Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-28 / 229. szám

4. HÍRLAP, 1992. szeptember 28., hétfő Üzen a szerkesztő o. i. Ritkán akad olyan levél, ami­kor az ember széttárja a két kar­ját, érzi a tehetetlenségét, mert a jog és a történések közötti résen átvergődik a magatartás, akár szándékos, akár gondatlan. Kár is van többféle, és nem tud segí­teni, jó tanácsot sem adni, ami a vigasztaláson tűi eredményt is hozna. íme a panasz: „1972 őszén kaptam meg az örökla­kást, de csak 1973 végén költöz­hettem be, különböző okoknál fogva. 1975-től a fölöttem lakó tulajdonostárs sorozatosan eláz­tatja a fürdőszobámat. Ennek a megismétlődő üzemi hibának — az állandó áztatásnak — az lett a vége, hogy hat éve az egész für­dőszobánkat ki kellett cseréltet­ni, plafonig becsempéztetni. Ez az ellenintézkedés csak ideig- óráig tartott, mert az újabb be­ázások miatt most már a csem­pék „eleresztik a falat”, azokat le kell szedni, „ha magától meg nem indul” és egy váratlan leom­lással az egész berendezést össze nem töri a burkolat. Mivel saját tulajdonú mindkét lakás, így a biztosítás eredményeképpen az áztatásokért a fölöttem levőnek pénzbe nem kerül az a mutat­vány. Ami viszont az én idegei­met állandóan koptatja. Most szeptember 8-án virradóra áz­tam be; de szeptember 13-án is folyt lefelé a víz a falon, be a csempe alá, a fürdőszobából át a konyhába, és természetesen az alattam lakóhoz is. Szóltam, mi­re a válasz úgy hangzott, hogy „ne gondoljam már, hogy kész­akarva történik mindez, tőlük nem is ázhatok, hanem a másik oldalon folyik a víz.” (Talán ter­málforrás nyílt meg a betonban — gondolom éri.) Olykor bevall­ják, hogy a túlfolyón ment ki a víz, elcsúszott a konyhán a lefo­lyószifon, vagy a szifon alá tett vödörből csurgóit ki a víz, mert elfelejtették kiönteni, amikor megtelt. Türelemmel közeled­tem ehhez a lakótárshoz, de ő többször agresszíven visszautasí­tott, be sem engedett, pedig tud­tam, hogy otthon tartózkodik. A biztosító fizet és vállal minden anyagi következményt, a jövő­ben is ezt teszi majd, és ezért ne­kem tűrnöm kell a rendszeres áz- tatgatást. Ezek után kérdezem: ilyenkor mit mond a jog?” Végiggondoltuk a panaszt: a konfliktushelyzet tartós, az is­métlődés valóban őrli az idege­ket. Ha öt napon belül ismétlő­dik az ilyesmi, belépnek a pavlo­vi reflexek, és már nem meri a la­kástulajdonos úgy lecsukni álomra a szemét, hogy ne gon­dolna a váratlan, vagy nagyon is várt újabb megrázkódtatásra. Azzal ebred, megnézi, csurog-e valahol. És csak azért, mert egy szinttel feljebb valaki vagy vala­kik figyelmetlenek, nem úgy „üzemelnek”, mint ahogyan azt normális körülmények között, normális emberektől elvárhat­nánk. A jogi csapda itt az, hogy ilyen esetekben a vétlenséget nem kell bizonyítani: a lakás be­ázott, hát beázott, a lakásbiztosí­tási szerződés szerint a biztosító kiegyenlíti a számlát. De amikor ez a kellemetlen színjáték rend­szeresen ismétlődik, „az áldo­zat” óhatatlanul gyanakodni kezd, vajon nincs-e szándékos­ság az áztatások mögött? És ha lenne? Mit tehet, ha gyanúja és mérge a beázások után nem csil­lapul? Ha úgy