Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-16 / 296. szám

HEVtS "S’'HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Nicholas, a csodagyerek A London melletti Betch- worth-ben lakó Nicholas Mac- Mahon négy és fél éves kisfiú a Brunei egyetem nyugat-londoni intézetében számítógépleckéket vesz, mert megunta a gyurmá- zást az iskola-előkészítő oviban. A legújabb angol csodagyerek­ről szülei elmondták, hogy egy­éves korában beszélt, kétéves ko­rára franciául is tudott, most pe­dig hegedülni tanul, egész lexi­konokat tanul meg kívülről, és minden állatnevet elmond lati­nul is. A kis Nicholasszal nem le­het könnyű együtt élni: állandó­an kijavítja apja kiejtését, betéve tudja a KRESZ-t, és beleszól az autóvezetésbe. 1992. december 16., szerda A Nap kél: 7.26 órakor, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: —órakor, nyugszik: 11.12 órakor, Szeretettel köszöntjük névnapjukon ETELKA és ALETTA nevű kedves olvasóinkat ETELKA nevünk eredetére nézve kétféle magyarázat adódik: az egyik szerint a német „adel” (nemes) szóból származik, a másik szerint viszont sajátosan magyar név, és az Attila-Etele megfelelőjé­nek tekintendő. Azonban e tetsze­tős magyarázat ellenére az ősi ma­gyar nevek között nem bukkan fel, meghonosodása Dugonics András 1788-ban megjelent első magyar „kulcsregényének” köszönhető, amelynek az Etelka címet adta. 1991-ben először került a nap­tárba az ALETTA női név, a német Adelheid olasz kicsinyítő képzős alakja, amelynek szintén „nemes” a jelentése. ^-[időjárás Várható időjárás ma estig: Többnyire felhős lesz az ég, s né­hol esőre, havas esőre is lehet szá­mítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között ala­kul majd. A leggazdagabb csalása Japán leggazdagabb embere követte el a szigetország eddigi legnagyobb összegű adócsalását — tette közzé Tokióban az adó­hivatal. A szerencsejáték üzletágban érdekelt vállalkozó mintegy 400 millió dolláros bevételt titkolt el, és emiatt most több mint 200 millió dolláros büntetést kell fizetnie. Nakadzsima Kenkicsi, aki néhány éve a Fortune listáján a leggazdagabb japánként sze­repelt, elismerte, hogy adócsalást követett el. Bélyeg 83.000 dollárért A napokban epy brüsszeli ár­verésen 2,7 millió belga frankért (83.000 dollárért) kelt el egy 1920-ban nyomott 65 centimes- os bélyeg, amelyből már csak 14 darab van forgalomban. A ritka bélyegnek, amely Ter- monde városházát ábrázolja, az az érdekessége, hogy tévedésből fejjel lefelé, tehát fordítva nyom­ták rá az ábrát. A belga posta 1920. augusztusban adott meg­rendelést a sorozat legyártására a hollandiai Enschede nyomdájá­nak, mert a belgiumi Malines nyomdája elpusztult az első vi­lágháború alatt. A holland nyomdász még a gép beindítása előtt rájött a tévedésre — arra, hogy a városháza megfordítva került a bélyegre —, s ezért csak egy ívet nyomtatott ki, s a 25 bé­lyeg 65 centimes-os címlettel ke­rült postai forgalomba. SZŐNYEGVÁSÁR A RENDKÍVÜLI L KARÁCSONYI SZŐNYEGVÁSÁR 1 az ALIZ BT-nélü 2 Szőnyeg, padlószőnyeg, bútorszövet, nagykereskedelmi áron! B Egyes szőnyegek “[■_ 10 — 20 % engedménnyel! Kínálatunkból: A — 400 cm széles padlószőnyeg 1990 Ft/fm L — 2x3 m-es ebédlőszőnyeg 5380 Ft/db . —140 cm széles plüss bútorszövet 756 Ft/fm —160 cm széles bútorszövet 470 Ft/fm Z ÁRAINK AZ ÁFÁ-t TARTALMAZZÁK!!! Cím: Eger, Makiári út 4. sz. B (Szarvas tér