatikák gyógyszerellátása sokszor jobb, mint az államiaké. Hozzátette: szerepük azért is fontos, mivel mára csaknem kétszáz található belőlük szerte az országban. Az ünnepélyes átadás végén az egészségügyi tárca képviselője — a helybeli szakemberek és községi vezetők kalauzolásával — megtekintette az egészségházat, amelyben két orvosi rendelő, csecsemőgondozó, fizikoterápia, valamint fogászat is helyet kapott. (kácsor) Év végéig egyre több közgyűlés Az átalakulás után is — szövetkezetek Hol tart szűkebb hazánkban az átalakulási és az új szövetkezeti törvény végrehajtása? Meddig jutottak el eddig a gazdaságok? — erről tárgyalt tegnap délelőtt Gyöngyösön, a Mátra Kincse Szövetkezetben kihelyezett évzáró elnökségi ülésén a Heves Megyei Agrár-érdekvédelmi Sző vétség. Szabó József titkár tájékoztat ójában elmondta, hogy napjainkig a vagyonmegosztó közgyűlések a szövetkezetek háromnegyed részében megtörténtek, a kiválások öt százalékban érintik a nagyüzemek vagyonát. A vitákkal teli fórumokat alapvetően a rugalmasság jellemezte, a tagság és a vezetés a megegyezésre törekedett. Hangoztatta, hogy év végéig az átalakuló közgyűlések felgyorsulnak, annál is inkább, mert ezeket a szövetkezetek felében tartották meg eddig. Várható, hogy néhány gazdaságban december 31-ig — különböző okok miatt — nem kerül sor az átalakulásra. Kiemelte, hogy a gazdaságokban rengeteg vita, egyeztetés, jogszabályi értelmezés előzte meg a fórumokat. Különösen ilyen volt tapasztalható Mező- szemerén, Bélapátfalván, illetve Hatvanban. A mezőszemereiek például előbb tartották meg az átalakulást, és majd ezt követi a vagyonmegosztás. Elhangzott, hogy a szövetkezeti törvényből adódó jogszabály sok problémát vet fel, például a háztáji nagyságát tekintve. Sok a nyugdíjas: az életszínvonaluk folyamatosan csökken, s a szövetkezetek kedvezőtlen anyagi helyzetük miatt nem képesek ezen javítani. Ezt követően elismerésekre került sor. Bejelentették, hogy a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége Szövetkezeti Emlékéremmel tüntette ki Kozsda Andrást, a horti Kossuth Termelőszövetkezet elnökét, és Mentusz Károlyt, a Heves Megyei Hírlap munkatársát. Postaavatás Erdőtelken szerűsítésre, ám eddig nem volt pénz. Most viszont sokat segített a helyi önkormányzat: ingyen bocsátottak a posta rendelkezésére egy telket. A beruházás — mondta a szakember — nyolcmillió forintba került, de legalább már egy ugyancsak tetszetős, „falusias”, a tájba remekül illeszkedő, tornácos épületben kaptak otthont az új helyiségek. Külön öröm, hogy az épület viszonylag gyorsan — nyolc hónap alatt — elkészült. Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között adták át Erdőtelken a posta új épületét. A csaknem kétszáz négyzetméter alap- területű, korszerű építmény a közönség és az alkalmazottak kényelmét is jól szolgálja majd. A pazar kivitelű hivatalt a Nervi Kft. tervezte, a munkákat pedig az egri Prompt-Bau Kft. vegezte el. Mint Kiss Ernőné, a Miskolci Postaigazgatóság forgalmi igazgatóhelyettese elmondta, az új létesítményre azért volt szükség, mert eddig egy nagyon rossz állapotú épületben üzemeltek. A posta már tíz éve készült a korJavul Hatvan gázellátása Nem olcsó mulatság településeink vezetékesgáz-Cllátásának megvalósítása, de a jövő útja erre vezet. Kicsendült ez a hatvani Gázszolgáltató és Szerelő Vállalatvezetője, Kovács János szavaiból is. Csak az idei esztendőben hét utcában — a Bem, Bugát Pál, Bimbó, Bercsényi, Széchenyi, Móricz Zsigmond, Krúdy — fejezték be a gázvezeték-hálózat önerős, tehát lakossági pénzből való kiépítését. Megtörtént közben 85 lakásban a vezetékes gáz bekötése is, míg csaknem 80 épületben e munkálatok a közeli hetekre, hónapokra maradnak. Ugyanez a helyzet a Munkácsiéi az Arany János utca esetében is, ahol már a házak kertjeiben van jószerint a vezeték, ám bekötésükre csak a jövő esztendőben kerülhet sor. A viszonylag kis létszámmal dolgozó üzemre ugyanakkor az eddiginél még komolyabb feladatok megoldása hárul jövőre. Több városkörnyéki település számít ugyanis arra, hogy bekapcsolódjék a vezetékesgáz-ellá- tásba. A hatvani üzem szakemberei mérlegelték is a helyzetet, de olyan végkövetkeztetésre jutottak, hogy teljes bizonyossággal csak Hort, Csány, majd az év második felében Ecséd számíthat erre, túlterheltségük miatt. Ide kijuttatták már a tanulmány- terveket, s jobbára ismeretes a lakossági igény is, tehát gyakorlatilag semmi akadálya sincs a hálózatbővítésnek. (m. gy ) Szilveszter a Hotel Hubertusban Vacsorameghívást nyújt át — egymás után négyszer — az Axel Springer-Ma- gyarország Kft. Heves Megyei Irodája, valamint a Hotel Hubertus (Füzes- abony-Tepélypuszta) azoknak az olvasóinknak, akik lapszámainkból kivágják a hotel emblémáját, s azt együtt december 15-ig beküldik címünkre (3301 F,ger, Pf. 23.). A szerencsés olvasónk másodmagával részt vehet a Hotel Hubertus szilveszteri vacsoráján és újévi mulatságán. RAMOVILL! m Szerezzen örömet 13 JjL szeretteinek! A M 0 V 1 L L R A 0 V 1 L L