Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-29-30 / 204. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 29—30., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Szárnyasraguleves Hozzávalók: csirke- vagy egyéb számyasaprólék, 20 dkg vegyes zöldség, 10 dkg zöldbor­só, 10 dkg sampinyongomba, 6 dkg zsír (vagy olaj), 4 dkg liszt, 3 dkg vöröshagyma, egy kis csomó zöldpetrezselyem, 20 dkg kelvi­rág (karfiol), 20 dkg spárga, 2 g törött bors, 2 dkg vaj, só. A számyasaprólékot előké­szítjük a leveshez, összevágjuk. Jól megmosva, kis fej hagymával feltesszük főni. Az apró, egyen­letes kockákra vágott vegyes zöldséget szeletekbe vágott gombával zsíron (vagy olajon) kissé megpirítjuk, meghintjük fi­nomra vágott zöldpetrezselyem­mel, fedő alatt félig puhára pá­roljuk, majd hozzáadjuk az apró­lékhoz. Megsózzuk, törött bors­sal fűszerezzük, és nyári idény­ben néhány karfiolrózsát és spár­gafejet is beleteszünk. Az egé­szet puhára főzzük. Ezután vilá­gos rántással — amelyhez egy kis zöldpetrezselymet adunk — be­rántjuk a levest. Külön megfőtt zöldborsót teszünk még a leves­be. Utánaízesítjük, és jól kifor­raljuk. Vajasgaluskát vagy apró­ra vágott, illetve szaggatott velő- gombócot főzünk bele betét­ként. Velőgombóc Hozzávalók: 12 dkg borjú- vagy sertésvelő, 2 dkg vaj, egy kevés törött bors, csipetnyi só, zöldpetrezselyem, 1 tojássárgá­ja, zsemlemorzsa. A borjú- vagy sertésvelőt víz­ben kiáztatjuk, hártyáitól meg­tisztítjuk. Ezután két dkg vajon megpirítjuk, egy kis törött bors­sal, sóval, zöldpetrezselyemmel megízesítjük. Egy egész tojással, valamint egy tojássárgájával és annyi zsemlemorzsával keverjük össze, hogy vizes kézzel kis gom­bócokat tudjunk belőle formál­ni. Egy kis fazékban, külön ki­mert levesben kifőzzük, és szű­rőkanállal óvatosan a levesestál- ba rakjuk. Készíthetjük áztatott és kicsavart zsemlével is. Sajtos paradicsompuding Hozzávalók: 4 dkg vaj, 6 dkg liszt, 2 dl paradicsomlé, 4 dkg re­szelt sajt, 4 tojás. A mártáshoz: 4 dkg vaj, 4 dkg liszt, 2 dl paradi­csomlé, só, 3 dkg cukor. Egy edényben habzásig felhe­vítünk 4 dkg vajat 4 dkg liszttel, közben állandóan keverjük, majd feleresztjük 2 dl paradi­csomiével. Állandóan keverget- ve olyan sűrűre főzzük, hogy az edény oldaláról elváljon. Levéve a tűzről, 4 dkg reszelt sajtot, sót, 4 tojássárgáját és végül 4 tojásfe­hérje kemény habját keverjük bele. Ezután vastagon kivajazott és liszttel meghintett pudingfor­mába öntjük. Egy lefedhető fa­zékban — 3 ujjnyi vízben — las­san kigőzöljük. A pudingformá­ra nem tesszük rá a tetejét, csak a fazekat fedjük be, és a fedő kö­zött egy kisujjnyi nyílást ha­gyunk. A puding kifőzését egy tűvel ellenőrizhetjük. Ha a tűre nem ragad rá már a tészta, akkor kész. Melegített tálra tálaljuk, és reszelt sajttal meghintjük. Hozzá külön csészében paradicsom­mártást adunk. Palacsintatészta készítése és sütése Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg liszt, csipetnyi só, 2 dl tej, szóda­víz, amennyit felvesz, hogy kel­lően sűrű legyen, zsír vagy olaj a kisütéshez. Készítése igen egyszerűnek látszik, de ha valóban jó és ízletes