felől) Ünnepi nyitva tartás: I ■ — hétfőtől — péntekig 9 — 17 óráig — szombat — vasárnap 8 — 12 óráig SZÓNYEGVÁSÁ A L I Z B T. A L I Z B T. NEMZETKÖZI TOP 10 1. WHITNEY HOUSTON 2. SHAI 3. WRECKX-N-EFFECT 4. THE HEIGHTS 5. P. M. DAWN 6. SNAP 7. MARYJ. BÜGE 8. BOBBY BROWN 9. TLC 10. B0YZ IL MEN USA (I WILL ALWAYS LOVE YOU) (IF EVER FALL IN LOVE) (RUMP SHAKER) (HOW DO YOU TALK TO AN ANGEL) (I’D DIE WITHOUT YOU) (RHYTHM IS A DANCER) (REAL LOVE) (GOOD ENOUGH) (WHAT ABOUT YOUR FRIEND) (END OF THE ROAD) Angol 1. CHARLES & EDDIE 2. B0YZ IL MEN 3. ARRESTED DEVELOPMENT 4. WHITNEY HOUSTON 5. UNDERCOVER (WOLD I LIE TO YOU?) (END OF THE ROAD) (PEOPLE EVERYDAY) (I WILL ALWAYS LOVE YOU) (NEVER LET HER SLIP AWAY) 6. THE SHAMEN 7. GENESIS 8. VANESSA PARADIS 9. HEAVEN 17 10. RAGE Német 1. CAPTAIN HOLLYWOOD PRJECT 2. FELIX 3. DIE FANTASITSCHEN VIER 4. UNDERCOVER 5. EDELWEISS 6. GUNS N R0SES 7. JON SECADA 8. DR. ALBAN 9. INNER CIRCLE 10. B0YZ ILMEN (BOSS DRUM) (INVISIBLETOUCH-LIVE) (BE MY BABY) (TEMPTATION) (RUN TO YOU) (MORE AND MORE) (DON’T YOU WANT ME) (DIE DAL?!) (BAKER STREET) (RAUMSCHIFF EDELWEISS) (NOVEMBER RAIN) (JUST ANOTHER DAY) (ONE LOVE) (SWEAT) (END OF THE ROAD) SZUPEREXPRESSZ ( mozi ) EGRI PUSKIN URÁNIA Du. 4 és este 6, Du. 3, 5 és este 8 órakor: 7, 9 órakor: Fortress Bumeráng Színes, Színes, szinkronizált amerikai amerikai film romantikus HATVANI vígjáték APOLLÓ EGRI Este 6 és 8 PRIZMA órakor: Este 7 órakor: Hullajó Grand Színes Canyon amerikai GYÖNGYÖSI horror-paródia ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor: Magyar Médea A Temesvári Színház vendégjátéka (Bérletszünet) Az Eger Városi Televízió mai műsora 19.45 Eger Expressz. 20.00 Film: A kockázat ára (francia sci-fi, 95 perc) A Telelőitó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a decemberi Telelottó- sorsoláson a követke­ző számokat húzták ki: 24, 53, 54, 65, 73 Rádió Eger műsora Adás: 14.00-20.00 óráig a 101,3 MHz-es URH-sávban és kábelen 66,75 MHz-es URH-sávban. V J Használt nyugati gumik téli-nyári mintával, nagy választékban el­adók. Lukács Tibor gumijavító Eger, Liszt F. u. 1. (Bástya ABC­nél).46608/10H ________________________ K ARÁCSONYI TAPÉTAVÁSÁR! Eger, Harangöntő u. 2.47342/8K KARÁCSONYI CSIRKEVÁSÁR! KEDVEZŐ ÁRON! (1,5-2 kg) 75 Ft/ kg. Tiszaújváros (Tiszaszeder- kény), Dózsa Gy. u. 20. Tel.: 49/41 - 948.47359/8H_______________________ O rosz szén és darabolt tűzifa ki­szállítással azonnal. Eger, 313- 913.47382/5K Hűtő, vízmelegítő, mosógép, centrifuga, gázkazán, olajradiátor, Siesta, páraelszívó, mikrohullámú sütő, csillár, gáztűzhely, parabola- antenna, video, TV, 51 cm FUNAI TV reklámáron: 27.300 Ft-ért. Eger, Szúnyog köz 1. (volt MÜÁFIT- bolt) Tel.: 36/314-732.476oi/6K KEDVEZMÉNYES TAPÉTAVÁ­SÁR! Gyöngyös, Török Ignác u. 2.47612/5K Raklapos áru mozgatásához hid­raulikus emelők (béka) eladók. Új­szerű állapotban, garanciával 13.000 Ft + ÁFA! Új ár: 47.000 Ft. Tel.: 06-36/314-967.47703/2K_______ K árpótlási jegyét névértékben beválthatja, ha megveszi kompolti építési telkemet. Érd.: 36/312-380 (TÓth)47807/1K ISMÉT AKCIÓS SERTÉSHÚS-VÁ­SÁR! Helye Eger, Piaccsarnok, földszinti HÚSbOlt.47814/2K Német (1050 Ft/q), orosz, tatai, to­jás, gyöngybrikettek, ukrán, szlo­vák, putnoki darabos szenek, be- rentei dió, darabos koksz, tűzifa. Apc, tel.: 38/31 -203.47827/2H Büfébe hölgy eladót felveszek azonnal. Érdeklődni: 320-16347746/ 2K_______________________________ J ó állapotban lévő használt gáz­tűzhely eladó. Érd.: 36/310­343.47837/1 k______________________ 2 0-25 m2-es üzlethelyiséget kere­sek a belvárosban. Tel.: 36/319- 611, 19 Után.47857/1K Épületszigetelés 20 éves garanci­ával, bontás nélkül. AQUAPOL 36/ 311-245, 36/316-998, 36/311­822.47872/4K______________________ Eladó sürgősen a strand közelé­ben kis családi ház zártkerttel. T. 46/325-695. 