Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
4. SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. július 4—5., szombat—vasárnap Faluképek fehéren-feketén... Hevesben kerékpároznak, rajzolnak, metszenek Magyarorszag gyermekszemmel Immár négy esztendeje, hogy egy’ szolnoki gyermekképzőművész- kör elindított egy különös, meglehetősen nagyszabású vállalkozást. Az ifjú művészpalánták nyaranta kerékpárra ülnek, s útközben „linómetszeteket*' készítenek egy-egy megye valamennyi településéről. Ezekről a metszetekről aztán közvetlenül sokszorosíthatók képeslapok, így — hogy a sok-sok útiélményen túl bizonyos anyagi hasznuk is legyen a túrából — később bármilyen helyi megrendelésnek eleget tudnak tenni. Ezen a nyáron — kaptuk a hírt — Heves megye kerül sorra. A kis csapat útiterveiről, „menetrendjéről” a polgármesteri hivatalok már értesítést kaptak a túra szervezőitől, akik a szíves fogadtatás mellett csupán azt kérik: a helyszínen mutassák meg nekik, mit érdemes a település arculatából linómetszeten megörökíteni. — Amikor ezt az egész orsz᧠ot érintő művészeti vándortá- orozást „kitaláltuk”, úgy terveztük, hogy először a Szolnok környéki megyéket vesszük sorra — mondta a kör vezetője, Szávai István rajztanár. — így jutunk el most ide, de van egy másik oka is: a Kerecsenden élő Elek István országgyűlési képviselő régóta ismén alkotókörúnk munkáját, így biztatott is bennünket a megyejárásra. Még egy ajánlólevelet is adott, amellyel aztán időben megkerestük a polgármestereket. — Miként zajlik a túra, menynyi idő alatt tudják majd végigjárni a településeket? — Az első állomásunk Hatvan, innen három-három tagú kiscsoportok indulnak majd Hortra, Herédre, Lőrincibe, s végül Apcon találkozunk ismét. Útközben mindenütt három-három metszetet készítenek a kör tagjai, s még a helyszínen „lenyomják”. Aztán másnap indulunk tovább, újabb falvakba: a tervek szerint július 15-től 27-ig, amikor is Hevesről vesszük az irányt hazafelé. — Úgy hírlik, más tájakon, amerre csak eddig jártak, érdeklődéssel fogadták a lelkes csapatot^ azokat az alkotásokat, amelyek útközben születtek. A képek hátoldalán, magam is láttam, az áll: „Magyarország gyermek- szemmel”. Ez valóban arra vall, hogy az egész országot „fel szeretnék térképezni”, ez viszont több mint tíz évbe is beletelik, ha azt vesszük, hogy egy-egy nyárra csak egy megye jut... — Talán még ennél is több időt venne igénybe ez a vállalkozás, mert például Zalával nem végeznénk egy szünidei túra alatt. Csongrád megyét is három csoportunk „metszette”, negyvenötgyermek készítette naponta a rajzokat. Gondoltunk is arra, hogy le kellene rövidíteni az időt, ezert összeállítottunk a gyerekekkel egy bőségesen illusztrált könyvet a linómetszés technikájáról, s csináltunk néhány olcsó, házilag is elkészíthető prototípust a minden igényt kielégítő metsző- és nyomtatókészletből. Jövőre pedig országos tábort szervezünk Szolnokon, hogy felkészítsük a hasonló túrákra vállalkozókat. — Miért választották a művészi ábrázolásnak ezt a technikáját? — Azért, mert a gyerekek ebben egyszerre élhetik ki a „romboló” es az építő ösztöneiket: ezt az anyagot vágni, metszeni kell, előtte viszont alaposan meg kell tervezni a képet. Végiggondolni, hogy mit kell meghagyni, mert ez egyszeri és megismételhetetlen, nem úgy, mint a ceruzarajz, amelynél „el lehet kenni” a hibás részleteket. Tagjaink zöme már biztos kézzel dolgozik: több mint kétezer metszetet őrzünk egy katalógusban. Támogatóink — a szolnoki önkormányzat és az Országos Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány — jóvoltából külföldön, Torunban is bemutatták a legjobbakat, s 32 ország ezernyi műhelye közül egy külön- és számos egyéni díjat kaptunk. — Elképzelhető, hogy túrájukon a helybeli gyermekekkel is