Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-16 / 167. szám
HÍRLAP, 1992. július 16., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. MÁV-károk A Magyar Államvasutak egy tájékoztatóban tette közzé, hogy már az elmúlt hat hónapban — a tavalyi egész éves 260 millióhoz képest — több mint 300 millió forint értékű kár érte lopások, rongálások, illetve balesetek miatt. Mint kiderült: a Hort és Csány közötti vonalon történt vonat-autóbusz karambol okozta a legnagyobb kárt, ennek ösz- szege elérte a 150 milliót. Forgalmi rend megváltozása Csatornaépítési munkák miatt július 17-től az egri Kertész utca a Homok és a Sas útirányában egyirányú lesz. A városközpont felé a szintén egyirányúst- tott Makiári úton lehet haladni, s a „Tihaméri malom” megállóhely a Makiári útra kerül át. Ezek a munkálatok várhatóan három hétig tartanak. Diszkó Istenmezején Péntektől ismét diszkó váija a fiatalokat az istenmezejei művelődési házban. Ezután minden pénteken, szombaton és vasárnap rendeznek ilyen szórakoztató programot, amelyeken a hangulatról minden alkalommal Iván László lemezlovas gondoskodik. EDE-táborok A nyáron még három ízben szervez táborokat az Egri Diákok Egyesülete. Legközelebb Sarudra utaznak a vízisportok szerelmesei augusztus 1-jétől 9-ig, s ott főként az evezősöknek kínálnak sok programot. Két nappal hamarabb, július 30-án környezetvédelmi táborba utaznak az érdeklődők Törökországba, amelynek ázsiai részén gondozzák a környéket a fiatalok, akik augusztus 18-án térnek haza. Szeptember 23-án pedig Franciaország felé veszik az útirányt azok, akik hasonló célokért küzdenek, s egészen október 1-jéig szépítgetik „frank- hont”. A táborokra még mindig lehet jelentkezni az EDE irodájában, a Széchenyi utca 18. alatt, vagy pedig a 10-028-as telefonszámon. Falugyűlés Bodonyban Kései falugyűlést rendeznek a mátraaljai településen, Bodonyban, pénteken délután 5 órakor a helyi művelődési házban. Az eseményen a falu vezetése beszámol a tavalyi gazdálkodásról és az idei fél év eredményeiről. Egyúttal ismertetik azt a tanulmánytervet is, amely a közeljövőben bevezetendő gázvezetékről készült. Concerto barocco Barokk orgonahangversenyt rendeznek július 20-án este 6 órakor az egri Dobó téri Minorita-templomban. A Concerto barocco hangversenyen a szólista Dunkel Norbert lesz. Csillagok költészete A Bodonyban született munkásköltőnek, Kovács Albertnek a napokban jelent meg a verses- kötete. A jelenleg a Velencei-tó partján, Kápolnásnyéken élő lírikus könyve — a „Csillagok költészete” — magánkiadásban került az utcára, így nem a könyvesboltokban, hanem például a bodonyi üzletekben kell keresKöszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik AGÓCS EMI INK Gulyás Ágnes temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család Eger az egyik állomás Zarándoklat ezer kilométeren át A drezdai katolikus pap, Michael Bautz vezetésével három lelkész, nyolc szerzetesnővér és világi hívek részvételével zarándoklat indult Sárospatakról a németországi Marburgba. Az út zömét a résztvevők főként gyalog teszik meg, de autók is kísérik őket, amelyek a csomagokat, s a megfáradt vándorokat szállítják. A zarándoklatot Szent Erzsébet tiszteletére tartják, s céljuk, hogy ennek során a településeken elbeszélgessenek az emberekkel, s teijesszék a keresztényi alázatot. A menet holnap délután 5 órakor érkezik Egerbe, ahol szentmisén vesznek részt, s másnap a városi fiatalok társaságában indulnak tovább. A tervek szerint a végcélt augusztus 15-én érik el. Szombattól vasárnap reggelig Gázszünet Gyöngyösön és Nagyrédén A megszokottnál hosszabb ideig — szombaton reggel 6 órától vasárnap este 6-ig — gázszünet lesz Gyöngyösön és Nagyrédén. Amint azt Lengyel Istvántól, a Tigáz gyöngyösi üzemének vezetőjétől megtudtuk, a gázszünet azért tart tovább a szokásosnál, mert a beruházásukban megépült új gázfogadó állomás rákötési munkáit végzik el. Ezáltal Gyöngyös ellátása biztonságosabb lesz: az eddigi 13 ezer köbméter/órás kapacitást az új rendszerrel 22 ezresre bővítik. A Tigáz gyöngyösi üzeme