47873/1K Dec. 17-én 10 órától K1 munka­vizsga a kutyakiképző pályán. ME- OE Eger.47874/1 k VÉGKIÁRUSÍTÁS DECEMBER 14-TŐL AMÍG A KÉSZLET TART, NÉPMŰVÉSZETI BOLT EGER, DOBÓ TÉR. 47795/gH Karácsonyfa (lucfenyő) 150 Ft/ fm, viszonteladóknak további ked­vezmény. Koszorúkötőknek fenyő­gally eladó. Noszvaj, Kossuth L. út 135. SZ.47882/1K Ha fonalat akar venni, jöjjön a GOMBI-ba! Fonalak széles vá­lasztékával várjuk kedves vásárló­inkat. Éger-Felnémet, Egri út 47.47885/1 K Újra megnyílt az Eger Szálló fél­emeletén az ajándékbolt. Francia parfümök, kozmetikumok, Mozart- édességek széles választékával várjuk kedves vásárlóinkatl47886/i k Új férfi irhabunda 52-es méretű, karcsúsított, eladó. Eger, Nyíl u. 7. Érdeklődni: 17 óra után.47919/1 k Ffi pizsama és egyéb ruházati cik­kek karácsonyi vására a RU-CI boltban Eger, Kallómalom 5. Ny: H-P 14-18. SZO-V 9~1247920/1K Gyöngyösön a kisvasútnál 10 m2 üzlethelyiség sürgősen eladó. T: 37/13-56247921/1H _____________ B iliárdposztó kapható! Otthon Kereskedés Hatvan, Tabán úti üz­letSOr47922/1 H Gyöngyösön, Zöldkert utcában régi típusú családi ház eladó. Érd.: 37/11-661.47923/1 h__________________ S zilveszteri buliba partnernőt ke­resek. Várom 19-25 év közötti csi­nos, vidám természetű, szórakozni vágyó lányok fényképes bemutat­kozó levelét. „Nemcsak szilvesz­terre” jeligére Gyöngyös, Rózsa úti hirdetőbe.47931/1H Hatvan, Huszár u. 13. alatt 2 és 1 /2 szobás, összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. Érd.: a hely- színen.47932/1 k___________________ J ó minőségű orosz szén 440 Ft/q + fuvar, azonnali szállítással kap­ható a felnémeti fűrészüzemben, vagy megrendelhető a 357-377 és 312-244-es egri telefonon.47933/ 1K Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Fe­lelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf. 23.). Telefon: 313-644. Hirdetés: 320-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/312-333 »Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­mely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/A1900, köz­vetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957, egy évre 3388 forint. * Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Zsidókérdés Ma­gyarországon 1944 után. 12.00 Déli krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Egyházi műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek. 15.00 Hí­rek. 15.05 A Határok nélkül nap­lója. 16.00 Délutáni krónika. 16.30 Zenefórum. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jö­vök. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 Erdei vadak, égi madarak. 20.00 Hírek. 20.05 Emlékezetes dél-dunántúli nép­dalok. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 9.00 Országgyűlés. 11.00 Külö­nös randevú. Forgács István hangjátéka, (ism.) 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés. 14.30 Látatlanul. Vakok maga­zinja. 15.05 Társalgó, (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. 