Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31-1993-01-01 / 307. szám
HÍRLAP, 1992. december 31.—1993. január 1., csütörtök—péntek ÚJÉVI MAGAZIN 7. Aggódnak a pisai ferde torony miatt Egyre nagyobb gondot okoz Olaszország egyik leghíresebb idegenforgalmi látványossága, az 1173-ban épült pisai ferde torony, amelyet biztonsági okokból már 1990. januárban lezártak a látogatók elől. A jelenleg a függőlegestől mintegy öt méterrel „kilengő” torony további elmozdulásának megakadályozására már egy ideje folynak az állagmegőrző munkálatok, de azokat szeptember 30. után külön engedély nélkül már nem folytathatják. A pisai ferde torony fennállásának 800 esztendeje alatt 5 fokot és 22percet mozdult el a függőlegestől. Ez az eltérés — számítások szerint — évente egy milliméterrel nő. Bár számítások szerint csak kétezer év mülva állhatna elő ojyan helyzet, hogy a torony eldől, de számolni kell előre nem látható tényezőkkel is — mint a talaj hirtelen megsüly- lyedése, földrengés, vagy az anyag meglágyulasa — amelyek hirtelen katasztrófát idézhetnek elő. A rendelkezésre álló írásos dokumentumok tanúsága szerint az első próbálkozások a torony dőlésének megállítására 1839-40-ben történtek. Akkor megkísérelték, hogy a puding puhasagű talajt a talajvíz elszivattyúzásával szilárdítsák meg. Csak jóval később derült ki, hogy ez az eljárás mennyire ártalmas volt. Amikor azután felfedezték a betoninjekció technikáját, természetesen a pisai ferde toronynál is ki akarták azt próbálni. 1934-35-ben injekcióztak először betont a torony alá — utána azonban még csak fokozódott a dőlés. 1959-re már rég elfelejtették ezt a kiábrándító tapasztalatot, és újabb kísérletet tettek ezzel a módszerrel. 361 fúrólyukba összesen 93 tonna betont öntöttek. Mindez nem segített azonban — a torony tovább dőlt, méghozzá gyorsabban, mint az előző években. Az ok: a mélybe injekciózott nagy tömegű beton — súlyos horgonyhoz hasonlóan — ránehezedett az építmény alapjaira, és ezzel még jobban lefelé húzta a tornyot. Bonyolítja a helyzetet, hogy a pisai ferde torony most már a régészek érdeklődésének középS ába is került, akik gyanít - ogy az alapok alatt található Hadrianus romai császár palotáinak egyike. Miután az elmúlt hónapokban több sírt — feltehetően egy, a Krisztus előtti IV. vagy V. században virágzott metropolis lakosainak sírjait — tártak fel, a régészek újabban egy római kori epület maradványaira bukkantak, amelyről feltételezik, hogy a 138-ban elhunyt Hadrianus császár lakhelye volt. A milánói Corriere della Sera jelentése szerint a naponta felszínre kerülő újabb és újabb, igen jó állapotban levő fal- és mozaikmaradványok arról győzték meg a régészeket, hogy éppen a világhírű ferde torony alatt bukkantak rá a római kori település jelentős részére. A római kori leletekre egyébként augusztusban tévedésből bukkantak, amikor talajvizsgálatokat végeztek a torony megmentése érdekében. A régészek által végzett eredményes feltárások most nehéz választás elé állítják az illetékeseket: adjanak-e elsőbbséget a régészeti ásatásoknak, ami azzal a következménnyel járna, hogy halasztást szenvedne a ferde torony állagmegóvása, vagy ez utóbbit nyilvánítsák prioritásnak, kockáztatva ezzel a feltehetően óriási kultúrtörténeti értékkel bíró régészeti felfedezéseket. Vita a megújulásról Rangos művészeti eseményekkel mindig foglalkozik a sajtó, de a salzburgi ünnepi játékok ügye a közelmúltban az űj művészeti vezető körüli indulatok miatt került az osztrák lapok címoldalára. Gérard Mortier, aki egyébként a brüsszeli opera igazgatója, s egy teljesen űj Mozart-stnus kidolgozásával vált ismertté, a salzburgi ünnepi játékok művészeti vezetőjeként