ezúton is kéri a gázfogyasztókat, hogy szíveskedjenek a gázmérő előtti csapot elzárni a gázszünet kezdete előtt. Biztonsági okokból tilos a gázszünet alatt ezt a csapot kinyitni és a gázkészülékekkel próbálkozni. A munkálatok ideje alatt és utána a 12-481 - es telefonon állandó ügyeletet tartanak. A gázszünet végéről — ilyen még nem volt — hangosbeszélővel ellátott gépkocsiból tájékoztatják majd a lakosságot. Amennyiben ezután valamelyik gázkészülék nem működne, kérik: az érintettek haladéktalanul értesítsék a Kenyérgyár út 7/2. alatt lévő telephely ügyeletét. A nyár veszélyei Itt a nyár, a pihenés időszaka. Néha azonban örömünkbe üröm is vegyül: sajnos — mint az Országos Tisztiorvosi Szolgálat szakemberei tájékoztatták lapunkat —, a meleg beköszöntővel egyre több az ételmérgezések, -fertőzések száma. A legtöbb gondot a magánháztartásokban készített élelmiszerek fogyasztása jelenti. Minden háziasz- szonynak tudnia kell, hogy a személyi tisztaság, az ételek higiénikus elkészítése, a megfelelő hőkezelés, az alapos sütés-főzés kizárja a megbetegedés lehetőségét. Nagy gondot kell fordítani a húsok, belsőségek, csirkehúsok, tojások, zöldség- és gyümölcsfélék megfelelő mosására és hőkezelésére. A tojásokat felhasználás előtt fertőtleníteni kell, hypós oldattal. Mirelit termékeknél a megadott fagyasztási hőmérsékletet be kell tartani, felengedésüket normál hűtőszekrényben végezzék: a mirelit terméket újra lefagyasztani tilos! Kerüljék a húsok nagy tömbökben való sütését, főzését, mert így azok belseje nem kap elegendő hőkezelést. Élelmiszert házalóktól ne vegyenek. Szaporodott a gombás ételek fogyasztásából származó megbetegedések száma. Ügyelni kell arra, hogy csak szakértő által megvizsgált gombából készítsenek ételt. Senki se bízzon saját gombaszakértelmében! A vizsgált gomba tárolása nyersen is csak száraz, szellős, hűvös helyen történhet, maximum 24 óráig. A gombából készített ételt azonnal el kell fogyasztani. Rózsaszentmártoni változások Miután alkalmunk volt beszélgetni Láng Jánosné asszonynyal, Rózsaszentmárton polgár- mesterével, néhány igen kedvező változás tervéről értesültünk tőle. Mint elmondotta, jelentős előrelépésnek tekinti, hogy az igényelt céltámogatást megkapták a helyi iskola udvarán építendő tornacsarnokhoz. Már kiírták a pályázatot is a beruházás megvalósítására, s most arra várnak, hogy a jelentkező vállalkozók közül melyiknek a pályázata bizonyul leginkább kedvezőnek. Mint megjegyezte: áthúzódó beruházásról van szó, amely még az idén megkezdődik, s 1993-ban már birtokukba is vehetik a tornacsarnokot a község kisdiákjai. Arról is informált, hogy az egészségügyben is változás elé néz a település. így a körzeti orvosi rendelő külső tatarozásán túl félmillió forintot irányoznak elő a gyógyítómunkát segítő gépek, műszerek beszerzésére, 120 ezerből az orvos tevékenységét segítő számítógépet vásárolnak, 100 ezret pedig előre nem látott kiadásokra szavazott meg a testület. Tegyük mindehhez, hogy céltámogatáson felüli anyagi segítségként. Ha együtt vizsgáljuk a település egészségügyének kilátásait, kitűnik: a beruházások költségeinek 60 százalékát helyi erőből finanszírozzák, s csak 40- et tesz ki a központi céltámogatás. Sok a pályakezdő a megyei listán Huszonegyezres a munkanélküliek tábora A Heves Megyei Munkaügyi Közponílegfrissebb — június végi — adatai szerint 12,6 százalékra emelkedett szűkebb hazánkban a munkanélküliek száma: a listán immár 21 ezer 228-an szerepelnek. Közülük mindössze csak 1252-nek tudtak bejelentett állást ajánlani az ügyintézők. A cégek leginkább a szakmával rendelkezőket várják: kőműveseket, villanyszerelőket, ácsokat, esztergályosokat. A segédmunkásoknak kevesebb lehetőség adódik, míg a betanított dolgozóknak a helyzetesem változott a korábbiakhoz képest. Nem fizikai munkakörben mindössze 151 személyt tudnak csak foglalkoztatni. Egyébként továbbra is az iparvállalatok létszámigénye a legnagyobb, s viszonylag magas a munkaerő-kereslet az egészségügyi intézményekben és a szolgáltatás területén. A munkanélküliek közül