palacsintát akarunk készíteni, nagy gondot kell fordítanunk el­készítésére. Tésztája akkor a leg­jobb, ha fele mennyiségű tejjel és fele mennyiségű szódavízzel ke­verjük be. Ä bekeverés módja a követke­ző: a tojást megfelelő nagyságú porcelán vagy zománcozott edénybe ütjük fel. Hozzáadjuk a hideg tejet, megsózzuk, és hab­verővel jó simára keverjük. Most — habverővel való állandó keve­rés mellett — fokozatosan hozzá­adjuk a megszitált lisztet, ügyel­ve, hogy ne csomósodjon össze, ezért gyorsan keverjük. Ekkor sűrű palacsintatésztát kapunk. Ehhez — ugyancsak habverővel való állandó keverés mellett — lassan, fokozatosan szódavizet keverünk hozzá addig, amíg a palacsintatészta olyan sűrűségű lesz, mint a nyers tejszín. Telje­sen simának kell lennie, nem sza­bad, hogy lisztcsomók úszkálja­nak benne. Sűrűsége döntő fon­tosságú. Ezért egy tiszta pala­csintasütőben egy kevés zsírt fel­hevítünk, és próbaképpen meg­sütünk benne egy palacsintát. Ha esetleg még vastag, kevés szódavízzel hígítjuk, ha viszont vékony, s nem áll össze, beleke­verünk a masszába egy egész to­jást, vagy beleszórunk egy kevés lisztet, és teljesen simára kever­jük el benne. A jó palacsintának papírvékonyságúnak kell lennie. Sütés közben, ha esetleg leülep­szik vagy besűrűsödik, időnként felkeverjük, hogy egyenletes vé­konyak legyenek a palacsinták. A palacsintatésztát tiszta és jól felhevített palacsintasütőben sütsük ki. Kisebb edényben zsírt hevítünk fel, és ebbe egy kanalat teszünk, ezzel adagolva a zsírt a palacsintasütőbe. Jenő A levele arról szól, hogy a ba­rátai állandóan cukkolják, mert „fél” a nőktől, és nem szeret disz­kóba járni. Levelében kizár min­den olyasmit, amire ez esetben gondolni lehetne: nem vagyok homokos — írja —, de „most” valóban kerülöm a zajos társasá­got, így a hölgyeket is, mert egy munkán, a nagy álmom megva­lósításán dolgozom. Hogy min? Nos, ez az, amit nem szeretnék elárulni egyelőre senkinek, de ez az oka annak, hogy mostanság visszahúzódó, magányos farkas vagyok. Kérem, válaszoljon, hogy mit tegyek? Tudja, a „tit­kok” mindig incselkednek ve­lünk, és szép számmal akadnak olyanok, akik mindenáron a tit­kok nyitját keresik. Ön fiatalem­ber, éljen és tegyen úgy, amint akar és ahogyan szeretne. Arról, hogy van „valami”, kár volt be­szélni, mert ez mindenkinek fur­dalja az oldalát. De ha már okot adott a kíváncsiskodásra, a cuk- kolásra, akkor viselje el! Minden csoda három napig tart! Fütyül­jön az egészre, és valósítsa meg a terveit. A „cukkolás” mögött azért mintha éreznék valamit, amiről nem írt, de engem zavar! Magát csak úgy lehet cukkolnia bárkinek is? Szóval, fütyüljön rá­juk, de ha mégsem, akkor valakit töröljön szájba! Csináljon egy icipici cirkuszt, amiről lehet majd dumcsiznia a cukkolók- nak. Elterelő hadműveletre gon­dolok, persze, „úri” módon... Ó, nem! Dyen sem volt még az LLL- ben! Ez ugyanis az én jeligém, és az én tiltakozásom. Mi, kedves Asszonyom, a jelzett időben és jelzett helyen nem találkoztunk. Azt kérdezi: lehet, hogy lépre csaltak, és Uránus nevével visz- szaélve, titkokat szedtek ki belő­lem? Sajnos, lehet! És