gondolja, hogy ez a fölötte lakó úr kedvét leli ab­ban, hogy neki, a kárvallottnak borsot törjön az orra alá? Meg­mutathatja az állapotot a vele egy szinten lakóknak, megbe­szelheti azzal is, aki még őalatta is beázik, mert néha annyira öm­lik a nyitva felejtett csapból a víz? Ismerjük a körülményeket, a társasházban együttelőket, igencsak nehezen almának rá, hogy minden fenntartás nélkül valljanak arról, amit bizonyítani kellene: hogy szándékosság van az ismétlések mögött. Mert az egyértelműen világos: ha valaki valamit állít — mármint azt, hogy itt szándékosság forog fenn —, azt alá kell támasztania, bizonyí­tania kell. Itt, ezen az érdekolda­lon levélírónkat nem is biztat­nánk a továbblépésre. Annyit azonban megér ez az eset, hogy végigvezessük feltételezésünket, visszakövetkeztetve a dolgok okáig. Ha ez a károkozó tulajdo­nos nem rossz szándékú, csak hanyag, feledékeny, akit a logi­kus cselekvés, a várható ered­mény nem izgat, akkor nemcsak otthonában ilyen. Vagy az ottho­na az ő számara kínzó hely, ahol a rend vagy a logikus cselekvés lehetetlen? Mert a munkahelyén is észrevennék, ha a saját munká­jában ekkora feledékenységet tanúsítana. Hogyan tudja elvi­selni azt a lelkiismereti terhet, hogy felelőtlen magatartása mi­att rendszeresen tönkremegy egy lakás? És erről tudomást is sze­rez, és mégsem változik meg, nem alakul ki benne az a bűntu­dat, ami akkor szokta elfogni az embert, ha egy társát szenvedni látja, és azért, mert egy fontos időpontban egy fontos mozdula­tot nem teljesített. Amihez sem erő, sem pénz, sem különösebb ész vagy szakértelem nem szük­ségeltetik. Vagy azt a kérdést kell feltennünk: lehet, hogy ez a ki­élési forma, netán bosszúállás azért kerekedett ki ebben az együttesben, mert valahol valaki valakinek olyasmit tett vagy mondott, vagy nem tett, nem mondott olyasmit, amit tennie vagy mondania kellett volna? Gyűlöletből, makacsságból ala­kult ez ki? Vagy egyszerűen az együttélésre alkalmatlan személy olyan szerepvállalásáról van szó, aminek következtében a károko­zóban nem keletkezik bűntudat, hogy ez nem lehet kellemes an­nak a kiszolgáltatottnak ott, lent? Tényleg, itt joghézag van, amit a jogalkotó nem vett eszre, és ezért nem lehet itt mit kezdeni? Vagy nincs, de van a lelkiismeret érzé­ketlensége, amitől az embernek a háta borsózni kezd. Mennyi fe­gyelem, türelem hiányzik ebből a városból? Vagy az egész társada­lomból... Válaszol az illetékes nem történt A megyei hírlapban közzétett panaszos levél körülményeit a rendelkezésre álló dokumentu­mok és az ott dolgozók meghall­gatása útján megvizsgáltam. (A tárgyilagos vizsgálathoz szük­ségesnek tartottam volna a gyermek vizsgálatát is, ám azt édesanyja elutasította.) 