minden harmadik egri, vagy a megyeszékhely környékén élő, de a gyöngyösi, a hatvani és hevesi körzetben is magas a számuk. Iskolai végzettségükben és állománycsoportos összetételükben lényeges változás az elmúlt hónapban sem következett be. A pályakezdők száma — az elmúlt időszakban bekövetkezett csökkenés után — újra emelkedett: több mint ezer fiatal kereste fel a közvetítő irodákat. Nekik tehát éppoly nehéz állást találni, mint a gimnáziumi érettségivel és szakközépiskolai bizonyítványnyal rendelkezőknek. A munkanélküliek közül több mint 18 ezren részesültek segélyben vagy járadékban, minden második rászorult 36-55 év közötti, és minden negyedik 25 év alatti. A nők-férfiak aránya sem változott az utóbbiak javára. A munkaügyi központ által szervezett képzésben az elmúlt hónapban 588-an vettek részt: tapétázó, szakipari fenntartó és számítógép-kezelő szakmákban. A hivatal megkezdte a szeptembertől induló oktatás szervezését is. Az önkormányzatok körében szervezett közhasznú munkákban — ezek az erőfeszítések ellenére is főként kommunális jellegűek — júniusban csaknem négyszázan vettek részt a megyében. A munkaügyi tanács hónap végén tartott ülésén javaslat született a második negyedévben beadott munkahelyteremtő pályázatok támogatására. A beérkezettek közül tízet segítenek 23,1 millió forinttal. A létesülő új munkahelyek száma 95, a tevékenységi körök között szerepel szolgáltatás, fafeldolgozói munka, pékség, illetve cipőgyártás fejlesztése. Ez a támogatás vissza nem térítendő, ennek fejében minimum három évig a munkaügyi központ kirendeltségei által kiközvetített állástalanokat kell foglalkoztatni. Ide tartozik még, hogy a már eddig is sikeresen működő Job Club folyamatosan szervezi háromhetes tréningjeit: az álláskeresési technikák elsajátítása után a résztvevők 60 százaléka talál munkahelyet. Egerben, a Kontrax szemvizsgáló szalonban nyújt nagy segítséget a japán gyártmányú Nikon dioptria-beállító berendezés. A komputerrel vezérelt gép segítségével gyorsabban és pontosabban tudják elvégezni a méréseket a szakemberek. (Fotó: Szántó György) Pénteken műszaki átadás Balatoni orvosi rendelő Korábban beszámoltunk már arról, hogy Balatonban egy modern orvosi rendelőt építenek. Amint azt a minap Kormos Béla polgármestertől megtudtuk, a munkálatok — kivitelezője Le- hóczki Ferenc bükkszéki kőműves kisiparos — lassan befejeződnek, s pénteken délelőtt 10 órakor sor kerül a létesítmény műszaki átadására-átvételére. Ezután pedig, ha minden a tervek szerint halad, augusztus első felére meglesznek már a szükséges berendezések, műszerek is. A hónap második felében pedig lezajlik majd az üzemeltetési eljárás, s szeptember elsejétől a balatoniak „ birtokba vehetik ” a község új orvosi rendelőjét, amely egyébként ez idáig több mint hétmillió forintjába került az önkormányzatnak. Külihtdij a Gajdosnak Lezajlott a 13. Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál a diósgyőri várban. A fesztivál két napján bonyolították le azt a tehetségkutató versenyt, amelyen mintegy tucatnyi együttes mutatta be műsorát, de rajtuk kívül — mint vendég — más, neves előadók , is színpadra léptek. így például Faith Pillow az USA-ból, a magyar Barbaro zenekar, vagy Kevin Locke, a viíágutazó sziú indián két gyermekével, s a tavalyi győztes: az Idegenek elnevezésű zenekar. Természetesen ott volt a Kaláka együttes is. A zsűri döntése szerint dijat kapott Miskolci Mária és a Mező együttes, valamint Tárnoki Beatrix és a román Rata zenekar. A fődijat a Gőzerő együttes vitte el, míg a zsűri külön- dijában (whiskyben) az egri Gajdos együttes részesült. Megszépül a siroki vár A nyáron a sok turista, az idegenforgalom növekedése okán Sírokban többet foglalkoznak a község egyik fő nevezetességével, a várral Az önkormányzat a Siroki Vár Alapítvány és a Mátra-Bükki Intézőbizottság anyagi segítségével arra törekszik, hogy minél rendezettebb környezet fogadja a várhoz ellátogató vendégeket. így egyebek mellett ki- tisztíttatták az alsó és a felső várudvart, s szemeteseket helyeztek el a területen. Ezenkívül