hogy mit tegyen, hogy a jövőben elkerül­jön efféle kellemetlenségeket? Bárhogyan is történt — meg ne sértődjön őszinteségem miatt —, a szóban forgó esetért elsősorban önmagát hibáztassa. Elővigyá­zatlan, hiszékeny volt! Jól tudja, hogy Urárgussal ritkán — telefo­non megbeszélt vagy lelevelezett alkalommal és helyen — lehet ta­lálkozni. Az említett presszóban életemben sem jártam, hamarjá­ban azt sem tudom, hogy hol ta­lálható. Sajnálom, hogy lépre csalták, remélem, nem okozott azért az „illető” Önnek nagyobb kellemetlenségeket. És még va­lamit! Mi régebbi levelezők va­gyunk, így — ha már nem volt bi­zonyos a személyemet illetően miért nem tett fel „helyettesem­nek ” néhány olyan kérdést, amelyre az adott válasz alapján bizonyosságot nyerhetett volna? Máskor legyen óvatosabb, kö­rültekintőbb, és ne ugorjon be ef­féle ócska trükköknek! Bízom benne, hogy ezúttal kevéssel megúszta, és nem lesz következ­ménye a randevúnak... Régi szerelem „Lehet, hogy hamarosan menyasszony leszek, de zavar, hogy az első szerelmemet — aki­vel szakítottunk — nem tudom feledni! Szörnyű, hogy mással váltok jegyet, amikor róla álmo­dom! Ebbe bele lehet zavarodni, és szerintem így nem is fair az ügy.” Nem könnyű a válasz. Ha szakítottak, akkor annak vége! Ezt az is jelzi, hogy Kiskegyed menyasszonyféle. Az más lapra tartozik, hogy a jövendőbelijét szereti-e annyira, hogy feledni tudja vele a régit. Maga még túl fiatal ahhoz, hogy az emlékeiből éljen, de arra is, hogy egy olyan kocsi után fusson, amelyik nem veszi fel. És itt vannak az álmok: vannak jó álmok és rosszak is, de az első szerelem — éppen ham- vasságánál fogva —, bármiként is forduljon a sors, általában visz- szaköszön. Ebből nem szabad messzemenő következtetésekre jutnia. Szerintem most ne a régi­vel, az „újjal” törődjön, és azt döntse el, hogy szereti-e egyálta­lán, vagy csak tessék-lássék ug­rik fejest egy mátkaságba. Ha most azt mondaná Ő, hogy fa­képnél hagylak, fájna-e, sajnál­ná-e? Netán örülne, hogy simán megszabadul tőle? Nos, legyen tisztában önmagával, mielőtt bármire is elkötelezné magát, hi­szen annyira fiatal még... Régi csibészek „Ezek voltunk néhányan, de a sors közbeszólt! Közülünk né­hány munkanélküli, akad, aki ha lehetne sem dolgozna, nekem vi­szont megvan a régi munkám. Beadtam a derekamat! — mond­ják a régi csibészek, és suttognak a hátam mögött, pedig...” Ne za­vartassa magát! Örüljön, hogy van munkája, és természetesen sajnálja azokat, akiknek nincs. Ha csupán ennyi érvük van a régi „csibészeknek”, akkor csibész- kedjenek Ön nélkül... Uránus A Felvidéktől a City fogdájáig Sajtó- és kiadói vállalatbiro­dalma évi 9 milliárd fontot for­galmazott, de ráadásul az izraeli titkosszolgálat ügynöke és a szovjet KGB ezredese is volt. Sok száz millió dollárt síbolt Nyugatra a volt szocialista orszá­gok, főleg a Szovjetunió és Bul­gária közpénzeiből, az egykori kommunista vezetők titkos számláira. Ez csak néhány a ta­valy elhunyt Robert Maxwell an­gol sajtócézár személyét övező, vélt vagy valós alapú legendák közül. De a londoni pénzköz­pont, a City rendőrségét most nem ez érdekli. Mint