1992. július 9-én a fogszabá­lyozási betegnapló adatai szerint 31 gyermek ellátása történt meg — közöttük 13 igen munkaigé­nyes készülékátadás. A panaszos valóban a jelzett időpontban ér­kezett a rendelésre. Az asszisz­tensnő valóban feltette a kérdést: „Ilyen későn?” — de nem mél­tatlankodó hangnemben, hanem azt érzékeltetve, hogy az idő rö­vidsége hosszabb kezelést már nem tesz lehetővé. Beutaló kéré­se a szakma szabályai szerint in­dokolt volt. A gyermekeket ugyanis az iskolafogorvosi háló­zat szűri fogszabályozási szem­pontból, de egyben elvégzi a sza­bályozás megkezdése előtt köte­lező szanálást (cariesek ellátása, mozgó tej fogak eltávolítása stb.), végül beutalót ad. Nem szokta azonban elutasítani a gyermekeket a rendelő beutaló nélkül sem, de ha indokolt, visz- szairányítja az illetékes iskola­fogorvoshoz szanálásra. A főor­vosnő ezt most nem tette, hanem a viszonylag kisebb beavatkozás­sal járó, szükséges tennivalót el­végezte. Felhívta a figyelmet a gyermek elhanyagolt szájhigié­néjére, melynek fokozott biztosí­tása a fogszabályozás ideje alatt igen lényeges. A doktornő be­diktálta a státust, megtervezte a fogszabályozó készüléket, és utasította az asszisztenst a szük­séges adminisztráció elvégzésé­re, a térítési díj kiszámítására és a berendelési idő megadására. Mindezt természetesen a gyer­mek és édesanyja jelenléteben. Ezt követően köszönt, és távo­zott. Az asszisztensnő képesíté­sénél fogva alkalmas arra, hogy a betegnek minden szükséges fel­világosítást megadjon, és ezt meg is tette. Elmulasztotta azon­ban a betegnek bizonyságul megmutatni a berendelési nap­lót, amellyel egyértelművé tehet­te volna, hogy korábban nincs le­hetősége berendelni. (A beren­delés általában két hónap, mely az adott időpontban a doktornő szabadságával hosszabbodott meg). Megjegyezném, hogy a fogszabályozó szakrendelés évek óta a legforgalmasabb rende­lőnk, többek között amiatt, hogy a gyöngyösi rendelés hosszabb ideje szünetel. Köztudott az is, hogy a fogszabályozás nem egy­két hetes folyamat, így elenged­hetetlen a türelem és a jó együtt­működési készség. A kolléganők elmondása szerint a panaszos hölgy szinte az első pillanattól kezdve méltatlankodott, sőt ar­roganciával fogadta pl. a beutaló kérését. A levél gunyoros hang­neme, a rendelő „szentély”- ként, a szükséges orvosi beavat­kozás „művelet”-ként említése, a méltatlan hangnem bizonyítja, hogy a türelem hiánya elsősor­ban a betegnek róható fel. Az udvarias, türelmes infor­máló és felvilágosító, egészség­nevelő munka azonban az egész­ségügyi dolgozók alapvető köte­lessége. Utóbbira nyomatékosan felhívtam az érintettek figyel­mét. Az eset kapcsán szakmai mulasztást, hibát nem tapasztal­tam. Dr. Ecsédi Dénes főorvos Az utasok érdekében „Hivatásomnál fogva elég gyakran utazom, és tapasztalom, hogy a gépjárművezetők többsé­ge (kivétel akad!) nem eléggé udvarias, türelmes az utasokkal szemben. Viszont ennek az el­lenkezőjét tapasztaltam több al­kalommal is az Agria Volán jára­tán, amely Bükkszék és Buda­pest között közlekedik. Penyus- kó István gépkocsivezető na­gyon türelmes és udvarias az uta­sokkal szemben, készséggel ad felvilágosítást utazási ügyekben. Nála a jelszó: „Mindent az utas érdekében!” S ami még nem el­hanyagolható szempont: bizton­ságosan és nyugodtan vezet! Kellemes érzés az autóbuszba beülni, amikor ő teljesít szolgála­tot, mert nyugalmat és jó hangu­latot áraszt maga körül. A többi gépkocsivezetőnek is követendő példa lehetne személye, a mun­kája iránt érzett