a vár tövében felújították a szalonnasütésre alkalmas helyeket és az ott lévő padokat. A munkálatok még nem fejeződtek be, a siroki- ak ugyanis folyamatosan igyekeznek még szebbé varázsolni a vár környékét. Ez is APEH...! Tudom, hogy az APEH nem székel az adófizetésre kötelezett polgárok, vállalkozók szíve közepén. De még a csücskében sem, ahogy egyik barátom megjegyezte. Engem most mégis dicsérni késztet az APEH megyei központja. Illetve nem is a központ, hanem annak egy szerény munkatársa. Az ügy oda vezethető vissza, hogy a Nemzetközi Tőkés László Mozgalom elnökeként dörgedelmes levélben fenyegetett meg az egyik osztályvezető, amiért nem küldtünk adóbevallást 1991-es forgalmunkról!?) Valóban így történt, de nem rajtunk múlott a dolog, miként ezt megírtam válaszlevelemben az illetékes osztályvezetőnek, tudomására hozva azt is, hogy nem kaptunk adóbevallási felhívást, illetve nyomtatványt, s pótolni sem tudjuk, mert Hatvanban és környékén sehol nem lehet ilyen papírhoz jutni. Kértem továbbá, intézkedjen, hogy megkapjuk a nyomtatványt... Mondanom sem kell, hogy az osztályvezető hölgytől máig sem kaptam választ, pedig a dörgedelmet két hete keltezték, s mi rögtön reagáltunk. Ezért — miután törvénytisztelő polgárnak tartom magam — telefonon fordultam hozzá, ám — pechemre — nem tartózkodott a hivatalban. Erre elzengtem panaszomat a drót túlsó végén beszélő munkatársnőnek: bármi módon segítsen bennünket egy bevallási nyomtatványhoz. Mit gondol a kedves olvasó, miként válaszolt telefonomra Némethné F. Ágnes? Tippelhetnek, úgysem találják ki. Ezért elmondom én. Szíves tudomásomra hozta, hogy náluk nincs ilyen nyomtatvány. De a Szvorényi úton létezik egy ilyen szaküzlet, s ha elfogadjuk, ő vásárol egyet, s postán megküldi címünkre. Történt pedig ez hétfőn délelőtt. S szerdán a kezemben volt az adóbevallási ív. Hát kérem, így is lehet hivatali tisztet betölteni, ez ebből a tanulság. Csak persze, ember kívántatik hozzá... Moldvay Győző Aki tud, segítsen Támogatás az idős- korűaknak A Nyugdíj nélküli Időskorúak Országos Szervezete az önhibájukon kívül öregségükre nyugdíj — és így jövedelem — nélkül maradt idős emberek támogatására alapítványt tett. Ezek az idős emberek szinte kizárólag az ötvenes-hatvanas évek édesanyái, akik gyermekeket neveltek, idős szülőket ápoltak önzetlenül, évtizedeken keresztül, minden társadalmi segítség nélkül, az akkori erkölcsi normák szerint végezték ember- feletti munkájukat, panasz és zokszó nélkül, a család, a nemzet érdekében. Most sem követelőznek, hallgatnak csendben, „koruknál fogva is”: kenyerük fogytán. Egy jelentős részüknek már tegnap elfogyott, éheznek, de színlelik, hogy még van. Szégyellik tisztes nyomorúságukat, nem értik, föl nem foghatják, miért és miként kerülhettek öregségükre jelenlegi helyzetükbe, amikor annyit, de annyit dolgoztak. Létfenntartásuk biztosítása állami feladat. De addig is szeretnénk segíteni azoknak, akikhez el tudunk jutni, s akik félelmükben, bizafmatlanságukban magukhoz engednek bennünket. A „Segítő kéz az időskorúak támogatására” nevű alapítvány — melyet a Csongrád Megyei Bíróság Szegeden, 1992. április 1-jén kelt végzésével a 293. sorszám alatt nyilvántartásba vett — felkéri mindazon jogi és magánszemélyeket, akiknek lehetőségük van, pénzfelajánlásaikkal segítsenek. Székhely: 6800 Hódmezővásárhely, Bercsényi u. 21. Telefon: 62/42-387. Pénzforgalmi számla száma: OTP-fiók, Hódmezővásárhely, 670-003394-3. A támogatás összege az adóalap- rnató. ból leírh /\* % Paletta Lakáskerámia Szalon Eger, Kistályai út Paletta Lakáskerámia Szalonunkban nagy választékban kaphatók fürdőszobai és előszobái elemes bútorok raktárról, beépített szekrények megrendelésre. Kapható Lasselsberger csemperagasztó: 40 kg 750 Ft, 5 kg 150 Ft értékben, bolgár fehér és színes csempe 9 Ft/db. Kaphatók még a Zalakerámia padlóburkolói és csempéi széles választékban, olcsó áron, 400-700 Ft/m2 áron. Hozzánk csak benézni és érdemes. Paletta Lakáskerámia Szalon Egerben a Tüzép-telepen. Cím: Eger, Kistályai u. ^ Telefon: 20-192 ^