18.30 Szlovák nyel­vű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű mű­sor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivalda­fényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zene­szó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Válogatás magyamóta-lemezekről. 13.00 Hírek. 13.05 Vidám finálé. Sza- konyi Károly hangjátéka. 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00 Szórakoztató műsor. 15.00 Hí­rek. 15.05 Rockszerda. (ÉLŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. (ÉLŐ) 18.00 Rockhullám. 18.30 Drogambulancia. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Nép­dalkörök és citerazenekarok. 20.00 Sokféle. 20.40 Vissza­számlálás. 21.00 Hírek. 21.05 Hatodik érzék. 22.00 Filmzenei újdonságainkból. 22.30 Jazz. BARTÓK 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Egyiptomi József, (ism.) 10.29 Operaslágerek. 11.00 Fúvóse­gyüttesek felvételeiből. 11.40 Magyar szerzők népzenei feldol­gozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.25 Liliana Molnar-Talajic operaári­ákat énekel. 14.00 Hírek. 14.05 Bosszú Gyomron, (ism.) 14.59 A kamarazene kedvelőinek. 16.00 Hírek. 16.05 Edward Esslin Cummings költészete, (ism.) 16.35 XX. sz.-i operákból. 17.00 Metronóm. 18.00 Hírek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresz- szusi Központot. (ÉLŐ) 21.30 Perényi Miklós gordonkázik. 22.00 Hírek. 22.05 Hallgassuk együtt! 23.00 Ladik Katalin köl­teménye. (ism./ MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Ém-i zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, idő­járás, útinform 6.00 Reggeli kró­nika 6.10 Ém-i esemény-össze­foglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Ém-i ese­mény-összefoglaló 7.30 Hírek, időjárás 7.40 Tájak, sorsok, élet­képek 8.00 Ém-i krónika 8.10 Színe és fonákja 16.00-18.00 Ke­reskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35-12.05 NAPKÖZI. Benne: 9.00 Teli Vilmos, (ism.) 10.00 Miami Vice. Amerikai krimisoro­zat. (ism.) 11.00 Játék. 11.15 ZO­OM. Your English Magazine. 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Megveszem ezt a nőt. 117. rész. 17.40 Pénzvilág. 17.50 MOST. 18.20 KultúrFelelős. 18.35 Áll­junk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor. 18.45 NAPKÖZI. 19.05 AKTuális. 19.35 Gyereksarok. 20.00 Híradó. 20.40 Ez + Az. Szórakoztató műsor. 21.50 Szín­házi napló. 22.30 Krétakör. Poli­tikai vitaműsor. 0.10 Híradó. 0.10 BBC-Híradó. TV 2 15.10 „Hol vannak a katonák”. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 16.30 Bramac — Zágráb férfi ké­zilabda-mérkőzés. 17.45 Regio­nális híradó. 18.00 Híradó. 18.18 Gyerekeknek. 18.40 Zöldpont. Magazin. 19.00 Kodály: Székely­fonó. Daljáték egy felvonásban. 20.25 „Nincs a földön gazda­gabb, szebb ország...” Sztálini filmparádé. 21.10 Uj Reflektor Magazin. Riportműsor. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Napzárta előtt. 22.50 Válogatás Alek- szandr Szokurov filmjeiből. Az ember magányos hangja. SZLOVÁK 1 8.00 Közgazdasági információk. 8.35 Szociálpolitikai műsor. 9.35 Ismerkedjenek, kérem! (ism.) 10.15 Videotriangulum 92. (ism.) 10.55 Vallomások. Dok.film. (ism.J 11.45 A nap percei. 15.20 Élefantcsontpart-rali. 15.35 Ron és Tanja. Német filmsor. 16.30 Az érvényesülés formái. Dok.film. 17.15 Riporterek stú­diója. 17.55 Klub 3-D. 18.10 Közgazdasági információk. 