megszerettetik művészi kedvtelésüket... — Az eddigi szokások szerint mindenütt várnak bennünket felnőttek és iskolások egyaránt, hogy megmutassák a település szép épületeit, részeit. A legtöbben velünk is tartanak, sőt vendégül is látnak bennünket egy- egy ebédre, s közben beszélgetünk, megmutatjuk, miként is rajzolunk, metszünk. Kimond- va-kimondatlanul, az akciónknak van egy rejtett célja: ráébreszteni mindenkit, hogy egy-egy kisgyermekben milyen vegtelen rejtett adottságok, érzelmek vannak. S rádöbbenteni András- falvy Bertalan mondásának igazságára, miszerint: „Értsék már meg, ez nem egy gyermekszerető társadalom: Szeretnénk hát nagyobb becsületet szerezni a kis alkotóknak, s magának a gyermekrajznak... — ...S Hevesben milyen sikerre számítanak? — Nem szeretnénk, ha vállalkozásunk haszonszerző körútnak, rossz emlékeket idéző „tömegmozgalomnak” tűnnék. Tény: jólesne, ha ott készült kéE einket megnéznék, s ha az ön- ormányzatok netán rendelnének tőlünk képeslapokat. Ezek hátára rá lehetne írni például, hogy „a lap vásárlója a helyi szociális alap összegét gyarapítja”. Idegenforgalmi szempontból sem mellekes egy képzőművészeti igényű képeslap, de ez már nem a mi dolgunk. Mi csak arra számítunk, hogy érdeklődéssel és szeretettel varnak, segítenek bennünket ebben a megyében is... , (szilvás) Egy jellegzetes épület Medgyesegv- házan (Szávai István rajza) Egy óvónő nyugdíjba megy gyermeki lélek , mint a hegedű” Margó néni. így szólítják kicsik-nagyok Csizmadia Sándorné kórzetvezető óvónőt. 1955-ben szerezte meg képesítését Nyírbátorban. Az idő tájt egy pedagógus a legkiváltságosabb helyzetben is aligha maradhatott szülőfaluja közelében, rendeletileg más megyét kellett választania. Ő Heves megyét kérte, s odahagyva a Nyírséget, Egerbe költözött egy kis albérleti szobába. A törékeny, vékonyka lány nehezen viselte a családi melegség hiányát, azt munkával, a reá bízott kisgyerekek szeretetével igyekezett pótolni. Pályafutását az egri Arany János utcai óvodában kezdte, majd a Tízeshonved utcaiba került. Az egészségtelen, vizes épületben született meg a gondolat... Kiszemelte az Epreskert utcai telket — amelyen akkor honvédségi lőszerraktár állt —, s lázas akcióba kezdett. Kilincselt, tárgyalt, veszekedett, hogy megvalósuljon az álma, s a gyerekek egy tágas, barátságos óvodát kapjanak. Meg- küzdótt a tanácsi emberekkel, katonatisztekkel perelt, végül elérte, amit akart. Joggal érezheti sajátjának „alkotását”, amelytől most búcsúzik. Innen irányította — a már 1965-ben, kinevezésekor feladatul kapott — 9 óvoda munkáját, 1970-től. S ennyi még nem volt elég! 1974-től nála tanulták, gyakorolták hivatásukat a szakközépiskolás, reménybeli óvónők. Különös teremtés Margó néni. Utolsó munkanapján is ügyintéz, szervez, rendez. Sistereg körülötte a levegő, ugyanakkor mégis nyugalmat áraszt. Milyen vezető volt? A körzet óvodáinak dolgozói aranygyűrűt ajándékoztak neki, közvetlen kollégái gyertyafényes szerenáddal búcsúztatták. — Pedig előfordult— említi az ünnepelt —, hogy nem adtam nekik jutalmat. Szigorúan pedagógiai célzattal, mert azt vártam tőlük: mindent adjanak meg a kicsiknek. Margó néni úgy érzi, sosem rejtette véka alá véleményét. Talán sokakat meg is bántott nyers őszinteségével, de hitte, ha a szándék tisztességes, megengedhető a csomagolás nélküli tálalás. Tanfolyamokra, továbbképzésekre küldte, sőt utasította beosztottait. Nemegyszer szervezett tanulmányi kirándulást, hogy az egri óvónők országhatáron belül és kívül egyaránt tapasztalatokra tegyenek szert. Két évvel ezelőtt korengedménnyeí kívánt nyugdíjba menni, mert az átszervezésekhez, új jogszabályok megtanulásához — amelyeket mint munkáltatónak, ismernie kell — már nemigen volt ereje. Számokkal bizonyította, milyen „jóljámak” feíettesei, ha