azzal kezdte tevékenységét, hogy irányváltást hirdetett. Több nyilatkozatban is kifejtette, hogy a salzburgi fesztivál régimódi; a darabok kiválasztásánál a népszerűséget haj- hásszák; hiányzik mindenféle modern szellemi irányzat; rövidlátó üzleti szempontok dominálnak. Mortier egyik újítása volt, hogy ismét szerepelt prózai előadás a fesztivál műsorán. A Peter Stein rendezte Shakespeare-drá- ma, a Julius Caesar nagy közönségsikert aratott. Az űj igazgató hívására harminc év után ismét vendégszerepeit Salzburgban Pierre Boulez, a világháború utáni zenei élet nagy avantgardistája, számos újszerű Wagner-előadás i. ortier újításai, éles hangú nyilatkozatai nem maradtak visszhang nélkül. Sokan visszautasítottak a fesztivál közelmúltját elvető kijelentéseit, s védelmükbe vettek a közvetve bírált Herbert von Karajant, aki 1989- ben bekövetkezett haláláig évtizedeken át volt a salzburgi játékok teljhatalmú irányítója. Az új igazgató szerint, akik szentségként védelmezik a Karajan-féTe fesztivált, nem veszik észre, hogy az üzletemberek már beköltöztek a szentséget őrző templomba. Karajan is jó üzletember volt, s már életében számtalanszor bírálták amiatt, hogy értékesítési megfontolásokat a művészeti szempontok elé helyez. Mortier szerint Karajan egykori munkatársai, örökségének kezelői minden tisztességes határt túllépve róbálnak hasznot húzni a jaté- okból. Több menedzser és ügyvéd is perrel fenyegette meg az új igazgatót, aki a nyilvánosság ele tárta, hogy a karajani' időkből származó szerződések alapján milyen hatalmas jutalékot kapnak. Ha olyan nagyságok, mint Solti György, vagy Claudio Ab- bado gázsiját nyíltan tárgyalhatja a sajtó, az ügyvédek jutalékát miért nem ismerheti meg a közvélemény — háborgott Mortier. Az igazgató a városi vezetés, az üzletemberek haragját is magára vonta. Kifogásolta ugyanis, hogy — a belépőket árusító irodáktól a szállodákon át az utazási irodákig — mindenki csak hasznot akar húzni a fesztiválból, de nem kívánnak támogatást nyújtani a művészeti eseményekhez. Az üzletemberek válaszul azzal vádolták Mortiert, hogy újításai miatt kevesebb az idén a turista Salzburgban. Az igazgató szerint az amerikaiak elsősorban azért maradtak el, mert Salzburg túl drága ahhoz képest, amit kínál. Úgy véli: meg kell újítani az ünnepi játékok programját, a zene és a színház mellett ki kell terjeszteni más művészeti területekre, és tudományos rendezvénnyel is ki kell egészíteni. A Mortier nyilatkozatai miatt kialakult feszült helyzetben a salzburgi polgármester válságtanácskozást hívott egybe, amelyen a művészeti vezető és a városi elöljárók fegyverszünetben, békés kiútkeresésben állapodtak meg. | UFO-lesen____________________ Az első, ember készítette „csészealj" Nem tudjuk, hogy az azonosí- tatlan repülő objektumokkal kapcsolatos megfigyelések menynyire hitelesek, az viszont tény, hogy a kutatókat, szakértőket 1952 óta foglalkoztatta az UFO — diszkosz alakú légijármű — készítése. Az Egyesült Államokban az AVRO AIRCRAFT LIMITED OF CANAD cég kapta a megbízást, hogy építsen egy ilyen repülő szerkezetet. A forma tehát adott volt. A diszkosz — mint ae- rodinamikailag speciális alak — azonban teljesen űj problémákat vetett fel. Köztudott, hogy az ötvenes években szivar alakú repülőszerkezeteket készítettek, és ezek egészen más módon repültek, mint a diszkosz. Ki kellett tehát kísérletezni, illetve számításokkal megalapozni a tényleges formát. Ehhez viszont nagyobb feladatokat is meg kellett oldani. Milyen legyen a hajtómű? Természetesen a legkorszerűbb a sugárhajtómű volt. Az első próbálkozások azonban még csak a légcsavaros hajtást alkalmazták. (1. sz. kép) Ez időlegesen a kísérletekhez