18.40 Vagyonjegyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénap­ló. 20.05 A tábornok. Olasz film­sorozat. 21.10 Politika mindenki­nek avagy Horoszkóp. 21.45 Re­mények és kétségek. Vitaműsor. 22.30 Események, kommentá­rok. 23.10 Jézus anyja. Tévéjáték. SZLOVÁK 2 8.30 Hallássérültek magazinja. 9.00 Óvodások műsora. 9.30 A baracklekvár, (ism.) 10.15 Extra sportmagazin, (ism.) 10.35 Lépé­sek. Stúdióbeszélgetés, (ism.) 11.45 Hírek. 16.30 Szórakoztató magazin. 18.00 Esti mese. 18.15 Silas. Angol filmsorozat. 18.40 Regionális műsor. 19.00 Híradó. 19.25 Egy óra televízió nélkül. Tévéjáték. 20.45 Duna-Rajna- Majna. Dok.film. 20.55 Kulturá­lis magazin. 21.30 Időszerű ese­mények. 22.05 Comenius. Né­met film. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 8.35 Gyermekeknek 9.00 Üzlet, gaz­daság 10.00 Európai körkép 12.20 Autóvízió 15.00 Egy évti­zed dalokban (58-68) 16.15 Ifjú­sági műsorok 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízjáték 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.35 Simenon- film 22.30 Irodalmi magazin 24.00 A hatok bandája SUPER CHANNEL 15.00 Utazási mgazin 15.30 Túl a holnapon 16.00 Természetfilm 16.30 Fókusz 17.00 Mgazin 17.30 Koncert 18.30 Videodivat 19.00 Séta a napon (am. film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Kulturális magazin 23.00 Heti magazin 23.30 Sport 24.00 Sétáló szörny (am. film) PRO 7 6.10 Maxwell ügynökség (ism.) 6.55 Vicki (am. sor.) 7.20 Rajzfil­mek (ism.) 8.55 Harttól Hartig (ism.) 9.45 A madárijesztő és Mrs. King (ism.) 10.50 Tíz körö­zött férfi (am. western) 12.15 San Francisco utcáin (ism.) 13.05 Bili Cosby-show (ism.) 13.35 „Colt” a biztonság kedvéért (am. sor.) 14.25 Volgái hajósok (olasz-fran­cia kalandfilm) 15.55 Harttól Hartig (am. sor.) 16.45 Rajzfil­mek 18.35 Bill Cosby-show (am. sor.) 19.05 San Francisco utcáin (am. sor.) 20.00 Híradó 20.15 Egyéni megoldás (am. film) 21.55 Jake és McCabe (am. sor.) 22.45 Könyörtelen éjszaka (am. film) 0.20 Hírek 0.30 Kamerák előtt (ism.) 1.25 Hírek 1.35 Tu­dathasadás (ism.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.00 Hírek 9.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 10.00 Gazdag és szép (am. sorú 10.30 Forró nyere­mény 11.00 Rizikó — játék 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Ma­gazin 12.30 Az élet játékai (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.15 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.00 Kék vér (am. sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sor.) 17.30 Bor­zasztó kedves család (am. sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Gyilkos éjsza­ka (am. thriller) 22.15 Tévétükör — magazin 23.15 Gottschalk- show 24.00 Sunset Beat (am. sor.) 1.00 Borzasztó kedves csa­lád (ism.) 1.30 Ki itt a főnök? SAT 1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Drops (ism.) 9.30 Halló, Heino! (ism.) 10.20 Mozgó cél­pont (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Te- lebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Szomszé­dok (ausztrál sor.) 15.05 Colbyék (am. sor.) 16.00 MacGyver (am. sor.) 17.05 Mindent vagy semmit — játék 18.15 Bingo — játék 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A spessarti fogadó (német Vígjáték) 22.00 Akut 22.30 Be­szélgetés 23.25 Hírek, sport 23.40 Hogyan szeresselek téged?

Next

/
Oldalképek
Tartalom