ismeretes, a közelmúltban letartóztatták Maxwell két fiát és üzleti örökö­sét, Kevint és lant, és arról fag­gatták őket, hova tűnt 465 millió font a Maxwell-cégek nyugdíj­alapjainak apjuk — és talán ál­taluk — elsikkasztott 700 mil­liójából. A rendőrök akkori csöngetése a Maxwell-fiúknál a század egyik legnagyobb üzleti sztoriját — s egyik legnagyobb üzleti bukását — alakította át bűnügyi történet­té. Robert Maxwell a Felvidéken született, zsidó parasztcsalád­ban. A kilenctagú családból ket­tőt hagyott életben a holocaust. — Kötelességemnek éreztem, hogy új családdal kárpótoljam — mondta egyszer Maxwell felesé­ge, Elisabeth. Maxwelléknek ki­lenc gyermekük született. Egyik fia autóbalesetben, egyik lánya fehérvérűségben meghalt még évtizedekkel ezelőtt. A többi hét Maxwell-gyerek közül mind­egyik eltöltött hosszabb-rövi- debb időt apja vállalatainál, de csak ketten tettek tanúságot üz­leti érzékről, a most 34 éves Ke­vin és a 37 éves lan. Robert Maxwell 1940-ben el­menekült a németek megszállta Csehszlovákiából, és beállt a brit Pioneer hadtestbe. 1944-ben Hollandiában kimentett egy an­gol katonát egy házból, amelyet nyolcvan német ostromolt. Ki­tüntetést, majd brit állampolgár­ságot kapott. Francia feleségével Párizsban ismerkedett meg, és üzleti indulását is e kapcsolat alapozta meg. Apósa 100.000 A Maxwell-sztori fontnak megfelelő összeget jut­tatott Maxwell kezéhez, amely­ből megindította a liechtensteini adóparadicsomban bejegyzett Pergamon alapítványt és kiadó- vállalatot. A háború után rövid ideig Nyugat-Berlinben is szol­gált, s potom pénzért jogokat vá­sárolt német és más kelet-euró­pai tudományos irodalom meg­jelentetésére. • Ezekre az alapkövekre építet­te vállalatbirodalmát, amely ha­lálakor több mint 400 cég átte­kinthetetlen szövevényéből állt. A csúcsra a nyolcvanas években jutott el, amikor megvette a Mir- ror-csoportot, az ellenzéki Mun­káspártot támogató patinás an­gol újságkiadót. 1990-ben tőzs­dére vitte a Mirror-csoportot, de megtartotta 51 százalékát. Mun­káspárti kapcsolata régi keletű, ezt nyomorban töltött gyermek­korával magyarázta. 1964 és 1970 között parlamenti képvise­lőként is ténykedett a Munkás­párt színeiben. Másik hatalmas kiadói vállalkozása a Maxwell Communication Corporation (MCC) volt, amelynek 68 száza­lékát birtokolta. Magáncégei is többnyire lap- és könyvkiadással foglalkoztak — egyebek közt a szocialista országok vezetőinek beszédeit, hízelgő életrajzait for­galmazták Nyugaton —, de fog­lalkoztak e cégek a befektetés­menedzseléstől (közte kelet-eu­rópai közpénzek nyugati elhe­lyezésével) a részvénykereske­delemig, a helikopteijavítástól az idegenforgalomig, az infor­matikától a futballcsapatokig sok minden mással is. Vállalatai bonyolult összefo­nódásának titkát Robert Max­well magával vitte a sírba — a je- ruzsálemi olajfák hegyén temet­ték el —, de az már halála után néhány nappal kiderült, hogy a birodalom nem képes jótállni 3 milliárd fontos adósságáért. Maxwell halála után egy időre Kevin az MCC, lan pedig a Mir- ror-csoport élére állt, de nem tudták tartani a frontot: öncső­döt