útjára engedik... Szükségük volt rá, nem hagyták akkor elmenni. Most már tényleg elfáradt. Nem tudja tovább megosztani magát munkája és a család között. Félje közel tíz éve rokkantnyugdíjas, unokáit sem szeretné „kulcsos gyerekként” látni. Hiányzik otthonról. Mingahogy az Epreskert utcai oviból is hiányozni fog. ígéri, gyakran belátogat... S ki veszi majd át a stafétabotot? A családi körből Csilla lánya, aki a Vallon utcában óvónő. Vezetői székében pedig Hegedűs Jolán foglal helyet, Margó néni kezdetekkori óvodása. Nyugodt szívvel megy el, hiszen mint mondta: — Jó garnitúrát hagyok itt, akik tudnak dolgozni, akiknek csak az kell, hogy biztassák őket: érdemes csinálni. A nyugdíjas óvónő kedvenc tanára szavaira emlékszik, amely munkája során jelmondata is volt: — A gyermeki lélek olyan, mint a hegedű. Szakértelemmel, odafigyeléssel és nagy-nagy szeretettel lehet csak bánni vele... Négyessy Zita Kung fu kung funak farkasa A wing tsun híveinek lapja Állítólag háború van, kung fu- háború. Az utcák ugyan nyugodtak, jobbára a tornatermek is, nem láthatunk egymást vadul csépelő fekete ruhásokat, mégis van, aki állítja: „Háború van, mocskos háború.” Aki pedig állítja, az nem más, mint a kung fu egyik ágának, a wing chunnak (ejtsd: cun) mestere, Bakos Róbert, akinek megyénkben két helyen is dolgozik csoportja, Gyöngyösön és Egerben. Ő üzent: háború van. — A világon 360 féle kung fu létezik — meséli, amikor találkozunk, és behúzódunk az autójába. — Vagy talán még több is, hiszen egy időben ezeket kisajátították a kínaiak. Azt mondták, hogy kung fut csak ők találhatnak ki. Viszont az európaiak általában nem veszik komolyan a kínaiakat, s így ők is elnevezték kung funak azt, amit csinálnak. Ezt Kínában nem fogadják el, pedig ha megnéznék, hogy mi ennek a lényege, akkor nem lehetne ellenvetésük. A kung fu az a harcművészet, ahol fizikai és szellemi felkészítésen kívül harci kiképzést is kapnak a tanítványok, védekező- és támadótechnikákat tanulnak, ütéseket, rúgásokat, taktikai elemeket. Ami leginkább megkülönbözteti a karatétól vagy más küzdősportoktól, az az, hogy a kung fuban fegyvereket is használunk. Bakos Róbert amúgy nem egy robusztus alkat, ha nem vallaná be, soha nem feltételezném, hogy verekedni is szokott, pláne különféle alkalmas eszközökkel. Azt meg, hogy egy háború résztvevője, még mindig nem hiszem el. — Olyanok támadnak bennünket, a modem harcművészetek megalkotóit és művelőit, akik kínai módszerekkel foglalkoznak. Mi pedig nem fogadjuk azt el, hogy kínaiaktól függjünk, teljesen mások a hagyományok, ők nem mondhatják meg, mit csináljunk. Ez konfliktushoz vezetett. Leginkább a wing tsun (ejtsd: csun) művelőinek van bajuk velem és társaimmal, s gondolom, ennek az az oka, hogy minden városban háromszor any- nyian vagyunk, mint ők. Népszerűek vagyunk, bedolgoztuk magunkat, ők meg jöttek, és felforgattak mindent, mint a vaddisznók. Hivatalosan nem tudnak semmit tenni, mert én vagyok az észak-magyarországi kung fu és más harcművészetek szövetségének az elnöke, így alattomos módszerekhez folyamodtak. Azt mondják ránk, hogy kóklerke- dünk, és megpróbálják elcsábítani a tanítványainkat. A háború lényege tehát a wing chun és a wing tsun szembenállása. Látszólag két betű, a valóságban egy világ választja el őket egymástól, akár az Ember tragédiájában a homouzion és a ho- moiuzion követőit. A megoldás kulcsa sokak szerint egy kiadós, véres verekedés. Bakos Róbert legalábbis így véli. — Februárban Debrecenben bejött az edzésemre egy tíz-tizenöt emberből álló csoport, és egyszer csak nekem estek. Nem tartanám meglepőnek, ha kizárnák őket az országos harcművészeti szövetségből, de ha ez nem történik meg, akkor én továbbmegyek, feljelentem őket. Nem fogom hagyni, hogy az országban