elhivatottsága! Az Agria Volán jogosan lehet büszke Penyuskó István gépko­csivezetőre, aki a céget képviseli, amikor a volán mellett ul. Sok ilyen szorgalmas és udvarias munkatársat kívánok az Agria Volánnak! Köszönöm, hogy véleménye­met elmondhattam a Hírlapon keresztül.” Sándor Judit Pásztó Utánajártunk Bejelenteni a titkosat? A lakhelyváltoztatásnak — még ha az ideiglenes jelleggel is történik — a lakcímbejelentés legalább oly fontos eleme, mint a csomagolás, hurcolkodás. Nem kerülhetik el ezt a teendőt a kol­légiumba költöző tizenéves diá­kok sem. Talán ez az első alka­lom életükben, amikor találkoz­nak a „Hivatallal”. S lehet, ez a találka veszi el a kedvüket örökre az ügyintézéstől. Az egri 212-es szakmunkás- képző tanára, Sasi Péter elpana­szolta szerkesztőségünknek, hogy az ügyfélszolgálati iroda bejelentőlapjára az ideiglenesen városunkban élő gyerekek sze­mélyi számát várja. Az ifjak új igazolvány birtokosai, s így érte­lemszerűen — alkotmánybírósá­gi határozat(!) — hiányoznak a négyjegyű azonosító jelek. „Bez­zeg a betegkártyán ott találta- tik!” — érvel a hatóság, s azt vár­ja, szolgáltassák be azokat a kol­légisták. A süvölvények zöme októberig nem utazhat távoli ott­honába, így késik a bejelentke­— Nem bonyolódhatnának olajozottabban az ügyek? — kér­di a tanár úr. Az ügyfélszolgálati irodában elmondtak, sajnos, ragaszkodni­uk kell a személyi számhoz, ugyanis a számítógépjükben mű­ködő program enélkül nem fo­ä el az adatokat. A társada- iztosítótól kapott kártyán megtalálható az azonosító szám. Ezt az okmányt különben is cél­szerű a diákoknak maguknál tar­tani, hiszen ha megbetegednek, szükségük lesz rá. Mi tehát a teendő? Akinek nincs meg a személyi száma, ra­gadjon tollat, s írjon egy meleg hangú levelet anyunak, ne pak­kot küldjön, hanem a betegkár­tyát. . . .. (ne-zi) Zokog a majom... A szó szoros értelmében. Azon a helyen, ahol jó fél évszázaddal ezelőtt kisvendéglőt nyitott egy vál­lalkozó szellemű, de lapos pénztárcájú ember, s ki tudja, milyen meggondolásból (lehet, hogy éppen vendégcsalogatóul) Zokogó majomnak nevezte el az új létesítményt. A vendéglő — vagy inkább csak a vékonyabb zsebűek koccintgatója — hamar nép­szerűségre tett szert: a környékbeliek, de olykor a távolabb lakók is egyszerűen csak azt mondták a haveroknak: menjünk a zokogóba! Ti nem jösztök? Kitűnő bor érkezett Küküllőmentéről! Aztán men­tek. Ketten, hárman, féltucatnyian. Egy kicsit kipi­henni a nyolc-tíz órás munka fáradalmait, s egy kis erőt „gyűjteni” másnapra. A régi haverok nagy ré­sze mar aggastyán, vagy a Házsongárd porhanyós földje alatt piheni egykori fáradalmait. A Zokogó majom időközben bevonult az iroda­lomba is. Bálint Tibi barátom főműveként foglalta el helyét az erdélyi és az egyetemes magyar iroda­lomtörténetben. S ez a mu ma már csaknem olyan ritkaság, mint egy élő, hús-bőr majom. Legalábbis itt, a mi dimbes-dombos erdélyi tájainkon! No de szó sincs némi irodalmi fejtegetésekről. Csupán­csak annak beharangozásáról, hogy nemrég újra megjelent az egykori koccintó helyen a zokogó: egy reményteljes cimfestő—minden tehetségét