megfelelt, mert lehetővé tette a csészealj forma vizsgálatát a levegőben, működés közben is, de a kutatók tovább akartak lépni. A légcsavar, a függőleges vezérsíkok nem illettek az elképzelésbe. Ugyancsak változtatást igényelt az a követelmény is, hogy a szerkezet repülés közben képes legyen megállni, helyben lebegni, függőleges irányban is helyet változtatni, tehát süllyedni és emelkedni. A repülő szerkezetnek tehát olyan mozgásokat kellett volna produkálni — gyors helyzetváltoztatás, cikcak- kos mozgás —, amelyet a sok-sok éves UFO-megfigyelések rögzítettek. Erre ez a típus nem volt alkalmas. Ezután következett a mérnöki munka java: a sugárhajtóműves változat megtervezése... Azonnal felvetődött, hogy mennyi legyen a hajtóművek száma. A több kicsi megkönnyítette volna a repüléssel szembeni követelmények teljesítését, a jármű irányítását. De egy hajtómű üzemeltetése, kivitelezése is bonyolult feladat, ami, ha többszöröződik, nemcsak a kötlségeket, de a jármű bonyolultságát is növeli. Az egyetlen hajtómű alkalmazása kivitelezés szempontjából ugyan egyszerűbb, de az iráA légcsavaros légijármű nyitó rendszer kialakítása űjabb nehézségeket jelentett a tervezői munkában. A beépített hajtómű a jármű tömegének megfelelő tolóerőt ugyan biztosította, de a tolóerővektor irányának módosítását, a jármű repülési irányának megváltoztatását úgy kellett megoldani, hogy a diszkosztest stabilitását megoldják. A többféle lehetőség közül gondoltak az elfordítható hajtóház, vagy a fúvócső alkalmazására, mert ezekkel érhető el a legnagyobb irányításmódosítás. Végül egy speciális megoldást választottak. Az 1,5 méter átmérőjű turbóreaktív hajtómű kiáramló gázait a repülőszerkezet peremén elhelyezett fúvókába vezették. Az AVRO DISC (2. sz. kép) mozgását az ezekből a fúvó- kákból kiáramló gázok biztosították: lebegtették, illetve továbbították volna, attól függően, hogy mely fúvókák üzemelnek. A jármű átmérője 5,5 méter, magassága 1 méter, súlya 12 tonna volt. A tervek szerint 3 ezer méter magasságra, óránkénti 500 kilométeres sebességre tervezték. Azonban így — mivel a turbina a jármű középpontjában foglalt helyet, a kiáramló gázok vi- I szont a peremen helyezkedtek el I — bonyolult volt a gázok elveze- ? tése. Emiatt jelentős áramlási veszteségek keletkeztek, így a repülési kísérletek kevés eredményt hoztak. Az első alkalommal a jármű még egy biztosítókötéllel a földhöz volt rögzítve, és 12 másodpercig tartózkodott a levegőben. Közben a hajtómű a megengedettnél sokkal jobban felmelegedett, így teljesítménye nagymértékben csökkent. Ennek ellenére mindent megtettek, hogy — a hiányosságokat kiküszöbölve — egy használható, működőképes UFO-t építsenek. 1960-ban és 1961-ben ismét repült az első, ember készítette, diszkosz alakú szerkezet. 55 km/órás sebességet ért el, de az imbolygását nem tudták kiküszöbölni. A szélcsatornában is bebizonyosodott, hogy nagyobb sebességű repülés közben nehezen irányítható, emellett nem is biztonságos. A függőleges vezérsík hozzáépítése sem oldotta meg a problémát. így 1961-ben a programot — amelyre 10 millió dollárt költöttek — befejezték. A kísérleti példányok közül egy a múzeumba került, a többi az ócskavastelepen fejezte be pályafutását. A sok munka ellenére sem született meg a várva várt eredmény. Elgondolkodtató, vajon mi a sikertelenség fő oka... Talán civilizációnk fejletlensége? Lehetséges, hogy abba a hibába estünk, mint a XIX. század embere, aki gőzhajtású géppel akart a Holdra repülni. Ezek után nagyon valószínű az a feltételezés, hogy jelenlegi energia- forrásaink, energiaátalakítóink nem alkalmasak UFO-k készítésére. V Tana Judit Az AVRO DISC Egy, a kísérleti példányok közül