erőszak uralkodjon el. Ameddig csak mi voltunk Egerben az egyedüli kung fu-csoport, addig nem volt ilyen. Ezzel a mondattal talán megtaláltuk azt a helyet, ahol „elásták a kutyát” — mondom Bakos Róbertnek, és megkérdezem, nem arról van-e szó, hogy az újak (a wing tsun) megjelenésével a régieknek (a wing chun) kevesebb a tanítványuk, s így nagyobb bevételtől esnek el. Hiszen az ilyen tanfolyamokon nem ingyen tanítják a fiatalokat — a kung fu üzlet is. — Üzlet persze, senki nem tagadja, hogy nem az — vágja rá Bakos. — De ez is elsősorban őket érinti hátrányosan, ők vannak kevesebben, nekik kellenének jobban a tanítványok, ezért mocskolnak bennünket. Ráadásul mindig orvul támadnak bennünket, soha nem egyenesen. Amikor felkerestük őket, hogy álljunk ki becsületesen, szemtől szembe, akkor azt megtagadták. A wing tsun harcosai természetesen egészen mást állítanak. Lapjukban, a Wing tsun fighter- ben — amelyben feltüntetik, hogy ez a folyóirat csak belső használatra való — például azt is állítják, hogy a wing chunosok nem értik azt, amit csinálnak, mert nincsen logika a szavak és a technikák között. Szemben velük, akiknek egy útjuk van, s ők nem a szájukkal, hanem a kezükkel dolgoznak, s kemény munkával készülnek az életre. Emellett beszámolnak egy olyan esetről, amelyik Karcagon történt, ahol a wing chun mestere — állítólag — meglátván wing tsunos kollégáját, futásnak eredt, majd sírva könyörgött, hogy ne bántsa az őt. A történet szerint a wing tsun harcosa nem bántotta a síró férfit, mert nézete szerint egy ilyen emberrel nem dicsőség, hanem szégyen megküzdeni. — Lapjuk is bizonyítja, hogy alattomosak — bizonygatja Bakos. — Leírják például azt, hogy egy wing tsunos mester meglátogatott Hajdúszoboszlón egy — állításuk szerint — wing chunos kóklert. Felszólította, hogy hagyja abba tevékenységét, majd — idézem — érveit megtoldotta egy wing tsun-egyenesütéssel. Egyértelmű, hogy ki kezdte a verekedést. A mi filozófiánkban benne is van, hogy nem támadunk, csak védekezünk. A megoldása csak az lehet az ügynek, ha a Legfőbb Ügyészség javaslatára betiltják a wing tsunt, mert ők rengeteg harcművészt megtámadtak már, és nem csak wing chunost. Ők először ütnek, azután beszélnek. Kung fu tehát kung funak farkasa, az ellentét kibékíthetetlen- nek látszik. Ennek ellenére mindkét szövetséghez bőven járnak gyerekek, zömmel tíz-tizen- két evesek, akik ezekben a párharcokban nemigen vesznek részt, a verekedés alig néhány ember között zajlik. Furcsa eset. Mint amikor a hadvezérek csatája idején a közkatonák békésen szalonnázgatnak a lövészárokban. — Nem félted a srácokat — kérdezem már az ajtóban Bakost —, ők még nem olyan erősek, mint ti...? — Nekik nem eshet bajuk — mondja —, itt nem ők a célpontok, hanem én és a társaim, őket nem megverni akaiják, hanem megszerezni. Világos beszéd. Azonban azt, hogy mi volt előbb, a wing vagy a wing, borzasztóan nehéz megmondani. Az viszont már sejthető, hogy kicsi a piac, és sok lett rajta a wing, mondhatni: több wing, mint gyerek. így aztán wing és wing egymásnak estek, s ha ez így megy tovább, még azt is eldöntik, hogy ki a wingebb. A háborúnak győztese is lesz, könnyen megjósolható az is, hogy a wing. A vesztes meg pórul jár, kotródnat el onnan, ot majd úgy hívják: wing. És onnantól kezdve wing a wingnek nem vájja ki a szemét. Kovács Attila J A SIPO TEKA V KÖNYVESBOLTOK ajánlata: Emlősök Enciklopédiája I. kötet Schwajda György: Rátóti legényanya Danielle Steel: Vele vagy nélküle Harold Robbins: Szeretők és áldozatok Danielle Steel: Váratlan szerelem Gosztonyi: Magyar honvédség a II. világháborúban ELŐJEGYEZTETHETŐ: A sport krónikája Brehm: Az állatok világa Révai Nagy Lexikona SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998 Érsek u. 2.(volt Marx K. u.) __ ^