belead­va — olyan majmot pingált a tüköralapra, az új fir­mára, amelynek még a legördülő könnycseppjei is „beszélnek”, de amikor azt akarta leírni (így, ma­gyarul!), hogy „Vendéglő a zokogó majomhoz,” egy láthatatlan valaki megszorította csuklóját, ki­csavarta kezéből az ecsetet. Még szerencse, hogy a kis majom megúszta látható sérülések nélkül. De valahogy torzo maradt, hiányérzetet áraszt min­denki számára ez a furcsa zokogó majom... Azt mondják: azóta még jobban ömlik szeméből a könny, mint egykor. Ügy istenigazában, majomlel- ke mélyéből vigasztalanul tör fel a zokogás. Tibiként, te öreg haver! Nem fáj a szíved, amikor elmégy regényed címadó hőse mellett? Megírod-e a Zokogó majom második részét? Úgy igazan, saj­gó szívvel, az elesettek, a félretaszítottak, az öntu­datukban, a nemzeti mivoltukban megalázónak, a „jöttmentek” „barbár” nyelvén, azoknak a nyel­vén, akiknek a zamatos bemondásait, a nem éppen szalonképes „nyelvbotlásait” itt, minálunk csak Te tudod olyan természethűen visszaadni, az elcsigá­zott, elbátortalanodott embereket megkacagtatni és megríkatni... Baj van, Tibi! Itt mifelénk, nem messze tőled és hajításnyira tőlem, a tükörfirmán újra zokog a majom. S zokog, sajnos, nemcsak ez a faról fára, ágról ágra ugráló kedves, őserdei, oly szomorkásra pingaít lény!... Okos Györßy (Kolozsvár) Vandalizmus mélyt vagy csoportot megrémíteni vagy megbot­ránkoztatni kivannak. 3. Drog vagy alkohol hatása alatt. Ilyenkor az el­követő inkább érzi magát „játékosnak” vagy türel­metlen lelkiállapotának. 4. Kizárólag pusztítás, rombolás, fosztogatás cél­jából, amidőn már anyagi érdekek is közrejátsza­nak. Ilyenek a kirakatbetörések, üres lakások feltö­rése, es a legújabb évek aggasztó jelensége, a fut­ballmérkőzések drukkereinek — főleg nemzetközi mérkőzéseket követő — pusztításai. Ezeknek sok esetben a rendőrség is alig tudott gátat vetni. Hazai viszonylatban ez év júniusának végén a Diósgyőr- FTC mérkőzésre Budapestről, a Ferencvárosból in­duló autóbusz utasai az M3-as autópálya mentén két büfé berendezését törték össze, italokat vittek el fizetés nélkül, sőt egy Budapest felé haladó sze­mélygépkocsi vezetőjét verték össze, kocsiját meg­rongálták minden ok nélkül, valószínűleg már erő­sen ittas állapotban. És az autóbusz három rendőr- kapitányság területén ment át anélkül, hogy az au­tóbuszt bárhol feltartóztatták volna. (Lásd: Hírlap, 1992. 06. 22/23). A vandalizmusok nagy része már bűncselek­mény. Ez is egyik oka, hogy a biztosítótársaságok a dijakat kénytelenek emelni, amit végső soron a kö­zönség fizet meg. A védekezés csak komoly társa­dalmi összefogással és szigorúbb intézkedésekkel volna lehetséges. A helyzet tragikomédiája, hogy kevés a működő nyilvános telefon, mert ha ilyen van is a közelben, azt a vandálok tönkretették. És alig több mint három év múlva nálunk lesz az Expo, remélhetőleg sok külföldi látogat el hazánk­ba, és addig talán sikerül a vandalizmus problémá­ját valahogy megoldani, vagy azok számát erősen mérsékelni. Dr. M. Z., Eger A szó jelentése: kíméletlen rombolás, az erre va­ló hajlam. A vandálok a népvándorlás kori