jelentettek be, és a cégek fel­számolását az Arthur Andersen könyvvizsgáló cégre bízta a csődbíróság. A felszámolók sokáig birkóz­tak annak kiderítésével, mi hova tartozik a Maxwell-birodalom- ban. A Maxwell-tulajdonba ke­rült Magyar Hírlap- és Esti Hír­lap-részvények eladásához pél­dául előbb hetekig tartó munká­val azt kellett kibogozni, melyik Maxwell-vállalat birtokolja va­lójában a papírokat. A teljes Maxwell-vagyonból eddigi hírek szerint mintegy 70 millió fontnyit értékesítettek a felszámolók, vagyis a 3 milliárd fontos adósság megtérítése hosz- szú akciónak ígérkezik, ha egyál­talán lehetséges. A kezüket mosó Maxwell-fi- vérek körül idén kezdett szorulni a hurok. A legnagyobb botrány az volt, hogy apjuk 700 millió fontot tüntetett el részvényei ár­folyamának támogatására, adós­ságfedezetre és valutaspekuláci­óra cégei nyugdíjalapjaiból. 32.000 volt és nyugdijkorhoz közeledő Maxwell-alkalmazott juthat rövidesen koldusbotra, ha nem lesz meg a pénzből az a 465 millió, amelynek eddig nem sike­rült a nyomára jutni. Mind több leleplezés szólt arról, hogy Kevin és lan Maxwell is részt vett az idősebb Maxwell üzelmeiben. De a fiúk tavasszal még a brit parlament szociális bizottsága előtt is megtagadták a válasz­adást, arra hivatkozva, hogy sza­vaikat egy későbbi, esetleges bűnperben felhasználhatnák el­lenük. A letartóztatás arra val­lott, hogy okkal voltak óvatosak. Burokban születtek, apjuk halála után már 400 millió fontnyi ma- gánvagyonukat zárolta a csődbí­róság, de megmaradt kényelmes otthonuk és heti pár ezer fontos jövedelmet is húzhattak. Kevin az utóbbi időben apja egyik ame­rikai vállalkozásának londoni le- rakatát, a Sphere nevű elektroni­kus játékkereskedő céget akarta feltámasztani. Újsághirdetésben kért kölcsönöket befektetőktől. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Maxwell-Főnix feltámadhat. A city-beli Snow Hill rendőrőrs fogdájából azonban már nem le­hetett több üzletet kötni. Fenyegető telefonhívások Fasírt lesz a miniszterből? Szváziföld Királyság földmű­velési és szövetkezeti ügyeinek minisztere, Themba Masuku az utóbbi időben rendszeresen kap olyan telefonhívásokat, ame­lyekben ismeretlen beszélgető- partnerei megfenyegetik, hogy „fasírtot csinálnak belőle” — kö­zölte a kis dél-afrikai állam rá­dió- és hírszolgálata. A miniszter szerint a véres le­számolás szándékát az magya­rázza, hogy kezdeményezésére az ország kormánya határozatot hozott a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságból származó hús­import leállításáról. A lépéssel a hatóságok a külföldi konkuren­ciától akarták mentesíteni a helybeli farmereket, akik a ta­karmány hiánya miatt gyakran kénytelenek levágni állataikat. — A hentesek szeretnének belő­lem fasírtot csinálni — mondta a miniszter —, mert hozzászoktak ahhoz, hogy az előre elkészített, szakszerűen feldarabolt import­húst elegendő volt késsel meg­dolgozniuk. Most azonban a bárdot is elő kell venniük a hazai marhahús feldolgozásához. A szváziföldi húskereskedők szervezete cáfolta a miniszter ál­lításait. Mindennap bekopogunk Önköz!

Next

/
Oldalképek
Tartalom