keleti germán törzsek egyike volt. Ébből eredt a „vandál” szó is, amely az esztelenül, kíméletlenül pusztító személy jelzője. A vandalizmus ma már majdnem világjelenség. Hazánk sem kivétel, sőt, talán e tekintetben nem is az utolsó helyen állunk. A vandalizmus számos fo­kozatát és változatát láthatjuk országszerte. Kezdve a Volán autóbuszjáratain a „Ne álljon az ajtó elé” felírás lekaparását vagy megcsonkítását, a helyi já­ratok menetrendjének primitív angol felírásokkal való tönkretételét, az autóbuszok üléseinek felhasí­tását, a telefonfülkék ablakainak betörését és — ami már bűncselekményszámba megy — a telefo­nok teljes megrongálását, pedig mindenki tudja, hogy a telefon „életet menthet... r A posta mellett a rongálások legnagyobb áldozata a MÁV. A sok ezer hiányzó függöny, a szemétgyűjtő fémdobozok a fülkékben, a tarolásra leállított személykocsik ab­lakainak beverése az amúgy is nehéz helyzetben le­vő MÁV-nak évente százmilliós károkat jelent. Ide tartozik a személyautók rongálása, a közlekedési fi­gyelmeztető táblák megrongálása vagy eltávolítása akárcsak — nem utolsósorban — az iskolák beren­dezéseinek oktalan pusztítása. A vandalizmus motívumait elemezve, egy kana­dai francia lap ennek négy csoportját különböztet meg: 1. Szórakozásból, unalomból, vagy a „vicc” ked­véért, főleg, ha „gang”-ban vannak. 2. Méregből vagy bosszúból, amikor egy sze­Egy gyöngyösi tévéző kétségei Az utóbbi időben kétségeim vannak afelől, hogy biztosan ér­telmesen gondolkodom-e. Ezt a kétséget semmi más nem táplál­ja, mint a gyöngyösi kábelteleví­ziózásban található anarchia. Azon ma már nem érdemes rá­gódni, hogy annak idején miért nem vállalt az akkori városveze­tés nagyobb szerepet a kábel- rendszerek kiépítésében; hiszen az már a múlt. Azon viszont igen, hogy a meglévő rendszerek összekap­csolásával nagy lehetőségek nyíltak és nyílnak a város, a rend­szerek, tulajdonosai, azaz előt­tünk. És innentől kezdve vannak komoly gondjaim. Tudomásom — és tapasztalataim — szerint je­lenleg Gyöngyösön két olyan rendszer van, amelyik valami­lyen formában az égi és a két or­szágos műsoron kívül átvett, il­letve ún. saját műsorokat is szol­gáltat, eléggé eltérő színvonalon es koncepció szerint. A kisebbik — a Mátrai úti — rendszerben egy — megítélésem szerint — ún. kózszolgalati tevé­kenységű műsorszerkezet látha­tó, amelyben az adókedvezmé­nyek kérésének lehetőségétől kezdve a közlekedésen át, a vál­lalkozói tanácsokig mindenről szó van. A nagyobb — Pesti úti, Mérges úti, Kalvária-parti stb. — viszont kereskedelminek tűnő műsorszerkezettel, gyenge rek­lámmal, néha jó filmekkel hívja fel magára a figyelmet. Valaki mondja meg nekem, hogy miért nem láthatom én a magukat ATG-nek nevező Mát­rai úti műsorkészítők műsorát a lakásomban? Miért csak akkor nézhetem a „Gyöngyösi Per- cek”-et, ha elmegyek az ismerő­seimhez. Gondolom, ez fordítva is igaz lehet, ott meg a többi fil­met szeretnék nézni. Apropó... Valaki mondja meg nekem, hogy hogy van az a mai demokráciában, hogy születik egy közgyűlési határozat a lakás­szövetkezetnél, hogy az ATG-t kell bekapcsolni a rendszerbe, és láss csodát, a másik műsor jele­nik meg a képernyőkön. Ézek szerint a demokrácia azt jelenti, hogy mondhat mindenki azt, amit akar — elvégre szólássza­badság van —, úgyis az történik, amit egyikét ember eldönt. Valaki mondja meg nekem, hogy ezeknél a rendszereknél kik és milyen alapon döntenek olyan kérdésekben, amelyek kivétel nélkül mindenkit érintenek? Még soha nem hallottam, hogy a lakokat — nem a sokak által nem ismert házmestereket, vagy az ún. közös képviselőket — is meg­kérdezte volna valaki. Pedig mi, a lakók fizetjük a költségeket, ta­lán azokét is, akik az elképzelése­inkkel ellentétes döntéseket hoz­zák. Bocsánat! Egy soha vissza nem jelzett próbálkozásról hal­lottam a Pesti úton. Ha igaz, ezt az ún. ATG csinálta, de nem hi­szem, hogy lett volna valami haszna, mert sokáig nem történt semmi, és azóta sem hallani erről. Valaki mondja meg nekem, hogy történt-e reagálás a kb. jú­niusban megjelent hirdetésre, ami szerint csak 60 forint lenne a havi díj? Ha igaz a képernyőn megjelent adat, miszerint 1000 lakas van összekötve — és felte­hetően azonosan fizet mindenki —, akkor évente kétmillió-négy­százezer forintról van szó. Ha szokás szerint nem történt sem­mi, akkor valaki mondja meg ne­kem, hogy ezt a 2.400.000 forin­tot mi, a lakók kitől kérhetjük számon, vagy ha csak 80 forint az üzemeltetési költség, akkor mi­ért kell még mindig 80 forintot fi­zetni, és hová kerül a különbö­zet? Értesítést a csökkentésről ugyanis nem kaptunk. Ha már itt tartunk... Valaki mondja meg nekem, hogy éves szinten hogy lehet az üzemelteté­si költség 9.600.000 forint? Igen, kilencmillió-hatszázezer forint a villanyszámla, a meghi­básodott konnektor, a meghibá­sodott vezeték és a felújítási alap. Tényleg, mennyi van már ezen a számlán, és melyik bank kezeli? Szerintem — bár elismerem, ezen a területen nem tartom ma­gamat szakértőnek — ennyiért evente majdnem egy új rendszert lehet csinálni. De térjünk vissza a műsorok­hoz. Valaki mondja meg nekem, hogy mit kell tennem nekem ah­hoz, hogy láthassam a másik mű­sort is. Akár külön-külön csator­nán, akár megosztva, egyszer az egyiket, máskor a másikat. Egyébként pedig az lenne a cso­dalatos, ha együtt, egy műsorban látnám a két felelős szerkesztőt Vagy főszerkesztőt — hiszen a nevükben is benne van, hogy „felelős” -—, akik elmondanak nekünk is az elképzeléseiket, ha vita van közöttük, látnánk mi is a különbségeket, és ezek alapján Ml, a NÉZŐK - 30.000 ember — már nem tévedhetnénk na­f yot, s eldönthetnénk, hogy ne- ünk mi a jó. Mindaddig csak sajnálni tu­dom, hogy nem láthatom a pol­gármesteri hivatal munkatársai­val, a város művészeivel, a város olimpiai helyezettjével stb. ké­szült riportokat. Á Mátrai úton pedig „sajnálhatják”, hogy a gyerekek nem láthatják a jobbnál jobb horrorfilmeket. Valaki mondja meg nekem, hogy meddig kell még sajnálkoz­nom! Vagy talán én nem gondolko­dom jól? Nem tudom. Ha így van, akkor valaki ezt is mondja meg nekem... Tisztelettel: Sasvári György; Gyöngyös r c c c % * ■ ( ( FRANKFURT: Szakácsolimaia okt. 9-14,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom